2013. május 28., kedd

Műemlék templomok a Kisalföldön

Néhány napja, amikor Döbröntén jártam a Szarvaskő várnál, a szokásosnál tovább tanulmányoztam a térképemet. Ennek köszönhetem, hogy két olyan műemlék templom jelzést fedeztem fel, ami meglepetést okozott; nem gondoltam, hogy ezen a vidéken is találhatóak az Árpád-házi királyok idejéből származó templomok.
Tudtam, hogy ide hamar el fogok menni - az ebből a korból származó műemlékek mindig nagyon érdekeltek. Különös hangsúlyt adott ennek a múltkori felfedezésnek, hogy a rábaszentandrási templom rotunda-jellegű építmény, az árpási pedig külső jegyeiben egyrészt hasonlít az eddig ismert román stílusú templomokhoz, másrészt pedig drasztikusan eltér ezektől.
Ma - bár nem számítottam napos időre - már kora reggel kocsiba ültem. Tudtam, hogy a helyszínre vezető út Tét városban is elhalad egy külsőre nagyon szép templom mellett. Volt olyan gondolatom, hogy megállok itt is néhány képet készíteni. Amikor a városon áthaladtam, mégis úgy gondoltam, ennek a templomnak a fotózását későbbre halasztom. Ha lehet, inkább vasárnapi napon jövök erre, amikor kis szerencsével belül is fényképezhetek. 
Mentem tovább tehát - nem a legrövidebb úton, hanem egy kis kitérővel. Figyeltem közben a tájat, látok-e a mezőkön őzeket, vagy más állatokat, fotózáshoz megfelelő témát. 
Néhányan a hattyúcsapatból....
Az egyik falu előtt nem sokkal az úttól jobbra a mező egy része még mindig víz alatt van.A kora tavaszi időszak óta itt álló víz szinte "elhódította" a területet: határozottan felismerhető vizes élőhely alakult ki. Két meglepetés is ért - megálltam természetesen az út szélére húzódva, és a kocsiból kiszállva figyeltem a vizen úszkáló madarakat. Egyrészt az lepett meg, hogy egy egész hattyúcsapat tanyázott a vízen. Már tavaly is kevés hattyút láttam a Győr környéki vizeken, idén pedig egyet sem. Itt pedig egy egész csapat! A hattyúkon kívül szárcsát, és egy barátréce párt is láttam. Ez az utóbbi meglehetősen ritka felénk, különösen örültem a látványuknak.
Rábaszentmiklós
Rábaszentmiklósra érve könnyen megtaláltam a keresett templomot. Amint kiszálltam a kocsiból, egy arra járó lakos máris érdeklődött, Budapestről jöttem-e, vagy Győrből.  Úgy tűnik, nem ritka errefelé a fényképező turista! 
Különleges formájú, fazsindelyes templom
A három karély
"A község Győr-Moson-Sopron megye déli részén, Tét várostól nyugat-északnyugatra 9 km-re fekszik. A legközelebbi vasútállomás a Győr–Sopron-vasútvonalon 15 km-re Enesén van. A község a Sokorói-dombság határán található, a Rábaközbe benyúló Marcal-medencéhez tartozik."
"XI. századi Szent Miklós körkápolna: Árpád-kori templom, mely kb. 1060-1070-ben épült. A templom köralaprajzú belsejét három patkó alakú karéj egészíti ki. Mai formáját legalább két nagyobb átépítés folyamán nyerte el. Eredetileg nagyon szép rotunda volt. (Vagyis a mai kerek templomtér és a hozzá csatlakozó szentélyrész.) A templom padlásán jól látszik, hogy a belső központi kerek fő-rész régebben kb. két méterrel magasabb volt. Feltételezések szerint valamikor a XIII. század vége felé az eredeti templomhoz a szentély mintájára három újabb karéjt építettek. És így a templom alaprajza olyan lett, mint egy négylevelű lóhere. A XVIII. század második felében azonban, hogy a falu ne szégyenkezzék a környékbeli községek előtt, ahol mindenütt tornya volt a templomnak, az első karéjt lebontották, és helyére építették a ma látható tornyot és a karzati feljárót. Ezt a karzatot lebontották a 2000-es felújításkor. A templomot valamikor kőfal vette körül és a falon belüli részen a templom körül temető volt. A fent említett felújításkor a régészeti feltárások ezt bizonyították, több sírt is találtak a ma látható keresztelőkút alatt. A környékbeli házak építésekor pontosan megállapítható volt a kőfal vonala; és a munkák során sok csont került elő. Sőt bent a templomban talált sírban főpapi vagy szerzetesi cingulus maradványt is fellelték. A templom feltehetően mindenkor Szent Miklós tiszteletére volt szentelve, mivel a templom építésének idején Szent Miklós tisztelete elterjedt volt az egész országban. Szent Miklóst a hagyomány a víz miatt veszélybe kerültek különleges megsegítőjeként tartja számon. Rábaszentmiklós lakói pedig bizony sokszor kerültek veszélybe a Marcal, de néha még a Rába áradásai miatt is. Volt eset, hogy a két áradó folyó valóságos tengerré tette a falu környékét. A mai oltárkép is ilyen minőségben ábrázolja Szent Miklóst. Hogy ez a templom ősi titulusa, bizonyítja az is, hogy a falut régebben "Kerekszentmiklósnak" hívták, - valószínű az első kerek templom idején. Majd Kisszentmiklós néven szerepel, és csak ezután lett Rábaszentmiklós, noha nem a Rába, hanem a Marcal partján van."
A világháborúk hőseinek emlékműve
Templom tér
A templom körüli téren található még a Hősök emlékműve, amely az I. és a II. világháborúkban elesett hősöknek állít emléket.
Raaber Kreutz - Győri Kereszt
Raaber Kreutz - Győri Kereszt a kettős kereszttel
Nem messze ettől a helytől áll egy különleges emlékmű, amely magyar területen ritka, jellemzően Ausztria Magyarországgal határos területein fordul elő. Ez az úgynevezett "Raaber Kreutz", magyarul Győri Kereszt.  Hasonló emlékművek jelzik a török haderő által elfoglalt győri vár felszabadítására (1598-ban) felvonuló csapatok útját. Ezt az emlékművet 1710-ben állították.

