Csehország sajátságos humora

 Az Abdai Vándorbot Egyesületnek köszönhetően - az Egyesület szervezésében - a múlt hét végén másodszor is eljutottam Prágába. Amíg nem jártam ott, sok más tájékozatlan honfitársammal együtt azt gondoltam - nem nagy ügy, Prága sem más, mint egy szocialista nagyváros - Budapest, vagy akár Bukarest. Amikor aztán 2016. októberében kicsit körülnézhettem ott, nagyon megváltozott a véleményem. Kezdtem érezni, miért nevezik a várost "Arany Prágának". 
De most nem az a célom, hogy magát a várost mutassam be, az én "szemüvegemen" keresztül. Mindössze 3 képet mutatnék, ami nem csak Prága, hanem a cseh (és morva) nép sajátságos humorának példaképei.

Ez a kép Prágában készült, 2016 októberében, a Kaffka-múzeum előtt. Két férfialak, üveg-elemekből összeállítva, amint a vízzel telt Csehország-térképbe vizelnek - szó szerint. Az alakok néhány testrészük mentén jobbra-balra ki tudnak fordulni - meglehetősen fura látvány. Tréfás kedvű fiatal hölgyek gyakran pózolnak a szobrok mellett - nem ritkán pajzán mozdulatokat téve. (Van ilyen képem is, de azt nem mutatom meg 😊!

Másik - többféleképpen értelmezhető szobor Brno (Brünn) városában látható. Egy hatalmas lovasszobor, páncélos vitéz a téma. 

Feltűnt, hogy sorban állnak mögötte - férfiak, nők - és mindenki átmegy a ló lábai között, a hosszában a ló hasa alatt, és mindenki nevetve jön ki onnan. Persze, kíváncsi lettem én is, mi látható ott. Beálltam a sorba, végigmentem a lószobor hasa alatt - és mielőtt kiértem volna, felpillantottam.

Döntse el mindenki, ki mit lát... persze, egy kis fantázia nem árt, de hát ez a művészet lényege. Nem az a lényeg, mit látsz, hanem az, mit gondolsz róla.

Ez is Csehország.

(A Brno-i képek a szürkületi órákban készültem, kézben tartott géppel)

Élményautózás a Kőszegi-hegy szerpentinjén

 Már jócskán benne járunk az őszben - sőt, az ősz utolsó hónapjában. Ez számomra mindig "jeles esemény" - lévén, hogy szenvedélyes természetjáró és amatőr turistafotós vagyok. Igaz, hogy koromnál fogva csak "lájtos" természetjáró - azaz nem igazán szeretem, ha sáros lesz a bakancsom. Az esős időszak nekem ellenség - persze, csak akkor ha éppen túrázni van kedvem. Az pedig gyakran van 😀 - hála Isten, - ahogy mondani szokás. Már megfordult a fejemben, hogy az idei őszi bakancslistámat gumicsizma-listára nevezem át. Ténylegesen is megtörtént, hogy nemrég - egy mindössze félnapos esőszünetben - gumicsizmában jártam a ravazdi (Győrhöz közeli község) dombokon.

Most olyan évszak van, amikor nem a turista dönti el, mikor szeretne túrázni, hanem akkor túrázik, amikor a meteorológia erre alkalmas napot jósol. Így történt, hogy kinéztem magamnak a tegnapi napot egy kiadós autózásra. Mondtam a nejemnek előző nap: "Holnap Velembe megyünk, ha jössz velem 😉" - jött, mert neki is volt kedve hozzá. Ismertük már a helyet, jártunk arra együtt is - egy alkalommal én egyedül is. Akkor annyira futotta az energiámból, hogy nem csak a most tervezett szerpentint jártam be, hanem az Írottkő csúcsot is megjártam - egészen a kilátó legmagasabb pontjáig.

https://nadasdiszabo.blogspot.com/2016/11/koszegi-hegyseg-irottko.html

Most a "csúcstámadás" nem volt tervbe véve. Mindössze annyi, hogy a végigautózunk az aszfaltozott szerpentinen, meglátogatjuk a Szent Vid kápolnát, és gyönyörködünk az ősz csodálatos színeiben.

Kocsit megtankoltam, GPS-t beállítottam (Szombathely belépési pontja után jó, ha van!) és GO!

