2014. május 7., szerda

Pécs - bevezetés

Emlékeztek kisiskolás korotokra? Amikor magyar irodalom órán fogalmazást kellett írni egy megadott témából, sulykolták belénk a tanárok: "Minden dolgozat három részből áll! Bevezetés, tárgyalás, befejezés!" (Nem tudom, a mai nebulók írnak-e még dolgozatban fogalmazásokat).
Azt gondolom, három poszt alatt én sem tudom összefoglalni rövid pécsi kirándulásom élményeit. Bár nem követem az iskolai tematikát, azért ezt az első posztot nevezzük Bevezetésnek! :-)
Legkevesebb két éve annak, hogy kerestem a megfelelő alkalmat arra, hogy igencsak elhalványult régi pécsi élményeimet újra felfrissítsem. Az eltökéltség meg volt bennem egy baranyai kiránduláshoz, de hol a lustaságom, hol más ki tudja mi egészen az idei tavaszig visszatartott. Idén áprilisban aztán döntésre jutottam, és foglaltam egy orfűi panzióban szállást feleségem és a magam számára. Jelzem, ez nem új dolog annak, aki olvasta korábbi posztjaimat is. Az utazás időpontjának kiválasztása nem teljesen véletlen volt, az egyik döntő ok az orfűi medvehagyma fesztiválon való részvétel.
Pécsi kirándulásra két napot fordítottunk - emellett még sok más helyen is jártunk. De most maradjunk Pécsen.
Pécs
Hatalmas tervekkel érkeztem! A városközpontra, néhány különleges nevezetességre, múzeumokra koncentráltam. Csak hát a teljesítő-képességemet becsültem túl nagyra.... amikor szembesültem a helyszínen azzal, hogy mennyi látnivaló van csak a városközpontban, szép terveim jócskán összekuszálódtak. 
Irgalmas rendi templom
Irgalmas rendi templom
Be kellett látnom, hogy megnézem azt, ami szinte csak spontán elém tárul. Fotóztam rendületlenül... és bosszankodtam is közben. 
Gázi Kászim török pasa dzsámija. Ma katolikus templom
 Leginkább amiatt csalódtam, hogy a dzsámi éppen felújítás alatt volt. Nem csak hogy csúnya zöld lepel éktelenkedett körülötte jó darabon, de mindenféle építkezési kellék volt körülötte. Bemenni nem lehetett, hiába próbálkoztam. Pedig kiemelt célom volt, hogy az egykor a törökök által épített, majd később római katolikussá lett templomot meglátogassam.
Az Irgalmasok temploma előtt álló Zsolnay-kút egy részlete

Leonardo de Vinci eredeti tervei alapján Olaszországban készített lószobor
Kicsit azért - vagy nagyon - kárpótoltak más élmények. A város fő tere, a Széchenyi-tér egyszerűen elbűvölő, nincs rá más szó. Igaz, nem csak a dzsámi volt átépítés alatt, hanem egy nagy szálloda is a dzsámi közelében. Ezt azért sokkal diszkrétebb módon újították fel, nem rondította a nagyon szép tér arculatát.
Lehet, hogy sokan követ dobnak rám azért, de én azt az oda nem illő bazi-nagy Leonardo-lovat se tette volna ki a térre. Szerintem nagyon megbontotta a tér arányait, elnyomta a téren álló másik lovas emlékművet. Tudom persze, miért volt ott az a hatalmas paci, de engem akkor se győzött meg arról, hogy annak ott kell lennie. Magánvélemény...
Feleségem sokat pihent, gyakran jártam egyedül a teret, és a környező utcákat. Nem tudtam betelni a látvánnyal! Sok csodálatos épület, szépen karbantartva, mind-mind fényképre kívánkozott. Már jó előre sajnáltam magam, mennyi dolgom lesz a rengeteg fotóval otthon! :-)))
Hunyadi-szobor
Megyeháza Pécsen.
Megyeháza ablakdíszei
A megyeháza látványa egészen különleges a helyszínen. Szép időben remek látvány az épület tetejét díszítő Zsolnay-mázas berakás, és  felső emelet ablakközeit díszítő műalkotás.
Palatinus Nagyszálló
Palatinus Nagyszálló
A Király utca egy szakasza
Utcazenészek
Ezek a fiúk valami egészen különleges, finom, megkapó zenét játszottak. Halkan, különleges hangszereiken egészen különleges produkciót mutattak be. Csak pár perc időm volt, hogy hallgassam őket, de szívesen maradtam volna sokkal tovább.
Vasváry-ház
Az egyik legszebb cégér, amit a városban láttam
Szerelmesek lakatjai
Pécs egyik különleges látványossága a több szakaszból álló lakatfal. Az eredete oda nyúlik vissza, amikor az egyik közeli kollégium diákjai érettségi után ide lakatolták a kollégiumi szekrényeik lakatjait, hogy emléket hagyjanak maguk után. Egy idő után aztán másképp alakult ez a szokás: szerelmes párok írják neveiket egy lakatra, és helyezik el itt. Ezzel jelképezik összetartozásukat, "lakattal lezárt" szerelmüket. Elképesztő látvány, picit még megható is... :-)
Egy kis részlet közelebbről....

Nincs még vége az élménybeszámolómnak, folytatás következik!
Szép napot kívánok minden olvasómnak!

5 megjegyzés:

Zsana Pintér írta...

Bevezetésnek ennyi gyönyörűség...!! Csodás fotókat hoztál nekünk :) Köszönjük! ...és várjuk a többit is, élménybeszámolóval :)

Névtelen írta...

Pécs igazán csodálatos város, jó volt "veled" újra elindulni egy kis élménygyűjtésre.
A Dzsámi tatarozásáról tudtam, sajnálom, hogy nem szóltam neked előre. Mindezek ellenére nekem úgy tűnik, remekül érezted magadat, s ez a lényeg!

Miriam P. írta...

Szép és érdekes beszámoló. Köszönöm a megosztást :-)))

András Szegő írta...

Remek prezentáció Zoltán .Köszönöm a megosztást. Nekem is tervben van Pécs még gyermek voltam mikor ott jártam.....

Baján László írta...

Nagyon jók a fotóid. Szeretem Pécset. Személyes emlékeket idéznek fel bennem ezek a fotók Üdv B Laci!