2021. november 6., szombat

Régi tervem vált valóra ma...

 


Még évekkel ezelőtt láttam képeket a Cica-tóról. Rögtön megér­lelődött bennem az elhatározás, hogy ezt a helyet meg kell ke­resnem! A gond csak az volt, hogy elegendően pontos leírást nem kaptam arról, hol keressem. Jóval később egy másik turista is járt arra, és ő már egy térkép részletet is közölt arról, hol he­lyezkedik el a tó. Támpont tehát már volt, most már csak az kel­lett, hogy társakat találjak a kiránduláshoz. Vállalkozók akadtak éppenséggel, de amikor alkalmas időpontot találtam az úthoz, mindenkinek más elfoglaltsága akadt! Nem volt más hátra, egye­dül indultam útnak. Holnaptól esőt ígér a meteorológia; ki tudja, meddig tart, és az őszi erdő varázsa kibír-e egy vagy több hét ha­ladékot? 75.-ik életévemben vagyok; ilyenkor jobb, ha idegen, is­meretlen balesetveszélyes helyen van, aki szükség esetén segít­séget nyújthat. Az aggályaimat kénytelen voltam félre tenni; és kocsiba ültem.

Az említett térkép alapján Pusztavámra mentem először. Bizton­ság okából érdeklődtem egy helyi emberkétől, merre men­jek tovább. A válaszából megértettem, hogy bizonytalan a Cica-homok holléte felől, és azt is felfogtam, hogy nem jutottam sem­mire. Ezért találomra beütöttem a GPS-be a Árkipuszta nevét. Szerencsére a GPS ismerte ezt a helyet. Akkor már jobban bíztam a térképben. A „városközpontban” letettem a kocsit, és gyalog indultam tovább. Kocsival nem is mehettem volna, mert ezt egy „behajtani tilos” tábla, és az erdőlátogatók szabályzata is tiltotta. Ez a hely egyébként egy ott elhelyezkedő üzem parkolója mellett van. A parkolót a térkép is jelzi.

Először a „piros” jelzésen elérhető kis tavacskát kerestem meg. Bár az oda vezető út nagyon szép látványt nyújtott, maga a tó látványa értékelhetetlen volt. Nem is időztem sokat, hanem visz­szafordultam, és a Cica-tó felé haladtam tovább. Az út egy pont­ján van egy „Y” elágazás. Ennek a bal oldali ágán kell tovább ha­ladni. Nem túl messze bal kéz felől hamarosan fel is tűnik a bá­nyagödör túloldali falának a látványa – még mélyen a fák között. Ez a látvány megnyugtatott, mert akkor már biztos voltam ben­ne, hogy jó helyen járok. Jó darab út megtétele után aztán talál­tam egy kis bekötő utat a tó felé. Elsőre úgy nézett ki, hogy a víz­szinthez nem vezet út. Már majdnem eljöttem, amikor észrevet­tem egy kis ösvényt, ami tévedhetetlenül a gödör feneke felé ve­zet. Nagyon óvatosan leereszkedtem a gödör aljáig – nem volt veszélytelen vállalkozás, mert a csapás nedves agyagos, ennél­fogva csúszós, és meredek volt. Bíztam jó túrabakancsomban, óva­tos természetemben, ezért bevállaltam egy esés kockázatát. Megvallom magamnak, a tó maga nem nyűgözött le. Kevés volt a víz. A korábban látott képek szerencsésebb időpontban készül­tek, jóval több víz látványát nyújtották. A környezet azonban le­nyűgözően szép volt!

Fotóztam persze, és pár perc múlva fölóvatoskodtam a meredek, csúszós ösvényen. Elindultam egy tókerülő sétára; abban bíztam, találok még olyan helyeket, ahonnan más nézőpontból is fényké­pezhetem a tavat. Jó rálátás azonban nem volt sehonnan.

Az idő közben jól előrehaladt. A tavat megkerülni nem lehetett, kerítés állta el az utamat. Más választásom nem volt, visszafelé indultam a kocsim irányába. Közben azonban folyton nézeget­tem a fák között a bányagödröt, remélve, hogy találok egy kis rejtett ösvényt a tóhoz, ahonnan újabb képeket készíthetek. Egy helyen volt is szerencsém! Egy gyönyörű színekkel díszített erdő­sáv túloldalán láthatóvá vált a gödör, aljában pedig a tavacska. Kis kutakodás után ráakadtam egy pontra, ahol nem takarták lombok a tavat! Ennek roppant módon örültem, mert végre el tudtam készíteni azokat a képeket, amikért bevállaltam ezt az egész procedúrát! Elégedettem mentem vissza az aszfaltos útra, és már meg sem álltam addig, amíg a kocsimhoz nem értem. In­nen már csak egy kellemes autózás az út hazáig.


