A közelmúltban mindössze egy napot töltöttem Esztergomban, de azt az egy napot - véleményem szerint - jól kihasználtam. Határozott célokkal indultam; el is értem mindent, amit beterveztem erre a napra. Még egy ki bónuszt is kaptam...
A belvárosi sétám után indultam el Párkányba, hogy elkészítsem a tervezett fotómat. Lassan lépdeltem a híd felé, és közben nézegettem; lehet, látok valamit, ami megragadja a figyelmemet? Láttam is: középkori jelmezes lovagokat, hosszú rúdon harci lobogókat, és néhány gyalog sétáló népviseletes hölgyet és urat. A viseleteket nem ismertem fel, csak amikor a közelükbe érve fehér-piros szalagokat láttam, derült ki számomra, hogy ők lengyelek. Arról azonban fogalmam se volt, milyen alkalomból járnak itt Esztergomban. Bonyolította a bizonytalanságomat, hogy Párkány felől jöttek át a hídon.
Ők jöttek, én mentem... 😀 nem tartottam velük, pedig szívesen fotóztam volna őket. Gondoltam, valami rendezvény van valahol a városban, nekem pedig már dolgom van.
Párkányban megfotóztam, amit akartam, jöttem visszafelé. Jelzem, ekkor már jól benne voltam a délutánban, éhes voltam, valami kajálda keresése foglalta le a gondolataimat. De amint a magyar hídfőhöz értem, megafon hangjára lettem figyelmes. Föltámadt bennem a kíváncsiság: honnan jön a hang? Nem kellett sokat keresni; a Vár és a Duna közti területen láttam meg egy sokadalmat. Az ebéd várhat, nézzük, mit látunk!?
Lengyel barátaink sétáltak a Duna-menti sétányon - gyalog persze, a lovas bandérium pedig egy körülhatárolt helyen tartott bemutatót a lovas tudásából.
Nagyon tetszett az öltözetük - színes, látványos - de nem szerettem volna tolakodni, hogy rámenős fotósként folyton megállítom őket egy fénykép erejéig. A hölgyek amúgy is tartózkodóan voltak egy kicsit; nyilván nem szoktak hozzá a spontán fotózáshoz.
Fotóztam persze a lovas attrakciókat is, de hát éhes gyomorral a fotózásnak sincs sok eredménye - ezeket a képeket itthon aztán töröltem.
Néhányat azért megtartottam. Már csak azért is, hogy legyen mit ide feltölteni.
Megható volt látni ezt a zászlót. Együtt a két ország címere, és az ismert mondóka magyarul és lengyelül:
"Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, és issza borát"
A Vezér! Mint ha maga III. Sobieski János király lenne, aki szemlét tart lengyel és litván hadai felett.
Szinte félve fotóztam, nehogy megkergessen, mint egykori őse a törököket! 😅
Még egy portré a végére, és nem untatlak tovább Benneteket. Illetve egy picit még igen:
Itthon aztán utána néztem a Google-n, mi lehetett a parádé apropója. Jól sejtettem: valóban Párkány és Esztergom felszabadításának sokadik évfordulója volt azokban a napokban. Előbb nyilván Párkányban tartottak megemlékezést, mert a korabeli harcok Párkány felszabadításával kezdődtek, és utána következett Esztergom ostroma. III. Sobieski János lengyel király lengyel és litván csapatai nagy mértékben vették ki részüket a harcokból. Ennek a csatának állít emléket a Vár tövében létható emlékmű, amely mellett a mostani megemlékezés is megtörtént.
Köszönöm, ha megnéztétek a képeimet, elolvastátok a visszaemlékezésemet. Legyen szép napotok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése