Bánd – Bakonybél – Bakonykoppány

 2021.03.17

Az elmúlt napokban egy tervezett fotótúránk elmaradt egy Covid-megbetegedés miatt, és ezért újabbakat sem tervezhettünk. Nem örültem a helyzet ilyetén alakulásának, de egyetértettem vele. Tudjuk, hogy a védettséget élvező személyek maximum csak enyhén betegszenek, de a vírust hordozhatják, és terjeszthetik. Nekem erre különösképp tekintettel kell lennem, mert a feleségem még az első adagot sem kapta meg a vakcinából. Viszont a háziorvos behívó telefonjára várunk. Regisztrációkor a hálózatos telefon számát adtuk meg, tehát legalább egyikünknek folyamatosan itthon kell tartózkodnunk.

17.-én alakult úgy az elfoglaltságunk, hogy feleségem egész délelőtt -  a háziorvos rendelési ideje alatt – itthon maradhatott. Kihasználtam az alkalmat, hogy újra autóba üljek, és tegyek egy fotózós kirándulást.

Nem túl rég – talán néhány hete – olvastam az interneten arról, hogy valaki Bánd községben kirándult, az ottani hegy tetején található várromnál. Ez a kis élménybeszámoló nekem is „szeget ütött a fejembe”. El is döntöttem, hogy ezen a napon Bándra megyek.

Bánd - Essegvár

A faluba érve már menet közben megláttam a magaslaton elhelyezkedő várromot. Könnyen találtam parkolóhelyet… vállamra vettem a hátizsákomat, és „csúcstámadásra” indultam. A hegy lábától egy keskeny, majd épp csak lábnyomnyi ösvény kanyarodik a csúcs felé. Száraz időben nem veszélyes, de eső után meggondolandó lenne ezen az úton a várrom felé elindulni. Én jókor jöttem, nem fenyegetett csúszásveszély.

Az egykori várból nem sok maradt az utókorra. A falmaradványok jó állapotban vannak; látszik, itt nemrég komoly állagmegóvási munkákat végeztek. A romok mellett, a fennsíkon ásatások nyomai látszanak. Egy ismertető tábla szerint Árpád-kori, vagy akár még régebbi temetőt találtak, és tártak föl több sírt. Feltételezik, hogy az egész fennsík temető lehetett egykor.

A várból kevés maradt. Néhány méter faltöredék, és egy torony két szintje. A torony ajtaja nyitva volt. Benn új, erős, stabil létra vezetett a felső szintekre. Szép időben kellemes kilátás nyílik innen. Felmentem a legfelső szintre, és egy jó ideig nézelődtem; annak ellenére, hogy csípős szellő fújdogált a magaslaton.

Talajszinten is volt néhány fotótéma, nem csak a rom. A szokásos „Kálvária” elrendezéshez hasonlóan volt elrendezve három feszület. Középen egy nagyobb, kétoldalt egy-egy kisebb. 

Nem messze ettől az installációtól egy fából faragott kettős-kereszt látható. A vízszintes gerendákra az alábbi idézet van faragva:

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy Hazában,

Hiszek Isteni örök igazságban,

Hiszek Magyarország feltámadásában!”

 S hogy el ne feledjem: a vártorony tetején állandó jelleggel lobog egy nemzetiszínű zászló.

Mivel még csak dél körül járt az idő, felötlött bennem, hogy kiterjesszem az eredeti útitervemet. Úgy döntöttem, nem egyenesen hazafelé indulok, hanem Bakonybélbe mentem. Készítettem néhány képet az apátsági templomról kívül és belül, és végig sétáltam az apátsági arborétum kijelölt sétaútjain. Az arborétumban elsősorban a fás és cserjés növények láthatók. Virágból csak hóvirág volt sok. Itt gyakorlatilag csak egy fekete macskát fotóztam, aminek a hihetetlenül szép zöld szeme nyűgözött le elsősorban.

Az arborétumból a közel egy kilométerre található Szentkúthoz mentem. Ez a helyszín is több látogatásnak köszönhetően már ismert volt előttem, de nem feltétlenül újdonságot kerestem – a mozgás, a séta, a jó levegő volt számomra az elsődleges.