Még csak közeledtünk Velem felé, de máris "elragadott a buzgóság" meg kellett állnom néhány felvétel erejéig.

Hamar elértük a falut, és már rutinosan hajtottam be a szerpentinre vezető útra. Innen már aztán csak kapkodtam a fejem, azt sem tudtam, mit nézzek - az utat-e, vagy a gyönyörű látványt.

Az útra persze nagyon oda kellett figyelni, mert keskeny az aszfaltsáv, szembejövő kocsit csak az útpadka igénybevételével lehet kerülni. Vagy jobb esetben, ha valamelyik kocsi félreáll a néhány helyen meglévő kitérőbe.

Imádom a kék ég és a sárga falevelek kontrasztját.

Az út egyik pontján "fotószünetet" tartottam. Beálltam egy kitérőbe, és gyalog jártam be a szerpentin egy szakaszát, hogy fotókat készíthessek.

Nem igazán jó fotós cucc volt nálam. Egy nagyon régi, Nikon D200-as váz, és egy hozzá nem igazán illő Nikkor AF 28-80 mm 1:3.3-5.6 G típusú analóg objektív. Ráadásul a váz kishibás: nem ugrasztja be a blendét a beállításnak megfelelően. Ezért minden zoom-állásnál csak az aktuális legnagyobb nyílás mellett készített elfogadható felvételt. A jelentős kromatikus abberáció ennek (is) tudható be.

Kedvenc képem. A háttérben "elmosva" a félreállított kocsim látható.

Hát nem gyönyörű?

De az, ugye?

A Szent Vid kápolnához vezető úthoz érve beálltam a parkolóba, és gyalog elsétáltunk a kápolnához. A kápolna közelében látható a Kéktúra-emlékmű. A közelben lévő Írottkő csúcs ugyanis a Kéktúra egyik végpontja.

Egy pillantás a kápolna előtti területről a síkságra

A kápolna alatti meredély egy pontján imahely van kialakítva turisták és zarándokok számara. A kápolnáról nem teszek föl képet, mert a helyi adottságok és az objektívem látószöge miatt nem tudtam egybe befogni a teljes épületet.

Itt a kocsi már a parkolóban áll, eddig szabad autóval eljönni. Tovább csak gyalog vagy kerékpárral... A bal kézfelé benyíló turistaút megy a csúcsra, a kilátóhoz. A távolság egyik tábla szerint 2200, a másik szerint 2300 m. Tessék választani... 😆

Változatos az erdő fa-összetétele. Itt pl. egy gyönyörű gyertyánost látunk. Élvezet lenne benne egy romantikus séta.

Eljött a visszaindulás ideje. Felejthetetlen élményekkel indultunk hazafelé.

Egy búcsúpillantás a gyertyános erdőre. Máris várom a jövő évi őszt! 😇

Már jócskán éhesek voltunk. A falu szélén találtunk egy üzemelő büfét - ráadásul igazi turista-csemegét - csülkös bablevest - kínált. Persze, nem lehetett kihagyni! Aztán jó kis citromos sör, kávé... méltó befejezése a kellemes kirándulásnak.

Köszönöm, ha megnéztétek a képeimet, elolvastátok a kísérő szösszenetet. legyen szép napotok!

Esztergom visszafoglalása a töröktől - megemlékezés lengyel hagyományőrzőkkel

 A közelmúltban mindössze egy napot töltöttem Esztergomban, de azt az egy napot - véleményem szerint - jól kihasználtam. Határozott célokkal indultam; el is értem mindent, amit beterveztem erre a napra. Még egy ki bónuszt is kaptam...

A belvárosi sétám után indultam el Párkányba, hogy elkészítsem a tervezett fotómat. Lassan lépdeltem a híd felé, és közben nézegettem; lehet, látok valamit, ami megragadja a figyelmemet? Láttam is: középkori jelmezes lovagokat, hosszú rúdon harci lobogókat, és néhány gyalog sétáló népviseletes hölgyet és urat. A viseleteket nem ismertem fel, csak amikor a közelükbe érve fehér-piros szalagokat láttam, derült ki számomra, hogy ők lengyelek. Arról azonban fogalmam se volt, milyen alkalomból járnak itt Esztergomban. Bonyolította a bizonytalanságomat, hogy Párkány felől jöttek át a hídon.

