2021. április 6., kedd

Orchideák között

 2020.06.24

Ebben az évben már tavasz óta dühöngött a COVID-járvány. Nyár első felében mégis volt egy rövid időszak, amikor az első hullám lecsendesedett. Optimisták voltunk, lazítottunk a szigorításokon, és így lehetőség volt kirándulásra, nyaralásra. Sőt, még a szomszédos országokba is be lehetett utazni. Feleségem és én ki is használtuk az alkalmat, és néhány napra Szalafőre utaztunk. Érdekelt bennünket, az Őrség, a Vend-vidék – és úgy általában a Dél-nyugat Magyarország természeti szépsége. Sokat kirándultunk azokban a napokban. Még Ausztriába és Szlovéniába is átruccantunk néhány órára. Ausztriában Németújvárt, Szlovéniában Dobronakot kerestük fel. Dobronakon az orchidea-farm meglátogatása volt a terv.

Pontos címem nem volt, így csak a városközpontot tudtam megadni a GPS-nek, hová vigyen bennünket. Gondoltam, majd csak találunk valami eligazítást, merre menjünk tovább. Leginkább azonban abban bíztam, hogy találunk magyarul beszélő helybelieket, akik eligazítanak bennünket a helyi közlekedést illetően. A Google térképét persze tanulmányoztam indulás előtt, tehát fejben azért volt némi elképzelésem, merre is kellene menni. Nem is csalódtam a reményeimet illetően. Megálltam egy nagyobb csoport beszélgető társaság közelében. Nem is igazán tudom, milyen nyelven beszéltek előbb, de amint meghallották, hogy magyarul szólok, szinte egyszerre, egymás szavába vágva magyarul magyarázták, merre menjek tovább. Innen már nem volt nehéz dolgom a farm (orchidea-termesztő gazdaság) megtalálása.

Érkezésünkkor épp egy nagyobb társaság foglalta le a pénztárt. Az első helyiséget szinte teljesen bejárhattunk, mire én is a pénztárhoz jutottam, hogy kettőnknek jegyet váltsak. Az előző társaság német lehetett, mert a pénztáros (nagyon csinos) kisasszony hozzám is németül szólt. Mondtam neki – niksz dájcs – ha lehet, magyarul. Jót nevetett, rögtön magyarra váltott, és még kicsit el is tréfálkoztunk jegyváltás közben.









A farmon „iparszerű” orchidea-tenyésztés folyik. Van azonban egy szép nagy kiállító terület, ahol a termesztett növényeket bemutatják az érdeklődő turistáknak, vásárlóknak. Jelzem, ha valaki vásárol a kiállított növényekből, a belépőjegy árát beszámítják a vételárba. Mi csak látogatási célzattal érkeztünk…

Nagy élmény volt a kirándulás, ajánlom mindenkinek.