Nagybajcson, Duna-nézőben

Rengeteg tervem volt erre az évre - szép kis listát állítottam össze magamnak arról, hová szeretnék eljutni fotózni, kirándulni, vagy akár csak sétálni ebben az évben. Vannak ebben a listában természetesen családi kirándulások, társas fotózások, de legnagyobb számban magányos fotótúrák. Terveimből már eddig is sok megvalósult, mások feltehetően elmaradnak, és voltak nem tervezett, mondhatni spontán kiruccanások is. A nyári kánikula miatt a legutolsó 3 hónap csendes volt. Most újra sok mozgásra készülök, enyhébb őszi napok reményében. Előttem van még az őszi Séd-völgy, Cuha-völgy, Római-fürdő, Nagybodak, Dunacsúny, Kőszeg hegyei és még sok más. És apróbb közeli kiruccanások, mint a legutóbbi Nagybajcsra. Nagybajcs Győr közelében fekszik, a lakásomtól mintegy 15 km-re, az Öreg-Duna partján. Kedvem támadt egy kis erdei sétára, és annak kiderítésére, mik azok a Dunába benyúló valamik a Google-térképén. Hát akkor induljunk!

A kocsit letettem a falu szélén a töltés mellett, én pedig a táskáimmal, fotóállványommal fölszerelkezve sétára indultam. Alig értem be az ártéri erdőbe, máris ez a látvány fogadott (1. kép). Nem rossz kezdés - gondoltam magamban, és készítettem róla egy fotót. Aztán eszembe jutott, hogy eljátszom magamnak a fáradt vándort, és "megpihenek", kellemes kis pihenő-helynek használva a fatörzset. (Bocsánat, kedves Teri - ha olvasod - a Facebook megjegyzésért :-)). Fölszereltem az állványt, belőttem a helyszínt, aztán exponáltam néhányat. Még csak kapkodnom sem kellett az időzített exponálás miatt, mivel már kényelmesen ülve infrasugaras távirányítóval exponáltam el a gépemet. Amint ezzel elkészültem, folytattam a sétát. A vízpart mindössze pár méterre volt a fotózás helyszínétől. Jól járható - akár még kocsival is - út vezetett jobbra is, balra is a Dunával párhuzamosan. Balra indultam, mert ott láttam közelebb az első olyan, vízbe nyúló valamit, amit a Google térképen nem tudtam beazonosítani. Akkor már láttam, hogy az nem más, mint a vízbe benyúló kőrakás, amilyen a hullámtörő gátak szoktak lenni. Mivel a parti szakasz nagyon sekély, sok-helyütt a kavicsos folyómeder felett nincs is víz, talán a Dunán közlekedő járműveknek jelzik, meddig van járható málysége a víznek. A horgászok számára ezek a mólók nagy szolgálatot tesznek, mert a kőrakás végére kiülve zavartalanul horgászhatnak a mélyebb folyómederben.

Ezen a (3.-ik) képen jól látszik, hogy a távolabb elhelyezkedő főág mellett nagy területen látszik a szinte száraz folyómeder. Itt kis csalódás is ért. Amint a fák közül kibukkantam, láttam egy csomó kormoránt egyik szigeten. Hátrább léptem, hogy takarásban legyek, ismerve ezeknek a madaraknak a hihetetlenül jó látását. Lázas obicserébe fogtam - le az alapobit, és helyébe a telét. Hamar végeztem, de mire fölálltam, már csak az elrepülő madarakat láttam. Azzal vigasztaltam magam, hogy egyébként meg elég messze voltak. De néhány felvételt így is megért volna a látvány.

Sétálgattam, élveztem a látványt, a csendet, a fák között cikázó apró, vagy kicsit nagyobb madarak látványát. Szó szerint csak a látványukat, mert ezek lencsevégre kapása szóba sem jöhetett. A tudatos madárfotózás külön tudomány, annak technikája, speciális módszere van, és bizonyos technikai felszerelést is igényel. Meg persze sok időt, a fotóstól pedig végtelen türelmet. De néha a véletlen szerencse is segít az embernek. Az egyik móló szélesebb volt a többinél, ráadásul egy szakaszon betonlapokkal volt borítva. Könnyen lehetett járni rajta. A víz felőli oldalain pedig kisebb fák, bokrok voltak. Végigmentem a mólón, közben jobbra-balra nézegettem, néhány képet is készítve. Már visszafelé haladtam, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy szakaszon nagyon sok madár röpköd egyik fáról a másikra. A szokottnál is óvatosabban mozogtam, hogy túlságosan el ne riasszam őket. Sok esély így sem volt értékelhető kép készítésére, mert ebben az időben nem sütött a nap, a sűrű lombok árnyékában a madárkák csak ugráló szürke gombolyagoknak látszottak. És hát persze a vékony galyak természete olyan, hogy folyton mozognak. Az obi autofókusza ettől megőrül, állandó sivítással akarja követni az elmozduló témát - legtöbbször egy falevelet állítva fókuszba a célba vett madár helyett. A manuális fókuszálás lehetősége ilyen helyzetekben megoldhatatlan. Az egy másik idegbaj, hogy amire az ember az igen szűk látótartományban egyáltalán megtalál egy madarat! És olyan helyzetben, hogy a madár és a fotós között ne legyen két-három keresztben álló faág! Nos, kis szerencsével egy elszáradt fa is állt a móló mentén, az ágai között pedig állandóan ott tartózkodott legalább 3 - 4 madár! Láttam köztük vörösbegyet, egy fel nem ismert fajtát, de leggyakrabban őszapók repkedtek. Szólt a "hosszú sorozat" rendesen, abban a reményben, hogy talán akad köztük menthető  felvétel. Hát - menthető akadt, jó nem igazán.

Az egyik kavicságyon ért egy újabb meglepetés. Éppen akkor, amikor a gépem egy hosszabb passzív séta miatt ki volt kapcsolva, és a lencsevédő is a helyén a volt. Az orrom előtt megjelent ez a hüllő, sebes mozgással keresztezve az utamat. Kapkodtam a gépem után - bekapcsolni, lencsevédőt levenni, célozni - a hüllő addigra messze távolodott tőlem. Hosszát megbecsülni nem tudtam, az átmérője mindössze 2 - 3 cm lehetett, és nagyon fürge volt. A fején egy jól látható sárga csík-folt volt látható. Gyanítom, valamelyik sikló fajta lehetett, és nem mérgeskígyó. Nem féltem, de innen kezdve kicsit óvatosabb voltam, jobban a lábam alá néztem. 

Itt már tényleg fáradt voltam kissé. tetszett a táj, a nagy folyó látványa, és a folyón közlekedő kisebb-nagyobb hajó látványa. Leültem egy köre pihenni, ejtőzni egy kicsit. Feltűnt, hogy amíg a magyar parton mindössze néhány horgász áztatta a kukacát, addig a szemben lévő szlovák part mentén sétálók, fürdőzők, csónakázók töltötték az idejüket. 

És ha már itt voltam, és alapvetően "magamutogató" is vagyok, itt is készítettem néhány emlékképet. És a végére beszúrok még egy látképet a folyóról.

Remélem, senki nem bánta meg azt a pár percet, amit írásom olvasásával töltött. Köszönöm Nektek!