2012. október 23., kedd

Bélapátfalva műemlék temploma


"Bélapátfalva az Eger-patak folyásának felső részén kialakult medence peremén helyezkedik el, az erdőhatár és a vízjárta patakvölgyek közötti sávban, 311 méter magasságban a tengerszint felett, a 816 m magas Bél-kő nyugati lábánál." 
"A település egykor a Bél nemzetség birtokai közé tartozott. Nevét az oklevelek a 13. századtól említették először Bel, Beel, Beyle formában. 1330-ban "falu a monostor előtt, melyet az Apát falujának neveznek" alakban volt említve, majd 1415-től Apátfalva néven említették.
A Béli apátságot II. Kilit püspök alapította 1232-ben a ciszterci szerzeteseknek." (Wikipedia)

Eger környéki kirándulásunk előtt átnéztem egy régi, Magyarország nevezetességeivel foglalkozó útikönyvet, és gyűjtöttem információkat az internetről is. Így találtam rá Bélapátfalvára, és találtam anyagot a falu határában épület apátságról. A falu számunkra kedvező helyen van abban a tekintetben is, hogy egyik körutunk során kényelmesen, kerülő nélkül útba ejthettük.

A helység főutcáján haladva tábla jelzi, hol kell letérni a Bél-kő (hegyvonulat) felé, arra az útra, amelyik a falun kívül elhelyezkedő apátsághoz vezet. A tábla nem túl feltűnő, ha valaki ennek segítségével szeretne tájékozódni, figyelnie kell!

Bélapátfalva - apátsági templom
A templom nagyon impozáns látványt nyújt. A megmaradt főépület jó állapotban van, de az látszik, hogy egykoron sokkal nagyobb épület-együttes létezett itt. 
Már nem létező épületrészek alapjai
A már lebontott épületrészek alapjai jól láthatóak.

Főoltár
A templom belül jól őrzi az egykori építési stílus nyomait. Kialakítása puritán, egyszerű, falai festés nélküliek. Díszes elemeket csak az építés óta eltelt századok során ide került képek, szobrok, oltárok és szószék jelentenek. 

Bélapátfalva - apátsági templom
Főhajó
Marika gyertyát gyújt
Szószék
Szószék
Bélapátfalva - apátsági templom
Bélapátfalva - apátsági templom
Főbejárat
A főbejárat fölött
Számomra a templomlátogatás nagy élményt jelentett. Ajánlom mindenkinek, akinek módjában jár meglátogatni ezt a csodát, feltétlenül ejtse útba.

Kálvária
A közelben egy Kálvária is található. A templomhoz hasonlóan egyszerű kialakítású, de talán annál inkább megható, lélekhez szóló imahely.

Bél-kő hegy
Végül egy kép a Bél-kő hegyről, amelyről a templom, és a falu is a nevét kapta.

Legyen szép napotok! Legyetek elnézők a képek minősége miatt is!

4 megjegyzés:

Lacika írta...

A nevelő mamám szó szerint a szomszédban lakik. Ezáltal, mondhatni sűrűn jártam itt, de ezidáig még nem sikerült a templomba bejutni! Tudom mindig siettem, illetve sűrgős programot hajtottam éppen végre. Nem adtam fel és egyszer tudom hogy nekem is lesznek ilyen remek belső fotóim! Köszönöm Zoli, hogy felcsigáztad ismét az érdeklődésemet!

Nádasdi Szabó Zoltán írta...

Lacika, ha újra ott jársz, semmiképp ne hagyd ki! nagyon szép!
Köszönöm a látogatásodat!

Phlox írta...

Nagyon tetszik ennek a templomnak az egyszerűsége és tisztasága. Köszönet ezért a csodás képsorért.

H.Marcsi írta...

Nagyon szép felvételek! Örülök, hogy legalább így láthatom a templom belső terét! Köszönöm a megosztást!