Laza séta az Ördög-árokban

 Ahogy nézem a dátumokat, szinte pontosan egy éve írtam utoljára bejegyzést a blogomba. Ma viszont úgy döntöttem, írok egy rövid beszámolót a tegnapi (2024.10.28) fotózós túrámról.

Nagyon sokat hallottam, és az interneten sokat is olvastam az egyik legszebb, leglátogatottabb turista-útvonalról, a Cseszek-környéki Ördög-árok nevű helyről. Nem szaporítom a szót azzal, hogy ezt ismertessem: bőséges anyagot találhattok az interneten erről a helyről. Az, hogy én is közelebbi ismeretséget kössek az "Ördög árkával", valahogy mindig kimaradt az életemből. Pedig szívesen mentem volna, ha valaki az ismerőseim közül invitál - menjünk el oda, nézzük meg, hogy is néz ki ténylegesen.

Nemrég aztán a 85 éves Molnár György barátom arról beszélt, hogy élete társával hajdan milyen élvezetes kirándulásokat tettek ezen a helyen; még ma is szívesen tenne ott egy sétát. Nekem se kellett több; menjünk. Ha Gyurka az Ő korában bevállal itt egy sétát, akkor én a magam 78-ik évében nem lehetek puhány! A lényeg: tegnap gyönyörű időjárás volt, kirándulásra ideális: menjünk!

Azt gondolom, könnyen érthető, hogy nem a teljes körtúrát terveztük. Bakonyoszlopnál egy földúton közelítettük meg a túraútvonalat, és úgy döntöttünk, addig sétálunk az "árokban", ameddig erővel bírjuk. Ha úgy látjuk, elég volt a mai napra, megfordulunk, és jövünk vissza.

Bakonyoszlopnál a templom melletti útra kanyarodtunk. A temető melletti parkolóban hagytuk a kocsit, és gyalog indultunk útnak. Az első kép itt készült; háttérben a cseszneki vár romjai látszódnak.

"Jó szokásunkhoz" híven azonnal fényképezni is kezdtünk. Gyurka barátom engem, én Őt... 

A jól követhető turista-jelzések alapján - kb. 1 kilométer séta a földúton - megérkeztünk a nevezetes Ördög-árokba - vagy legalább az ahhoz vezető turista-útra. Tudnivaló, hogy nem az egész 14 kilométer hosszú útvonal az "Ördög-árok", hanem annak egy szakasza - legnehezebb - csupán. Gyurka barátom itt mint útjelző... 😊

Lassú, öreguras tempóban sétáltunk, közben gyakran megálltunk fényképezni. A csodálatos őszi színek valósággal elvarázsoltam bennünket. Igazi, semmivel nem pótolható élményben volt részünk végig, túránk során.

Egy ponton jókedvű csapat ért utol bennünket. Szinte azonnal "vegyültünk", beszélgetésbe és közös fotózásba kezdtünk.

Honnan jöttetek - mi honnan jöttünk - megtudtuk, szegediek a túrázók. Az egyik szegedi úriember elkérte a fotómasinámat, és velünk együtt készített egy csoportképet.

Gyönyörű, lélekvidámító környezet - Gyurka barátom (nagy természetbarát!) igen jól érezte magát.

Tudjuk, hogy egy fénykép soha nem tudja visszaadni a valóság látványát - azt az érzést, amit a helyszínen érez az ember. Különösen igaz ez akkor, amikor egy turistafotós (fotós turista?) nagy elragadtatásában készíti a képeket - egyiket a másik után.

Nem igazán szívesen készítek álló formátumú képet (kivétel az emberábrázolás). Nekem a természet vízszintes, és minden eszközöm is fekvő formátumú megjelenítésre képes. Van azonban olyan helyzet, amikor egy fekvő helyzetű képbe egyszerűen nem fér bele a téma, amit mindenképpen szeretnék megfotózni. De most nem erről szeretnék beszélni. 

