Ma a Lloyd Egylet játszott...

... a Radó szigeti zenepavilonban. Amint megjelent a zenepavilon idei programja, azonnal feljegyeztem a dátumot. Otthon beírtam Outlookba, határidőnaplóba, telefonba, hogy el nem felejtsem a dátumot. Nem felejtettem el, kezdésre éppen a helyszínre érkeztem. Természetesen a tavalyi koncertjükön is ott voltam - akkor ért az a meglepetés, hogy Carlos Santana Moonflower című bravúrdarabját hallottam tőlük! Tavaly még csak a sziget elején jártam a műsor kezdetén. Amikor meghallottam az első hangokat, megdöbbentem - azt nem hittem, hogy itt van Santana - de akkor meg mi ez? Még soha nem hallottam, arról, hogy magyar zenekar Santanát merészelt volna játszani! Sőt - vettem én már boltban, legális üzletben olyan CD-t (később egy barátomtól is kaptam), amin Santana zene volt rögzítve. Ezek azonban olyan kókler utánzatok voltak, hogy az döbbenetes! Itt viszont szépen, tisztán szólt a gitár! Persze, nem hangról-hangra ugyanúgy az elejétől végig, ahogy a Santana-lemezről ismerem, de nagyon szépen! A többi hangszer is igen kellemesen kísérte a gitárt, és egy az egész nagyon kellemes hatást tett rám.

Fülig szaladt a szám, amint meghallottam, hogy ma is ez a nyitószám. Ez rögtön meg is adta az alaphangulatát a várható műsornak.

Nem csalódtam a későbbiekben sem. Az általam igen kedvelt Bogdán Eszter énekesnő jó formában volt, éppúgy, mint a zenekar többi tagja. Megjegyzem, nem tinédzser-zenekar a csapat, kisebb részük korban közel áll az én korosztályomhoz. Ez a tény a műsorukra is jellemző volt - abból az időből származó dalokat játszottak, amik az én fiatal koromban voltak kedves zenéim. Vagy újabb dalok ugyan, de a velem nagyjából egykorú szerzők művei. Némelyiket kissé a maguk stílusára formálták, néhány részletükben improvizáltak, de ez inkább előnyére, mint hátrányára vált a zenének.

Nagyon jól éreztem magam - köszönet a zenekarnak!

Igenis, dicsekszem!

Hogy mivel/kivel?

Hát az unokámmal!

Ő Bandika, az unokám!!!

Karakán kis fickó, én mondom!

Győr árnyékos oldalán...

Igen, ott jártam ma! A kétszeresen is árnyékos oldalán!!!

Na jó, az első értelmezésben ártatlan árnyékról volt szó - mindössze a felhők vetítettek árnyékot a mai fotózás helyszínére. A másik értelmezésben már kissé komolyabb dologról van szó! Ez a hely a városnak azon helye, ahová hosszú győri pályafutásom alatt a lábamat se mertem betenni! Jól van na, gyáva vagyok! De nem csak én, még a postás is csak egy szakasz rendőr kíséretében mert oda bemenni hajdanán!

Nem ám akármilyen helyszínről van szó! Ez Győr-Újváros legkülső kerülete, az egykori "A Lapos"! Igen, nagybetűvel és névelővel! Igen, igen! Itt élt valaha Győr szoláriumszőke etnikumának legtöbb példánya, még abban az időben, amikor a demokrácia fogalma kuriózumnak számított kis hazánkban, az emberi jogok fogalmát pedig csak a nyugatról jött hírekben ismertük - vagy ott se, mert még a hírekben se szerepeltették. Szóval, fehér bőrrel megáldott ember jól tette, ha nem tette a lábát erre a területre. Egy rövid ideig a határos városrészben laktam, sok (rém)hírt hallottam mindenféle történetekről, elfelejthetetlenül a memóriámba rögzült egy híres/hírhedt helyi szállóige: "Gyere ki a laposra, vírt látsz!" Igen, "vírt" - egykor jellemző győri sajátosság volt, hogy "é" betűt "í"-nek ejtették a tősgyökeres győriek. Történt aztán, hogy városunkat is elérte a "hátrányos helyzetű rétegek felemelésének" igénye. A Lapost felszámolták, lakóit a város különböző kerületeibe telepítették. A Lapos ezzel lassacskán fölszámolódott, az előítéletek csökkenésével megkezdődött a terület hasznosabb célokra való igénybevétele. Ma már gyönyörű házak alkotnak utcákat arrafelé, az egykori bányatavak pedig a horgászok kedvenc területe lett. Egy kedves fotós (és biciklista) hölgy hívta fel a figyelmemet arra, hogy kerékpározásra, fotózásra alkalmas az a terület.

