2017. június 14., szerda

Henryx City - Keleti vadnyugat

"Témabőségben szenvedek" - mondhatnám, ha panaszkodni akarnék. Pedig nem akarok... ellenkezőleg! Akkor örül a blogger, ha olyan sok helyen jár, hogy alig bírja megírni élménybeszámolóit! Én is jártam olyan helyeken, ahol maradandó élményeket szereztem, szívesen meg is osztanám blogolvasó barátaimmal... de aggaszt, hogy nem szimpatikus dolog, amikor már a csapból is én folyok 😊.
No, még egy posztot szenvedjetek el tőlem, aztán lesz egy kis szünet...

Legutóbb ott maradtam abba, hogy a kamalduli szerzetesek egykori kolostorában jártam. Szép volt, jó, volt, sokáig emlékezetes marad. Főleg amiatt (is), hogy én voltam egyedül egy egész csoport, ezért aztán mindenre tudtam figyelni, és szinte korlátlan szabadságot kaptam az egész épületegyüttes bejárására.
De a távozás ideje is eljött.
Beültem a kocsimba. Addigra eldöntöttem, hogy elmegyek megint a bokodi tóhoz... oda, amely helyet "lebegő falu"-ként ismer kis hazánk nagy része. Csakhogy elfelejtettem, hogy hívják azt az utcát, amelyik a tóhoz vezet Oroszlányban. Az pedig kell a GPS-nek. Úgy okoskodtam, hogy Bokod városközpontját adom meg úticélnak. Számításom szerint akkor azon az úton fogok áthaladni Oroszlány városán, amelyik úton máskor is jártam. Ha ott megyek el az útkereszteződésnél, akkor már tudom, amit kell... 
Tudom magamról, hogy rettentő okos vagyok... azzal mégsem számoltam, hogy a GPS-em még okosabb. De legalább is a helyismerete sokkal nagyobb, mint az enyém! Hiába no, az "Ő" agyában benne van egész Európa térképe... Én meg jó, ha Győrben eligazodok csak úgy...
Beütöttem, hogy menjünk Bokodra... "Ő" majd mondja, merre menjek, én meg majd forgatom a kormánykereket... diktálta is a kedves női hang, hogy azt mondja: "a következő lehetőségnél fordulj balra.." - mondjuk, én jobbra fordultam volna, de hát én mindig hagyom magam, ha egy kedves női hang kedvesen kér valamire.... (mostanság ritkán van részem ilyesmiben). Most is hagytam magam... ez aztán azt eredményezte, hogy a "kertek alatt" mentünk be Oroszlányba. Ezzel viszont elvesztettem a tájékozódási pontomat a tó irányába.
Ha már így alakult, akkor a tómenti fotózást más időpontra halasztom. Akkor az új célpont Császár nevű község, a western-farm. Remélve, hogy a baromi nagy németjuhász kutya megint nem a kapuban sziesztázik...
Mert már jártam ott kétszer is, de mindkét alkalommal csak a kapuig jutottam. Nem bízom én senki kutyájában... pláne nem, ha a kapuban fekszik!
Itt egy vadnyugati helyszín épül
Első megállásom 2013-ban történt. Akkor még csak alakulgatott a dolog. De hát mint tudjuk, a jó munkához idő kell.
Henryx Western City
Szemben már épülgetett a vendégfogadó. A kapuban heverő kutyát kerülve a kerítéshez osontam, és egy lyukon át bekukucskáltam. Bent egy asztalon wiskey és pohár... épp úgy, ahogy fogadni illik a vendéget! Welcome drink... csak az a kutya ott ne lett volna! 
Henryx Western City
Meg van itt kérem minden, ami kell a vadnyugaton! Kocsma, pia, lövöldözés esetére koporsó...
Henryx Western City
Azt meg csak most látom, hogy nem jó helyen parkoltam :-(

A következő alkalom, hogy itt jártam, 2015 évben esett meg. Akkor már a rezervátum építése előre haladottabb állapotban volt.
Henryx Western City
A vonatszerelvény mindenesetre sok fejlődést mutatott. Ha nem tévedek, turista szállás, és étterem lesz berendezve benn.

