Mivel még mindig biológiai házi-őrizetben vagyok, energiáim hasztalan gyűlnek, nem tudok mit kezdeni velük. Hosszas tanakodás után úgy döntöttem, írok egy újabb bejegyzést arról, MIT NE FÉNYKÉPEZZÜNK! Mert majdnem bármit lehet ugyan, valamit is magára adó fotós tudja, hogy van, amit nem illik. Én sem tudok mindent, amit nem illik, de egyet biztosan tudok: HATTYÚT! Nem én mondom, a fotózás szakavatott művelői, irányadó személyiségei mondják. Azt is megmondják, miért! Azért, mert ma már hattyút fényképezni banális fotós közhely! Ez azért van, mert évekkel ezelőtt, amikor a hattyúk nálunk is megjelentek, és nagyobb számban elszaporodtak, minden kocafotós rohant a vízpartokra hattyút fényképezni. Rövid idő alatt elárasztották az internetet és a házi fotóalbumokat rosszabbnál rosszabb képekkel. Idővel aztán kialakult egyfajta rosszallás az ilyen fotókkal szemben. Ma már nem tanácsolják, hogy hattyút fényképezzünk, vagy legalábbis nyilvános helyen bemutassuk az ilyen fotóinkat. Kivétek, ha valaki valóban újszerű és érdekes felvételre képes - olyanra, amelyből nincs már néhány ezer a neten. Akkor lehet.Ami engem illet - elmondható, hogy törvénytisztelő polgára vagyok kis hazánknak. Ha csak tehetem, betartom az írott és iratlan szabályokat akkor is, ha az éppen csak egy fotós ajánlás, és semmire nem kötelez. De néha kivételt teszek. A kivételek ugyanis erősítik a szabályt. Nálam az már kivétel, ha olyan helyzetben látok egy-egy hattyút, ami megragadja a figyelmemet.
Ilyenkor viszont sok felvételt készítek, és igen alapos szűrésnek (kritikának) teszem ki ezeket a képeket. Ha találok köztük megtartásra érdemeset, akkor az marad, a többi pedig kíméletlenül a lomtárba kerül. Azonnal rögzítem, hogy a válogatás kritériumait magamhoz mérem, nem pedig valamely felsőbb előírás szempontjaihoz.
Hattyút nem könnyű fényképezni. Napsütésben ragyog a fény a tollazatán, éles kontrasztot képez a környezetével. A legáltalánosabb fényképezési módok mellett a tollazat könnyen kiég, részlettelenné válik. Az a kép, amelyiken a madár tollazata egysíkú fehér, az nem szép, nem szeretjük. Persze, attól még lehet kedves emlékkép a balatoni nyaralásról, de kizárólag otthonra való, jobb, ha nem tesszük közzé közösségi oldalakon.
Szóval - az általános irányelvekkel szemben én magam is fotózok hattyúkat. Ha van idő átgondolni gépem beállításait, akkor a fénymérést spot mérésre állítom, hogy a gép a tollakra eső fény mennyiségét mérje. Valószínű, hogy ebben a beállításban a környezet kicsit sötétebb lesz a kívánatosnál. Ilyenkor van szerepe a képkorrigáló programok árnyékcsökkentő funkciójának. És esetleg kisebb-nagyobb egyéb korrigálni valónak is. Vannak esetek - velem is megesett - amikor a gép beállítását korrigálni nem lehetett. Váratlanul került a látóterembe egy gyönyörűen repülő hattyú - akkor másra nincs idő, mint célozni, és nyomni az exponáló gombot.
Szerencsés, ha gépünk legalább sorozatfelvételre van állítva - több az esély éles képet találni a kártyánkon.
Természetesen nem csak ennyi hattyú-fotóm van. Ennél sokkal több. Nekem tetszenek. Egy percig sem gondolom, hogy megfelelnek a magasan képzett fotós társadalom elvárásainak - nem is ez a célom.
Néha jó rájuk nézni, újra-gondolni merre jártam, mit csináltam ott és akkor, amikor ezeket a képeket készítettem.
Picasa galériáimban más képek is találhatók. Ha éppen arra jártok, nézzetek be hozzám.
Megköszönöm, ha egy perc figyelmet szenteltek blogomnak!
Nos - szóval - fotózzunk, vagy ne fotózzunk hattyút?
2 megjegyzés:
Hát nekem ha egyszer egy ilyen hattyú megjelenne az orrom előtt, és ott lenne a kis masinám, és nem sikerülne lekapni, egy hétig verném a fejem a falba, akár illik, akár nem.
Kedves Zoli, a felvetett témád nagyon is érdekes. Több ilyen téma is van, hogy mást ne, csak a naplementét említsem. Ezt is unalmasnak tartják sokan, holott soha nem azonos egyik a másikkal.
Éppen a minapi fotós kirándulásunkon is téma volt ez a barátaimmal.
Magam azt vallom hogy "tucat-téma" nincsen, tucatkép van millió.
Valljuk be, magunk is fotózunk naplementét, hattyút és budapesti látképet a Citadelláról, holott millióan milliószor fotózták már.
Úgy vélem az ilyen képeknek is van létjogosultsága minden fotós gyűjteményében. Csak mert ilyen még nincs, csak mert személyes emlék kötődik hozzá, stb.
A gondot a nyilvánosságra kerülésnél, és az önkritikánál érzem. Fontosnak tartanám, hogy a fotós önmagának legyen legszigorúbb kritikusa, de ha bizonytalan ebben, kérjen segítséget. Gondolni kellene a minőségre, a látványra, a méretre, és különösen arra, hogy a személyes kapcsolódások a kép szemlélőjének nem mennek át.
Legyen hattyú, legyen naplemente, kiskutya, virág, vagy akár kedves családtagunk akkor, ha az önmagában valamilyen fotóértékkel is bír. Ha nem, úgy valóban jobb a családi vagy magán album számára eltenni őket.
Üdvözlettel:
Imre
Megjegyzés küldése