2021. április 6., kedd

Orchideák között

 2020.06.24

Ebben az évben már tavasz óta dühöngött a COVID-járvány. Nyár első felében mégis volt egy rövid időszak, amikor az első hullám lecsendesedett. Optimisták voltunk, lazítottunk a szigorításokon, és így lehetőség volt kirándulásra, nyaralásra. Sőt, még a szomszédos országokba is be lehetett utazni. Feleségem és én ki is használtuk az alkalmat, és néhány napra Szalafőre utaztunk. Érdekelt bennünket, az Őrség, a Vend-vidék – és úgy általában a Dél-nyugat Magyarország természeti szépsége. Sokat kirándultunk azokban a napokban. Még Ausztriába és Szlovéniába is átruccantunk néhány órára. Ausztriában Németújvárt, Szlovéniában Dobronakot kerestük fel. Dobronakon az orchidea-farm meglátogatása volt a terv.

Pontos címem nem volt, így csak a városközpontot tudtam megadni a GPS-nek, hová vigyen bennünket. Gondoltam, majd csak találunk valami eligazítást, merre menjünk tovább. Leginkább azonban abban bíztam, hogy találunk magyarul beszélő helybelieket, akik eligazítanak bennünket a helyi közlekedést illetően. A Google térképét persze tanulmányoztam indulás előtt, tehát fejben azért volt némi elképzelésem, merre is kellene menni. Nem is csalódtam a reményeimet illetően. Megálltam egy nagyobb csoport beszélgető társaság közelében. Nem is igazán tudom, milyen nyelven beszéltek előbb, de amint meghallották, hogy magyarul szólok, szinte egyszerre, egymás szavába vágva magyarul magyarázták, merre menjek tovább. Innen már nem volt nehéz dolgom a farm (orchidea-termesztő gazdaság) megtalálása.

Érkezésünkkor épp egy nagyobb társaság foglalta le a pénztárt. Az első helyiséget szinte teljesen bejárhattunk, mire én is a pénztárhoz jutottam, hogy kettőnknek jegyet váltsak. Az előző társaság német lehetett, mert a pénztáros (nagyon csinos) kisasszony hozzám is németül szólt. Mondtam neki – niksz dájcs – ha lehet, magyarul. Jót nevetett, rögtön magyarra váltott, és még kicsit el is tréfálkoztunk jegyváltás közben.









A farmon „iparszerű” orchidea-tenyésztés folyik. Van azonban egy szép nagy kiállító terület, ahol a termesztett növényeket bemutatják az érdeklődő turistáknak, vásárlóknak. Jelzem, ha valaki vásárol a kiállított növényekből, a belépőjegy árát beszámítják a vételárba. Mi csak látogatási célzattal érkeztünk…

Nagy élmény volt a kirándulás, ajánlom mindenkinek.

2021. március 18., csütörtök

Bánd – Bakonybél – Bakonykoppány

 2021.03.17

Az elmúlt napokban egy tervezett fotótúránk elmaradt egy Covid-megbetegedés miatt, és ezért újabbakat sem tervezhettünk. Nem örültem a helyzet ilyetén alakulásának, de egyetértettem vele. Tudjuk, hogy a védettséget élvező személyek maximum csak enyhén betegszenek, de a vírust hordozhatják, és terjeszthetik. Nekem erre különösképp tekintettel kell lennem, mert a feleségem még az első adagot sem kapta meg a vakcinából. Viszont a háziorvos behívó telefonjára várunk. Regisztrációkor a hálózatos telefon számát adtuk meg, tehát legalább egyikünknek folyamatosan itthon kell tartózkodnunk.

17.-én alakult úgy az elfoglaltságunk, hogy feleségem egész délelőtt -  a háziorvos rendelési ideje alatt – itthon maradhatott. Kihasználtam az alkalmat, hogy újra autóba üljek, és tegyek egy fotózós kirándulást.

Nem túl rég – talán néhány hete – olvastam az interneten arról, hogy valaki Bánd községben kirándult, az ottani hegy tetején található várromnál. Ez a kis élménybeszámoló nekem is „szeget ütött a fejembe”. El is döntöttem, hogy ezen a napon Bándra megyek.