Elérkezett az a pillanat, amikor azt mondtuk: mára ennyi volt; elfogyasztottuk szendvicseinket, és elindultunk visszafelé. Természetesen eközben is fényképeztünk, mert eddigre múlt az idő, más irányból érkeztek a fények, és szinte új arcát láttuk a túraútnak. Nem értük el ugyan azt a szakaszt, amit ténylegesen az Ördög-ároknak nevezünk, de nagyon nem bánkódtunk. 

Gyönyörű helyen jártunk, tiszta levegőn, a természet csendjében töltöttünk el néhány órát. Őszintén szólva nem is kívántunk ennél többet.

A háttérben Bakonyoszlop temploma

Befejezésképpen: Még egy kép Gyurka barátomról, alul pedig szerény személyem. Innen aztán rövid kis séta, beültünk a kocsiba, és jöttünk haza Győrbe.

Szép napot kívánok minden blog-olvasómnak!

Gyermek lettem újra...

Fűzfasípot ugyan nem fújok, csak épp olyan hangulat van rajtam, mint gyerekkoromban utoljára. Van ennek némi külső mozgató rugója is. Olyan fotókat láttam immár nagyon sokat a Facebookon, amik valóban gyerekkori élményeket idéztek bennem. Nem most kezdődött... a múlt év közepe táján erősödött bennem meg igazán a vágy, hogy igazi gombát szedjek igazi erdőben! Gombát természetesen ehetek anélkül is, hogy magam szaggassam az erdőjáró nadrágomat, hiszen piacon, boltban kapható dobozolva - majdnemhogy frissen - lefagyasztva, szárogatva zacskóban... de az erdőjárás, a gomba megtalálásának fílingje nem kíséri az ilyen gomba beszerzését.

Tavaly elég jól bejártuk feleségemmel Őriszentpéter környékét. Szinte bármerre autóztunk, minden erdőben, az út mentén állt egy-két autó. Utasaik bent az erdőben gombásztak. Mi nem álltunk meg, bár nagy volt bennünk a kísértés erre. Ráadásul egy alkalommal találkoztam kedves Vas megyei barátommal, aki szintén gombaszedő körúton volt a feleségével. Csúcs, hogy nemrégiben, idén tele rakta az FB-s oldalát csodás vargánya fotókkal! Ezt tetézte, hogy győri barátaim szintén olyan fotókat közöltek, melyek hatására megérlelődött bennem is a gondolat: tenni kell nekem is valamit, gombaszedés ügyben! Hozzáteszem, hogy győri barátaim a Bakonyba járnak gombát szedni. Az pedig nekem sincs messze! 😃
Két olyan gombafajta van, amit elég jó valószínűséggel felismerek: a vargánya (tinóru) és a galambgomba (galambica). Gyerekkori emlékeim, abban az időben láttam utoljára erdőben, termőhelyen vargányát! Arra is emlékszem még ebből az időből, hogy vargányát lombos erdőben; lehetőleg tölgyesben kell keresni. Nos, a Bakonyban van ilyen. Kirándulok is arra elég gyakran, tudom, hol keressek ilyen erdőket.
Ma reggel vettem egy nagy levegőt, és úgy döntöttem: más programom nem lévén, gombászni fogok!
Kiránduló "kosztüm", fotóapparát - kocsiba be, és indul a nap!
A Bakonyban egy - az erdőbe vezető út mentén - letettem a kocsit, és elindultam a nagy kaland felé!
Ez persze nem turista út, volt dzsumbuj rendesen... én csak mentem, szemem a lábam előtt, tekerem a fejem jobbra-balra - és íme, egyszer csak két vargánya a látóteremben! Úgy megörültem, még lefotózni is elfelejtettem őket! Azonnal a kalap alját néztem, ott is hasonlít-e a vargányára! Hasonlított! Szép fiatal, középméretű gomba, öröm a lelkemnek! 😁

Gomba

Nemsokára újabb két gombát találtam. Ezekről már készítettem képet, de a helyükön hagytam mindkettőt annak ellenére, hogy nagyon hasonlítottak a galambgombára. Biztos azért nem nem voltam ebben, ezért úgy gondoltam, nem kockáztatok.

