2016. szeptember 29., csütörtök

Kornistárnics és őszi kikerics Gyirmóton

A mai napon megint "hirtelen elhatározásból elkövetett" fotósétát tettem Győr határában. Azért volt "hirtelen elhatározás", mert igazából nem terveztem ebben az évben fotózást ezen a területen. Annak ellenére nem, hogy "Kincses Gyirmót" (C) Halász Alexandra, http://terep-jaro.blogspot.hu/ igen kedvelt területem volt hosszú ideig. Különösen azokat az időszakokat kedveltem, melyek alatt a kornistárnics, és az őszi kikerics virágozni szokott.
Korábbi fotózásaim eredményeképpen mindkét virágról sok fotót tárolok már a merevlemezeimen... meg hát a korábbi inspiráció sincs meg már olyan mértékben, hogy szívesen menjek Gyirmótra...
Egészen addig, amíg ma reggel el nem olvastam Alexandra blogposztját, melyben a kikericsekről (is) ír. Nos, ez megfelelő lökést adott ahhoz, hogy tovább szaporítsam kedvenc virágaimról készített fotóim számát. És ha már, akkor már... egy posztban az internetre is teszek néhány ma készült fotót.

Kedvencem, a kornistárnics
Kedvencem, az őszi kikerics
Kedvencem, a kornistárnics
Kedvencem, az őszi kikerics
Kedvencem, az őszi kikerics
Kedvencem, a kornistárnics
Kedvencem, az őszi kikerics
Kedvencem, a kornistárnics
Nem 'tom, csak szép... :-)
Lepke... ha már ott volt :-)
Kedvencem, a kornistárnics
Kedvencem, az őszi kikerics
Hát ennyi... ma nem is szövegelek, mert hirtelen dolgom akadt, kevés az időm. Annyit azért elmondok, hogy nagyon jól éreztem magam a szabadban.

Legyen szép napotok!


2016. szeptember 21., szerda

Felléptem a Milánói Scala-ban!

Rég írtam már ide... már talán két hét is eltelt azóta! :-)
Na, szóval... legújabb turista és fotós - vagy inkább turistafotós - kalandom Észak-Olaszországban (és egy picit Svájcban) zajlott. Mint az esetek többségében, ezúttal is az Abdai Vándorbot Egyesülettel utaztam. Mint minden hasonló társasútnak, vannak előnyei és hátrányai. Ha a turistáskodást veszem alapul, akkor előnyös, hisz hely-és nyelvismeret nélkül sok helyre eljuthatok. Ha a műkedvelő fotós szenvedélyemet veszem alapul, a fenti előnyök itt is jól jönnek, csak éppen a fotózási lehetőségek rendkívüli módon beszűkülnek. Na jó, "turistás képeket" (kedvenc fotóművész ismerősöm szavaival élve) így is lehet készíteni, de igényes, átgondolt fotózásról szó sem eshet. Na jó, nyavalygok most is, mint mindig, pedig örülnöm kellene az adott lehetőségeknek is. Örülök is... :-)

Ja, és honnan a poszt címe? Igen, felléptem a Milánói Skálában! Nem esett nehezemre, mert csak néhány lépcsőfokra kellett fellépnem, hogy a Scala látogatható termeibe és folyosóira jussak. De nekem már ez is esemény-számba ment, néhány hete még magam sem hittem, hogy ez nekem is sikerülhet!