Bánd - Essegvár

A faluba érve már menet közben megláttam a magaslaton elhelyezkedő várromot. Könnyen találtam parkolóhelyet… vállamra vettem a hátizsákomat, és „csúcstámadásra” indultam. A hegy lábától egy keskeny, majd épp csak lábnyomnyi ösvény kanyarodik a csúcs felé. Száraz időben nem veszélyes, de eső után meggondolandó lenne ezen az úton a várrom felé elindulni. Én jókor jöttem, nem fenyegetett csúszásveszély.

Az egykori várból nem sok maradt az utókorra. A falmaradványok jó állapotban vannak; látszik, itt nemrég komoly állagmegóvási munkákat végeztek. A romok mellett, a fennsíkon ásatások nyomai látszanak. Egy ismertető tábla szerint Árpád-kori, vagy akár még régebbi temetőt találtak, és tártak föl több sírt. Feltételezik, hogy az egész fennsík temető lehetett egykor.

A várból kevés maradt. Néhány méter faltöredék, és egy torony két szintje. A torony ajtaja nyitva volt. Benn új, erős, stabil létra vezetett a felső szintekre. Szép időben kellemes kilátás nyílik innen. Felmentem a legfelső szintre, és egy jó ideig nézelődtem; annak ellenére, hogy csípős szellő fújdogált a magaslaton.


Talajszinten is volt néhány fotótéma, nem csak a rom. A szokásos „Kálvária” elrendezéshez hasonlóan volt elrendezve három feszület. Középen egy nagyobb, kétoldalt egy-egy kisebb. 


Nem messze ettől az installációtól egy fából faragott kettős-kereszt látható. A vízszintes gerendákra az alábbi idézet van faragva:

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy Hazában,

Hiszek Isteni örök igazságban,

Hiszek Magyarország feltámadásában!”


 S hogy el ne feledjem: a vártorony tetején állandó jelleggel lobog egy nemzetiszínű zászló.

Mivel még csak dél körül járt az idő, felötlött bennem, hogy kiterjesszem az eredeti útitervemet. Úgy döntöttem, nem egyenesen hazafelé indulok, hanem Bakonybélbe mentem. Készítettem néhány képet az apátsági templomról kívül és belül, és végig sétáltam az apátsági arborétum kijelölt sétaútjain. Az arborétumban elsősorban a fás és cserjés növények láthatók. Virágból csak hóvirág volt sok. Itt gyakorlatilag csak egy fekete macskát fotóztam, aminek a hihetetlenül szép zöld szeme nyűgözött le elsősorban.

Az arborétumból a közel egy kilométerre található Szentkúthoz mentem. Ez a helyszín is több látogatásnak köszönhetően már ismert volt előttem, de nem feltétlenül újdonságot kerestem – a mozgás, a séta, a jó levegő volt számomra az elsődleges.

 Az évszakhoz mérten jó idő volt, nem kellett sietni haza. Hová menjek még? – kérdeztem magamtól! Bakonykoppányba, természetesen! Idén még nem fényképeztem kökörcsineket. Attól kicsit tartottam, hogy nem találok szép virágokat, hisz a kökörcsin-időszak elég rég megkezdődött már.

Amint kiértem Bakonykoppányból, már ott is voltak az ismerős árkok-dombok. Egy biztonságos helyen leparkoltam, magamhoz vettem a makróobival szerelt gépvázamat, és kíváncsian indultam kökörcsinkereső sétára. Az első benyomásom az volt, hogy valóban későn jöttem. Két nagyon pici feketéllő példányt láttam csupán. A terület közepe táján azonban – nagy örömömre – sok, és nagyon szép leánykökörcsin és feketéllő-kökörcsin tövet találtam. Kedvemre fotózhattam, a magam szokásos technikája szerint. Ez azt jelenti, hogy nem takarítok a virágok környezetében, csak a legdurvább zavaró dolgokat távolítom el a virágtövek közeléből.


Miután kiörömködtem magam, visszaültem az autómba, és Pápán keresztül hazajöttem Győrbe. Szép napom volt!

2021. február 12., péntek

Pozsonyi emlékidéző

"Pozsony (szlovákul: Bratislava (1919-ig Prešporok), németülPressburg (régiesen Preßburg), latinulPosonium), a Szlovák Köztársaság fővárosa, egyben legnagyobb városa. Pozsony az ország délnyugati részén helyezkedik el a Duna mindkét és a Morva folyó bal partját elfoglalva, Ausztria és Magyarország közvetlen közelében. A város Európa egyik legkisebb fővárosa.

