2018. szeptember 10., hétfő

Halmágyi (RO) tumulusok

sufficit huic tumulus, cui non suffecerat orbis
most elég neki ez a sírdomb, kinek nem volt elég az egész világ {Nagy Sándor sírfelirata}
idézet a Wikipédiából...




Tumulus - latin szó, jelentése: bucka, domb, dombsír, földhányás, halom, sírdomb... (Wikipédia)

Történt - anno 2016-ban - hogy egy jószándékú fotóstársam segítségével három győri fotóművész társaságában Erdélybe, a Nagy-Homoród környékére utazhattam egy többnapos művész alkotótáborba. Románia különböző helyeiről jöttek össze festők, szobrászok, fotósok... köztük mi győriek is.
A lényeg: az alkotótábor végeztével együtt indultunk hazafelé két nagyváradi (Oradea) fotóművésszel. Ők mentek elől a kocsijukkal, mivel jobban ismerték nálunk az utat; mi pedig követtük őket.
A nagyváradi fiatalember azt mondta, tesz velünk egy kis kitérőt - mutat valamit, amit nem minden nap láthat a magyarországi turista. Egy - egyszerűen csak - piramisoknak nevezett alakzatokat mutat. Az akkori ismeretek szerint a "piramisok" eredete, keletkezésének körülményei, létrehozásuk célja nem ismert.
Nem volt jó idő; sáros úton mentünk, felhős ég alatt, lógott az eső lába... de szerencsére nem esett. Amikor megérkeztünk a helyszínre, győri társaim csak a kocsiból, jó messziről szemlélték a látványt. Mindössze a két nagyváradi fotós, és én vállalkoztunk arra, hogy a derékig érő nedves fűben gázolva közelebb menjünk fotózni.

Azok a bizonyos piramisok
Kicsit közelebbről




Valóban érdekes képződmények - vagy alkotások? Megindul az ember fantáziája, de hát hiába, a halmok őrzik titkukat.

A nagyváradi fotóművészek egyike
Panoráma
Fohász az égiekhez - vagy a szellemekhez? 😯
Piramisok
Elnyújtott alakzat
Piramis
Búzamező
A szomszéd község... és a másik nagyváradi fotós
Piramisok
Piramisok
Minden fotózás után rendszerezem a képeimet; időpont és helyszín szerint. Ezt tettem itthon az erdélyi képeimmel is. Az volt a gondom, hogy a "piramisok" helyszínének a nevét nem ismertem. Ezért a képeket a kártyán hagytam, hogy később szerzek információt a helyszínről. Aztán elfeledkeztem erről... Történt, hogy a közelmúlti szegedi fotótúrám során üres kártyát kellett keresnem; és láss csodát! kezembe akadt az a kártya, amelyiken még mindig rajta voltak a piramisok képei. Természetesen azonnal kutakodni kezdtem az interneten; találtam anyagot.
Köszönet az európai piramisok lelkes kutatójának!

Köszönöm, ha végignéztétek a képeimet! Legyen szép napotok!

2018. szeptember 1., szombat

Fogarasi havasok

Erdély - szívem csücske - mondtam már?
A lényeg: idén is befizettem egy kis utazásra a Vándorbot Egyesülethez. Ezúttal Erdély déli tájain kalandoztunk.
Bejártunk sok szép helyet... az egyik leg-emlékezetesebb a Fogarasi-havasok csúcsán - na jó, a csúcs közelében - tett kirándulás volt.
Ma nem vagyok jó formában... csak ülök itt a gép előtt, és olyan érzésem van, mint ha fogalmazásgátlót vettem volna be - dupla adagot! Szöveg helyett akkor jöjjenek a képek:
Pihenőben - felhőben
Kanyargunk felfelé a szerpentinen... biztoskezű és jó idegzetű gépkocsivezetőink egyike - amelyik éppen "szolgálatban" volt - kérésünkre megállt egy pihenőben, hogy készíthessünk néhány képet a környezetről. Jól látszik, hogy éppen masszív felhőben tartózkodunk.
Hófoltok és csörgedező patakok
Panoráma
Hófoltok, hegyi tavacska és felhő... na meg egy elképesztően nagy juhnyáj, a meredek hegyoldalon. Csoda, hogy nem szédülnek le onnan!
Vendégfogadó
A felhőpaplan nem egyenletesen takar mindent. Vannak pillanatok, amikor egészen jól látszanak a dolgok...
Juhnyáj
Azok a kis világos foltok mind egy-egy megtermett birka - hiszitek-e vagy nem!
Transz-Fogarasi szerpentin egy része
Ez meg egy másik része
Szerpentin
Bércek