El is értünk a jelenhez. 2017-et írunk... csak a pontosság kedvéért :-)
Csodák csodája: nem volt kutya a kapuban! Ennek okán bemerészkedtem. Pár lépés után aztán megláttam a Cerberust, de akkor már kapun belül voltam. Zabszem... de a lusta állat még csak a fejét se vette fel a porból, nemhogy elijesztegetni akart volna!
"Berugtam" a lengőajtót... helyesebben óvatosan bekukucskáltam, majd beoldalogtam... honnan tudjam, hány félrészeg tehénpásztor szorongatja a coltját odabenn?
Nem voltak sokan, csak ketten... jól megnéztek, amint próbáltam föltornászni magam az egyik bárszékre. Féltem, ki is dobnak, ha én itt most alkoholmentes sört kérek. Mert hát úriember whiskey-t iszik, nem üdítőt! De nem dobtak ki. A kocsmárosné is csak azt kérdezte: "Soproni jó lesz?" Persze, hogy jó lesz, csak hideg legyen!
Semmi perc alatt előttem a sör. Kicsit fura formája van ennek a korsónak... forgatom körbe... se füle, se farka! Jobban megnézem: dunsztos üveg! Hogy kell inni ebből? Végül két marokra fogtam, aztán csak sikerült!
A sikeren felbátorodva megkérdeztem a kocsmárosnét, szabad-e itt fotózni. Tudtam hogy szabad, hisz láttam már képeket a helyről, de hát így illik... persze hogy szabad, nézzen meg mindent - válaszolták.
Henryx Western City
Henryx Western City
Ő egy snájdig tüzértiszt, egyenesen a polgárháborúból.
Henryx Western City
Amikor az épületekkel körülvett, zárt udvarra értem nézelődésem során, bizonyos "személyi szükségletem" támadt. Nem csoda, eddig már bennem volt legalább két liter folyadék reggel óta. Körülnéztem a "telefonfülke", más néven "fésülködő hely", egyszerűen pedig csak egy WC-t keresve. Látok is erre utaló feliratot. Bementem, de azt hittem, rossz helyen járok! Ez is csak díszlet, korhű utánzat, mint minden ezen a helyen? Vagy mégis ez a hivatalos "illemhivatal?" Belekukucskáltam a vödörbe: van benne lefolyó. Megnyitottam a csapot: folyt a víz. Összefoglaltam magamban a tapasztaltakat: van vödör, van beépített lefolyó, van öblítővíz, kezet is lehet itt mosni... akkor rendeltetésszerűen használni is lehet. Használtam. De csak akkor nyugodott meg a lelkiismeretem, amikor kifelé jövet a sarkig tárt ajtó mögött megláttam a női használatra rendelt fülkét. 😉

Henryx Western City
Mert mindig csak a rohanás! Csoda, ha így járnak a postakocsik kerekei?
Henryx Western City
Henryx Western City
A nagyterem egyik sarka. A tulajdonosnak nagy tervei vannak! Ökörsütést, korhű bálokat, esküvőket, sőt még színházat is szeretne rendezni a jövőben a farmján. "Mert Ő mer nagyot álmodni"
Henryx Western City
Ez a kerék úgy áll itt, mint ha az élet értelmén gondolkodna. Vagy legalább azon, hogy került ő ide?
Henryx Western City
Megy ám az üzlet! Hát persze, valamiből élni kell, és a költségek is nagyok! Nézegettem a kalapokat, erről eszembe jutott egy régi Vas megyei mondás: "Egy hétig nem eszek, de egy ilyet veszek..." :-)
Nem estem kísértében, mert épp nem volt nyitva a bolt...
Henryx Western City
Ezt csak azért, azt ne higgyétek, hogy az én gépem csak színes képet tud csinálni! :-)
Henryx Western City
Ha valaha lesz egy ilyen nyergem, lovat is veszek hozzá, 'Isten uccse!
Henryx Western City
Hölgykalap... hogy örülne neki a feleségem!
Henryx Western City
Hol késik már megint a tüzesvíz? Biztosan a vámosok akadékoskodnak megint!