Vannak dolgok, melyekről nehéz írni, melyeket nehéz szavakkal úgy kifejezni, ahogy azt belül érzi az ember. Hasonló érzés fogott el engem ebben az épületben is. Járkáltam a folyosókon, a múzeum termeiben; néha még arról is megfeledkeztem, hogy figyeljek arra, merre járnak a csoporttársak. Lemaradni pedig nem tanácsos, mert abból komoly gondok keletkezhetnek!
Mégis megtörtént a baj, amikor az egyik kis teremben kivetítőn Verdi Rabszolgakórus című kórusművének felvétele ment. Padlóhoz nőtt a lábam! A Milánói Scala-ban kedvenc kórusművemet hallgatom! 
(A többiről majd később)
Milánói Scala
Most nézzünk néhány képet. Itt fentebb a híres operaház képe látható. Több percet kellett várni, amíg nem túl sok ember járt előttem, hogy ne épp az expó pillanatában lépjen valaki elém.
Erkélysor
Néhány erkély meg volt nyitva, hogy a látogató turisták is megtekinthessék a nézőteret. Nem mindennapi pazar látvány!
Csillár
Egyebek mellett a különleges csillárok fotózása is a gyengéim közé tartozik. Nem magyarázkodni szeretnék, de nagyon kevés fény volt ahhoz, hogy a szokásos standard, gyenge fényerejű objektívvel értékelhető képet lehessen készíteni. Nem kevés "bűvészkedés" kellett még ehhez a fotóhoz is :-(
(Itt jegyzem meg, hogy az egész úton minden helyszínen engedélyezték a fotózást, de igen szigorúan tiltották a vaku használatát)
Fekete-fehér úriember
Akadtak humoros pillanatok is. Ez egyik folyosón egy "igen barnabőrű" úriember hercig, tolldíszes kalapban, vakítóan fehér öltönyben és fehér edzőcipőben fotóztatta magát a - gondolom - feleségével. Ülve, állva - és egyáltalán nem zavarta, hogy közben én kétszer rákattintottam.
Decens
A decens kis fehér edzőcipő igen harmonizált a "jólszabott" öltönnyel. Könnyed nyári viselet, turista programokhoz!
Patinás hangszerek
Ha egy különleges helyre látogat az ember, elfogja a fotózási kényszer... azt hiszi, mindent le kell fotóznia, mert ha nem, kimarad valamiből. Ez alól az érzés alól én sem vagyok kivétel. Az más kérdés, hogy otthon, a "varázs" elmúltával aztán igen sok felvétel kiszelektálódik. Ez speciel megmaradt :-) Szép a vadonatúj zöld sálam, ugye? Ez a sál a vándorbotosok ismertető jelvénye.
Liszt Ferenc fortepianínója a Scala-ban
Egy múzeum azért múzeum, hogy tele legyen nagy emberek ereklyéivel. A fenti képen a mi Liszt Ferencünk hangszere látható. A rajta lévő szöveg - sajnos - nem magyarul szólt.
MC
Nincs Scala Maria Callas nélkül. És nincs látogató sem, aki meg ne csodálná két gyönyörű portréját.
MC
Hát akkor a végére...
Nagyszínpad
Az utolsó pillanatban sikerült egy képet készíteni a színpadról, a berendező munkások jelenléte nélkül.
Csukjuk le szemünket, képzeljük magunkat valamelyik páholyba, és belső énünk hallgassa Verdi Aidáját... remélem, fog menni!

Apropó... egy sztorival még tartozom! Először a vetített előadásnál csúsztam el a csoporttól, aztán még jobban akkor, amikor az utolsó, bemutatott képet készítettem a nézőtérről. Aztán rohantam le a térre, de ott sem láttam egyetlen zöld sálat sem! Már rémképeket láttam, mi lesz velem, ha gyalog kell "hazamennem" Gromóba, a Hotel Spiazziba, mert nem találom meg a turistabuszunkat!
De eszembe jutott egy ötlet, ami Gráz-ban, hasonló helyzetben egyszer már bevált. Fölhívtam telefonon Magdikát, aki aztán visszaküldött az Operaházhoz egy "mentő egységet" értem. Gondolom, legközelebb kettőt is alszik rá, mielőtt elfogadja a jelentkezésemet egy újabb útra! :-) :-) :-)

Szép napot Nektek!