Harangláb a Kápolna-téren
Amint befejeztem a fotózást, sétáltam egy keveset a környéken, majd Árpás meglátogatása következett. Nem tudtam pontosan, hol keressem a templomot, ezért a falu szélén megálltam tájékozódni. Amint körülnéztem, már láttam is, hogy jó helyen járok. Nem a templomot találtam meg ugyan, de alig néhány lépésre volt tőlem a Kápolna tér, a hely egyik nevezetessége. Ez a "Nepomuki Szent János-kápolna. A kis, nyolcszög alaprajzú kápolna 1780-ban épült. Ajtajában Szent Ferenc és Szent Klára szobra áll, a falfülkében pedig Nepomuki Szent János. A kápolna mellé a 19. század végén állították a fa haranglábat és a kőkeresztet, majd az 1920-as években az I. világháborúban elesett árpásiak emlékművét".
A kápolna hatalmas fák takarásában áll, a pillanatnyi igen rossz fényviszonyok miatt értékelhető képet nem tudtam készíteni.  A háta mögött álló harangláb jelenleg így néz ki.
Árpás-Dombiföld temploma
Találtam egy információs táblát, rajta a falu térképével, és a nevezetes helyek megjelölésével. Ennek segítségével nagyon hamar elértem a templomot, a falun kívül, a Rába másik oldalán.
A templom megtekintése és fotózása kirándulásaim egyik legszebb élménye volt.  Szerencsémre a főbejáratot nyitva találtam, és a rácsos ajtón át a belsejéről is tudtam képet készíteni.
"Szent Jakab-templom, egykori premontrei prépostság A prépostságot Nagy Móric ispán alapította 1251-ben Szent Jakab tiszteletére. 1526-tól 1577-ig premontrei apácák laktak a monostorban. A török hódoltságot követően a 17. század végén a nagyszombati klarisszák költöztek be, akik 1750-ben a templomot a tornyok, a homlokzat és a szentély kivételével barokk stílusban átalakították. A rend feloszlása óta az épület a település plébániatemplomaként működik.
Árpás-Dombiföld temploma
Az évszázadok alatt rárakott vakolattól az 1992-es helyreállítás során megszabadították, így ma eredeti szépségében tárul elénk a román stílusból a gótikába hajló téglaépítészet e ritka magyarországi példája.
A két torony között, a templom kapujában még a román kor félkörívét is látjuk, de a kapubéllet külső oszloppárja már gótikus csúcsívben találkozik, s a gótika jegyeit viselik a szentély keskeny, csúcsíves ablakai is.
A templom belső tere
A köpenyes Madonnát ábrázoló oltárképet ismeretlen festő festette az 1660-as években. A kép, melynek alján együtt térdel a pápa, Lipót császár, Wesselényi Ferenc nádor, Nádasdy Ferenc országbíró, Zrínyi Péter horvát bán és a kép megrendelője, Széchényi György 1658 és 1668 között győri püspök (később, 1673-74-ben a protestáns lelkészeket elítélő pozsonyi vésztörvényszék tagja), a császár és Magyarország kiegyezésének szükségességét sugallhatta. (Mint ismeretes, e kiegyezés nem történt meg, Wesselényi 1667-ben meghalt, Zrínyit és Nádasdyt pedig letartóztatták és 1671-ben kivégezték.)
A 18. századi átépítés korából valók többek közt az oldalfalak támpillérei, a lenyúzott bőrét tartó Szent Bertalan, a hallal ábrázolt Szent Péter, a kardos Szent Pál és a kelyhes Szent János szobrával díszített oltár, a barokk szószék és keresztelő kút."
A templomot a Kálvária stációi veszik körül
A XIV. stáció
Homlokfal, főbejárat
A templom ée környezete
A templom és környezete
Megvan már a következő kirándulásra is a tervem! Kell egy kis jó idő, kedvet adó napsütés, bárhonnan jövő inspiráció, és már megyek is! 