 Az évszakhoz mérten jó idő volt, nem kellett sietni haza. Hová menjek még? – kérdeztem magamtól! Bakonykoppányba, természetesen! Idén még nem fényképeztem kökörcsineket. Attól kicsit tartottam, hogy nem találok szép virágokat, hisz a kökörcsin-időszak elég rég megkezdődött már.

Amint kiértem Bakonykoppányból, már ott is voltak az ismerős árkok-dombok. Egy biztonságos helyen leparkoltam, magamhoz vettem a makróobival szerelt gépvázamat, és kíváncsian indultam kökörcsinkereső sétára. Az első benyomásom az volt, hogy valóban későn jöttem. Két nagyon pici feketéllő példányt láttam csupán. A terület közepe táján azonban – nagy örömömre – sok, és nagyon szép leánykökörcsin és feketéllő-kökörcsin tövet találtam. Kedvemre fotózhattam, a magam szokásos technikája szerint. Ez azt jelenti, hogy nem takarítok a virágok környezetében, csak a legdurvább zavaró dolgokat távolítom el a virágtövek közeléből.

Miután kiörömködtem magam, visszaültem az autómba, és Pápán keresztül hazajöttem Győrbe. Szép napom volt!

Pozsonyi emlékidéző

"Pozsony (szlovákul: Bratislava (1919-ig Prešporok), németül: Pressburg (régiesen Preßburg), latinul: Posonium), a Szlovák Köztársaság fővárosa, egyben legnagyobb városa. Pozsony az ország délnyugati részén helyezkedik el a Duna mindkét és a Morva folyó bal partját elfoglalva, Ausztria és Magyarország közvetlen közelében. A város Európa egyik legkisebb fővárosa.

Pozsony első írásos említése 907-ből való, ugyanezen évben zajlott a város környékén a magyar honfoglalást lezáró pozsonyi csata is. Ez volt a Magyar Királyság fővárosa 1536 és 1783 között, a pozsonyi Szent Márton-dómban összesen tizenegy magyar uralkodót és nyolc magyar királynét koronáztak meg, valamint itt tartották a legtöbb magyar országgyűlést a 17. századtól a reformkorig." - Wikipédia

Nagy kirándulásokat nem tettünk a városban, de egynapos kiruccanást többször is. Azon kívül sokszor átutaztam busszal a külvárosban, amikor más célpontok felé vitt az utam.

 Fotó kevés kirándulásról maradt. Legkorábbi képeim 2007-ben készültek, amikor egyik vagongyári (RÁBA) szakszervezettel jártam itt (és nejem) társasúton. Ebből az időből származik a fentebb látható kép. A fotó a híres pozsonyi vár meglátogatása alkalmával készült, a mellvéd mellett állva. Ekkor még első digitális fényképezőgépemet használtam (Olympus C725-UZ).

 

 A fenti képem a Koronázó templomot ábrázolja, a várból nézve. A bevezető Wikipédia idézetben olvasható róla néhány mondat.

Nem szándékozom hosszú mesét mondani erről az rövid napról. Inkább azt említem, hogy korábban, még a szocialista időkben, amikor útlevél kellett a határátlépéshez, szinte divat volt átjárni egy nagy pozsonyi áruházba vásárolni. Jellemzően műszaki cikkeket, cipőket, esetleg ruhaneműt. Az akkori Csehszlovákia ugyanis a szocialista tömb talán második leggazdagabb országa volt.

Sokkal emlékezetesebb az az út, amit 2012-ben tettem Tamás nászurammal. Miután Bécset megjártuk kerékpárral, nem maradhatott ki, hogy Pozsonyban is kerekezzünk egyet. Nem is maradt ki!

 Tamás kocsijának tetejére pakolt biciklikkel indultunk útnak. 2012-ben. Szlovákia már önállósodott, a korábbiakhoz képest is sokat fejlődött. A rengeteg autó miatt irgalmatlan nehéz volt parkolóhelyet találni. Amikor megvolt, leszereltük a kerékpárokat, és a belváros felfedezésére indultunk. Tamás – akárcsak Bécsben – rendkívül rutinosan diktálta a tempót, és választott bejárandó utcákat. Én azt se tudtam, merre járunk; azt kellett csak figyelnem, hogy követni tudjam Tamást.