Pozsony első írásos említése 907-ből való, ugyanezen évben zajlott a város környékén a magyar honfoglalást lezáró pozsonyi csata is. Ez volt a Magyar Királyság fővárosa 1536 és 1783 között, a pozsonyi Szent Márton-dómban összesen tizenegy magyar uralkodót és nyolc magyar királynét koronáztak meg, valamint itt tartották a legtöbb magyar országgyűlést a 17. századtól a reformkorig." - Wikipédia

Nagy kirándulásokat nem tettünk a városban, de egynapos kiruccanást többször is. Azon kívül sokszor átutaztam busszal a külvárosban, amikor más célpontok felé vitt az utam.


 Fotó kevés kirándulásról maradt. Legkorábbi képeim 2007-ben készültek, amikor egyik vagongyári (RÁBA) szakszervezettel jártam itt (és nejem) társasúton. Ebből az időből származik a fentebb látható kép. A fotó a híres pozsonyi vár meglátogatása alkalmával készült, a mellvéd mellett állva. Ekkor még első digitális fényképezőgépemet használtam (Olympus C725-UZ).

 

 A fenti képem a Koronázó templomot ábrázolja, a várból nézve. A bevezető Wikipédia idézetben olvasható róla néhány mondat.

Nem szándékozom hosszú mesét mondani erről az rövid napról. Inkább azt említem, hogy korábban, még a szocialista időkben, amikor útlevél kellett a határátlépéshez, szinte divat volt átjárni egy nagy pozsonyi áruházba vásárolni. Jellemzően műszaki cikkeket, cipőket, esetleg ruhaneműt. Az akkori Csehszlovákia ugyanis a szocialista tömb talán második leggazdagabb országa volt.

Sokkal emlékezetesebb az az út, amit 2012-ben tettem Tamás nászurammal. Miután Bécset megjártuk kerékpárral, nem maradhatott ki, hogy Pozsonyban is kerekezzünk egyet. Nem is maradt ki!


 Tamás kocsijának tetejére pakolt biciklikkel indultunk útnak. 2012-ben. Szlovákia már önállósodott, a korábbiakhoz képest is sokat fejlődött. A rengeteg autó miatt irgalmatlan nehéz volt parkolóhelyet találni. Amikor megvolt, leszereltük a kerékpárokat, és a belváros felfedezésére indultunk. Tamás – akárcsak Bécsben – rendkívül rutinosan diktálta a tempót, és választott bejárandó utcákat. Én azt se tudtam, merre járunk; azt kellett csak figyelnem, hogy követni tudjam Tamást.


 Ezen a képen éppen egymást fotózzuk egy használaton kívüli vasúti híd gyalogjáróján.


 „Ma Pozsony jelenti a szlovák politikai élet, valamint az ország kultúrájának és gazdaságának központját. A pozsonyi Grassalkovich-kastélyban székel a mindenkori szlovák elnök (jelenleg Zuzana Čaputová elnökasszony), valamint a város ad otthont a parlamentnek és a szlovák kormánynak is. 2017-ben Pozsony volt az Európai Unió harmadik leggazdagabb régiója a bruttó hazai termék (PPP) alapján Luxembourg és Hamburg után.” -újabb idézet a Wikipédiából.

Ezt a kastélyt már ismertem korábbi kirándulásaim idejéből.

Nagyon szép idő volt. Sok időt töltöttünk a Duna partján. Kicsit irigyeltük is az ott napozó gondtalan fiatalokat – de hát mi nem napozni jöttünk, hanem a várossal ismerkedni. Lassan gurultunk a parti sétányon, amikor egy rendőr megállított minket. Azonnal megértette, hogy nem helyiek vagyunk, ezért csak jóindulatúan figyelmeztetett, hogy a fentebb lévő utcán szabad csak biciklizni. Még meg se büntetett! :D


 Már közeledett az idő, hogy eszünkbe jusson – haza kellene menni. Tamás azt mondta, addig nem, amíg meg nem nézzük a Pozsonyi – most már – Szlovák Nemzeti Színházat. (A kép előterében Tamás a biciklijével).

 Azt gondolom, ennyi elég is emlékidézőnek. Viszont aktuális lehet egy újabb belvárosi séta… talán a pandémia után.