Sok kép össze-vissza, semmi logika nélkül... pedig készítettem ám annyit, hogy belefáradtam már itthon, mire a 80%-át kiselejteztem. Ennyi rossz képet, mint ott, életemben nem csináltam talán összesen se! Hiába no, öreg a fotós, öreg a kocsi, nincs benne légkondi, fölmelegedett az agyvizem, amire ide jutottam. Több képet ide se merek tenni, mert ha meglátják a kedvenc fotóklubomban, még a pártoló tagságot is megvonják tőlem! 😆😆😆

Legyen szép napotok!




2017. június 13., kedd

A Fáni-völgy, és a Néma barátok kolostora

A legkisebb mértékig sem vagyok botanikus, mégis valami különös érdeklődés vesz erőt rajtam, ha találkozom néhány vadvirág nevével. Ilyen virág a kockásliliom, leánykökörcsin, a kornistárnics, a turbánliliom... és még néhány. Mindegyikhez emlékek is fűznek; régi, kellemes fotótúrák emlékei.
Az elmúlt napokban éppen a turbánliliom fotózása volt aktuális. Kalkuláltam magamban, mikor lesz a legmegfelelőbb időpont, hogy elmenjek a Vértesbe új képeket készíteni. Mivel a virágnyílás időpontja nagyban a helyi klíma alakulásától függ, nagy szerencse kell ahhoz, hogy éppen a jó időpontban menjen oda az ember... Száz kilométer távolságból nem lehet a virágzás alakulását biztonságosan követni.
Idén a tavalyi fotózás időpontját választottam. Rögtön elárulom, nem volt szerencsés választás. Összesen egy darab elárvult, már bizony alaposan viseltes állapotú virágot találtam. Hogy mégse jöjjek haza kép nélkül, készítettem róla néhány fotót, ez igaz, de nagy csalódottságomban nem nagy lelkesedéssel. Több, szebb pedig nem volt égen-földön, pedig bejártam érte nagy területet az igen nehezen járható, meredek domboldalon. A talajon nagy "mászkálás" nyomai látszódtak. Jobb híján arra gondoltam, lelketlen fotósok 😣 taposták össze előttem a hunyorokat, meg más növényeket. (Aztán később egy kedvelt blogger ismerős felvilágosított, hogy őzek, vagy muflonok lehettek, amiknek kedvenc csemegéje a kinyílt turbánliliom). 
Turbánliliom
Ez az az egyetlen virág, amiről képet készíthettem. Jól látszik, hogy korábban volt mellette egy másik is, amit vagy lelegeltek a "kis alattomos virágzabálók", vagy egyszerűen csak elnyílt, és lehullott.
Harangvirág
Baracklevelű harangvirág
Nem túl elégedetten indultam visszafelé. Út közben - jobb híján - harangvirág fotózással próbáltam vigasztalni magam. Nem tudom, a két, színeiben eltérő virág azonos faj-e, vagy csak színváltozatok, de az tény, hogy nagyon szépek voltak. Volt sok mindkét változatból.
A visszaúton eszembe jutott, feleségem említette, szedjek bodzavirágot, ha látok valahol. Láttam. De azt nem fényképeztem, viszont begyűjtöttem belőlük egy adagot. Azóta remek bodzaszörpöt iszogatunk idehaza 😀

Visszaülve a kocsimba azt latolgattam, hová tovább innét... Mi esik útba? Igen, Majk... a néma szerzetesek (fehér barátok) kolostora. Meg a tó Bodajkon. Aztán ott van a Henryx farm... Hát akkor indulás! Ami az időbe belefér, az nem marad ki!

Amint Oroszlány felé haladva elmentem a Bányamúzeum feliratú tábla mellett, kísértésbe estem, hogy benézzek... de nem tettem, mert tudtam, így is túlterveztem magam, nem lesz idő mindent megnézni. A bányával együtt meg végképp nem. Majd később...