 Ezen a képen éppen egymást fotózzuk egy használaton kívüli vasúti híd gyalogjáróján.

 „Ma Pozsony jelenti a szlovák politikai élet, valamint az ország kultúrájának és gazdaságának központját. A pozsonyi Grassalkovich-kastélyban székel a mindenkori szlovák elnök (jelenleg Zuzana Čaputová elnökasszony), valamint a város ad otthont a parlamentnek és a szlovák kormánynak is. 2017-ben Pozsony volt az Európai Unió harmadik leggazdagabb régiója a bruttó hazai termék (PPP) alapján Luxembourg és Hamburg után.” -újabb idézet a Wikipédiából.

Ezt a kastélyt már ismertem korábbi kirándulásaim idejéből.

Nagyon szép idő volt. Sok időt töltöttünk a Duna partján. Kicsit irigyeltük is az ott napozó gondtalan fiatalokat – de hát mi nem napozni jöttünk, hanem a várossal ismerkedni. Lassan gurultunk a parti sétányon, amikor egy rendőr megállított minket. Azonnal megértette, hogy nem helyiek vagyunk, ezért csak jóindulatúan figyelmeztetett, hogy a fentebb lévő utcán szabad csak biciklizni. Még meg se büntetett! :D

 Már közeledett az idő, hogy eszünkbe jusson – haza kellene menni. Tamás azt mondta, addig nem, amíg meg nem nézzük a Pozsonyi – most már – Szlovák Nemzeti Színházat. (A kép előterében Tamás a biciklijével).

 Azt gondolom, ennyi elég is emlékidézőnek. Viszont aktuális lehet egy újabb belvárosi séta… talán a pandémia után.

Három az egyben

 Kedvelem a Balatont minden évszakban. Természetesen leginkább nyáron. Ennek ellenére ebben az évszakban ritkán látogatom... nem igazán érzem jól magam a strandok tömegében. Zsúfoltság, zaj... nem igazán vágyom erre. Beszélhetnék még a - számomra - nehézkes közlekedésről, sok gépkocsivezető türelmetlenkedéséről. Ez az oka, hogy szívesen megyek "Balatont-nézni" késő ősszel vagy akár télen. Ezekben az évszakokban ráadásul olyan képet mutat magáról a nagy tó, melyet nem látunk unos-untalan a képernyőnkön.

Január 21.-én - a fentiek szellemében (no meg némi unaloműzés gyanánt) - el is indultunk egy rövid, egynapos kirándulásnak. Az volt a terv, hogy meglátogatunk három Balaton-parti települést. Pontosabban olyan városkák strandjait, melyeket korábbról már jól ismerünk. A strandok ilyenkor nyitva vannak, akadálytalanul sétálhatunk a vízparton, mólókon. 

Első helyszín Fonyód volt. Itt két éve töltöttünk néhány napot a Wellnes-med Hotel Balaton nevű szállodában. Idén is kaptunk egy kedves invitáló e-mailt tőlük, de a jelenlegi helyzetre tekintettel kihagytuk ezt a lehetőséget. De mert a strand, és a móló tetszett, meg a látvány, ami innen nyílt a szemközti partra, egy rövid séta erejéig visszatértünk.

Nem mondom, hogy nagyon kellemes volt az időjárás. Mindenesetre sokkal elviselhetőbb volt, mint a két évvel korábbi, szinte viharos időszakban.

Itt jegyzem meg, hogy a strand "Emberpár" c. szobráról korábban is készítettem képet. Persze első- és hátsó nézetből is. A mostanihoz hasonló képet akkor feltöltöttem a közösségi oldalra. Csak a hátsó nézetet... az elülső nézet képét velem született szemérmes természetemnél fogva nem mertem 😇. Jött is a reklamáció, miért nem láthatja a férfitársadalom, "mi a lényeg a nőben". Most sem mutatom meg - aki látni akarja, utazzon Fonyódra!