Hát akkor menjünk!

 Némi kacskaring bicajozás után megtaláltam a tavakat. Azt hamar megállapítottam, hogy sok fotót nem fogok készíteni - részben a felhős, árnyékos időjárás miatt, részeben pedig azért, mert nem találtam igazán képre valónak a látványt. Mondjuk, két pozitívuma azért volt a dolognak: az egyik az, hogy még nem ismertem ezt a helyet, tehát újat jelentett számomra, a második pedig az, hogy több búbos vöcsököt láttam a tavakon úszkálni.

 Igaz, hogy a madarak messze voltak a parttól, a nálam lévő "utazó kompakt" pedig mindössze 4x zoomra képes. Esélyem sem volt arra, hogy megfelelő madárfotókat készítsek.

Körbebicikliztem a tavakat, miközben azért képeket és készítettem. Aztán elindultam visszafelé. Nem az odavezető úton mentem tovább, mivel kis városnézést is terveztem, ha már ott járok. Rövid idő alatt azt vettem észre, hogy fogalmam nincs, hol járok. Már azon tűnődtem, kell szereznem egy térképet, ha nem akarok eltévedni. Némi ide-oda kerekezés után aztán fény gyúlt az agyamban - egy kereszteződést felismertem, és rájöttem, ott járok, ahol egy presszóba szoktam jönni azzal a leányzóval, aki később a feleségem lett. Innen már tudatosan mentem tovább, és kerestem fel azt a helyszínt, ami a bal oldali képen látható.Ezen a helyen valamikor egy étolaj-gyár állt, munkát adva a környék képzetlen, vagy alacsonyan képzett lakóinak. De menjünk tovább!

A szürke épület az egykori győri tejgyár helyén áll. Némi vigasz, hogy nemcsak az eldózerolt telek látszik a gyár helyén, hanem lakóépületeket építettek a helyére.

Kitaláltátok, milyen romokat látunk itt? A régi győriek biztosan tudják. Ez volt a valamikor messze földön híres Győri Keksz és Ostyagyár. Hihetetlenül finom vaníliás illattal árasztotta el a környéket, és az illatot messze vitte a legkisebb szellő is. Aztán változtak aztán idők, fel kellett (?) számolni az állami tulajdont. Privatizálás - jött a Danon Franciaországból, megvásárolta a gyárat, és működtette is egy rövid ideig. Egyszer csak elbocsátották a munkásokat, a termékek gyártását pedig Lengyelországba, és más Magyarországon működő Danon gyárakba helyezte át. Ma is tele vannak az üzletek "Győri keksz", "Győri édes" márkanevű termékekkel, amiknek ma már semmi közük Győr városához.

Miután eltűnődtem régi emlékeimen, új gondolatom támadt. Nem jöttem haza, hanem Pinnyéd nevű külső kerület irányába haladtam tovább. Új és újabb régi emlékek idéződtek fel bennem. A Püspök-erdő igen kedvelt terület volt számomra, és igen sok más győri lakos számára is. Ez az a bizonyos Pinnyédi híd, ami a Sziget nevű városrészből vezetett át egyik irányban Pinnyédre, egyenesen a hídról lefelé pedig az erdőbe. Erre felé jártam ki csendes területre motorozni tanulni, saját készítésű rutinpályára, ahol a vezetési vizsgára gyakoroltam. Jártam ide ki tanulni főiskolai vizsgáim előtt, és feleségemmel itt sétáltattuk leányainkat kicsi korukban. Vagy egyszerűen csak kerékpározni jöttem az erdei utakra. Ma már a híd le van zárva, a forgalmat elterelték, a Püspökerdőnek ezt a részét pedig letarolták.

Ez a kép már csak egy kis ráadás - nézzük meg ebből a nézetből is! És el ne felejtsem megemlíteni, ez a híd a Rábca folyó fölött ível át.