Az Oroszlányhoz tartozó Majkpusztán aztán beálltam a parkolóba. Előbb a tó partján lévő étteremben ettem egy "lájtos" ebédet, majd a kolostor épületei felé indultam. Itt is jártam már... először egy fotóstárssal... akkor éppen lekéstük az idegenvezetést, de a kapus szíve megesett rajtunk, és az udvarba beengedett minket. Azt mondta, járjuk körbe - nem tudom, hányszor - a csonka templomtornyot, és figyeljük meg, mi történik velünk. Köröztünk is szorgalmasan, a csoda azonban elmaradt... 😉
Most egyedül voltam. Kivártam az egész órát (kb. fél órányi várakozást jelentett ez). Akkor aztán kiderült, hogy belőlem áll a csoport... Sebaj, annál jobb nekem! A pénztárnak már nem, mert még nekem se kellett fizetni az életkoromra tekintettel.
Kísért egy nagyon barátságos idegenvezető. Sokat beszélt, türelmes volt, biztatott, hogy fényképezzek le mindent, ami tetszik. 
Majk, Kamalduli kolostoregyüttes
Majk, Kamalduli kolostoregyüttes
A fenti képek még a várakozás idején készültek, miközben a kolostor kertjében sétálgattam.
Egy cellaház kertje
Cellaház lakószobája
Ha celláról beszélünk, nekem mindig egy kicsi, kényelmetlen szobácska jut az eszembe. Börtöncella, remete-cella... Itt cellaházról beszélünk. Minden cellaház azonos alaprajz szerint készült, 80 négyzetméter alapterületű, és egyetlen szerzetes lakta. Volt hozzájuk egy kellemes méretű udvar, kert, ahol a szerzetes dolgozhatott, megtermelhette magának, amire szüksége volt. A házban műhelyszoba, kamra, beépített illemhely (!) - és ami a legfontosabb, minden szerzetes számára saját házikápolna!
Egyszemélyes házikápolna
Az egykori kolostorban ma már nem élnek szerzetesek. Egyetlen cellaház látogatható a turisták számára, amely teljesen korhűen, élethűen van berendezve.

A cellaházból a kolostor refektóriumába vezetett az utunk.
Refektórium
Gyönyörű... az egyike a legszebb helyeknek, amiket eddig láttam. A szemközti falon az Utolsó Vacsora jelenete van megfestve. A fotómon nem látszik jól, de balról nézve a negyedik (csillártól jobbra) apostol személyében egy kamalduli szerzetes van megfestve (a rend jellegzetes fehér köpenyében).
Refektórium
Szabadott fotózni az egész kolostorban, akár vakuval is. A refektóriumban azonban tiltva volt a vakuhasználat. A fenti kép emiatt rendkívüli szoftveres "gyötrésnek" lett kitéve... Minden hibája ellenére ragaszkodom hozzá, mert a terem egyik legszebb látványát nyújtja még így is. 
Kastélyszárny. Vadászterem
A szerzetes rendek feloszlatása után a fenntartó-tulajdonos gróf lakó- és vadászkastélyt rendezett be itt. (Közben azért történt egy-és más, erről nem akarok írni - barátod a Google!)
Íróasztal a gróf dolgozószobájában
Hölgyszoba a grófné számára
Íróasztal és szekreter az egyik Rákóczi emlékszobában
Rákóczi Ferenc fejedelem ugyan soha nem járt Majkon, de a szabadságharca leverése után néhány évig Franciaországban, az ottani kamalduliaknál talált menedéket. Ennek emlékére hoztak létre a magyar kamalduliak is három emlékszobát, Rákóczi relikviákkal.
Helytörténeti múzeum
Lengyel fotóművész kiállítása Majkon, a lengyel kamalduliak mai életéről készült képekből.
Konyha
Konyha
Az egyik közösségi kápolna

Az utolsó képekhez már nem nagyon van mit hozzáfűzni. Csodálnivaló volt minden, amit láttam... az élmény teljességét átadni szavakkal úgysem tudnám. Jó szívvel ajánlok mindenkinek egy látogatást a kolostorban, akinek csak lehetősége van rá.