Ja igen... és a kacsa-pár! Na, ezek olyat alakítottak a jéghideg vízben, hogy csak na! Irultam-pirultam... még jó, hogy nem látott senki! A kép arról szól, amint a papakacsa önmagával rém elégedetten tudatja a világgal, mily nagyot cselekedett! 😍

Második megállónk Keszthely volt. Itt is a strand. Írás közben feltámadt bennem a lelkiismeret, és természetes szemérmességemet leküzdve mégis megmutatom a keszthelyi strand aktszobrát elülről is... férfiolvasóim reklamációit elkerülendő... 😉. 

Ismerjétek el, nem egy utolsó látvány! Na nem a szobor, hanem ott hátrébb a szigetfürdő látványa. Kellemes hely lehet nyáron; egyszer talán még én is kipróbálom.

Bár a nap kissé már előre haladt, végigsétáltam a mólón is. Semmi extra, de nem is számítottam szenzációra. Visszafelé jövet a móló melletti sövényen egy nagy csapat verebet pillantottam meg. Jól elültek, hagyták fényképezni magukat.

A harmadik meglátogatott strand Vonyarcvashegy lidója. Itt jártam nyáron is, télen is; mondhatom, kellemes hely. A jelenlegi látvány azonban nagyon lehangoló volt... épp csak pár perc, és jöttünk is elfele. 

A stranddal szemben lévő Hotel Lidó előtt megálltunk egy fotó erejéig. Ebben a hotelben vettünk részt - nejemmel együtt - két alkalommal is egy disznóvágással egybekötött hétvégén, a Vándorbot szervezésében. Azokban az években pezsgő élet folyt itt, ma pedig lehangolóan elhagyatottnak tűnt. Lehet, csak a Covid miatt bezárás miatt.

A nap jócskán előrehaladott már, jelentkeztek a sárga-piros színek a látóhatár alján. Tudtam, nehéz utam lesz hazafelé, hisz az este pillanatok alatt itt lesz már. A "szabályok szigorú betartásával" természetesen, innen már "húztam a csíkot" hazafelé. Aki járt már arra, az tudja, hogy Pápa és Győr között útszakasz még nappal is veszélyes, sötétben pedig egyenesen rémálom! Mint mondtam siettem, de erre a szakaszra már teljes sötétedés után értem el. Jöttek velem szemben hatalmas kamionok, autóbuszok úgy kivilágítva - engem szemből jövet elvakítva - hogy a saját sávomban maradás pattanásig feszült figyelem mellett is igencsak nehéz volt. Anyámtól - apámtól örökölt strapabíró génjeim azonban átsegítettek a nehézségeken... 👪. 

Hááát, annyi volt - egy hosszú nap néhány képbe, pár sorba belesűrítve. legyen szép napotok!

Csak férfiaknak

 Nem mondhatom, hogy túl vidáman telnek a napjaim mostanában. Covid, hideg, felhők... csupa olyan dolog, ami nyomasztólag hat a hangulatomra. Hallgatom az időjárás-jelentéseket, kedvező híreket várok. Olyan híreket, hogy újra hódolhassak kirándulós és fotós szenvedélyemnek, kielégíthessem mozgásigényemet. Közben azért az internetet is böngészem, hogy izgalmas helyszíneket találjak mások tapasztalatai alapján - ha mégis jól alakul a meteorológia, hová induljak. Így akadtam Magyargencs falu nevére, ahol egy turista beszámolója szerint kastély, a kastélykertben pedig haditechnikai bemutató park található.

Obsitos tartalékos-tiszt és gépész üzemmérnök lényem (lelkivilágom) rögtön pezsdült - ez az, azt meg kell keresni, meg kell nézni! A tegnapi időjárás-jelentés nem ígért ugyan csodaszép időjárást, de olyat se, hogy ma ne mertem volna kocsiba ülni. Ráadásul nem is kellett egyedül utazni, mert feleségem egy hatékony fogyókúra eredményeképpen visszanyerte kirándulós jókedvét, és szívesen csatlakozik hozzám, ha csak nem hegyi túrákra indulok. 

Kissé kacskaringós, "romantikus" autózás után megérkeztünk a helyszínre. Szerencsém is volt abban az értelemben, hogy a kastélykertet tárva-nyitva találtam. A bejáratnál tábla hirdette, hogy a haditechnikai park hétköznapokon mettől-meddig látogatható. Az ugyanis kissé aggasztott korábban, hogy nyitvatartási tájékoztatót sehol nem találtam az interneten, pedig néhány poszt foglalkozik a témával. 

Legelőbb a kiállított MIG-21 típusú vadászrepülőt vettem szemügyre. Természetesen nem üzemkész állapotban látható, de így, "ártalmatlanítva" is érdekes látványt nyújtott.

MIG-21

A képminőség magyarázata-képpen azért el kell mondanom, hogy február eleje lévén napsütés éppen nem volt, homogén szürke ég alatt készültek a képek. Turista-emlékfotó, annak megfelel.

MIG-21 - más nézet

Újabb kép, ugyanarról a gépről. Régóta érdekelne, mi az a csoda ott a gép elején, ami messzire előre nyúlik... itt is látható, de okosabb nem lettem.

T-55A típusú harckocsi (tank). Na, erről tudnék mesélni, mert két évnyi sorkatonai (tartalékos tiszti) szolgálatomat hasonló gépek környezetében töltöttem. Még vezetési jogosítványom is van! 😀 Ez azonban már átalakított típus, mert amint láttam, a lövegtoronyra egy csomó valami föl van hegesztve, ami az én időmben még nem volt.

Láthatunk több, különböző rendeltetésű páncélos eszközt is. Csörlős harckocsit, darus harckocsit, darus mentő harcjárművet... ezek nyilvánvalóan a megsérült, vagy meghibásodott eszközök menekítésére vannak kialakítva.

A képet úgy komponáltam, hogy több kiállított ágyú, és a kastély (Széll kastély) is képre kerüljön. Készítettem természetesen részlet-fotókat is, de nem szándékozom leltár összesítést készíteni a kiállításról.

A fentiek mellett azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni néhány eszközt. Ezek némelyike még ránézésre is félelmet kelthet az emberben, nemhogy harchelyzetben a csövük elé kerülni! Ezek már 120-150 mm űrtartalmú tarackok... 

Önjáró tarack, 152,4 mm űrméretű ágyú... igazi vasszörnyeteg, puszta megjelenése is félelmet kelthet harchelyzetben. A jósors óvjon mindannyiunkat attól, hogy át kellejen élnünk hasonló eszközök éles bevetését!

A bemutatott képek csak kis része annak, amely eszközök a helyszínen megtekinthetők. Egy ismertető táblán tanulmányozhatjuk a kiállított eszközök pontos megnevezését, és rövid ismertetését. Ha nem tévedek 20 db. haditechnikai tárgy van kiállítva.

Köszönöm, ha velem tartottatok...

Vas megyében - kastély nézőben

A közeli közelmúltban egy romjaiban is szép kastély különös festményei kerültek a képernyőmre, az internetet böngészve. A helyszín nem volt pontosan jelölve; csak annyi, hogy Körmend közelében, és egy Battyhany-kastélyról van szó. Mivel Körmend környéke "kis hazám", érdekelni kezdett a dolog. Persze tudom, hogy Körmenden van egy Battyhany-Strattmann hercegi kastély, de arról nem volt tudomásom, hogy másik is van a közelben. Kíváncsiságom nem hagyott nyugton, tovább kutattam információk után. Végül találtam egy képet, amit ugyanabban a "modorban" festettek, mint az előzőt, és innen már meg is tudtam, hogy ez a - festménynek nevezett valami - a Battyhanyiak grófi ágának magyarszecsődi romos kastélyában látható. Ráadásul Magyarszecsőd valóban Körmend mellett van, tehát a korábban, majd a későbben látott képek minden bizonnyal azonos helyen láthatóak.

Kutakodásomat elhatározás, azt pedig tett követte, és egy fotós barátommal együtt kocsiba ültünk.

Másfél órás kellemes autózás után megérkeztünk. Magyarszecsődre. Pontos címet nem tudtam, csak az utca nevét, és azt, hogy kissé el van rejtve a kastély egy kis erdőben. A faluban aztán az első megkérdezett emberke útba igazított minket. Első tekintetre nagyon lehangoló kép tárult elénk még úgy is, hogy romos kastélyra számítottunk. Az első ajtó zárva volt, a második viszont tárva-nyitva, még csak a kilincset se kellett megfogni. 