 A hídról bal felé fordulva Pinnyéd felé kerekeztem tovább. Rövid ideig a Rábca mellett maradtam. A lakott területre nem szándékoztam bemenni, visszafordultam, és a Kunszigeti úton mentem tovább. Gépem a táskában volt, nem igazán akaródzott az út mellett sorakozó hétvégi házakat fényképezni. Hirtelen a képen látható halott mókusra bukkantam. Megálltam, elővettem a gépet, nem tudtam megállni, hogy le ne fényképezzem. Nagyon sajnáltam, el sem tudtam képzelni, mi történt vele. Sérülés nyoma nem látszott rajta.

És ha már úgyis az út szélén tébláboltam, készítettem néhány képet az itt látható nagyon szép virágról is. Ebből aztán megtudtam azt is, hogy jó ember vagyok, mert szeretem a virágot :-)))

Miközben a gépem makró-képességét próbálgattam, megjelent egy hölgy a mókusnál. Látom, hogy nejlonkesztyűs kézzel fölveszi a tetemet, és a kerékpárján egy dobozba helyezi. Elmondta, hogy a közeli telkükön tartózkodnak, és odamenet már látták a mókust az út szélén. Most azért jött vissza, hogy elvigye, és "illően" eltemesse. Szóval, nem csak én vagyok jó ember, mert szeretem a virágot, hanem sok más jó ember is van. Kis remény a jövőt illetően.

Az út nevéből arra következtettem, hogy ez az út Kunszigetre vezet. Gondoltam, megyek tovább, pedig már sokkal messzebbre jártam a mai tervezett kerekező adagomnál. A jó kis kunszigeti sonka íze és illata kavargott gondolataimban, pedig fixen tudtam, hogy ilyet kóstolni ma úgysem fogok. Tekertem tovább - egyszer csak a Duna-töltésre értem. Nem értettem  adolgot, hol van még Kunsziget - otthon aztán megnéztem a térképet, és megvilágosodott, hogy a töltésen kell továbbmennie annak, aki Kunszigetre akar eljutni. Én nem akartam, ezért lementem a Dunához. Itt egy kis szigetet alkot a folyó. A keskenyebb ág van a töltés mellett, a szigeten pedig rengeteg kis hétvégi ház található - elsősorban horgászok számára. Végigkerekeztem a szigettel párhuzamos úton. Amikor az út elfogyott alólam, visszafordultam. A töltésen úgy döntöttem, nem az aszfalton megyek vissza a városba, hanem inkább a töltésen teszek egy utat. A töltés felülete tömörített apró kavics, kellően kemény felületű volt, kerékpárral is jól járható. 

Nem tagadom, mire ide jutottam, a közben megérkező napsütés hatására jól megizzadtam. Fájt már az ülőgumóm is, nem tagadom. Kicsit megálltam, néhány percig sétálgattam. Évekkel ezelőtt feleségemmel és barátokkal sokat sétáltunk ezen a töltésen. Akkoriban szokásunk volt, hogy nagy sétákat csináltunk. Ha itt tartózkodunk, akkor bal kéz felől folyik a Mosoni-Duna, jobb kéz felől pedig kis erdők, pihenésre alkalmas tisztások vannak.

Innen már visszavonhatatlanul eldöntöttem, hogy haza fogok menni! Éhes voltam, jóval elmúlt dél, és kegyetlenül szomjas is. Mindig ilyenkor jut eszembe, hogy szamár vagyok, elfelejtek vizet vinni magammal. Szóval, nyomom a pedált, amikor eszembe jut, hogy ha a töltés végén jobb kéz felé megyek tovább, akkor a Termál-fürdő előtt megyek el. Annak pedig van egy jó kis bárja, ahol olthatom a szomjam. Úgy is lett. Persze, amint megálltam, azonnal csupa víz lettem - eléggé csapzott formám volt. A mosdóban kissé rendbe szedtem magam, lemostam az arcom és a kezem. Aztán rendeltem egy adag jó kis Soproni malátalevet, valamint egy flakkon ásványvizet. Ha már nem vettem meg induláskor, akkor legalább hazaérkezéskor legyen! Ez utóbbit nem muszáj megérteni, én magam sem értem.