Kanyarban
Távlatok
😆
Utazunk, izzadunk... tehát sörözünk. Ha sörözünk, akkor gyakran "hív bennünket a természet". Ilyenkor irány a természet! Ki tehet róla, ha nincs angol WC a közelben?
Pihenő

Hegyi patak
Elbűvölő látvány
Elbűvölő látvány 
Panoráma
Képzeljétek el, mit érez a Kisalföldön nevelkedett turista, amikor ilyet lát!
A blogger...
Egy barátom úgy gondolta, szebb a panoráma, ha én is a képen vagyok! 
Turisták 
Juhok
Ha eddig nem hittétek el a birkákat, akkor íme... !
Felvonó
Csak kényelmes turistáknak!
Hegyi patak
Hát ennyi... Köszönöm, ha megnéztétek a képeimet. Legyen szép napotok!



2018. július 18., szerda

Egy asztalos portréja Kézdivásárhelyről

Hogy messziről kezdjem... műkedvelő fotós vagyok, és március elején születtem (Halak csillagkép). Mindkettőnek lesz jelentősége a következőkben.
A fotózást soha nem tanultam. Könyveket olvastam, gyakoroltam; mostanra (elmúltam 71 éves) eljutottam oda, hogy többé-kevésbé elégedett vagyok a produktumommal. Nem nagyon vagyok elégedett, csak annyira, hogy felismertem:  jobb ennél már nem lesz. Hálás vagyok a Győri Fotóklub Egyesületnek... klubtag ugyan nem voltam/vagyok, de pártoló tagként részt vehettem a foglalkozásokon. Itt volt alkalmam megismerni a valóban művészi fokon dolgozó fotósok munkáit. Fölzárkózni persze nem tudtam hozzájuk, de sokat tanultam tőlük.
Fotós helyszínekre egyedül, máskor fotós barátaimmal, távolabbra az Abdai Vándorbot Egyesülettel utazom. Képeim a turistafotó kategóriába tartoznak; magukon viselik az összes olyan hibát, melyeket az adott körülmények között nem tudok kijavítani - vagy talán nem is mindig akarok.
Mint említettem, turista képeket készítek. Általában. De van egy kivételezett műfajom, melyet előbbre helyezek minden másnál, ha tehetem. Ez pedig az emberábrázolás.
Azt gondolom, ez a legnehezebb, és talán legnagyobb felkészültséget igénylő műfaj. Ráadásul nagyon sokrétű! Nem részletezem, hány alfaja létezik; a lényeg ebben az esetben, hogy én kizárólag a pillanat-felvételeket szeretem. Nincs színház, ahol beállított jelenetek vannak; nincs stúdió - lámpákkal, vakukkal, mindenféle ketyerével rakásszám - én a mindennapi élet spontán pillanatait szeretem, azokat igyekszem megragadni, képre venni, ha módom van rá. Minden esetlegességével, hibájával, elrontott kompozíciók tucatjával...
Ezzel viszont az a legnagyobb gond, hogy alig van olyan fotóalany, aki engedi fényképezni magát; és ha engedi is, nem rontja el a képet zavart magatartásával.
Hogy mi van a Halakkal? Hát az, hogy azt mondják, nagyon érzelgős típus. Nagy a beleérző képessége akár mások problémáiba is. Hamar meghatódik, és a meghatódottságát nehezen leplezi. Különösen idősebb korban...
Kicsit más téma.
Először 1969-ban jártam Romániában, az elcsatolt területeken. Első utam alig ment beljebb, mint a határ: konkrétan Nagyvárad volt. Másodszor 1973-ba Kolozsváron töltöttem egy hetet. Nyugdíjas korom óta aztán többször, hosszabb-rövidebb időre. Legutolsó utazásom pár napja ért véget: a Vándorbot Egyesület Dél-Erdélyi (kis kitekintés Ó-Romániára is) útján vettem részt.

