2011. szeptember 29., csütörtök

Bük-Fürdő, Cáki pincesor és magyaros vendéglátás.

Bük-Fürdő, nagymedence
Velemi tartózkodásunk második napja még a hidegfront időszakára esett, ezért a kétszemélyes családi tanácskozás keretein belül feleségem úgy döntött, hogy délelőtt Bük-Fürdőre megyünk - természetesen fürdeni. Itt is töltöttünk már néhány napot egy korábbi évben, tudtuk, mire számítsunk. Csak a belépőjegy árára nem számítottunk. Az okozott némi nem kellemes meglepetést, de hát mit tegyünk, ha már itt vagyunk, akkor fürdünk.  Megjegyzem, a kellemes meleg vízben hamar elszállt a bosszúságunk, és nagyon jól éreztük magunkat! 
Már jóval elmúlt dél, asszonypajtás fantáziáját izgatni kezdte a tepsis csülök - nem véletlenül. Velemből kifelé haladva ugyanis láttunk egy hirdetést, mi szerint az itt található vendéglőben sült csülök kapható!  Gondoskodó háziasszony létére rögtön el is határozta, hogy ma ez lesz az ebéd.
Cák, műemlék parasztház
Én viszont a benzinköltség miatt aggódtam. Útba esik ugyanis hazafelé Cák nevű falu, ahol a helyi népi építészet remek darabjai, a tájra jellemző pincék tekinthetők meg. Nem szívesen mentem volna "haza" gyorsan csülköt enni, aztán meg vissza ide pincéket nézni. Mivel most én voltam a soros döntést hozni, út közben bementünk Cákra. A már ismertetett okok miatt hosszas szemlélődésre nem volt módom, de azért a fontosabb dolgokat láttam, és le is fotóztam.
A nap fénypontja az aznapi ebéd volt. A helyszín hivatalos neve Novákfalva-üdülőfalu. Egykor önálló település, ma Velem része. Nem kicsit csodálkozva jártuk körbe a terepet, miközben az éttermet kerestük. Sok kis apró házat láttunk, igazi utcákba rendezve. Mindenhol zászlók, magyaros díszítések, és hangos hazafias zene. Nem ismerem az előadó együttes nevét, de azt tudom, hogy a ma divatos magyaros-hazafias (szándékában szimpatikus, összhatásában már kevésbé) zenét játszanak. A főút mellett a 64 vármegye címerei voltak kiállítva egy-egy kopjafán. A végülis megtalált étterem tele volt magyaros díszítésekkel, és ott is szólt a zene. Kicsit - vagy nagyon - töménynek találtam az egészet, de egy ebéd időtartamára azért nem volt terhes. Egész nap viszont nem szívesen hallgattam volna!
Cák, műemlék pincesor
Az ebédre jó sokat kellett várni - de így van ez, ha valaki frissen sült csülköt akar enni. Kaptunk akkora hatalmas adagot, hogy csak úgy néztük a tányért, hol kezdjünk bele. Meg is ettük majdnem felét. Finom volt, le a kalappal!
Novákfalva-üdülőfalu Velemben
Magyaros motívumok az étterem pivarán
Itt viszont jön a dilemma! A magyar - úgy általában - szerény és szemérmes, meg kicsit nagyvonalú. De mostanában számol is. Az előbbiek abban nyilvánulnak meg, hogy az ebéd megmaradt részét vissza szoktuk küldeni, azaz a költségek fele veszendőbe megy. Szemérmesek vagyunk, nem valljuk be, hogy a kidobott pénz nem igazán van kedvünkre. A mai gazdasági helyzetben azonban egyre gyakrabban tesszük félre a szégyenlősségünket, és nem vesztegetjük a pénzünket nagyvonalúan. Valahol azt olvastam, hogy annak az embernek van pénze, aki ért hozzá, tud bánni vele! És annak nincs, aki nem tud bánni vele! Miért gazdagabbak a nyugati országok lakói, mint mi? Mert tudnak bánni a pénzükkel! Okosan költik, nem pazarolják! Saját szememmel láttam korábban Kőszegen egy étteremben az alábbiakat: a mellettünk lévő asztalnál foglalt helyet egy németül beszélő, 4 tagú család. A pincér felvette a rendelést, majd kihozott 2 adag ebédet, és 2 darab üres terítéket. Az ételt a felnőttek elé helyezte, az üres tányérokat pedig a család fiatalabb tagjai elé. A felnőttek az ételük felét a gyerekek tányérjára rakták, és mindannyian jóízűen megebédeltek. Nyilvánvaló, hogy mindenki kapott annyit, amennyire szüksége volt. A család annyi ételért fizetett, amit elfogyasztottak, és nem fizetett a kidobott ennivalóért. Ezt egy életre megjegyzem - így kell ezt okosan csinálni.
Azóta nem szégyenlem az általam tányéron hagyott fél adagot becsomagoltatni, és elvinni magammal. Nem titok, hogy a mostani csülök-adag második fele a másnapi ebédünk volt az üdülőben - és még felmelegítve is nagyon finom volt. Apropó - a számláról nem beszélek!
Délutánra visszajött a szép idő, emelkedett néhány fokkal a hőmérséklet. Sétáltunk a faluban, akácmézet és gesztenyevirág mézet vásároltunk. És gyümölcsöt - szőlőt, barackot - az út menti becsületkasszás asztalkákról.

https://picasaweb.google.com/104808347509618982759/HungaryVelemUdulo

1 megjegyzés:

Márta néni azéris írta...

Ma már egy magára valamit is adó étterem tart műanyag dobozokat a hazavitel céljára, sőt, az se megbotránkoztató, ha a vendég visz magával dobozt, amiben hazaviszi a maradékot, így nem terheli a környezetet a műanyag doboz kidobásával. Csak belga étterembe ne menjetek, oda nagyítót kell vinni, hogy felismerjétek az adagot.