2011. május 19., csütörtök

Dunaszegen, a tó mellett

Van egy kedvenc helyszínem, ahová mindig szívesen megyek fotózni: ez a Dunaszeg község mellett elterülő morotva-tó (régi kavicsbánya). Persze, nem maga a tó, hanem annak környezete, és a tavon megtelepedett madárvilág. 
Természetesen nem mindig egyforma a "felhozatal". Volt eset, amikor szép énekes madarakat sikerült elcsípnem, vagy éppen fiókáikat cipelő és terelgető búbosvöcsököket, magasban kerengő és prédát kereső vadászmadarakat, vagy éppen szép makrókat készíthettem virágokról és rovarokról. Ezúttal (május közepén) ért bosszúság is, öröm is - éppen úgy, mint máskor is mindig. Az első apró bosszúság akkor ért, amikor szinte megérkezésem pillanatában, a hozzám közeli mocsárból röppent föl egy szürkegém. Ha óvatosabban közeledek, és figyelmesebb vagyok, szép képeket készíthettem volna róla. De a madár elszállt, én pedig hoppon maradtam.
Sokat nem bosszankodtam, de innen kezdve igen óvatosan mozdultam tovább. Figyeltem az apró énekes-madarakra, mert egy-egy ilyen színes madárka lefotózása igazi fotós élmény lehet. Ráadásul ezt tartom igazi fotózásnak - anélkül persze, hogy "igazi" fotósnak tartanám magam.
Amerre csak haladtam előre a tanösvényen, gyönyörű madárfütty koncert kísért végig! Ez élmény volt a fülemnek, de a szemem jóval kevesebb élményt tudott befogadni. Magas fák sűrű lombjai takarták a füttyösöket, csak akkor észleltem a fizikai jelenlétüket is, amikor fölreppentek, ide-oda repkedtek. De amint leszálltak egy ágra, szinte mindig el is tűntek a szemem előtt. Néha egy bátrabb verebet szemmel is be tudtam fogni, és néhány képet készíteni róluk. Elvégre a veréb is madár. 

 Lassan óvatoskodtam előre, közben a szemem le nem vettem a tőlem balkéz felől elhelyezkedő keskeny vízfelületről, aminek a túlsó felén sűrű nádas terült el. Tavaly itt találtam (fényképeztem) egy gyönyörű búbosvöcsök családot, több más, bár jobbára csak egyedül táplálkozgató madarat. Ma speciel hattyúfiókákat kerestem, számításaim szerint ugyanis már kikeltek, és éppen úszóleckéket vesznek papától-mamától. Láttam is egy nagyon szép vízityúkot kettő vagy három fiókával, de ezeket fotózható távolságra becserkészni nem igazán sikerült. Igaz, "rájuk húztam egy hosszú sorozatot", de amint meghallották a zárszerkezet hangját (mert van neki rendesen), úgy eltűntek a nádban, mint ha ott sem lettek volna! Elbújtam egy vastag fa mögé, abban a reményben, hogy visszajönnek. Hát nem jöttek, de egyszer csak beúszott a képbe egy kacsacsalád! Egy kacsamama vezette csíkos fiókáit - ők kicsit bátrabbak, bár mégis nagyon óvatosabbak voltak. A neszre nagyon hamar reagáltak, de arra azért "hagytak" időt, hogy képeket készítsek róluk.
Ritkán, de néha fotózok növényeket, virágokat is. Most is találtam egy vadrózsa-bokrot, néhány nagyon szép kinyílt virággal. Árnyékban voltak, nem volt rajtuk elég fény, de néhány expót ezekre is rászántam.

 Ahogy elértem a tó legtávolabbi pontját, fölmentem a madárlesre. Innen belátható a nád mögött elterülő vízfelület egy része. Ezen a vízen nyugodtabbak a madarak, több példány előfordul, és a féleségük is sokkal nagyobb. Hátránya, hogy messze van, kézből fényképezve 300-as telével nagyon nehéz bemozdulásmentes képet készíteni. Állványról pedig meg sem próbáltam, mert úgy képtelenség levegőben repülő madarak mozgását lekövetni.Megérte lépcsőt mászni, ebből a pozícióból láttam vadászó madarakat, magasan köröző gólyát, vízen (ágon) ülő és repülő kormoránt, fiókáját vezető búbosvöcsököt, szürkegémeket, és igazi hattyúcsaládot, nyolc fiókával!
Eltelt egy jó kis idő. Lassan elindultam visszafelé a már megtett úton. Ebben az irányban már szembe mentem a nappal. Sok remény így már nem volt fára irányított géppel fotózni, mert az annyi volt, mint ha magát a napot akartam volna fotózni. Hát persze, hogy éppen akkor került elém egy madárka olyan helyen, ahol jó képet készíthettem volna - ha nem a "koromfekete" oldalát látom éppen! Ezért találtam ki, hogy a mellékelt képen látható sziluettet - új dolog ez a részemről, ilyesmivel nem kísérleteztem mostanáig.

Utólag is megállapíthatom, hogy nagyon jól éreztem magam, szép napom volt

2011. május 12., csütörtök

Vasban, és egy picit Zalában

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a tágabban értelmezett családom néhány tagja távol él Győrtől. Ez azzal az előnnyel jár rám nézve, hogy gyakran van alkalmam családlátogatás okán Győrből kimozdulni, és kis Hazánk szép tájait látogatni. Már sok éve, hogy rendszeresen járok Vasvárra is, nővéremet, valamint unokahúgom családját látogatni. Ez a látogatás rendszerint május elejére szokott esni, amikor Vasvár közelében, a Jeli arborétumban nyílnak a híres rhododentronok. A csodálatos virágok pompás színorgiát mutatnak a látogatóknak, és finom, aromás illatukkal kábítják őket.
Mivel ebben a csodában már nagyon régóta volt módom gyönyörködni, és nagyon sok fotót gyűjtöttem a képtáramba, idén azt kértem a rokonoktól, másképp állítsák össze a látogatás programját. Így is lett: az érkezés délutánján fagyizni mentünk Rum nevű városka egyik híresen finom fagyiját megkóstolni, később pedig Vasvár mellett, a Szentkút nevű domboldalon tettünk egy gyalogtúrát. Ezen a helyen található a vasvári Feneketlen tó, amely a hagyomány szerint magába süllyesztette Vasvár (nyomtalanul eltűnt) várát. A vár kulcsát a kígyók királya őrzi a tóban, és minden negyedik évben, szilveszter éjfélkor jön csak a felszínre, a kulcsot megmutatni. Nem tudok senkiről, akinek ezt az eseményt sikerült volna megpillantani, de egy szép emlékmű ébren tartja a reményt a vasváriakban. A környék mindenesetre csodás fotós téma, én magam elég jól kiveséztem már ezt a fotózási lehetőséget. Egy képet mutatok az alábbi linken:
Nem messze ettől a helytől egy keresztény kegyhely található Mária-szoborral, és és egy kis mini kápolnával. Ezen a helyen rengeteg apró forrás fakad a domboldalban, ezek vize pedig kis csermelyekben gyűlik össze, és folydogál szeszélyes össze-visszaságban. A helyhez az a csoda fűződik, hogy a múltban egy vak leány megmosakodott az egyik forrásnál. Ennek eredményeként meggyógyult, visszanyerte a látását! Azóta szent helyként tisztelik a csodás mosakodás helyszínét, és kápolnát emeltek a vasvári hívek.
Ami engem illet, inkább fotósként csodáltam meg a helyszínt. Készítettem képeket: ezek közül fentebb egy sárga akác virágcsodát mutatok be - remélem, tetszik a látogatóimnak!

A másnapi program Mikosdpuszta kastélyának, valamint az egykori lengyárnak a meglátogatásával indult. Mikosdpuszta azért érdekes számomra, mert egykor az itteni lengyárban dolgozott textiltechnikus nővérem, én pedig gyakran üdültem nála gyerekkoromban. A Mikos bárók kastélya akkor állami gyereküdülőként funkcionált, és ottjártamkor mindig elkísért oda nővérem, kastélylátogatóba. Meg kell mondanom, a kastély jelenlegi elkeserítő állapotban van. Megnemerősített hírek szerint privatizálták, wellness-szállóvá alakítás ürügyén hatalmas úniós pénzt vett fel a tulajdonos, átalakítás címén szétveretett, amit lehetett, majd továbbadta, a pénzzel pedig eltűnt. Most ott van egy - szó szerint - romhalmaz, a lebontott tető miatt ázik és szétfagy minden, és mindenki tehetetlenül tárja szét a kezét. Jobb lett volna nem látni, de ha már ott voltam, természetesen itt is készítettem képeket. Ezek is a fenti linken érhetők el - egyike pedig itt a blogban. 
Ja igen - a Szajki-tavak! Majdnem megfeledkeztem róla! Szintén gyerekkori emlék. Csodálatos környezetben 6 vagy 7 tóból álló komplexum, eredeti rendeltetése szerint halastavak. Az elején álló 2 darab tó emellett szórakozásra is használható volt. A legelső tó ma strand és egyéb vízi kikapcsolódásra van fenntartva, a második pedig igazi horgászparadicsom! Partján rengeteg hétvégi ház található, a vízen pedig stégek és horgászházak (színes) kavalkádja látható. A szemben lévő oldal mellett csodálatos, gyönyörű erdő húzódik végig.
A tavak mellett ebédeltünk, majd Sárvárra vettük az irányt. A sárvári Nádasdy-vár meglátogatása régi dédelgetett tervem volt - úgy döntöttem, nem halogatom tovább, és a délutánt a vár látnivalóira szentelem. Szép dolgokra számítottam, de gyönyörűségeket találtam! A várban látható Nádasdy-múzeum minden képzeletet felülmúló gyönyörűségek kincsesháza! Szavaim nincsenek rá, aki teheti, menjen és nézze meg!
https://picasaweb.google.com/nadasdi.szabo/HungarySarvarNadasdyVar# linken néhány ott készült képem látható.

 Sokat gondolkodtam azon, mit tegyek a győri temetőben készült, katonasírokat ábrázoló képeimmel. Én férfiként, obsitos tartalékos tisztként, a hadi események iránt egyébként is érdeklődő személyként bele tudom élni magam azoknak a katonáknak a helyébe, akiknek fegyvert adnak a kezébe, és ölni parancsolják őket! Abban a tudatban, hogy ők ölni kényszerülnek, és meghalni, ha a hadi helyzet úgy alakul.
A győri temető több nemzet hősként meghalt katonáinak földi maradványait őrzi. Egymás közelében nyugszanak a II. Világháború vörös katonái, a német harcosok és magyar honvédek, akik parancsban kapott kötelességüknek eleget téve váltak áldozatokká. 
Remélem, képeim közlésével nem követtem el kegyeletsértést. Béke poraikra.