Utazásaim során sok emberrel beszéltem, és sok könnyező embert láttam...

Legújabb "könnyes" élményem  az utolsó utamon, Kézdivásárhelyen történt. Fotós barátommal már a busz felé sétálunk, a város főterén. Gábor Áron szobránál megálltunk fényképezni. Egy közeli bokor árnyékában néhány ember beszélgetett. Láttak bennünket, könnyen kitalálhatták, hogy idegenek vagyunk. Beszélgetésünkből pedig azt, hogy magyarok. Az egyik úr megszólított bennünket, a szokásos kérdésekkel: kik vagyunk, honnan jöttünk. Mondtuk: Győrből. Erre azonnal mesélni kezdte, hogy az Ő fia Tatabányára költözött, és Ő is járt nála Tatabányán. Megeredt a nyelve, alig győztük hallgatni. Elmondta többek között, hogy Ő is szívesen ment volna Tatabányára, de a fia azt kérte, ne adja el az otthoni lakást, mert ő még haza akar jönni Kézdivásárhelyre. Nagyon szép lakása van, és mivel asztalos a szakmája, Ő maga készítette a lakás teljes berendezését. Ekkor majdnem eltört a mécses... könnyes lett a szeme, de erőt vett magán, és nem engedte, hogy sírva fakadjon előttünk. Ez viszont engem hatott meg úgy, hogy majdnem együtt sírtunk...
Eszembe jutott, hogyan küzdött a könnyeivel 1969-ben a Szent László templom esperese, Kolozsváron a piaci kofaasszony, és még mások... kicsit vidámabb, hogy Kolozsváron a várandós feleségem megnézett egy néger diákot - és rászólt egy járókelő néni: "Ne nézze!" Aztán kiderítettük, hogy azért nem szabad terhes kismamának négert nézni, mert akkor fekete kisbabája születik! 👩👩👩

István, az asztalos
Vissza Kézdivásárhelyre: megkérdeztem az urat, készíthetek-e néhány képet, amíg beszélgettünk. Készséges volt, beleegyezett, és ami leginkább tetszett, egyáltalán nem zavarta a fényképezőgép.
István színesben
Két változatban teszek föl minden képet: egyszer fekete-fehér (B&W) egyszer pedig színes verzióban.



Érdekes dolgokat mondott az úr, látszott rajta, szívesen beszélgetne még tovább. Bennünket azonban várt az autóbusz, el kellett köszönni Tőle.
Remélem, a fia valóban visszatalál egyszer Kézdivásárhelyre, a szülőhelyére, idős szülei örömére.


Köszönöm, ha elolvastátok a posztomat! Legyen szép napotok!





2018. június 23., szombat

Gyermek lettem újra...