Legyen szép napotok!

2013. május 27., hétfő

Döbrönte és bakonyi séta

Még a tavasszal, egy téltemető-virág fotózáskor ajánlották fotós barátaim a figyelmembe Döbrönte falu környékének szépségét, és a faluban található Szarvaskő-vár romjait, mint fotótémát. Azóta is többször fölmerült bennem, hogy meg kellene látogatni ezt a helyet. Végül Pünkösd hétfőjén alkalmasnak láttam az időjárást, kedvem is volt egy kis utazgatásra - autóba ültem, és meg sem álltam a falu közepéig. Ott is csak azért, mert már az útról jól látható volt a falu fölé magasodó dombon elhelyezkedő vár-rom, és pontosan vele szemben parkolót is találtam. Letettem a kocsit, vállamra vettem a fotóstáskámat, majd alaposan körülnéztem, mit is láthatok erről a helyről.
Döbrönte temploma
A vár romjain kívül alig ötven méterrel mögöttem, az útról jobbra megláttam egy különös formájú templomot. Nagyon kíváncsi lettem az épületre, mert sajátságosan kör alapterületű építmény volt, egy kisebb téglalap alakú toldalékkal. Ez tipikusan a több-száz évvel korábban épült rotundákra jellemző elrendezés, ugyanakkor ez a templom újnak látszott. Vagy legalábbis nem több-száz évesnek.
A templom szembe-nézete
A Wikipédia röviden elrendezi a templom történetét: "A Fájdalmas Szűz tiszteletére szentelt mai klasszicista plébániatemplom amit 1815-ben építtetett a Somogyi család. Tervezője Charles Moreau volt, építésze pedig a bécsi Kornhausel József." Ennyit ír róla.
Rövid történeti leírás
Ennél kicsit többet mesél az a tábla, amelyik a templom kertjében van elhelyezve.