2021. február 3., szerda

Három az egyben

 Kedvelem a Balatont minden évszakban. Természetesen leginkább nyáron. Ennek ellenére ebben az évszakban ritkán látogatom... nem igazán érzem jól magam a strandok tömegében. Zsúfoltság, zaj... nem igazán vágyom erre. Beszélhetnék még a - számomra - nehézkes közlekedésről, sok gépkocsivezető türelmetlenkedéséről. Ez az oka, hogy szívesen megyek "Balatont-nézni" késő ősszel vagy akár télen. Ezekben az évszakokban ráadásul olyan képet mutat magáról a nagy tó, melyet nem látunk unos-untalan a képernyőnkön.

Január 21.-én - a fentiek szellemében (no meg némi unaloműzés gyanánt) - el is indultunk egy rövid, egynapos kirándulásnak. Az volt a terv, hogy meglátogatunk három Balaton-parti települést. Pontosabban olyan városkák strandjait, melyeket korábbról már jól ismerünk. A strandok ilyenkor nyitva vannak, akadálytalanul sétálhatunk a vízparton, mólókon. 


Első helyszín Fonyód volt. Itt két éve töltöttünk néhány napot a Wellnes-med Hotel Balaton nevű szállodában. Idén is kaptunk egy kedves invitáló e-mailt tőlük, de a jelenlegi helyzetre tekintettel kihagytuk ezt a lehetőséget. De mert a strand, és a móló tetszett, meg a látvány, ami innen nyílt a szemközti partra, egy rövid séta erejéig visszatértünk.


Nem mondom, hogy nagyon kellemes volt az időjárás. Mindenesetre sokkal elviselhetőbb volt, mint a két évvel korábbi, szinte viharos időszakban.


Itt jegyzem meg, hogy a strand "Emberpár" c. szobráról korábban is készítettem képet. Persze első- és hátsó nézetből is. A mostanihoz hasonló képet akkor feltöltöttem a közösségi oldalra. Csak a hátsó nézetet... az elülső nézet képét velem született szemérmes természetemnél fogva nem mertem 😇. Jött is a reklamáció, miért nem láthatja a férfitársadalom, "mi a lényeg a nőben". Most sem mutatom meg - aki látni akarja, utazzon Fonyódra!

Ja igen... és a kacsa-pár! Na, ezek olyat alakítottak a jéghideg vízben, hogy csak na! Irultam-pirultam... még jó, hogy nem látott senki! A kép arról szól, amint a papakacsa önmagával rém elégedetten tudatja a világgal, mily nagyot cselekedett! 😍


Második megállónk Keszthely volt. Itt is a strand. Írás közben feltámadt bennem a lelkiismeret, és természetes szemérmességemet leküzdve mégis megmutatom a keszthelyi strand aktszobrát elülről is... férfiolvasóim reklamációit elkerülendő... 😉. 


Ismerjétek el, nem egy utolsó látvány! Na nem a szobor, hanem ott hátrébb a szigetfürdő látványa. Kellemes hely lehet nyáron; egyszer talán még én is kipróbálom.


Bár a nap kissé már előre haladt, végigsétáltam a mólón is. Semmi extra, de nem is számítottam szenzációra. Visszafelé jövet a móló melletti sövényen egy nagy csapat verebet pillantottam meg. Jól elültek, hagyták fényképezni magukat.


A harmadik meglátogatott strand Vonyarcvashegy lidója. Itt jártam nyáron is, télen is; mondhatom, kellemes hely. A jelenlegi látvány azonban nagyon lehangoló volt... épp csak pár perc, és jöttünk is elfele. 


A stranddal szemben lévő Hotel Lidó előtt megálltunk egy fotó erejéig. Ebben a hotelben vettünk részt - nejemmel együtt - két alkalommal is egy disznóvágással egybekötött hétvégén, a Vándorbot szervezésében. Azokban az években pezsgő élet folyt itt, ma pedig lehangolóan elhagyatottnak tűnt. Lehet, csak a Covid miatt bezárás miatt.

A nap jócskán előrehaladott már, jelentkeztek a sárga-piros színek a látóhatár alján. Tudtam, nehéz utam lesz hazafelé, hisz az este pillanatok alatt itt lesz már. A "szabályok szigorú betartásával" természetesen, innen már "húztam a csíkot" hazafelé. Aki járt már arra, az tudja, hogy Pápa és Győr között útszakasz még nappal is veszélyes, sötétben pedig egyenesen rémálom! Mint mondtam siettem, de erre a szakaszra már teljes sötétedés után értem el. Jöttek velem szemben hatalmas kamionok, autóbuszok úgy kivilágítva - engem szemből jövet elvakítva - hogy a saját sávomban maradás pattanásig feszült figyelem mellett is igencsak nehéz volt. Anyámtól - apámtól örökölt strapabíró génjeim azonban átsegítettek a nehézségeken... 👪. 