2016. szeptember 11., vasárnap

Sopron, Károly-magaslat

A hét közepén már erősen tanakodtam magamban, hová menjek kirándulni a hét vége felé. Nem könnyű a döntés, mert a naptáram eléggé tele van bejegyzésekkel, hívogató kiránduló hely sok van, ha nem is túl közel, meg hát lusta is vagyok, nem kicsit... :-)
Hétköznapban gondolkodtam... Részben, mert a hétvégém foglalt volt családi okokból, részben pedig azért, mert a valaha nagyon kedvelt szombat-vasárnapi kirándulások varázsa valahogy elmúlt. Egy ideje szívesebben megyek hét közben.
Csütörtök este volt, amikor döntésre jutottam. Pénteken Sopronba fogok menni, mégpedig azért, hogy felkeressem a Károly-kilátót. "B" terv városnézés volt, abban az esetben, ha nejem is kedvet kapna az utazáshoz. Ő azonban úgy döntött, hogy itthon marad - akkor irány a Károly-magaslat!
Van - súlyra - fél kilónyi Sopron térképem. A turista változat azonban már annyira régi, hogy inkább egy friss város-térképet vittem magammal. Úgy láttam, a hegyben kanyargó utak elég jól rá vannak rajzolva, el fogok igazodni rajta.
Jaaaa, így láttam Győrben, de Sopronban már nem így láttam. De csak sorjában...
Ciklámen
 Tudtam, hogy Sopronban, a hegyben sok helyen terem a ciklámen. Mivel ezt a kis virágot is nagyon kedvelem, elsőnek ciklámen-fotókat terveztem készíteni. Biztosra akartam menni, ezért a Szanatórium környéki erdőbe mentem... ott ugyanis már néhány évvel korábban fotóztam cikláment. Kérdés csak az volt, ebben az évszakban nyílik-e még egyáltalán!
Ciklámen
Szerencsém volt! Viszonylag kis területen, de sok szép virág nyílt; bár látszott, nem fog sokáig tartani a virágzás. (A képeket Olympus Zuiko Digital 70-300 mm. objektívvel készítettem). Miközben a fotózással voltam elfoglalva, megállt mellettem egy sétáló hölgy, és érdeklődve figyelte, mit művelek. Rövid beszélgetés közben elmondta, hogy szerencsém van ezekkel a virágokkal, mert sehol máshol a hegyben már nincs nyíló virág.
Az első programpont tehát teljesült, most keressem meg a Károly-kilátó fel vezető utat jelző táblát! Nem találtam... Elővettem a térképemet, azért hoztam magammal elvégre... nézem, nézem... sok út van a térképen, a terepen meg háromszor annyi! Turistajelzések tömkelege, a térképemen meg egy se! Na, kérdem magamtól, hogy lesz ebből Károly-kilátó?
Úgy okoskodtam, hogy minden bizonnyal a legszélesebb, legtöbbet járt utak vannak rajta a térképemen. Elindultam tehát a Ciklámen-tanösvénynek nevezett úton, gondoltam, majd nagyon figyelek, hol kell jobbra, hol meg balra letérni a célom felé. Mentem, mendegéltem... közben volt néhány objektum, melyek igazolták nekem, hogy a térkép szerint jó irányban haladok. Aztán egy kereszteződésben találtam magam: előttem is út, jobbra is, balra is... térképen ennél kevesebb, egyenesen meg turistajelzés semmi! Mit tehettem? Ösztönösen arra fordultam, amelyik irányban a legtöbb jelzés volt. Egy idő után aztán gyanús lett a dolog, mert folyamatosan lejtőn lefelé vitt a választott út, így pedig nem nagyon lehet csúcsra jutni! Megfordultam, vissza ahonnan jöttem, és most már a másik irányt választottam. Az ment is meredeken fölfelé! Jaj de jó, szuszogtam, biztos most már a csúcs felé haladok!
TV-torony
Kiértem egy nagy, gazos, hosszú sétányra. balra mellettem egy drótkötél-pálya, előttem keskeny gyalogösvény, jobbra irdatlan meredek emelkedő, és egy bazi-nagy tábla: Sípálya! Bosszantott a dolog, sehol egy pár síléc nincs nálam, nem is tudok síelni... még ha korcsolyapálya lenne jéggel, azt bevállalnám... de sípálya! És még csak a felvonó sem működik! De ott jó magasan legalább láttam a TV-tornyot!
Na, jól eltévedtem... gondoltam magamban, és búsan elindultam visszafelé. Közben bekaptam néhány szem szőlőcukrot, energiaforrás és idegcsillapító gyanánt, mert aznap még semmit nem ettem. 