Hotel a faluban
Turistaház
Miután alaposan megszemléltem a templomot (sajnos, még az ünnepnap ellenére sem lehetett bemenni, pedig különösen az altemplom nagyon érdekelt volna), a vár "meghódítására" indultam. A dombra felvezető út kissé távolabb volt, mint ahol parkoltam, de könnyen megtaláltam.
Rálátás a falura
A romoktól gyönyörű kilátás nyílik a környező Bakony hegyeire, és a falura. Az egyik lőrésen kitekintve éppen a Somló-hegy látszik a messze távolban.
A domb tetején, a vár romjainál, kemény fényekben
Szarvaskő vára
Szarvaskő vára
 A nap közepe felé járt az idő. A napocska erősen tűzött, kemény fények voltak, a felhők szinte szikráztak az erős fényben. De gyülekeztek is egyúttal, esővel fenyegetve... Megjegyzem, minden jel arra utalt már a faluban is, hogy az előző napon itt nagy zápor lehetett!
Várfal - folyamatos karbantartás mellett
Kilátás a lőrésen át - a távolban Somló hegye
Panoráma
Az eső elleni "védőfelszerelésemet" a kocsiban hagytam; a fenyegetés ellenére sem mentem vissza érte, anélkül sétáltam végig a falun, hogy egy kis túrát tegyek a környékbeli erdőkben. Itt már nem csak sejtettem, hanem biztosan tudtam, hogy nemrég hatalmas eső volt! Ráadásul egy sétakocsikázó társaság kocsisa figyelmeztetett is, hogy ne azon az úton menjek tovább, amelyiken elindultam, mert nem messze onnan beomlott a löszfal, el van zárva az út.
Szórakozás
Sétakocsikázás
Másik irányt választottam tehát, nekivágtam a hegyoldalnak. Megvallom, nem voltam boldog attól, ami útközben fogadott. Egy táblát láttam kiszegezve a patak fölötti hídon, ami szerint itt magánterület következik, vadászterület, és minden nap 17 óra után reggelig vadászatra kell számítani a területen. Na, ahogy én a magyar viszonyokat ismerem.... szóval, el tudom képzelni, hogy nem minden vadász nézi folyton, mennyi is az idő? Lehet már lőni? és arra is volt már példa, hogy ha őzet nem találtak, akkor lőtték a hajtót (vagy egymást) :) - na jó, persze nem szándékosan, de ha már egyszer kézben a puska, akkor annak el is kell sülni - tartja a közmondás. Én pedig féltem a bőröm, nem hiányzik róla néhány tucat sörétlyuk... :)!
Bakony dombjai
Bakony dombjai
De ha már itt voltam, mentem tovább. Közben nézegettem az egyre gyülekező felhőket. Nem igazán tetszettek! Addig-addig nézegettem őket, amíg egyszer csak megzendült az ég! És akkorát szólt, hogy egyből megfordultam, és szapora léptekkel indultam visszafelé! Az ég meg egyre zengett a hátam mögött - jobban be voltam rezelve, mint ha kóbor vadászok rám célozva rendeztek volna lövészversenyt!
Fenyő
Fenyő
Összesen kettő csepp csapadékot észleltem. Amint a faluba értem, újra oszlani látszottak a felhők, kisütött a nap .... de az ég azért morgott tovább a Bakony fölött. Én pedig úgy döntöttem, ha már újra a kocsim mellett vagyok, "nem kísértem tovább az istent" - beültem, és szép lassú, öreguras tempóban hazautaztam Győrbe.

Legyen szép napotok!