Hááát, annyi volt - egy hosszú nap néhány képbe, pár sorba belesűrítve. legyen szép napotok!

2021. február 2., kedd

Csak férfiaknak

 Nem mondhatom, hogy túl vidáman telnek a napjaim mostanában. Covid, hideg, felhők... csupa olyan dolog, ami nyomasztólag hat a hangulatomra. Hallgatom az időjárás-jelentéseket, kedvező híreket várok. Olyan híreket, hogy újra hódolhassak kirándulós és fotós szenvedélyemnek, kielégíthessem mozgásigényemet. Közben azért az internetet is böngészem, hogy izgalmas helyszíneket találjak mások tapasztalatai alapján - ha mégis jól alakul a meteorológia, hová induljak. Így akadtam Magyargencs falu nevére, ahol egy turista beszámolója szerint kastély, a kastélykertben pedig haditechnikai bemutató park található.

Obsitos tartalékos-tiszt és gépész üzemmérnök lényem (lelkivilágom) rögtön pezsdült - ez az, azt meg kell keresni, meg kell nézni! A tegnapi időjárás-jelentés nem ígért ugyan csodaszép időjárást, de olyat se, hogy ma ne mertem volna kocsiba ülni. Ráadásul nem is kellett egyedül utazni, mert feleségem egy hatékony fogyókúra eredményeképpen visszanyerte kirándulós jókedvét, és szívesen csatlakozik hozzám, ha csak nem hegyi túrákra indulok. 

Kissé kacskaringós, "romantikus" autózás után megérkeztünk a helyszínre. Szerencsém is volt abban az értelemben, hogy a kastélykertet tárva-nyitva találtam. A bejáratnál tábla hirdette, hogy a haditechnikai park hétköznapokon mettől-meddig látogatható. Az ugyanis kissé aggasztott korábban, hogy nyitvatartási tájékoztatót sehol nem találtam az interneten, pedig néhány poszt foglalkozik a témával. 

Legelőbb a kiállított MIG-21 típusú vadászrepülőt vettem szemügyre. Természetesen nem üzemkész állapotban látható, de így, "ártalmatlanítva" is érdekes látványt nyújtott.


MIG-21
A képminőség magyarázata-képpen azért el kell mondanom, hogy február eleje lévén napsütés éppen nem volt, homogén szürke ég alatt készültek a képek. Turista-emlékfotó, annak megfelel.


MIG-21 - más nézet
Újabb kép, ugyanarról a gépről. Régóta érdekelne, mi az a csoda ott a gép elején, ami messzire előre nyúlik... itt is látható, de okosabb nem lettem.


T-55A típusú harckocsi (tank). Na, erről tudnék mesélni, mert két évnyi sorkatonai (tartalékos tiszti) szolgálatomat hasonló gépek környezetében töltöttem. Még vezetési jogosítványom is van! 😀 Ez azonban már átalakított típus, mert amint láttam, a lövegtoronyra egy csomó valami föl van hegesztve, ami az én időmben még nem volt.


Láthatunk több, különböző rendeltetésű páncélos eszközt is. Csörlős harckocsit, darus harckocsit, darus mentő harcjárművet... ezek nyilvánvalóan a megsérült, vagy meghibásodott eszközök menekítésére vannak kialakítva.


A képet úgy komponáltam, hogy több kiállított ágyú, és a kastély (Széll kastély) is képre kerüljön. Készítettem természetesen részlet-fotókat is, de nem szándékozom leltár összesítést készíteni a kiállításról.


A fentiek mellett azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni néhány eszközt. Ezek némelyike még ránézésre is félelmet kelthet az emberben, nemhogy harchelyzetben a csövük elé kerülni! Ezek már 120-150 mm űrtartalmú tarackok... 





Önjáró tarack, 152,4 mm űrméretű ágyú... igazi vasszörnyeteg, puszta megjelenése is félelmet kelthet harchelyzetben. A jósors óvjon mindannyiunkat attól, hogy át kellejen élnünk hasonló eszközök éles bevetését!

A bemutatott képek csak kis része annak, amely eszközök a helyszínen megtekinthetők. Egy ismertető táblán tanulmányozhatjuk a kiállított eszközök pontos megnevezését, és rövid ismertetését. Ha nem tévedek 20 db. haditechnikai tárgy van kiállítva.

Köszönöm, ha velem tartottatok...