Romhalmaz, törmelék, rongálás nyomai mindenhol. Egy kőlépcsőn felmentünk egy szintet, és elénk tárult valami önjelent festőművész néhány alkotása. Falra, ajtókra festett másolatok klasszikus művészek képeiről.

Hab a tortán, hogy a képek alatt ott volt a "művész" kézjegye, és a készítés dátuma. Eszerint a képek 1994 és 1995 évben készültek.

Miután "kigyönyörködtük" magunkat, a kastély kertjében is körülnéztünk egy kicsit. Itt találtuk meg a főbejáratot, ami ugyancsak tárva-nyitva volt.

Innen tudtuk mg, hogy ebben a kastélyban két gróf is született - ha igaz - és hogy panziót szeretett volna valaki itt kialakítani. De hogy miben reménykedett... fogalmam sincs!

Dél lett... a következő célpontunk Körmend, az ottani Battyhany hercegi kastély. Pillanatok alatt be is értünk a városba. Út közben megálltunk a Fezőr nevű étteremnél, és ettünk egy 5* (ötcsillagos) menüt. Azért ötcsillagos, mert finom volt, hatalmas adag, és olcsó.

A körmendi kastély fő épülete. Volt ez valaha szovjet laktanya, cipőgyár, és ki tudja még mi nem. Az állapota ennek megfelelően nagyon is leharcolt, de nem elhagyott! Múzeum működik benne, és a körülötte épült kisebb épületekben néhány közintézmény. A renoválása - gondolom - nem kétséges, amint lesz rá elegendő pénz.

Az utoljára itt élt herceg Batthany-Strattmann László orvosi végzettséget szerzett, a kastélyban kórházat tartott fenn - főleg szembetegeket gyógyított. Pácienseit ingyen gyógyította, ezért a "szegények orvosa"-ként tisztelték és szerették.

A kastély belső udvarán színpadot állítottak fel éppen az ottjártunkkor. Valószínűleg az augusztus 20-i ünnepre készülődtek A múzeumot ezúttal nem látogattuk meg, hanem későbbre halasztottuk.

Szombathelyen keresztül utazva terveztünk Győrbe visszajönni. Nem azonnal persze, mert még tervbe volt véve egy kis kitérő Sorokpolány felé, hogy ha lehetséges, nézzük meg az ottani Szapáry-kastélyt. Nem tudtuk, látogatható-e, de arra számítottunk, hogy legalább kívülről körbejárhatjuk.

A főbejárat is, az oldalbejárat is zárva volt, ráadásul az utca felől magas kerítés zárta el a kastélyt az avatatlan szemek elől. Az oldalbejárat gyönyörű kovácsoltvas kapuján keresztül azonban készíthettünk néhány fotót. Ez a kastély gondos tulajdonosra lelt, innen nézve is nagyon szépen néz ki. Láttuk, hogy van mozgás a zárt kapuk mögött. A személyzet egy tagja látott is bennünket, de integetésünkre nem reagált.

Eljöttünk a kastélytól, de megálltunk a monumentális Szapáry-mauzóleum előtt egy fotókattintás erejéig.

Hát ennyi fért bele egy napba. Azt gondolom, egyikünk sem bánta, hogy erre a kirándulásra szántuk ezt a napunkat. Remélem, Ti sem azt az egy percet, amíg végiglapozzátok a posztomat!
Legyen szép napotok!

Szombathely - Egyházmegyei Könyvtár

 

Rajongója vagyok a régi idők emlékeinek, a fennmaradt, rég letűnt korok művészi értékű tárgyainak. Áhítattal járom végig azokat a könyvtárakat is, ahol kézzel írt kódexeket, ősnyomtatványokat láthatok, és legalább néhány könyv szétnyitott lapjain láthatom középkori mesterek keze nyomát, kézzel írott gyöngy betűit, csodálatra méltó lapkezdő iniciáléit, kézzel rajzolt, festett dekorációit. Jártam már sok apátsági könyvtárban, néhány egyházmegyei gyűjteményben, a középkortól fennmaradt kollégiumok könyvritkaságai között. Nemrég például Sárospatakon, a református kollégium könyvtárában, legutóbb pedig a Győri Püspökség könyvtárában. Nagy élményem volt Budapesten a Corvina kiállítás... az ott készített emlékképeim a fotóarchívumom - számomra - legértékesebb felvételeim. Nem maradhat említés nélkül a Vizsolyi Biblia "meglátogatása" sem...