2013. május 23., csütörtök

Kajak-kenu országos maraton bajnokság


Nem vagyok nagy sportrajongó - igaz azonban, büszke sem vagyok erre. Ha mozogni akarok, akkor rendszerint gyalogolok, vagy kerékpározom. Természetesen nem versenyszerűen, csak amolyan kényelmes öregurasan. Egykor pingpongoztam is, de az már a múlté...
Nem meglepő, hogy elkerülte a figyelmemet az a többnapos rendezvény, amit a győri evezős pályán, valamint a csatlakó folyószakaszon rendeztek. 
Egy kedves fotós hölgyismerősöm hívta fel a figyelmemet a rendezvényre. Az első napot így már elszalasztottam, de jó fotótémák reményében a második napi versenyekre kilátogattam.
A folyó közepén lefelé, a szélén felfelé ....
Lelkes nap- és sportrajongó hölgy - sejtettem, hogy lesz itt téma!
Hangsúlyozottan fotótémák reményében, mert gyakorlatilag semmit nem tudtam a rendezvényről. Na, mondjuk annyit azért konyítok hozzá, hogy meg tudom különböztetni egymástól a kajakot és a kenut. Ha nem tévedek, a kajakban ül a versenyző, a kenuban térdel, egyik lábával... én se nem ülök, se nem térdelek ... gondolom, fejjel lefelé igencsak kényelmetlen lenne az evezés! ... mert hogy a "csónak" azonnal föl is fordulna, ha én megpróbálnék beleülni.... Maradok inkább a biztonságos parton!
Kajak páros
Kecses fotós - hát nem tiszta profi? Irigylem a fotózós technikáját....
Mondjuk, azért én is sportoltam azon a napon... gyalog mentem ki Adyvárosból a Mosoni-Dunához, ahol a versenyek zajlottak. Nem ám csak úgy lazán, hanem néhány kilós fotós válltáskát is cipeltem nehezékként.
A versenybíróság épülete
Versenyzők és szurkolók
Az egyik eredményhirdetés a sok közül
A verseny helyszíne számomra kaotikus állapotokat mutatott. Persze, nem az volt annak, aki tudta, mi történik ott... én csak azt láttam, hogy rengeteg az ember, de még annál is több mindenféle hajó mindenfelé... egy része a parton kocsikon, egy része a vízen. Ezekben gyerekek vagy felnőttek ültek, volt aki lefelé, volt aki felfelé evezett... halvány segédfogalmam nem volt arról, most éppen milyen futam zajlik éppen. Lassan aztán kiderült, hogy 5 km és 10 km távú versenyek zajlanak ... gyerek korosztályban, fiúk és lányok, felnőtt korosztályú versenyzők ... azt csak reméltem, ha én nem is, de a versenybíróság tudja, melyik hajó melyik futamban vesz részt, és hányadik a sorrendben a futamán belül!

Következzen néhány pillanatfelvétel a versenyzőkről!
Kenu páros
Teljes erőbedobás, igazi győzni akarás - hamisítatlan versenyszellem.
Kenu páros
Van. aki lefelé, van aki fölfelé a folyón, mások meg keresztbe .... :)
Erő és lendület...
Kajak páros
Hölgyversenyzők
Célközelben...
Utolsó erőbedobás
Nézelődtem, sokat fényképeztem... többet is tudtam volna, de tartottam tőlem, néhány jó erőben lévő fiatalúr nehezményezi, ha a legvonzóbb témák felé fordítom a kamerámat! A part ugyanis tele volt csinos, napozó bikinis ifjú hölgyekkel.... nem ritkán mellettük büszkén feszítő udvarlójukkal.

Mivel még ebéd előtt indultam otthonról, az idő meg csak múlt, késztetést éreztem a napi sportadagom második részének teljesítésére - tudniillik, hogy a nyakamban lógó nehezékkel együtt hazáig gyalogoljak.

Otthon aztán jólesően nyugtáztam, hogy ma is tettem valamit az egészségem megőrzéséért! (Gyalogoltam egy jó adagot) :-)

Legyen szép napotok!

http://w3.hdsnet.hu/szaboz/