Pozsonyi emlékidéző

"Pozsony (szlovákul: Bratislava (1919-ig Prešporok), németül: Pressburg (régiesen Preßburg), latinul: Posonium), a Szlovák Köztársaság fővárosa, egyben legnagyobb városa. Pozsony az ország délnyugati részén helyezkedik el a Duna mindkét és a Morva folyó bal partját elfoglalva, Ausztria és Magyarország közvetlen közelében. A város Európa egyik legkisebb fővárosa.

Pozsony első írásos említése 907-ből való, ugyanezen évben zajlott a város környékén a magyar honfoglalást lezáró pozsonyi csata is. Ez volt a Magyar Királyság fővárosa 1536 és 1783 között, a pozsonyi Szent Márton-dómban összesen tizenegy magyar uralkodót és nyolc magyar királynét koronáztak meg, valamint itt tartották a legtöbb magyar országgyűlést a 17. századtól a reformkorig." - Wikipédia

Nagy kirándulásokat nem tettünk a városban, de egynapos kiruccanást többször is. Azon kívül sokszor átutaztam busszal a külvárosban, amikor más célpontok felé vitt az utam.

 Fotó kevés kirándulásról maradt. Legkorábbi képeim 2007-ben készültek, amikor egyik vagongyári (RÁBA) szakszervezettel jártam itt (és nejem) társasúton. Ebből az időből származik a fentebb látható kép. A fotó a híres pozsonyi vár meglátogatása alkalmával készült, a mellvéd mellett állva. Ekkor még első digitális fényképezőgépemet használtam (Olympus C725-UZ).

 

 A fenti képem a Koronázó templomot ábrázolja, a várból nézve. A bevezető Wikipédia idézetben olvasható róla néhány mondat.

Nem szándékozom hosszú mesét mondani erről az rövid napról. Inkább azt említem, hogy korábban, még a szocialista időkben, amikor útlevél kellett a határátlépéshez, szinte divat volt átjárni egy nagy pozsonyi áruházba vásárolni. Jellemzően műszaki cikkeket, cipőket, esetleg ruhaneműt. Az akkori Csehszlovákia ugyanis a szocialista tömb talán második leggazdagabb országa volt.

Sokkal emlékezetesebb az az út, amit 2012-ben tettem Tamás nászurammal. Miután Bécset megjártuk kerékpárral, nem maradhatott ki, hogy Pozsonyban is kerekezzünk egyet. Nem is maradt ki!

 Tamás kocsijának tetejére pakolt biciklikkel indultunk útnak. 2012-ben. Szlovákia már önállósodott, a korábbiakhoz képest is sokat fejlődött. A rengeteg autó miatt irgalmatlan nehéz volt parkolóhelyet találni. Amikor megvolt, leszereltük a kerékpárokat, és a belváros felfedezésére indultunk. Tamás – akárcsak Bécsben – rendkívül rutinosan diktálta a tempót, és választott bejárandó utcákat. Én azt se tudtam, merre járunk; azt kellett csak figyelnem, hogy követni tudjam Tamást.

 Ezen a képen éppen egymást fotózzuk egy használaton kívüli vasúti híd gyalogjáróján.

 „Ma Pozsony jelenti a szlovák politikai élet, valamint az ország kultúrájának és gazdaságának központját. A pozsonyi Grassalkovich-kastélyban székel a mindenkori szlovák elnök (jelenleg Zuzana Čaputová elnökasszony), valamint a város ad otthont a parlamentnek és a szlovák kormánynak is. 2017-ben Pozsony volt az Európai Unió harmadik leggazdagabb régiója a bruttó hazai termék (PPP) alapján Luxembourg és Hamburg után.” -újabb idézet a Wikipédiából.

Ezt a kastélyt már ismertem korábbi kirándulásaim idejéből.

Nagyon szép idő volt. Sok időt töltöttünk a Duna partján. Kicsit irigyeltük is az ott napozó gondtalan fiatalokat – de hát mi nem napozni jöttünk, hanem a várossal ismerkedni. Lassan gurultunk a parti sétányon, amikor egy rendőr megállított minket. Azonnal megértette, hogy nem helyiek vagyunk, ezért csak jóindulatúan figyelmeztetett, hogy a fentebb lévő utcán szabad csak biciklizni. Még meg se büntetett! :D

 Már közeledett az idő, hogy eszünkbe jusson – haza kellene menni. Tamás azt mondta, addig nem, amíg meg nem nézzük a Pozsonyi – most már – Szlovák Nemzeti Színházat. (A kép előterében Tamás a biciklijével).

 Azt gondolom, ennyi elég is emlékidézőnek. Viszont aktuális lehet egy újabb belvárosi séta… talán a pandémia után.