Fénypászma

Bár gombászni mentem, a turistafotós azonban nem tagadta meg magát bennem. Hatalmas sziklatömböket láttam, vastagon borítva mohával, és az ellenfény szép fénypászmájával. Nem állhattam meg, hogy ne csináljak egy képet.

Még egy turistafotó.

Gomba

Legelőször vargányákat találtam, de ez nem jelenti azt, hogy sok volt belőlük. Elég nagy területet bejártam, de nem hogy vargányát, bármi más gombát is keveset láttam. Hogy valami sikerélményem azért legyen, legalább képet készítettem azokról, amik mégis az utamba kerültek.

Mint például ez..

Aztán még egy turistafotó

Gombák

És láss csudát! A türelem, és a kitartó dzsumbujjárás eredményt hozott! Nem nagy, de mégis vargánya - vagy tinóru? Ennek a gombának ugyanis több változata létezik. Közös bennük, hogy külsőre valamennyire hasonlítanak egymáshoz, és mindegyik ehető.

Szólóban

Ez is egyik változat

Most egy kissé jobban járható erdőrészben jártam. Alig volt aljnövényzet, volt viszont rengeteg vaddisznótúrás. Aggódtam is kicsit, mert a nyomok igencsak frissek voltak, a sűrű lombkorona miatt pedig alig pici fény... hogy épp azt ne mondjam, sötét. Nehogy egy megkésett disznócsaláddal találkozzak...

Vargánya alulról

Volt egy - talán - egy négyzetméteres terület, ahol sok vargánya volt egymás mellett. Sajnos, ezek nagy része elöregedett példány, lényegében használhatatlan volt. A fiatalabbakat, frissebbeket azonban elhoztam.

Ez mi?

Nem tudom, mi ez; a helyén hagytam, nem bántottam.

Vaddisznó dagonya

Nem véletlen, hogy tartottam kicsit a vaddisznókkal való találkozástól. Íme a dagonyájuk fotója, amit talán nem is régen hagytak el.

Ez is vargánya

Pici MILC gépet vittem csak magammal, nem is ideális körülmények között készültek a képek. Nézzétek el nekem ezúttal, ha nem ott van az élesség, ahol lennie kellene.

Vargánya

Na, még egy utolsó felvétel.

Nem mondhatom, hogy csodára leltem, de a semminél több volt, amit találtam. Ha bele gondolok, hogy gyerekkorom óta lényegében ez volt az első igazi, erdei gombászásom!

Talán még lesz folytatás... máskor és máshol.

Köszönöm, ha elolvastátok. Legyen szép napotok!

Gyilkos tó miniben

Ha azt halljuk: "Gyilkos-tó", legtöbbünk azonnal Erdélyre gondol. Azonban itthon is sokan tudják már, hogy a Bakonyban is található ilyen néven egy tavacska... ("lánykori" neve: Hubertlaki-tó). A győri fotósok és kirándulók kedvelt működési területe a Bakony, tehát egyáltalán nem meglepő, hogy én is több ismerőstől hallottam emlegetni ezt a különleges helyszínt. Addig-addig, amíg megérett bennem az elhatározás: oda kell menni! Különösen az után, ahogy egy internetes ismerős egy térképen be is rajzolta az oda vezető útvonalat. Én ezt a térkép-részletet kinyomtattam, és behelyeztem a térkép-gyűjteményembe, későbbi felhasználás céljából.

Aztán eljött az a nap, amikor azt mondtam magamnak: Irány a Bakony! Sürgetett az idő, mert azt az utat összekötöttem egy kökörcsin fotózással. A kökörcsin pedig olyan dolog, hogy nem nagyon vár lusta fotósra: levirágzik, ha itt van az ideje.

Hogy a lényegre térjek, a kitűzött nap estéjén összeszedtem a szükséges fotós eszközöket, turista atlaszt, szomjoltásra vizet, terepre való öltözéket...

Másnap aztán elindultam. Bakonykoppánynál aztán nagy megelégedettséggel konstalláltam, hogy megvárt jónéhány szál fekete kökörcsin. És ami igazi meglepetés, hihetetlen sok leánykökörcsin.... de erről majd máskor.

Hamarosan megérkeztem Bakonybél mellé, az Odvaskő panzió melletti parkolóba. Kipakoltam a cuccot, amit magammal akartam vinni. Akkor szembesültem a ténnyel, hogy a kinyomtatott térképem otthon maradt! Sebaj, van bennem vállalkozó szellem! Azt emlékezetből tudtam, hogy a K+ jelzésen vezet az út a Gerence patak mögött. Itt azonban gondolkodóba estem, hogy jobb kéz felé induljak, vagy bal kéz felé induljak... jobbra is K+ ugyanis, balra is K+ ugyanis :-) Végül ösztönömre hallgattam, és jobb kéz felé indultam. De hogy ne fokozzam a feszültséget, elmondom: jól tettem.

Jól járható úton vezetett a jelzés. A szintkülönbségek itt-ott próbára tették a tüdőm oxigénfelvevő képességét, és a lában tavaszi fáradtság fokát, de azért haladtam előre. Egyszerre láncfűrészek sivítására lettem figyelmes. Nem sok séta után meg is láttam két munkást, hatalmas farakások mellett szorgoskodni. Kérdezem egyiktől, ismernek-e itt Gyilkos-tó nevű helyet. Persze, mondja az úr, itt van mindjárt, 500 méter. Figyeljem a fák oldalát, jelezve van, hol kell letérni a jelzett útról.

Megköszöntem az eligazítást, aztán mentem tovább. Nemsokára ezt láttam:

Irányjelző

Aztán meg ezt:

Turista tájékoztató

Heuréka! Itt nyugodtam meg igazán! Kissé felborzolta volna az idegeimet, ha mégse jobbra, hanem balra kellett volna indulni a K+on!

Gyilkos-tó

Hát kérem - íme a tó! Nem is olyan gyilkos, mint a neve! A békák például fantasztikusan jól érezték magukat benne, hangos brekegés közepette igen nagy elánnal igyekeztek a következő békageneráció létrehozásán.

Gyilkos-tó

Gyilkos-tó

Gyilkos-tó

Gyilkos-tó

Szerelmeskedő és párt kereső békák! Megjegyzem, az utóbbiaknak sem került nagy fáradságába a siker, mert igen nagy volt a "felhozatal".

Gyilkos-tó

Gyilkos-tó

Gyilkos-tó

Gyilkos-tó

Gyilkos-tó

Hát, ilyen a mi kis Gyilkos-tavunk. Virág elvtárs szavait idézve: "Kicsit zöld, kicsit savanyú, de a mienk"! Igaz, ez nem narancs, de azért értjük, ugye?

Szép napot blogolvasó Barátaimnak!

Döbrönte és bakonyi séta

Még a tavasszal, egy téltemető-virág fotózáskor ajánlották fotós barátaim a figyelmembe Döbrönte falu környékének szépségét, és a faluban található Szarvaskő-vár romjait, mint fotótémát. Azóta is többször fölmerült bennem, hogy meg kellene látogatni ezt a helyet. Végül Pünkösd hétfőjén alkalmasnak láttam az időjárást, kedvem is volt egy kis utazgatásra - autóba ültem, és meg sem álltam a falu közepéig. Ott is csak azért, mert már az útról jól látható volt a falu fölé magasodó dombon elhelyezkedő vár-rom, és pontosan vele szemben parkolót is találtam. Letettem a kocsit, vállamra vettem a fotóstáskámat, majd alaposan körülnéztem, mit is láthatok erről a helyről.

Döbrönte temploma

A vár romjain kívül alig ötven méterrel mögöttem, az útról jobbra megláttam egy különös formájú templomot. Nagyon kíváncsi lettem az épületre, mert sajátságosan kör alapterületű építmény volt, egy kisebb téglalap alakú toldalékkal. Ez tipikusan a több-száz évvel korábban épült rotundákra jellemző elrendezés, ugyanakkor ez a templom újnak látszott. Vagy legalábbis nem több-száz évesnek.