Hát akkor most merre is van a Károly-kilátó? Szerintem erre nincs, menjünk vissza a "kályhához" - mármint ahhoz a ponthoz, ahol letértem a helyes útról. 
Hová jutottam, nem hiszitek el: oda, ahol a cikláment fotóztam!
Innen indult a sok jelzett, meg nem jelzett út az erdőbe. Meg van egy nagy szálloda, parkoló, meg sok ember.
Böngészem a térképet, próbáltam kizárni a már ismert, de nem helyes irányokat. Egy láthatóan tanácstalan négytagú család nagyon megörült a kezemben lévő térképnek, és mind a négyen egyszerre németül kezdtek beszélni hozzám. Én egyáltalán nem beszélek németül, mondtam nekik: "Niksz dájcs" - amiről azt hiszem, valami olyasmit jelent, hogy nem tudok németül. Akkor nevetni kezdtek, és magukra mutatva mondták: "Polszki". Ez meg azt hiszem, azt jelenti, hogy ők lengyelek. Akkor a férj kezébe nyomtam a térképemet, igazodjon el rajta ha tud! Láttam rajta, teljesen meg van zavarodva... pár perc múlva visszaadta a térképet, aztán elköszöntek, és elindultak valamerre.
Daloskő emlékhely
Közben én arra a döntésre jutottam, hogy a kék háromszög jelzésen fogok újabb kísérletet csinálni. Ezt a jelzést ugyanis többször láttam ez eddigiekben, lehetségesnek tartottam, hogy ez lesz a megfelelő útvonal. Miért ne próbálnám ki?
Elindultam rajta. Már haladtam egy ideje. Jött velem szemben két hölgy - büszkeségemet félretéve megkérdeztem tőlük, jó irányba haladok-e a Károly-kilátó felé? Mondták, menjek egyenesen, aztán a lejtőn fölfelé, a "plató" előtt forduljak jobbra. Akkor eszembe jutott, hogy nőktől kaptam az instrukciót, akiknél néha fordítva vannak a dolgok: balra van a jobb. Lehet, hogy nem is jobbra, hanem balra kell fordulni a sípályáról? Vissza megint, és a sípályát keresztezve indultam tovább.
Mentem... közben megint láttam épített pihenő helyeket, melyeket a térképem jelzett, és valóban erre (is) el lehetett jutni a kilátóhoz. Ez megnyugtatott, de biztonság okán a Daloskőnél egy urat is megkérdeztem a helyes irány felől. Jó felé megyek - mondta. Nahát ugye, mégiscsak balra van a jobb! :-)
Közben egy helyen ki volt írva, hogy a Károly-magaslat 1,3 km távolságra van. Jó, akkor már biztos, mégis irányban vagyok.
Legyalogoltam - saccom szerint - egy jó kilométert. Aztán majd a guta ütött meg - megint kijutottam a sípályára! Oda, ahonnan egyszer már visszafordultam, másodszor jobbra majd balra kanyarodtam - csak most körülbelül olyan 10 méterrel magasabban, mint ahol az előző kereszteződés volt! Tehát igazuk volt az anyókáknak, csak azt nem mondták, hányadik ösvényen forduljak jobbra! Azt meg honnan tudtam volna, hogy kettő is van? Akkor jöttem rá, hogy az az egy kilométeres kanyar azért van, hogy szerpentin módjára könnyebbé tegye a szintkülönbség leküzdését. A nénik pedig nekiküldtek a sípálya emelkedőjének, hogy annak a tetején forduljak jobbra.
Megjelentek az őszi színek
Ekkor már tényleg megnyugodva, lazán sétáltam tovább. Tudtam, nem lehet messze a kilátó. Volt időm is, kedvem ia a megjelenő őszi színekben gyönyörködni.
Ellenfényben
Károly-kilátó
És íme: mai túrám fő célpontja, a Károly-kilátó. 
Leültem pihenni, mielőtt felmegyek a tetejére. A toronymászásról mégis lemondtam, mert érkezett egy igen hangos, nagy létszámú középiskolás korosztályú társaság, akik szinte azonnal "birtokba vették" a tornyot is, a környezetet is. Szomjas voltam, büfé nem volt, ezért aztán visszafelé vettem az utam.
TV-torony a kilátótól visszafelé jövet
Ahogy jöttem elfelé a kilátótól, feltűnt a fák között a TV-torony. Érdekes, szép látványt nyújtott, kedvem támadt fotózni.
TV-torony
A torony lábától, ellenfényben
Panoráma
Visszafelé úton már nem tettem meg a kerülőket, hanem a sípálya lejtőjén jöttem le. Gyönyörű panoráma tárult elém. A kép jobb felső részén a Fertő-tó távoli vize látható.
Imola
Végezetül egy virágfotó... virággal kezdtem, virággal fejezem be.