Ők jöttek, én mentem... 😀 nem tartottam velük, pedig szívesen fotóztam volna őket. Gondoltam, valami rendezvény van valahol a városban, nekem pedig már dolgom van.

Párkányban megfotóztam, amit akartam, jöttem visszafelé. Jelzem, ekkor már jól benne voltam a délutánban, éhes voltam, valami kajálda keresése foglalta le a gondolataimat. De amint a magyar hídfőhöz értem, megafon hangjára lettem figyelmes. Föltámadt bennem a kíváncsiság: honnan jön a hang? Nem kellett sokat keresni; a Vár és a Duna közti területen láttam meg egy sokadalmat. Az ebéd várhat, nézzük, mit látunk!?

Lengyel barátaink sétáltak a Duna-menti sétányon - gyalog persze, a lovas bandérium pedig egy körülhatárolt helyen tartott bemutatót a lovas tudásából. 

Nagyon tetszett az öltözetük - színes, látványos - de nem szerettem volna tolakodni, hogy rámenős fotósként folyton megállítom őket egy fénykép erejéig. A hölgyek amúgy is tartózkodóan voltak egy kicsit; nyilván nem szoktak hozzá a spontán fotózáshoz.

Fotóztam persze a lovas attrakciókat is, de hát éhes gyomorral a fotózásnak sincs sok eredménye - ezeket a képeket itthon aztán töröltem.

Néhányat azért megtartottam. Már csak azért is, hogy legyen mit ide feltölteni.

Megható volt látni ezt a zászlót. Együtt a két ország címere, és az ismert mondóka magyarul és lengyelül:
"Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, és issza borát"

A Vezér! Mint ha maga III. Sobieski János király lenne, aki szemlét tart lengyel és litván hadai felett.

Szinte félve fotóztam, nehogy megkergessen, mint egykori őse a törököket! 😅

Még egy portré a végére, és nem untatlak tovább Benneteket. Illetve egy picit még igen:

Itthon aztán utána néztem a Google-n, mi lehetett a parádé apropója. Jól sejtettem: valóban Párkány és Esztergom felszabadításának sokadik évfordulója volt azokban a napokban. Előbb nyilván Párkányban tartottak megemlékezést, mert a korabeli harcok Párkány felszabadításával kezdődtek, és utána következett Esztergom ostroma. III. Sobieski János lengyel király lengyel és litván csapatai nagy mértékben vették ki részüket a harcokból. Ennek a csatának állít emléket a Vár tövében létható emlékmű, amely mellett a mostani megemlékezés is megtörtént.

Köszönöm, ha megnéztétek a képeimet, elolvastátok a visszaemlékezésemet. Legyen szép napotok!

A Bazilika - ahogy még én sem láttam

Esztergomi kirándulásom új helyszíne:

Előző posztom folytatásaként, és a napi kirándulásom folytatásaként a Mária Valéria hídon átsétáltam Párkányba. A Duna párkányi oldaláról nagyon látványos képeket lehet készíteni a Bazilikáról, és a Várról. Sok fotós (és fényképész) kedvence ez a kompozíció.

Igazából nem is ez a nézet, csak hasonló... leginkább a Bazilikával pontosan szemben állva szokták fényképezni. Én ilyen fényképeket már sokszor csináltam - most nem a nevezett helyre mentem, hanem olyan nézőpontot kerestem, ahonnan még én sem láttam a Bazilikát. Mellesleg a feltöltött képemet a hídon való átsétám közben kattintottam.

Volt egy elképzelésem, hogy készítsek olyan képet, hogy a Bazilika és a Vár a híd íve alatt legyen látható! Gondoltam, ha le tudok menni a víz szintjéhez, akkor ez az elképzelés megvalósítható. Elindultam a hídfőtől balra fordulva a város legszélső utcájában, hogy a partra vezető lehetőséget találjak. Sajnos, a partszakasz végig be volt építve, nem vezetett mellékút a Dunához. Már jól a város szélén jártam, amikor valóban le tudtam menni a vízhez. Csakhogy ezen a ponton már nagyon messze voltam, az elképzelésem szerinti kompozíció innen nem fényképezhető