Fűzfasípot ugyan nem fújok, csak épp olyan hangulat van rajtam, mint gyerekkoromban utoljára. Van ennek némi külső mozgató rugója is. Olyan fotókat láttam immár nagyon sokat a Facebookon, amik valóban gyerekkori élményeket idéztek bennem. Nem most kezdődött... a múlt év közepe táján erősödött bennem meg igazán a vágy, hogy igazi gombát szedjek igazi erdőben! Gombát természetesen ehetek anélkül is, hogy magam szaggassam az erdőjáró nadrágomat, hiszen piacon, boltban kapható dobozolva - majdnemhogy frissen - lefagyasztva, szárogatva zacskóban... de az erdőjárás, a gomba megtalálásának fílingje nem kíséri az ilyen gomba beszerzését.
Tavaly elég jól bejártuk feleségemmel Őriszentpéter környékét. Szinte bármerre autóztunk, minden erdőben, az út mentén állt egy-két autó. Utasaik bent az erdőben gombásztak. Mi nem álltunk meg, bár nagy volt bennünk a kísértés erre. Ráadásul egy alkalommal találkoztam kedves Vas megyei barátommal, aki szintén gombaszedő körúton volt a feleségével. Csúcs, hogy nemrégiben, idén tele rakta az FB-s oldalát csodás vargánya fotókkal! Ezt tetézte, hogy győri barátaim szintén olyan fotókat közöltek, melyek hatására megérlelődött bennem is a gondolat: tenni kell nekem is valamit, gombaszedés ügyben! Hozzáteszem, hogy győri barátaim a Bakonyba járnak gombát szedni. Az pedig nekem sincs messze! 😃
Két olyan gombafajta van, amit elég jó valószínűséggel felismerek: a vargánya (tinóru) és a galambgomba (galambica). Gyerekkori emlékeim, abban az időben láttam utoljára erdőben, termőhelyen vargányát! Arra is emlékszem még ebből az időből, hogy vargányát lombos erdőben; lehetőleg tölgyesben kell keresni. Nos, a Bakonyban van ilyen. Kirándulok is arra elég gyakran, tudom, hol keressek ilyen erdőket.
Ma reggel vettem egy nagy levegőt, és úgy döntöttem: más programom nem lévén, gombászni fogok!
Kiránduló "kosztüm", fotóapparát - kocsiba be, és indul a nap!
A Bakonyban egy - az erdőbe vezető út mentén - letettem a kocsit, és elindultam a nagy kaland felé!
Ez persze nem turista út, volt dzsumbuj rendesen... én csak mentem, szemem a lábam előtt, tekerem a fejem jobbra-balra - és íme, egyszer csak két vargánya a látóteremben! Úgy megörültem, még lefotózni is elfelejtettem őket! Azonnal a kalap alját néztem, ott is hasonlít-e a vargányára! Hasonlított! Szép fiatal, középméretű gomba, öröm a lelkemnek! 😁
Gomba
Nemsokára újabb két gombát találtam. Ezekről már készítettem képet, de a helyükön hagytam mindkettőt annak ellenére, hogy nagyon hasonlítottak a galambgombára. Biztos azért nem nem voltam ebben, ezért úgy gondoltam, nem kockáztatok.
Fénypászma
Bár gombászni mentem, a turistafotós azonban nem tagadta meg magát bennem. Hatalmas sziklatömböket láttam, vastagon borítva mohával, és az ellenfény szép fénypászmájával. Nem állhattam meg, hogy ne csináljak egy képet.
Még egy turistafotó.
Gomba
Legelőször vargányákat találtam, de ez nem jelenti azt, hogy sok volt belőlük. Elég nagy területet bejártam, de nem hogy vargányát, bármi más gombát is keveset láttam. Hogy valami sikerélményem azért legyen, legalább képet készítettem azokról, amik mégis az utamba kerültek.
Mint például ez..
























Aztán még egy turistafotó
Gombák
És láss csudát! A türelem, és a kitartó dzsumbujjárás eredményt hozott! Nem nagy, de mégis vargánya - vagy tinóru? Ennek a gombának ugyanis több változata létezik. Közös bennük, hogy külsőre valamennyire hasonlítanak egymáshoz, és mindegyik ehető.
Szólóban
Ez is egyik változat
Most egy kissé jobban járható erdőrészben jártam. Alig volt aljnövényzet, volt viszont rengeteg vaddisznótúrás. Aggódtam is kicsit, mert a nyomok igencsak frissek voltak, a sűrű lombkorona miatt pedig alig pici fény... hogy épp azt ne mondjam, sötét. Nehogy egy megkésett disznócsaláddal találkozzak...
Vargánya alulról
Volt egy - talán - egy négyzetméteres terület, ahol sok vargánya volt egymás mellett. Sajnos, ezek nagy része elöregedett példány, lényegében használhatatlan volt. A fiatalabbakat, frissebbeket azonban elhoztam.
Ez mi?
Nem tudom, mi ez; a helyén hagytam, nem bántottam.
Vaddisznó dagonya
Nem véletlen, hogy tartottam kicsit a vaddisznókkal való találkozástól. Íme a dagonyájuk fotója, amit talán nem is régen hagytak el.
Ez is vargánya
Pici MILC gépet vittem csak magammal, nem is ideális körülmények között készültek a képek. Nézzétek el nekem ezúttal, ha nem ott van az élesség, ahol lennie kellene.
Vargánya
Na, még egy utolsó felvétel.

Nem mondhatom, hogy csodára leltem, de a semminél több volt, amit találtam. Ha bele gondolok, hogy gyerekkorom óta lényegében ez volt az első igazi, erdei gombászásom!

Talán még lesz folytatás... máskor és máshol.

Köszönöm, ha elolvastátok. Legyen szép napotok!