Legyen szép napotok!

2016. szeptember 6., kedd

Székely vágta - még a nyáron

Úgy tűnik, kezd alábbhagyni a nyári kánikula. Nem a hőmérő állásából, vagy a meteorológiai jelentésekből tudom ezt, hanem abból, mint ha kissé kezdene visszatérni az aktivitásom a nyári sokat-henyélés után. Ennek talán első jele, hogy újra egy blogbejegyzéssel "örvendeztetlek" meg Benneteket.... :-) már ha van valaki rajtam kívül, aki egy picit is örül is ennek. Ha nincs, akkor meg "úgy kell nekem..."

Csak hát a nyáron szinte sehol nem voltam, amiről érdemes megemlékezni. Jártam ugyan Budapesten, a Margit-szigeten két alkalommal is, de hát ez nem éppen blog-téma. Jártam továbbá a Ság-hegyen, igen kedvelt fotós/kirándulós helyszínemen, arról pedig korábbi kirándulásaim alkalmával írtam annyit, hogy új dolgot már nem igen tudnék mutatni... csak ismételhetném önmagam. 

Ellenben itt van újra - bizonyos számítások szerint - az ősz! Új kirándulós szezon kezdődik a számomra! Belevetem magam magam újra az utazgatásokba - egyedül, családdal, a fotóklubbal, az abdai illetőségű Vándorbottal... hosszú a bakancslistám még az egyedüli kirándulgatások területén, a Vándorbottal pedig olyan helyszíneket terveztem be, ami még számomra is meglepetést okozott! Az itthoni többnaposok pedig ötletszerűen jönnek majd.

De lépjünk most kicsit visszafelé. A nyár tagadhatatlan legnagyobb élménye az erdélyi nyolc nap volt számomra a győri fotóklub tagjaival. Több részletről beszámoltam már korábban. Akkor azt gondoltam, annyi elég is. Most viszont egy kedves érdeklődés hatására úgy döntöttem, írok egy újabb élménybeszámolót a Székely Vágta Székelyderzs (Székelyföld) határában megrendezett futamáról. 
Előre bocsátom, hogy a Vágta csak egy kisebb részén voltunk jelen, mert aznapra még más programunk is volt.

Székely arc
Oka van annak is, miért egy portréval kezdem a beszámolót. A székelyföldi tartózkodásunk eredője tulajdonképpen egy fotótáborban való részvétel volt, mégpedig tanulás és tapasztalatszerzés céljából. Mivel én magam az életkorom ellenére még igencsak kezdő szinten fotózok, próbáltam olyan témákat keresni, melyek feldolgozása komoly kihívást jelenthet számomra. Nem mellékesen fotóművész társaim is ugyancsak ösztökéltek erre. 
Székely arc
Azt gondolom, az egyik legnagyobb kihívást jelentő fotótéma az emberi arc ábrázolása. Az más dolog, hogy az egyéni érdeklődésemhez is ez a téma van legközelebb. Sok más körülmény mellett az emberábrázolást szinte kivétel nélkül csak egy sor zavaró tényezővel együtt lehet megvalósítani. Ilyenek a tömegben való fotózás, ha csak nem stúdióban, vagy más, steril feltételek között fotózunk. A spontán, pillanatfelvételként készült fotók kusza háttere viszont elvonja a figyelmet a kép fő témájáról. Mint fent....
Székely arc
Mit lehet ilyenkor tenni? Elkerülhetetlen a szoftveres beavatkozás a háttér teljes eltüntetésére, vagy legalább a lehetséges legnagyobb mértékben semlegessé tételére.
Hát ez az, ami nekem még nem nagyon megy... mint a feltöltött képek is bizonyítják, sok gyakorlásra és tanulásra van még szükségem. 
A Vágta
Nos, lépjünk tovább az emberábrázolásról. Ez a kép már a futam egyik jelenete. Csodásan szép tájban, természeti környezetben került sor a versenyre. 
Persze, a fotós nem csak a tájban, és a felvonultatott lovak szépségében gyönyörködik, hanem arra is figyel, mi kerül a környezetből a fotójára. Hát, az én nézetemben ez a "paraméter" kétségbeejtően rossz volt. Bármerre néztem, bármerre fordítottam a kamerámat, elkerülhetetlen volt, hogy egy csomó karó, cölöp, csíkos szalag - mint figyelemelterülő elem - képre ne kerüljön. Ezek szoftveres eltüntetése viszont már végképp meghaladta a képességeimet, és több próbálkozás után "fel is tartottam a kezem".
Amazon
Itt egy hölgylovas próbálja teljesíteni az akadálypályát. Nem mondhatjuk, hogy túl nagy sikerrel, de az a lényeg, hogy végig tudott menni. Mint az Olimpiákon: "Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel!"
A Vágta
A versenyzőknek komoly akadályokat, és ügyességi próbákat kellett teljesíteniük a pálya teljes hosszában.
A Vágta
A Vágta
Ez már tényleg vágta, egy ügyes fiatalember, és jól betanított lova előadásában.
A Vágta
A verseny mulatságos mozzanata volt két póni gyerek-lovasaikkal a nyeregben. 
A Vágta
A Vágta
A Vágta
A Vágta
A Vágta
Ezt már csak a közönség szórakoztatása kedvéért!
A Vágta
Hogyan kell lefektetni egy lovat?
Hogyan kell lefektetni egy lovat?
A verseny közben már látott amazon - fotós csapatunk láttán - egy kis műsoron kívüli produkcióba kezdett. Megmutatta nekünk, hogy a ló hátán ülve képes lefektetni a lovát - erről a mutatványról tudhatjuk, hogy nem könnyű attrakció!

Legyen szép napotok!