Még teleobjektívvel is csak ilyen kép volt megvalósítható. Hiába tettem le a gépet egészen a talajra, a híd mindenképpen kettévágta a Bazilika sziluettjét. A vízparton persze nem lehetett közelíteni a hídhoz, mert a partszakasz járhatatlan volt. Bosszankodtam egy sort, majd jobb híján visszaindultam Esztergomba. Közben azonban továbbra is figyeltem a Duna irányába, esteleg talán épp most látok meg egy kis rést a házak között. Már elég közel jártam a hídhoz, amikor egy kis betonfolyosóra lettem figyelmes. A vége kanyarodott egy kicsit, nem lehetett végig látni, hová vezet. Miért ne nézném meg, hová vezet? Megnéztem. A vége nyitott volt, és onnan fel lehetett menni a töltésre! Heuréka! Ez kell nekem! Pláne, hogy a töltésről gond nélkül le lehetett osonni a vízpartra. Hát akkor gyerünk!

Elsőre ez sikerült. Még nem tökéletes, de már valami! Keresgéltem újabb nézőpontokat. 

Hát körülbelül ez az, amiért Párkányba mentem. Sajnos, a Bazilika nem a legszebb formáját mutatja, mert hosszas felújítás, átépítés alatt áll. De ha a munkálatoknak vége lesz, érdemes újra kijönni ide, és teljes értékű képeket készíteni.

Végül még egy "búcsúkép" a helységnévtábláról, mielőtt a hídra lépnék.

Köszönöm, hogy megnéztétek a képeimet.... legyen szép napotok!

Kirándulás ajánló - Brilli Gyula turistaház

 Nem túl rég egy kedves Hölgyismerősöm Facebook-posztja alapján figyeltem föl az Esztergom melletti Vaskapu tetején található menedékházra. Annyi szépet és jót olvastam róla, hogy rögtön elhatároztam: ezt nekem is meg kell néznem! Amúgy is kezdődik az igazi fotós szezon. Figyeltem a meteorológiára: október 7.-re szép napos időt, utána pedig erős lehűlést ígért. Úgy döntöttem, kihasználom egy jó kis kirándulásra és fotózásra ezt a napot. Amúgy is terveztem Esztergom alapos bejárását. Kicsit sajnáltam, hogy a Bazilikában nem fotózhatok, mert ott már minimum két éve nagyszabású felújítás és átépítés folyik; ráadásul ahogy nemrég meggyőződtem róla, legkevesebb egy évig még eltartanak a munkák.

Indulás előtti napon összegyűjtöttem minden szükséges információt, tehát felkészülten indultam útnak. A GPS-em ugyan nem ismerte a menedékházat, mint megjelölhető célpontot, de elegendő volt beütni a Vaskapu utcát, és az "utca közepe" célt. A "célhoz" érve persze nem álltam meg, hanem mentem tovább az utca végéig - pontosabban a parkolóig, ahol letettem a kocsit. Onnan gyalog folytattam az utat - törvénytisztelő állampolgárként a védett természeti területre nem hajtottam be autóval. Az út jól járható, aszfaltozott, keskeny és meredek - de lassú tempóval 70+ -os turisták számára is járható.

Íme, a menedékház, ahogy közeledik a turista. Első pillantásra nem nagy dobás - de hát turisták számára készült, nem lehet luxuspalota. Amúgy sem maga az épület vonzott ide, hanem a kilátás, mint fotótéma.

Az épület városra néző oldalán jókora terasz, tele asztalokkal és padokkal. Az épületben étterem is működik. Népszerű hely lehet, mert legalább fele asztalon már kinn volt a "Foglalt" tábla.

Jött a pincér, kérdezte, miben segíthet. Kértem egy kólát, és mondtam, fotózni szeretném a panorámát. Mondta, fotózzak nyugodtan, a vendégek kb. egy óra múlva érkeznek csak.

A látvány első pillanatra lenyűgözött. Alattunk Esztergom, távolabb a Szlovákiához tartozó (Trianon) Párkány, a két város között pedig a Duna. Az más kérdés, hogy bosszús lettem magamra - ráébredtem, hogy túl korán jöttem fel a hegyre. A délelőtt közepe volt még csak, nem volt eléggé meleg, nem szállt fel a Duna fölül a pára. Sajnos, ez jól látható kékes fátyol formájában megjelent a képeimen is.

Vissza már nem mehettem, mert az időt jól be kell osztani - sok tervem volt még erre a napra. Megfordult a fejemben, hogy az idén már nem, de jövő tavasszal újra visszajövök.

Sokat most már nem szövegelek. Ha tetszenek, nézzétek inkább a fényképeimet.

A turista-háztól lefelé sétálva még a szerpentinről is készítettem egy fényképet. A hegyi látogatás után városfotókat készítettem. Voltam fenn a kálvária kápolnánál, átmentem Párkányba néhány speciális fotó kedvéért, és fényképeztem még a lengyel hagyományőrző küldöttséget.

Fárasztó, de szép napom volt.

Köszönöm, ha megnézitek, és esetleg el is olvassátok a posztomat.

Győr-Újváros - az örök fotótéma. Ma a rác templom.

 Volt már néhány blogposztom, melyekben templomokban készített képeimet mutattam be. Nem kifejezetten egy felekezet templomaira koncentrálok, hanem vallási hovatartozástól függetlenül járok fotózni - néha kissé elmélkedni - templomokba. Igaz, többnyire a római katolikus templomokat látogatom, de ez azért van, mert katolikus templomból van a legtöbb. Nem csak Magyarországon, hanem külföldi turista-útjaim során is örömmel megyek templomokba. Igazi ritkaságokat - magyar szemmel - Erdélyben láttam. A román ortodox egyház templomai és kolostorai mindig lenyűgöznek - még akkor is, ha némelyiket csak kívülről láthatom. Ausztria és Olaszország csodái mellett tudok gyönyörködni az erdélyi unitáriusok, vagy katolikusok, reformátusok erődtemplomaiban is.

Győr legszebb templomait már megjártam, de az újvárosi rác (szerb) templomba mindmáig nem jutottam be. Ma úgy adódott, hogy ezt a gyönyörű tavaszias februári napot sétával és városfotózással terveztem tölteni - legalábbis a délelőttöt. Már a belváros felé jártam (Adyvárosból), amikor bekattant: vasárnap van, és alig múlt 9 óra! Ha szerencsém van, és 10 óra előtt kijutok Újvárosba, talán mise előtt érkezem, és kapok engedélyt fotózni a templomban.

A templomkert kapuját nyitva találtam - ez jó jel! Láttam, hogy sorban érkeznek a hívek misére - ez is jó jel! Készítettem képet a templom épületéről, majd az éppen érkező két hölgyet megkérdeztem, van-e esélyem fotózni a templom belsejében is. Mondja az egyik hölgy: biztosan, bár hamarosan kezdődik a szertartás. De a templom hátsó részéből fotózhatok. Kissé felbátorodtam, és a hölgyekkel együtt beléptem a templomba. Ott újra hozzám fordult a hölgy, és kérdezte tőlem, szóljon-e a papnak. Igen, megkérem, köszönöm - válaszoltam. A hölgy ekkor bement a paphoz; néhány szó után a pap kijött a templomtérbe, és én most már őt kérdeztem, megengedi-e, hogy készítsek néhány fotót. Készségesen, első szóra engedélyt adott a fényképezésre.

Mivel a hívek folyamatosam érkeztek, nagyon igyekeztem a zavarásuk nélkül elkészíteni néhány felvételt. Természetesen a képkomponálásra sok figyelmet nem fordíthattam, hogy a templom közönségét ne zavarjam. De így is nagy volt az örömöm, és szerencsésnek éreztem magam. Ezúton is köszönöm, Parókus Úr!

Győr-Újváros görögkatolikus temploma

Ikonosztáz

Mint fentebb említettem, a képkomponálásra nem volt szándékom szerinti lehetőség, mert igyekeztem tekintettel lenni a már bent lévő hívekre. Az utólagos perspektíva-korrekciót pedig a kép csonkolásával tudtam volna megoldani - ezért inkább nem tettem.

Nézet a karzatról

Néhány adat a Wikipédiából: a templom titulusa: Győri Szent Miklós Püspök Görög Katolikus Templom.

A győri vár törököktől visszafoglalása után engedélyezték a menekülő rácok (szerbek) letelepedését. Ők kereskedelemmel és áruszállítással foglalkoztak. Házaik jellemzően a még mai is sok helyen látható "parasztbarokk" stílusban épültek. A mai templomot 1727-ben építették, szerb ortodox vallást követve. Az erősen rongálódott - elhagyott - épületet 1997-ben adták át használatra a Győri Görögkatolikus Egyházközösségnek. A templom ma nagyon szépen fel van újítva.

Öröm volt látni, és körülnézni benne.