Hát ennyi volt. 

Hasznosat a kellemessel...

Már megint napokig esett az eső, hideg volt, mint ha nem is nyár lenne. Ez a magából kifordult időjárás úgy hatott rám, hogy én is "kifordultam" magamból - fájt a fejem, nappal is álmos voltam, nem volt kedvem bármit is csinálni. Na de ma! Nagy örömömre az éjszaka már nem esett az eső, nyugati irányból reggel hamarosan oszlani kezdett a felhőzet. Ahogy tisztult az ég, úgy jött meg a hangulatom, és támadt fel az életkedvem. Délelőtt barkácsoltam (hasznos tevékenységet végeztem!). Délre felmelegedett a levegő, szinte pillanatok alatt tért vissza a kánikula. Végre ki lehet menni a lakásból! Igen ám, de hová menjek - szigorúan csak testmozgás céljából, egészségügyileg! - és mit tegyek közben?

Ezúttal nem sétálni indultam, hanem kerékpárra ültem. Kicsit más, mint a séta, kicsit több izmot mozgat. Erre is szükség van. Ez a dolog hasznos része. Mi a kellemes? Lehet tippelni, ha rólam van szó ................. ez itt a tippek helye. Bingó! Nyert süllyedt, mindenki kitalálta - fényképezni indulok.

Előtte már gondolkodtam azon, milyen témában kellene kicsit újat, kicsit mást fotózni, mint az eddigiek. Gondoltam arra, hogy Győr hídjairól kellene egy sorozatot készíteni. Tele van a város folyókkal, törvényszerű, hogy híd is sok van. Régi is, új is. Folyami híd, vasúti felüljáró, autópálya csomópontok, stb. Másik téma, ami műszaki érdeklődésű férfi(?)emberként (feleségem már régóta kétségbe vonja) érdekel, a vasút. Azon belül elsősorban a mozdonyok - kész műszaki csoda mindegyik.

Hidat fényképezni önmagában nem túl érdekes dolog. Persze, lehet, hogy ha már ott tartunk, felfedezünk benne valami érdekességet, valami pluszt, ami érdekessé teszi. Mozdonyt fényképezni sem nagy durranás, ha az bent áll a pályaudvaron, éppen csak rá kell "durrantani".

Mi van, ha összekombinálom a két témát? Akkor fényképezek mozdonyt, vonatot, amikor az éppen áthalad egy vasúti hídon. Abban már van lendület, dinamika, az eddig megszokott sablonoktól eltérő nézet. Gondolom én. Nos, hát akkor nézzük, igazam van-e.

Nem túl fárasztó kerékpározás után kiértem a város szélére, ahol a Rába folyó fölött egymáshoz közel helyezkedik el egy dupla, és egy szimpla sínpárt áteresztő vasúti híd. Hegyeshalom felé, Sopron felé, és ki tudja még merre ágaznak el a sínek a hídon túl. "Leparkoltam", beélesítettem a fotóapparátomat, és vártam, hogy helyembe jöjjön a téma. Jöttek is szépen sorjában. Lőttem, amire lehetett, arra is, amire nem - ezeket a fotókat aztán törölni kellett. Mutatok néhányat, lássátok, mire jutottam a nagy ötletemmel!

Ez a távolba vesző kis csoda az úgynevezett "Szili". V43 Típusjellel ismert. Német konstrukció, de az első 7 darab után már a GANZ-MÁVAG gyártotta a magyar vasút részére. Internetes forrás szerint 372 darab készült belőle 1963 és 1982 között.

Ez nem éppen mozdony, hanem egy vasúti daru! Az egyik hidat éppen felújítják, ez a daru pedig a felújítási munkában működik közre.

V63 típusszámú Gigant fantázianevű villanymozdony. Magyar gyártmány, 1975 és 1988 között gyártották.

Ugyanaz a Gigant, kicsit nagyobb méretben. Kolosszális remekmű, sugárzik belőle az erő, az energia!

Siemens szerelvény, kicsit távolról.

Itt már olyan kompozíciót látunk, ami miatt tulajdonképpen fotózni jöttem. A képen egy GySEV szerelvényt látunk, Siemens AG.  Taurus mozdonnyal. A mozdonyt 2002 óta gyártják, korszerű konstrukció.