A templom szembe-nézete

A Wikipédia röviden elrendezi a templom történetét: "A Fájdalmas Szűz tiszteletére szentelt mai klasszicista plébániatemplom amit 1815-ben építtetett a Somogyi család. Tervezője Charles Moreau volt, építésze pedig a bécsi Kornhausel József." Ennyit ír róla.

Rövid történeti leírás

Ennél kicsit többet mesél az a tábla, amelyik a templom kertjében van elhelyezve.

Hotel a faluban

Turistaház

Miután alaposan megszemléltem a templomot (sajnos, még az ünnepnap ellenére sem lehetett bemenni, pedig különösen az altemplom nagyon érdekelt volna), a vár "meghódítására" indultam. A dombra felvezető út kissé távolabb volt, mint ahol parkoltam, de könnyen megtaláltam.

Rálátás a falura

A romoktól gyönyörű kilátás nyílik a környező Bakony hegyeire, és a falura. Az egyik lőrésen kitekintve éppen a Somló-hegy látszik a messze távolban.

A domb tetején, a vár romjainál, kemény fényekben

Szarvaskő vára

Szarvaskő vára

 A nap közepe felé járt az idő. A napocska erősen tűzött, kemény fények voltak, a felhők szinte szikráztak az erős fényben. De gyülekeztek is egyúttal, esővel fenyegetve... Megjegyzem, minden jel arra utalt már a faluban is, hogy az előző napon itt nagy zápor lehetett!

Várfal - folyamatos karbantartás mellett

Kilátás a lőrésen át - a távolban Somló hegye

Panoráma

Az eső elleni "védőfelszerelésemet" a kocsiban hagytam; a fenyegetés ellenére sem mentem vissza érte, anélkül sétáltam végig a falun, hogy egy kis túrát tegyek a környékbeli erdőkben. Itt már nem csak sejtettem, hanem biztosan tudtam, hogy nemrég hatalmas eső volt! Ráadásul egy sétakocsikázó társaság kocsisa figyelmeztetett is, hogy ne azon az úton menjek tovább, amelyiken elindultam, mert nem messze onnan beomlott a löszfal, el van zárva az út.

Szórakozás

Sétakocsikázás

Másik irányt választottam tehát, nekivágtam a hegyoldalnak. Megvallom, nem voltam boldog attól, ami útközben fogadott. Egy táblát láttam kiszegezve a patak fölötti hídon, ami szerint itt magánterület következik, vadászterület, és minden nap 17 óra után reggelig vadászatra kell számítani a területen. Na, ahogy én a magyar viszonyokat ismerem.... szóval, el tudom képzelni, hogy nem minden vadász nézi folyton, mennyi is az idő? Lehet már lőni? és arra is volt már példa, hogy ha őzet nem találtak, akkor lőtték a hajtót (vagy egymást) :) - na jó, persze nem szándékosan, de ha már egyszer kézben a puska, akkor annak el is kell sülni - tartja a közmondás. Én pedig féltem a bőröm, nem hiányzik róla néhány tucat sörétlyuk... :)!

Bakony dombjai

Bakony dombjai

De ha már itt voltam, mentem tovább. Közben nézegettem az egyre gyülekező felhőket. Nem igazán tetszettek! Addig-addig nézegettem őket, amíg egyszer csak megzendült az ég! És akkorát szólt, hogy egyből megfordultam, és szapora léptekkel indultam visszafelé! Az ég meg egyre zengett a hátam mögött - jobban be voltam rezelve, mint ha kóbor vadászok rám célozva rendeztek volna lövészversenyt!

Fenyő

Fenyő

Összesen kettő csepp csapadékot észleltem. Amint a faluba értem, újra oszlani látszottak a felhők, kisütött a nap .... de az ég azért morgott tovább a Bakony fölött. Én pedig úgy döntöttem, ha már újra a kocsim mellett vagyok, "nem kísértem tovább az istent" - beültem, és szép lassú, öreguras tempóban hazautaztam Győrbe.

Legyen szép napotok!