Vas megyei születésű lévén már gyerekkoromban jártam a közelében. Ott fenn nem, mert akkor még a vasfüggöny szigorúan elzárta ezt a területet a magyar látogatók előtt. Körülbelül Velem községig lehetett eljutni, de még oda is talán csak határsáv belépési engedéllyel annak, aki nem a községben lakott. Aztán jártam egyszer egy autóbuszos kiránduló csoporttal. Akkor már fel lehetett menni (legvidámabb barakk) de osztrák határőrök vigyáztak arra, senki át ne tévedjen a határ másik oldalára.
Aztán hosszú szünet következett. 2010-ben aztán feleségemmel elmentünk a sokat reklámozott gesztenye fesztivált megnézni Velembe. Egyetlen nap nagyobb részét töltöttük ott. Szép volt, jó volt, de mi már kiöregedtünk ebből a tömegből, zsivajból, ami a fesztivált jellemezte. Persze, élményeink ennek ellenére voltak (hogy csak a gesztenyemasszás óriás palacsintát említsem). Abban viszont nagy volt az egyetértés közöttünk, hogy ide vissza kell jönni hosszabb időre, nyugalmasabb időpontban.
2011-ben be is váltottuk tervünket. Egy hétre foglaltunk szállást egy magánházban, a Páfrányos Panzió néven működő vendéglátó helyen. Ennyi idő elég is volt arra, hogy a környéken szép kirándulásokat tegyünk. Alaposan megnéztük Kőszeg város nevezetességeit, és akkor jártunk először Léka (Lockenhaus) várában, Ausztriában. Meg több más helyen is.
Az Írottkő csúcsra azonban nem jutottunk fel. A szerpentinen felmentünk ugyan autóval, egészen a parkolóig, de csak egy sétát tettünk a Ciklámen tanösvényen. A csúcs megjárása terhelő lett volna számunkra akkor.
Az más kérdés, hogy bennem kezdettől fogva megvolt a vágy, hogy újra a hegy tetejére jussak. Terveztem is már talán két éve, hogy teszek egy kirándulást oda. Elvben mehettem volna bármikor, de vártam egy olyan pillanatra, amikor igazán szívesen elindultam volna. Végül úgy döntöttem, a mostani időszakot választom, amíg csodaszépek az őszi színek a fák koronáján, a leveleken, és az avar a földön.
A kocsit átvizsgáltattam, téli gumikat föltettem, "agyban" rendbe tettem magam. Ezzel kész is voltam az utazásra. Sikerült nagyon szép, napos időt választani; ideálisabb körülményeket nem is remélhettem magamnak. Ezúttal egyedül utaztam, kedvem szerint alakíthattam a programomat.
Azt sejtettem, hogy maga a hegycsúcs meglátogatása nem teszi ki az egész napot. Latolgattam Kőszeg újbóli meglátogatását, esetleg Lockenhaus, Cák műemlék pincéit... Hogy mi valósult meg ebből, arról majd egy újabb posztban fogok írni.
 |
| Kocogó, hegynek föl... |
Velembe érve végig kell menni a falu főutcáján, ahonnan aztán rá lehet térni a már ismerős, hegyre vezető szerpentinre. Lazán, nyugodtan lehetett menni, teljesen néptelen volt az út, egyetlen szembe jövő autóval sem találkoztam. Ha van forgalom, akkor viszont nagyon észnél kell lenni; igazi szerpentinről van szó, hasonlóval csak a Mecsekben találkoztam először. Na meg a Mátrában, ott is a csúcsra haladva...
A parkolóban én voltam az első. (Lefelé jövet azonban annyi volt a kocsi, mint egy autó-lerakatban :-) )
Tudtam, hol van a felfelé vezető út... előbb gyönyörködtem kicsit az elém táruló látványban, majd el indultam a kaptatón felfelé. Megjegyzem, van eligazító tábla, elég sok információval. Eszerint az Írottkő tető 2300 m távolságra van.
Az út nem hosszú, de eléggé sportos, hogy úgy mondjam. Edzésben nem lévő, kis súlyfelesleggel is rendelkező öreguraknak jó vastag gatyamadzagot ajánlok, amivel felkössék azt a bizonyos fehérneműt!
És láss csudát: lassú kocogással előzött meg egy úriember! Biztosan nem volt súlyfeleslege, edzésben is volt, és az alsóneműje is jól fel volt kötve :-) És ja... fiatalabb is volt nálam néhány évtizeddel.
 |
| Kilátó |
Egy cseppet lassabban, de én is felértem a kilátóhoz. Meglepetésemre az ajtó tárva-nyitva; még ki is volt támasztva, hogy a huzat be ne csukja. (Köztudott, hogy a kilátó közepén megy át a magyar-osztrák határ, a bejárat az osztrák oldalon van. Ahonnan a fotót készítettem, az tehát már Ausztria).
 |
| Napóra |
A torony magasságának közepe táján egy szépen kialakított napórát láthatunk. Sarkaiban a két nemzet nemzeti színeit látjuk.
 |
| Panoráma |
Csend volt és nyugalom, rajtam kívül sehol egy teremtett lélek. Nem úgy, mint a Károly-kilátónál Sopronban, ahol két osztálynyi középiskolás rohanta meg a kilátót, amikor éppen fel akartam menni. Itt nyugodtan felkapaszkodhattam a csigalépcsőn, és zavartalanul fotózhattam körbe a látványt.
 |
| Panoráma |
 |
| Panoráma |
 |
| Feszület |
Mivel már amúgy is átléptem az országhatárt, tovább mentem egy kicsit, hogy megnézzem a képen látható keresztet. A kép alsó sarkában egy kis oszlop, azon vízálló módon elkészített kis könyvecskét találunk, amely - nyilván - a hely történetét tartalmazza.
 |
| Hörmann-forrás |
Visszafelé azon az úton jöttem, amelyik azonnal a Hörmann-forráshoz vezet. Itt is van egy tábla, amely leírja a forrás névadójának történetét. Érdemes elolvasni.
 |
| Szerpentin |
Vissza a parkoló felé... ez még nem az az út, amelyiken gépkocsik járhatnak. Itt jobbára csak biciklisek, gyalogos sétálók, és kocogók "fordulnak elő". A táj gyönyörű, szívet-lelket melengető. Bármilyen fénykép csak gyenge sejtetése a szemmel látható élménynek!
 |
| Szerpentin |
Már kocsiban ültem, jöttem lefelé, de késztetést éreztem arra, hogy megálljak, és emlékképeket készítsek. Annak ellenére, hogy tudtam, lesz még alkalmam fotózni, hiszen tervezett megállásom is volt, a Szent Vid kápolnánál.
 |
| Szerpentin |
 |
| Szerpentin |
 |
| Szerpentin |
Élménybeszámolómat itt befejezem, de lesz még folytatás. Ugyanaz az utazás, de más helyszín...
Legyen szép napotok!
