2013. március 26., kedd

Mayerling - Egy tragédia helyszíne


Előző bejegyzésem arról szólt, hogy a Heilingenkreuz-i ciszterci kolostort meglátogattuk, és utána Meyerlingbe utaztunk. Sajnos, a túl kevés rendelkezésre álló idő miatt a várost nem látogathattuk meg - mindössze Rudolf főherceg és Mária Vecsera bárókisasszony tragikus halálának helyszínét kerestük fel.

A vadászkastély helyére épített kápolna és kolostor
Gyönyörűen faragott főbejárat a kápolnába
Az egykori vadászkastély ma már nem létezik. A tragédia után az uralkodó császár és király a kastélyt lebontatta, a haláleset helyszíne fölé kápolnát építtetett, és egy apácarend számára kolostort.
Saját szavaimmal nem tudnám megfelelő módon leírni az ezen a helyen történt eseményeket, és azt a kort, amelyben ezek az események játszódtak. Újra a Wikipediát hívom segítségül, és a főszereplő főhercegről írott szócikkből idézek részleteket. Fontos tudni, hogy az eredeti szócikk sokkal bővebb, mint az ide átvett idézet. Nagyon jó tájékoztatást ad a korszakról, a történelmi helyzetről, és minden fontos dologról, amely a tragikus eset megértéséhez szükséges. Kérlek Benneteket, olvassátok el képeim mellé az alábbi információkat is:


Habsburg–Lotaringiai Rudolf Ferenc Károly József trónörökös (Kronprinz Rudolf Franz Karl Joseph von Österreich-Ungarn) (Laxenburg, 1858. augusztus 21. – Mayerling, 1889. január 30.) osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg I. Ferenc József és Erzsébet királyné fia, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse. Tisztázatlan körülmények között halt meg a mayerlingi vadászkastélyban szeretőjével, Maria von Vetserával együtt.