Legyen szép napotok...



2017. június 11., vasárnap

Egri vár Pilisborosjenőn

Egy korábbi posztomban már említettem, hogy egy egész napos kirándulást szántam az Üvegtigris című film forgatási helyszínének megtekintésére, és az Egri csillagok című film díszleteinek felkeresésére a Pilisben. Az Üvegtigrisről már írtam beszámolót:
Ma a Pilisben található díszletvárról mutatok néhány fotót.
"Az Egri csillagok (angol cím: Stars of Eger) 1968-ban bemutatott egész estés magyar film, amely Gárdonyi Géza azonos című regénye alapján készült. A forgatókönyvet Nemeskürty István írta, a filmet Várkonyi Zoltán rendezte, a zenéjét Farkas Ferenc szerezte. Magyarországon 1968. december 19-én mutatták be a mozikban."

A filmet - természetesen - még a bemutatás idején láttam. Mondhatom, szenzáció volt ez az alkotás a maga korában. Nem véletlen tehát, hogy a forgatás érdekében felépített díszletvár is szenzáció lett a maga nemében. Nem deszkából, papírból és purhabból készítették, hanem igazi kővárat alkottak a Pilis hegy egy erre a célra kiválasztott helyén. Bástyákkal, kapukkal, tornyokkal, barbakánnal, úgy ahogy kell. Igazi fa gerendákból azokat az épületelemeket, melyek az igazi várakban is fából készültek. Természetesen így is kisebb az eredeti középkori egri várnál... nem is túlságosan hasonlít rá, de nem is az volt a cél. A szükséges tereprendezéssel együtt két évig tartott az építkezés, rengeteg honvédségi (akkor még volt honvédség) közreműködéssel.

Az út Pilisborosjenő nevű helységen át vezetett. A falu (vagy város?) túlsó végén az autót le kell parkírozni, mert a település utolsó házainál már kezdődik a természetvédelmi terület. Persze nem is bántam, hisz végül is kirándulni jöttem - és ki látott olyan turistát, aki autóval megy túrázni a hegyekbe? 😅
Cipeltem hát a fotóstáskát, néha rápillantottam a magammal vitt térképre. Voltak helyzetek, amikor kissé elbizonytalanodtam, a jó irányt választottam-e az elágazásoknál. Néha nehezen tudtam csak elhinni, hogy a térkép jelzése, és a terepen található turistautak megfelelnek-e egymásnak.
Úgy látszik, az egészséges ösztönöm jól működött, mert minden úgy alakult, ahogy vártam. Aztán arra figyeltem föl, hogy arról a helyről, ahol a várat sejtettem, gyerekhangok hallatszanak... Amikor aztán a vár falai kimagasodtak a fák közül, hamarosan egy kis csapat óvodást is megláttam, néhány óvónéni kíséretében.
A hős várvédők késői unokái
Pici kerülővel mentem le a falak közé, hogy ne zavarjam a gyerekeket. Az óvatoskodásra azonban nem is volt szükség, mert a felnőttek épp a gyerkőcök összeterelésével voltak elfoglalva. Amikor megtörtént a "létszámellenőrzés", hangos csiviteléssel el is indultak hazafelé.
Főkapu
Kezdtem körbejárni a megmaradt romokat. Szó szerint romokat, mert az eredeti díszletvárból csak részletek maradtak meg a forgatás óta. 
Barbakán
Barbakán - ágyúállás. Kör alakú bástya, körben elhelyezett ágyúk számára. Több méter magas, a közepe földdel van föltöltve. Ha kimegyünk az ágyúállásokig, nagyon szép látvány tárul elénk a környező hegyekre.
Díszletvár
A főkapu, és mellvédfalak a barbakánról nézve. (Ez a kép a karakteresebb felhők érdekében kissé manipulálva van).
Díszletvár
A barbakán (bástya) nézete. Érdekes volt megfigyelni, hogy a romok melyik pontjáról milyen látvány nyílik a vár többi pontjára. Jól látható volt, hogy a díszletvár felépítését tudatos tervezés előzte meg.
Egy kép rólam
 Amint ott nézelődöm, látom ám, hogy egy másik magányos turista is közeledik a romokhoz. Fiatal emberke volt, felszerelve egy olyan GPS-el, amely segítségével a turista utakon is el tudott igazodni. Leheveredett, elmajszolt egy szendvicset, és máris távozni készült. Megkérdeztem tőle, készítene-e rólam néhány fotót a gépemmel. Készségesen vállalkozott rá... rutinosan leellenőrizte a gép beállításait, majd több nézetből is képeket készített. Aztán elköszöntünk egymástól.
Díszletvár
Én még maradtam, nekem nem volt sietős a hazamenetel. Vagy tovább menni... bár őszintén szólva még nekem is voltak terveim arra a napra. Próbáltam felidézni a filmben látott jeleneteket, a Gárdonyi Géza könyvében olvasott leírásokat, és elképzeltem néhány olyan helyzetet, hogy mi lenne, ha most a környezetemben zajlana a várostrom.... Az én koromban már újra gyerek az ember...

Kis "ejtőzés" után én is összeszedtem a cuccaimat, és elindultam visszafelé. A térkép valahová a turistaút mellé jelzett egy "Teveszikla" nevű képződményt. Már idefelé jövet is tekintgettem a létező összes irányba, hogy hol látom... megnéztem volna. No hát, ahogy ballagok a falu felé a turista úton, egyszer csak feltűnik egy fiatal pár, akik ülnek valahol, de a testükből csak a csípő feletti rész látszott. Talán 50 méternyire voltak tőlem. Bizalmasan beszélgettek, és úgy tűnt, valami nagyon érdekeset látnak. Kíváncsi lettem, mi látható onnan? Elindultam feléjük, de ügyelve arra, hogy ne a közelükbe érjek, ne zavarjam őket.
A látványtól aztán én elámultam! Egy szinte függőleges falu szakadék mögött ott a Teve-szikla! És az a pazar táj! Hát az felejthetetlen!
A Teve-szikla
Ezért nem láttam én a Teve-sziklát idefelé jövet! A turista út ugyanis a magaslaton vezet, a sziklaképződmény pedig a szint alatti szakadékban található! Ilyen a szerencse: ha nem látom ott a fiatal párt, vagy nem vagyok eléggé kíváncsi, ez az élmény kimarad az életemből!
A Teve-szikla
A fennsíkról is készítettem felvételeket, de hamarosan keresni kezdtem, hogyan lehet lejutni a szakadék aljába. Jó nagy kerülővel ugyan, de találtam olyan utat, amelyen különösebb veszélyhelyzet nélkül a  lejutottam az alsó szintre.
A Teve-szikla
Most már lentről nézve... Zegzugos járatok össze-vissza, jól látszik, hogy sokan szoktak ide kirándulni, és a terület minden négyzetméterét bejárják. Rajtam is erőt vett az újabb kíváncsiság... mindent meg akartam nézni, mielőtt továbbmegyek. Sejtettem ugyanis, hogy újabb utam nem lesz errefelé.
A Teve-szikla
Ha láttátok a filmet, olvastátok a könyvet, akkor tudjátok, hogy van benne egy jelenet, amikor Cecey Éva és a deák egy alagúton át igyekszik az egri várba bejutni. Ez az a barlangnyílás, ami a filmbeli jelenetben az alagút bejáratát "játszotta". A Teve-szikla körül pedig vég nélkül masíroztak a filmbeli török katonák. Lehet, hogy akkor és ők taposták ki először a most is látható ösvényeket?
A Teve-szikla
A szakadék aljáról felnézve a fennsíkra... ők az a fiatal pár, akiknek köszönhetem ennek a különös természeti képződménynek a látványát.
A Teve-szikla
Még egy pillantás a szilafalra... és a barlangnyílásra, mint az egri várhoz vezető alagút bejáratára.