Szombathelyi városnéző sétám második etapja az Egyházmegyei Könyvtár meglátogatása volt. Nagy volt a várakozás bennem, mert erről a könyvtárról láttam már képeket Travellina blogjában, és igencsak kíváncsivá tett, amit ott láttam.

Mivel a városban eléggé ismerős vagyok, nem okozott nehézséget az épület megtalálása. Amint a főkapun beléptem, máris fogadott egy úr, és készséges felvilágosítást adott a következő csoport indulásának időpontjáról. Nem kellett sokat várnom; épp csak visszasétáltam a Fő térre, készítettem néhány újabb képet, és már indulhattam is vissza a könyvtár meglátogatására.

Meglepett, hogy egyedül voltam. Úgy tűnik, még nem tudják széles körben az emberek, milyen lehetőségek vannak itt; bár talán az is közrejátszott eben, hogy csütörtök volt, délelőtt, munkanap... 

Egy bájos, nagyon fiatal hölgy fogadott. Azt gondoltam, csalódott lesz, hogy egyetlen embernek kell idegenvezetést tartania. Hát nem... lelkesen kezdte ecsetelni előttem a könyvtár történetét. Persze, hamar oda-vissza beszélgetéssé alakult a monológ. Ennek során elmondtam, miért érdekel engem a megye, a város, és hogy Vas megyéből kerültem Győrbe, most pedig Győrből jöttem nosztalgiázni Szombathelyre. "Én pedig Győrben születtem, onnan kerültem Szombathelyre" - mondta. A város melyik részéből? - kérdeztem én. A Hölgy mondta az utca nevét, ahol született... én meg most lakom abban az utcában - válaszoltam meglepve. Jót nevettünk mindketten, és ha lehet, még barátságosabb lett velem az idegenvezetőm.

Alapító oklevelek

Miközben a Hölgy további érdekességeket mesélt, készítettem néhány képet is. Közben a galériára is kacsintgattam, mert az emelet mennyezetén nagyon szép, jó állapotú festményeket láttam. Viszont a galériára vezető díszes csigalépcsőt egy lánc zárta. Sejtettem, hogy eszerint oda felmenni nem szabad, de azért megkérdeztem. Valóban nem látogatható a galéria, mert a csigalépcső használata ma már nem biztonságos. Látogatóknak egyáltalán nem, a püspökség embereinek pedig csakis igen indokolt esetben szabad a lépcsőt használni.

Jobb híján az alsó szintről fényképeztem felfelé. Így csak részleteket láthattam, de még így is tudtam gyönyörködni a látványban.

A galéria mennyezetének festményei - részletek. A képeket a soproni Stornó család idősb és fiatal tagjai készítették.

Idegenvezetőm még a polcról is vett le egy könyvet, hogy néhány érdekes oldalt megmutasson. Tudományos témájú könyv volt, az állattan témaköréből.

Eltelt egy óra, távozni készültem. A Hölgy kísért kifelé a teremből, de még közben is mutatott néhány érdekességet. Többek között ezt az órát. Érdekessége, hogy ha jár a szerkezet, akkor a számlap fölötti szem - a "mindentlátó szem" - isten szeme mindent lát ! - jobbra-balra mozog. Be is mutatta, a szerkezetet egy rövid időre kézzel működésbe hozva.

Ezzel azonban még nem volt vége a látogatásnak. Van ugyanis ezen a szintem még egy kis kápolna is, amit megtekintésre ajánlott. A képen a kápolna kis oltára látható.

Végül egy nagyon szép ablak a kápolnából.

Ez volt az első könyvtár, amit ezen a napon láthattam. Nem sokkal később megnézhettem a Püspöki Palota látogatók előtt megnyitott szárnyát is, ahol a püspök magánkönyvtára kapott helyet. Nagyon izgalmas látnivaló, ajánlom mindenki figyelmébe!

Köszönöm, hogy velem voltatok. Legyen szép napotok!