1881. május 10-én Bécsben Rudolf feleségül vette a 17 éves Stefánia belga királyi hercegnőt (1864–1945), II. Lipót belga király (1835–1909), és Mária Henrietta királyné (született Habsburg–Lotaringiai Mária Henrietta Anna főhercegnő, 1836–1902) leányát. Az udvar illetékes körei azért választották Stefániát, mert más katolikus uralkodó családból nem találtak megfelelően magas rangú jelöltet. A császári trónörökös esküvőjén megjelent magas rangú vendégek között volt Edward herceg, brit trónörökös, a jövendő VII. Edward király és unokaöccse, Hohenzollern Vilmos német trónörökös herceg, a későbbi II. Vilmos császár is. A fiatal pár egy ideig Prágában élt. A házasság első évei még boldogan teltek. 1883-ban leányuk született, Erzsébet Mária főhercegnő (1883–1963), akit még az osztrák családtagok is magyar becenevén, „Erzsi”-nek hívtak. Gyorsan kiderült azonban, hogy a házasság nem kötötte le a csapongó szellemű Rudolfot, és nem is terelte el figyelmét azokról a problémákról, amelyek trónörökösi mellőzöttségéből, a kormány és az udvar bizalmatlanságából fakadtak. Rudolf, akárcsak anyja, Erzsébet, ideje nagy részét lovaglással, vadászatokkal töltötte. Nőügyei megszaporodtak, különféle prostituáltakkal (többek között Mizzi Kasparral) is rendszeres kapcsolatai voltak. Nagyon várt fiúgyermekének születése elmaradt, éppen azért, mert Rudolf nemi betegséget hurcolt haza, megfertőzte feleségét, és az asszony meddőségét okozta. A házasfelek elhidegültek egymástól, érzelmi kapcsolatuk megszűnt. Válásuk lehetősége is felmerült, de a szigorúan konzervatív császár megtiltotta ennek mérlegelését.
1887-ben Rudolf megvásárolta az alsó-ausztriai Mayerlinget és ott egy vadászkastélyt építtetett. 1888 őszén a 30 éves trónörökös megismerkedett a 17 éves Mary von Vetsera bárókisasszonnyal (1871–1889), akit Marie von Larisch grófné (1856–1940), Erzsébet császárné és királyné legidősebb fivérének, Lajos Vilmos bajor hercegnek leánya (tehát Erzsébet unokahúga, Rudolf trónörökös unokatestvére) mutatott be neki.
1889 januárjára már túl sokan tudtak a trónörökös szenvedélyes, házasságon kívüli viszonyáról Maryvel. I. Ferenc József császár és király (1830–1916) is értesült az ügyről. Január végén egy alkalommal Rudolf hevesen összeszólalkozott császári apjával. A veszekedés valószínűleg azért robbant ki, mert Rudolf a pápához akart fordulni, hogy házassága felbontását kérje. Császári apja ezt megtiltotta, és azonnali szakítást követelt Maryvel. Újabb kutatások (és az összeesküvés-elmélet hívei) azt is valószínűsítik, hogy Ferenc József ekkor közölte fiával, hogy a liberálisokkal való szimpátiája, állhatatlan természete és a Birodalom érdekeivel ellentétes nézetei miatt alkalmatlannak tartja őt a majdani trónutódlásra.
A január 29-ei találkára érkező Mary „eltűnt” a Hofburgból. A pánikba esett Larisch grófnő megpróbálta a rendőrhatóság segítségét kérni, de sikertelenül. Rudolf és Mary hintóval Mayerlingbe hajtattak. A következő éjszaka történései nem ismertek, illetve ellenmondóak. 29-e során Rudolf és Mary is írt búcsúleveleket. Rudolf édesanyjának, és inasának, Josef Loscheknek (1845–1932), Mary pedig édesanyjának, nővérének (Hannának), fivérének (Ferynek) és kérőjének, Mihály, bragancai hercegnek, melyhez Rudolf is írt néhány szót („Szervusz Vízhordó”).
Másnap, január 30-án reggel mindkettőjüket holtan találták a vadászkastélyban. Mind a mai napig tisztázatlan, hogy Maryt Rudolf trónörökös lőtte-e agyon azon az éjszakán, vagy mindkettőjüket valaki más gyilkolta-e meg. Az eset részleteit az uralkodó család eltitkolta, rendőri vizsgálat nem folyt. Nincsenek döntő bizonyítékok, de nagyon valószínű, hogy Rudolf előbb Maryt lőtte agyon, azután maga is öngyilkos lett. Ennek ellentmondó tény, ami tovább bonyolítja a halálesetet, hogy a golyó Rudolf bal oldalán hatolt be, holott köztudomásúan ő jobbkezes volt.

A történet vázlatos ismertetése után nézzétek meg a helyszínen készített fotóimat:

A kápolna belső tere
A kápolna belső tere
A képen látható oltár azon a helyen áll, ahol Rudolf főherceg holttestét ágyában  fekve  megtalálták.

A kápolna belső tere
A kápolna belső tere
A kápolna oltára
A kápolna belső tere - egy csodás csillár
A fiatal bárónő első koporsója
A kápolnából jobb kéz felé egy emlékszoba nyílik. Itt elhelyeztek néhány relikviát, amely a tragédia szereplőire emlékezteti a látogatót. 

Sisi és I. Ferenc József képe korabeli bútorok között
Emlékszoba
A főherceg képeken
Ennyit az idézetekből. Megihletődve távoztunk a helyszínről, és azt gondolom, nem csak én, hanem mindenki elgondolkodott kissé a történelmen.
A látvány, ami szemünk elé tárul, ha elhagyjuk az emlékhelyet
Szép és tanulságos epizódja volt ez a mai napnak.

Következik a melki apátság! (Stift Melk)!

Legyen szép napotok!

Nincsenek megjegyzések: