Már jócskán benne járunk az őszben - sőt, az ősz utolsó hónapjában. Ez számomra mindig "jeles esemény" - lévén, hogy szenvedélyes természetjáró és amatőr turistafotós vagyok. Igaz, hogy koromnál fogva csak "lájtos" természetjáró - azaz nem igazán szeretem, ha sáros lesz a bakancsom. Az esős időszak nekem ellenség - persze, csak akkor ha éppen túrázni van kedvem. Az pedig gyakran van 😀 - hála Isten, - ahogy mondani szokás. Már megfordult a fejemben, hogy az idei őszi bakancslistámat gumicsizma-listára nevezem át. Ténylegesen is megtörtént, hogy nemrég - egy mindössze félnapos esőszünetben - gumicsizmában jártam a ravazdi (Győrhöz közeli község) dombokon.
Most olyan évszak van, amikor nem a turista dönti el, mikor szeretne túrázni, hanem akkor túrázik, amikor a meteorológia erre alkalmas napot jósol. Így történt, hogy kinéztem magamnak a tegnapi napot egy kiadós autózásra. Mondtam a nejemnek előző nap: "Holnap Velembe megyünk, ha jössz velem 😉" - jött, mert neki is volt kedve hozzá. Ismertük már a helyet, jártunk arra együtt is - egy alkalommal én egyedül is. Akkor annyira futotta az energiámból, hogy nem csak a most tervezett szerpentint jártam be, hanem az Írottkő csúcsot is megjártam - egészen a kilátó legmagasabb pontjáig.
https://nadasdiszabo.blogspot.com/2016/11/koszegi-hegyseg-irottko.html
Most a "csúcstámadás" nem volt tervbe véve. Mindössze annyi, hogy a végigautózunk az aszfaltozott szerpentinen, meglátogatjuk a Szent Vid kápolnát, és gyönyörködünk az ősz csodálatos színeiben.
Kocsit megtankoltam, GPS-t beállítottam (Szombathely belépési pontja után jó, ha van!) és GO!
Még csak közeledtünk Velem felé, de máris "elragadott a buzgóság" meg kellett állnom néhány felvétel erejéig.
Hamar elértük a falut, és már rutinosan hajtottam be a szerpentinre vezető útra. Innen már aztán csak kapkodtam a fejem, azt sem tudtam, mit nézzek - az utat-e, vagy a gyönyörű látványt.
Az útra persze nagyon oda kellett figyelni, mert keskeny az aszfaltsáv, szembejövő kocsit csak az útpadka igénybevételével lehet kerülni. Vagy jobb esetben, ha valamelyik kocsi félreáll a néhány helyen meglévő kitérőbe.
Az út egyik pontján "fotószünetet" tartottam. Beálltam egy kitérőbe, és gyalog jártam be a szerpentin egy szakaszát, hogy fotókat készíthessek.
Nem igazán jó fotós cucc volt nálam. Egy nagyon régi, Nikon D200-as váz, és egy hozzá nem igazán illő Nikkor AF 28-80 mm 1:3.3-5.6 G típusú analóg objektív. Ráadásul a váz kishibás: nem ugrasztja be a blendét a beállításnak megfelelően. Ezért minden zoom-állásnál csak az aktuális legnagyobb nyílás mellett készített elfogadható felvételt. A jelentős kromatikus abberáció ennek (is) tudható be.
De az, ugye?
A kápolna alatti meredély egy pontján imahely van kialakítva turisták és zarándokok számara. A kápolnáról nem teszek föl képet, mert a helyi adottságok és az objektívem látószöge miatt nem tudtam egybe befogni a teljes épületet.
Itt a kocsi már a parkolóban áll, eddig szabad autóval eljönni. Tovább csak gyalog vagy kerékpárral... A bal kézfelé benyíló turistaút megy a csúcsra, a kilátóhoz. A távolság egyik tábla szerint 2200, a másik szerint 2300 m. Tessék választani... 😆
Változatos az erdő fa-összetétele. Itt pl. egy gyönyörű gyertyánost látunk. Élvezet lenne benne egy romantikus séta.
Már jócskán éhesek voltunk. A falu szélén találtunk egy üzemelő büfét - ráadásul igazi turista-csemegét - csülkös bablevest - kínált. Persze, nem lehetett kihagyni! Aztán jó kis citromos sör, kávé... méltó befejezése a kellemes kirándulásnak.
Köszönöm, ha megnéztétek a képeimet, elolvastátok a kísérő szösszenetet. legyen szép napotok!
2 megjegyzés:
Köszönöm a képeket.
Mi éppen pár héttel ezelőtt, okt.végén jártunk Velemben és az Írottkőnél. Akkor is csodálatos volt az erdő, és ahogy látom, még mindig az :-) Bár az erdő mindig szép, csak mindig máshogy.
A ragyogás jelzőfénye! Bejegyzése egyszerre éleslátó és ékesszólóan bemutatott. Nagyra értékelem, hogy megosztja értékes nézőpontját.
Megjegyzés küldése