Bécsben biciklivel ... II. rész.

Folytattuk utunkat ... nyomtuk a pedált ... egyszer csak Tamás megáll - mögötte én is. Tamás csak annyit mondott: ez a Kapucinusok temploma! Legalább két másodpercig nem ugrott be semmi, aztán leesett - igen, a Habsburg-kripta! Itt helyezték nyugalomra Habsburg Ottó trónörökös főherceget, elismert és sikeres jelenkori politikust! Úgy döntöttem, egy tapodtat se megyek tovább, amíg a kriptát meg nem nézzük! Természetesen, ha egyáltalán látogatható. Szerencsénk volt, be tudtunk menni. Semmi elképzelésem nem volt arról, mit fogunk látni. Elmondhatom, hogy a kripta igen mély benyomást tett rám. 

A templom alatt, egy szint mélységben több hatalmas terem, tele csodálatosabbnál csodálatosabb fém koporsóval. Elképesztően szép, művészi kialakítású hatalmas bronz koporsók őrzik a régi történelmi uralkodó család tagjainak földi maradványait. Megható és lenyűgöző volt a látvány, amit csak fokozott több teremben a látogatók csendes, áhitatos imája. A megilletődöttséget tovább fokozta az, hogy az oldalfalakban sok helyütt lehetett látni kicsi méretű koporsókat is - a még gyermekként elhunyt családtagok koporsóit.

Izgalmas dolog, ha az ember váratlanul, előre nem tervezetten kerül érdekes, izgalmas helyzetbe. De hátránya is lehet. Ha előre tudom, milyen lehetőségem lesz, akkor készülök rá. Igaz, ebben az esetben a dolog spontanitása elmarad, ellenben tudatosan lehet keresni fontos látnivalókat. Itt is hasznos lett volna, ha az ember kicsit föleleveníti történelmi ismereteit a látogatás előtt. 

Ha fotósként nézem a lehetőségeket, akkor azok nem túl kielégítők. A kriptában természetszerűleg nagyon kevés világítás volt, éppen csak annyi, amennyi a szabad szemmel való nézelődést lehetővé tette. A belépésnél megkérdeztem, szabad-e fotózni: igen, szabad, de nem szabad vakuzni. Nos, én föltettem az ISO-t 800-ra, a blendét a lehető legnagyobb nyílásra - az eredmény elszomorítónak látszott. Gyakorlatból tudtam, hogy igen erőteljes szoftveres beavatkozással lehet látható képet kihozni a nagyon sötét felvételekből is. Ezek a képek azonban túlzottan szemcsések, és más tekintetben is gyenge minőségűek. Megértettem a vakuzási tilalmat - nyilván a látogatók áhitatát nem szabad vakufénnyel zavarni. Kivártam, amíg egyedül maradtam egyik-másik teremben, és így mások zavarása nélkül készíthettem néhány vakus felvételt is. Ezek a képek kevésbé lettek szemcsések - egyáltalán egy fokkal jobb minőségűek a kézből, vaku nélkül exponált fotóknál. Van még egy dolog, amire a gondos fotósnak figyelnie érdemes. Jó, ha van kéznél papír-ceruza (jobb esetben diktafon), hogy valami módon rögzíteni lehessen a tudnivalókat. Nagyon sajnáltam, hogy nálam egyik sem volt.
A 3.-ik fotón Ferenc József és két fiatalon, tragikus körülmények között meghalt felnőtt fia koporsója látható. A 4.-ik felvételen Habsburg Ottó (Otto von Habsburg) főherceg nyughelye látható.

A csendes áhitat percei után a Práter felé vettük az irányt. Az volt a terv, hogy a reptérre indulásig hátralévő időt itt töltjük el kerékpározással, nézelődéssel.
A híres Práter nem túl szép arcát mutatta nekünk. Minden jel arra utal, hogy Bécs és környéke nagyon kevés csapadékot kapott az utóbbi időben, és annál több hőséget. A fák alja tele volt elszáradt levelekkel, de még a fákon lévő levelek fele is barnára volt aszalódva. De ha nem erre figyelt az ember, akkor ott volt a rengeteg széles, nyílegyenes séta- és kerékpárút. Sok bicikliző, sétáló és kocogó embert láttunk mindenfelé, akik nyilván megszokták már a forró nyár növénytikkasztó következményét.

Amint beértünk a parkba, pihentünk egy keveset egy árnyas fa alatti padon. Megbeszéltük az eddig látottakat, és a további programot. Eltekertünk a park végébe, és röviden szemrevételeztük a híres Vurslit. Itt nagy mozgást nem láttunk, de érthető is, ha a forró dél-körüli időben nem sok ember szórakozik a vidámparkban. Fotózni sem volt egyszerű, annyira kedvezőtlenek voltak a fények - és ezen még a polárszűrő sem segített. Képek azért készültek, dokumentálni tudom, hogy itt is jártam! Végül is ez a turistafotós elsődleges célja, nemde?

Rövid nézelődés után elhagytuk a Prátert, és a Dunához kerekeztünk. Nagy, fotózásra érdemes események itt nem voltak, mindössze egy óriási kiránduló hajó manővereit vehettük szemügyre. Nem messze a Duna partjától viszont láttam egy csodálatos templomot! Hihetetlen, lenyűgöző alkotás, még csak hasonlót sem láttam mostanáig. Alaposan körbefotóztam, nagyon tetszett. De a magasan álló nap irtózatosan erős fénye miatt a felvételek minősége itt is sok kívánnivalót hagy maga után.
Mit lehet tenni, ez van!
Itt is rövid nézelődésre volt időnk, mert közben úgy döntöttünk, a tervezettnél előbb menjünk ki a reptérre. Tamás elképesztően jól bírta a bicajozást, nekem viszont utolsó erőtartalékaimra volt szükségem, hogy eljussak a kocsihoz, a parkolóba. Fölszereltük a bicajokat a csomagtartóra, indultunk, és innen már egyenesen a bécsi reptérre mentünk. Kicsit nézelődtünk a hatalmas épületben - közben ment az idő, és megérkezett lányom gépe Stuttgartból. Kis idő múlva megjelent a lányom is a méretes csomagjaival. Kiörvendeztük magunkat egymásnak, beültünk a kocsiba, és máris jöttünk hazafelé.
Útközben az egyik osztrák település áruházánál még megálltunk, mert az egyik fontos bevásárolni való dolgot még nem vettük meg! Anélkül pedig Ausztriából haza nem megyünk! Mi is az? Találgassatok: annyit segítek, hogy Göss-el kezdődik, ...er a vége, és szép zöld dobozban, vagy üvegben forgalmazzák.Meg természetesen az itthon maradt oldalbordák is megkapták a maguk kedvenc desszertjüket...

Összefoglalva: szép volt, jó volt, fárasztó volt.

Köszönöm a figyelmeteket!