Csehország sajátságos humora

 Az Abdai Vándorbot Egyesületnek köszönhetően - az Egyesület szervezésében - a múlt hét végén másodszor is eljutottam Prágába. Amíg nem jártam ott, sok más tájékozatlan honfitársammal együtt azt gondoltam - nem nagy ügy, Prága sem más, mint egy szocialista nagyváros - Budapest, vagy akár Bukarest. Amikor aztán 2016. októberében kicsit körülnézhettem ott, nagyon megváltozott a véleményem. Kezdtem érezni, miért nevezik a várost "Arany Prágának". 
De most nem az a célom, hogy magát a várost mutassam be, az én "szemüvegemen" keresztül. Mindössze 3 képet mutatnék, ami nem csak Prága, hanem a cseh (és morva) nép sajátságos humorának példaképei.

Ez a kép Prágában készült, 2016 októberében, a Kaffka-múzeum előtt. Két férfialak, üveg-elemekből összeállítva, amint a vízzel telt Csehország-térképbe vizelnek - szó szerint. Az alakok néhány testrészük mentén jobbra-balra ki tudnak fordulni - meglehetősen fura látvány. Tréfás kedvű fiatal hölgyek gyakran pózolnak a szobrok mellett - nem ritkán pajzán mozdulatokat téve. (Van ilyen képem is, de azt nem mutatom meg 😊!

Másik - többféleképpen értelmezhető szobor Brno (Brünn) városában látható. Egy hatalmas lovasszobor, páncélos vitéz a téma. 

Feltűnt, hogy sorban állnak mögötte - férfiak, nők - és mindenki átmegy a ló lábai között, a hosszában a ló hasa alatt, és mindenki nevetve jön ki onnan. Persze, kíváncsi lettem én is, mi látható ott. Beálltam a sorba, végigmentem a lószobor hasa alatt - és mielőtt kiértem volna, felpillantottam.

Döntse el mindenki, ki mit lát... persze, egy kis fantázia nem árt, de hát ez a művészet lényege. Nem az a lényeg, mit látsz, hanem az, mit gondolsz róla.

Ez is Csehország.

(A Brno-i képek a szürkületi órákban készültem, kézben tartott géppel)

Élményautózás a Kőszegi-hegy szerpentinjén

 Már jócskán benne járunk az őszben - sőt, az ősz utolsó hónapjában. Ez számomra mindig "jeles esemény" - lévén, hogy szenvedélyes természetjáró és amatőr turistafotós vagyok. Igaz, hogy koromnál fogva csak "lájtos" természetjáró - azaz nem igazán szeretem, ha sáros lesz a bakancsom. Az esős időszak nekem ellenség - persze, csak akkor ha éppen túrázni van kedvem. Az pedig gyakran van 😀 - hála Isten, - ahogy mondani szokás. Már megfordult a fejemben, hogy az idei őszi bakancslistámat gumicsizma-listára nevezem át. Ténylegesen is megtörtént, hogy nemrég - egy mindössze félnapos esőszünetben - gumicsizmában jártam a ravazdi (Győrhöz közeli község) dombokon.

Most olyan évszak van, amikor nem a turista dönti el, mikor szeretne túrázni, hanem akkor túrázik, amikor a meteorológia erre alkalmas napot jósol. Így történt, hogy kinéztem magamnak a tegnapi napot egy kiadós autózásra. Mondtam a nejemnek előző nap: "Holnap Velembe megyünk, ha jössz velem 😉" - jött, mert neki is volt kedve hozzá. Ismertük már a helyet, jártunk arra együtt is - egy alkalommal én egyedül is. Akkor annyira futotta az energiámból, hogy nem csak a most tervezett szerpentint jártam be, hanem az Írottkő csúcsot is megjártam - egészen a kilátó legmagasabb pontjáig.

https://nadasdiszabo.blogspot.com/2016/11/koszegi-hegyseg-irottko.html

Most a "csúcstámadás" nem volt tervbe véve. Mindössze annyi, hogy a végigautózunk az aszfaltozott szerpentinen, meglátogatjuk a Szent Vid kápolnát, és gyönyörködünk az ősz csodálatos színeiben.

Kocsit megtankoltam, GPS-t beállítottam (Szombathely belépési pontja után jó, ha van!) és GO!

Még csak közeledtünk Velem felé, de máris "elragadott a buzgóság" meg kellett állnom néhány felvétel erejéig.

Hamar elértük a falut, és már rutinosan hajtottam be a szerpentinre vezető útra. Innen már aztán csak kapkodtam a fejem, azt sem tudtam, mit nézzek - az utat-e, vagy a gyönyörű látványt.

Az útra persze nagyon oda kellett figyelni, mert keskeny az aszfaltsáv, szembejövő kocsit csak az útpadka igénybevételével lehet kerülni. Vagy jobb esetben, ha valamelyik kocsi félreáll a néhány helyen meglévő kitérőbe.

Imádom a kék ég és a sárga falevelek kontrasztját.

Az út egyik pontján "fotószünetet" tartottam. Beálltam egy kitérőbe, és gyalog jártam be a szerpentin egy szakaszát, hogy fotókat készíthessek.

Nem igazán jó fotós cucc volt nálam. Egy nagyon régi, Nikon D200-as váz, és egy hozzá nem igazán illő Nikkor AF 28-80 mm 1:3.3-5.6 G típusú analóg objektív. Ráadásul a váz kishibás: nem ugrasztja be a blendét a beállításnak megfelelően. Ezért minden zoom-állásnál csak az aktuális legnagyobb nyílás mellett készített elfogadható felvételt. A jelentős kromatikus abberáció ennek (is) tudható be.

Kedvenc képem. A háttérben "elmosva" a félreállított kocsim látható.

Hát nem gyönyörű?

De az, ugye?

A Szent Vid kápolnához vezető úthoz érve beálltam a parkolóba, és gyalog elsétáltunk a kápolnához. A kápolna közelében látható a Kéktúra-emlékmű. A közelben lévő Írottkő csúcs ugyanis a Kéktúra egyik végpontja.

Egy pillantás a kápolna előtti területről a síkságra

A kápolna alatti meredély egy pontján imahely van kialakítva turisták és zarándokok számara. A kápolnáról nem teszek föl képet, mert a helyi adottságok és az objektívem látószöge miatt nem tudtam egybe befogni a teljes épületet.

Itt a kocsi már a parkolóban áll, eddig szabad autóval eljönni. Tovább csak gyalog vagy kerékpárral... A bal kézfelé benyíló turistaút megy a csúcsra, a kilátóhoz. A távolság egyik tábla szerint 2200, a másik szerint 2300 m. Tessék választani... 😆

Változatos az erdő fa-összetétele. Itt pl. egy gyönyörű gyertyánost látunk. Élvezet lenne benne egy romantikus séta.

Eljött a visszaindulás ideje. Felejthetetlen élményekkel indultunk hazafelé.

Egy búcsúpillantás a gyertyános erdőre. Máris várom a jövő évi őszt! 😇

Már jócskán éhesek voltunk. A falu szélén találtunk egy üzemelő büfét - ráadásul igazi turista-csemegét - csülkös bablevest - kínált. Persze, nem lehetett kihagyni! Aztán jó kis citromos sör, kávé... méltó befejezése a kellemes kirándulásnak.

Köszönöm, ha megnéztétek a képeimet, elolvastátok a kísérő szösszenetet. legyen szép napotok!