Legyen szép napotok! Köszönöm, hogy nálam jártatok!

2017. június 5., hétfő

Gróf Batthyány Lajos börtöncellájában

Ha időm is, egy kevés pénzem is van, szívesen utazom olyan helyekre, ahová viszonylag kis fáradtsággal eljuthatok. Így volt ez a közelmúlt napokban is, amikor a kedvelt Vándorbot Egyesülettel néhány napot Szlovéniában töltöttem.
Az utazás egyik megállója Ljubljana volt, Szlovénia fővárosa. Rövid városnézés, közös program, aztán szabadidő.
Szép volt a város, talán arról is hozok majd képeket. De engem mindennél jobban érdekelt a Fellegvár. Ez már messziről jól látható volt, de a közös városnéző programban nem szerepelt.
Engem viszont nagyon érdekelt... túravezetőnk már jól ismer, meg se lepődött a kérdésemen, hol juthatnék föl legrövidebb úton a várba. Az idő ugyanis kevés volt, nem akartam azt is bóklászással tölteni. 

Megkaptam a kért információt. Kerestem a felvonót, meg is találtam... három €-ért returjegyet vettem, és öt perc múlva már a Várban voltam. Ott aztán szembesültem a ténnyel, hogy egyetlen kiállításra sem lehet csak úgy bemenni, mindenhol fizetni kell. Én meg úgy jártam, mint a viccbeli rendőr: hiába beszéltek nekem angolul, németül, szlovénul, nem mentek vele semmire.... 😀
De azért találtam nyitva egy csodásan szép kápolnát, és megtaláltam a várbörtön folyosóját is. Véletlenül csak, hiszen fogalmam se volt arról, hogy van ilyen. Arról meg végképp nem, hogy mekkora meglepetés ér ott engem.
Várbörtön folyosója
 Ez az a bizonyos folyosó. Nem volt ám ott ennyi fény, az csak a képen van, bizonyos digitális utómunka eredményeképpen. Ott a helyszínen már bántam, hogy súlycsökkentés érdekében kicsi fotóstáskát vittem magammal, vaku már nem fért bele. A beépített vaku pedig használhatatlannak bizonyul, amikor hosszú objektívet használ az ember...
Börtöncella
A cella ajtaja nyitva volt, be lehetett menni. A hideg futkosott a hátamon, pedig amúgy szinte kánikula volt...
A kép bal oldalán ajtónak látszó válaszfalak vannak. Hajtogathatók jobbra-balra. Ha a falra merőlegesen állítják őket, akkor a jobb oldalon látható rácsokkal kis ketreceket lehet képezni belőlük. Egy ember elfér benne, de csak állva... igen szűken talán ülve is, de fekve semmiképp sem. Egy parányi cella négy rekeszre osztva négy embernek... ne képzeljük bele magunkat!
Zárt cella
Két lépéssel odébb egy cella, bezárt ajtóval. És ami a hatalmas meglepetés: mellette emléktábla.
Gróf Batthyány Lajos, Magyarország egykori miniszterelnöke
Ebben a bezárt ajtajú cellában tartották fogva az 1848-1849 évi szabadságharc leverése után Magyarország miniszterelnökét a császáriak, még a kivégzése előtt.
Gróf Batthyány Lajos, Magyarország egykori miniszterelnöke
A börtönfolyosón németül beszélő turisták is járkáltak. Az egyikük leblokkolt épp mellettem, az emléktábla előtt, és igen tanácstalanul nézegette... a feliratok egyikét se tudta elolvasni. Annyit német nyelvtudás nélkül is meg tudtam értetni vele, hogy a féldombormű egy magyar grófot, miniszterelnököt ábrázol, és mutattam neki az évszámot. Azt hiszem, megértette, mert azonnal odahívta a többieket is.

Már ezért az élményért is érdemes volt a Fellegvárba felmenni...

Legyen szép napotok!