Rail Jet szerelvény távlati képe, a párhuzamos híd közepén.

Mint a villám, jött, és már el is tűnt ez a fekete színű Taurus által húzott teherszerelvény. Sajnos, a mozdonyon semmilyen azonosító jelet nem tudtam beazonosítani. Kár érte!

Újabb szerelvényre várva vessünk egy pillantást a Rába folyóra. Itt érkezik meg Győrbe, éri el a város szélét.

Még egy Taurus - nemsokára befut a győri pályaudvarra

MÁV-Cargo Taurus indul kifelé Győrből

Rail Jet érkezik...

Itt pedig egy ifjú vonatrajongó játszik "sihahát" nagymamával-nagypapával. Egymás mellé állította a nagyszülőket, sorompót kellett csinálni a kezükkel, ő pedig nagy sihahával szaladt feléjük, át a "sorompó" alatt. Úgy látszik, az utánpótlás biztosítva van!

A csekk ... és hogy lesz ebből fotózás ...

Sárga csekket kaptam a minap a szolgáltatótól. Jól fölbosszantott, nem értem, miért küldözgeti, hisz a bankban megbízás van utalásra. De a bank és a szolgáltató valamiben nem tud megegyezni, ezért minden hónapban megkapom ezt az egyetlen csekket. Menni kell vele a postára, ott sorba állni, fizetni, meg odafigyelni, hogy mindezt el ne feledjem. A többi szolgáltatóval nincs gondom, de ezzel az eggyel van.

No de tegyük túl magunkat rajta. Fogtam a csekket, kistáskát és mentem a városba. Két nap folyamatos eső után végre száraz volt az aszfalt, jól esett járni egyet. Az égen volt annyi felhő, hogy bármikor leszakadhatott az ég, de bíztam abban, hogy megúszom az esőt.

A postán jó időben érkeztem, kevés volt az ügyfél. Mire ott végeztem, el is múlt a bosszúságom. Úgy gondoltam, sétálok egyet a belvárosban.

Amint végig értem a Baross-úton, és bepillantottam a Sarkantyú-közbe, máris késztetést éreztem arra, hogy kézbe vegyem a sétáló-fotómasinámat. Nem volt ideális fotózó idő, de mégis nagyon 

tetszett néhány részlet a sikátorban. Elkezdtem fotózni - máris tudtam, hogy nagy sétát fogok ma csinálni. Nézzük, mire jutottam:

Mivel nem sütött a nap, a teljes utca "árnyékban" volt. Nem ragyogtak a színek, de a látvány mégis megkapó volt. 

Nem egy művészi látvány az üzlet bejárata, de nagyon érdekes, figyelem-felkeltő. Persze, egy üzlet bejáratának éppen feltűnőnek kell lennie - és ez éppen olyan. Érdekesnek találtam, gondoltam egy fotót megér.

Az épületek belső udvarán is kis üzletek vannak. Érdemes egy pillantást vetni az udvarokra is. A régi építészeti stílusokról kapunk kis ízelítőt.

Itt is. Néhány emelet magasságát járhatnánk be - ha bemehetnénk a folyosókra.

A Sarkantyú-köz kijárata a Deák-út felé.

Ez már Győr egyik legszebb tere, a Bécsi kapu tér..Balra a Karmelita templom, tőlem jobbra a Káptalan domb feljárata található. Gyönyörű hely, milliószor láttam, százszor körbefotóztam, mégsem tudok úgy továbbmenni, hogy ne készítsek néhány képet. Persze, ha van nálam gép.

Ez már maga a Bécsi kapu tér. Egy hölgy a exponálás pillanatában belegyalogolt a képbe. Nem nagyon bánom, így kicsit mozgalmasabb lett a felvétel. Túl nagy mozgás nem volt, sokakat visszatartott az itt látható borús égbolt.

Csak pár méter séta, és máris a Kettes-hídra érünk. Ez a Rába folyó jobb oldali ága. Erről a hídról tárul szemünk elé Győr legszebb látványa éjjel-nappal. Éjszaka gyönyörű a várfalak kivilágítása.

Kedvencem a Rába folyó két ága által közrefogott Radó-sziget.  fiatalok is szeretik, szerelmesek romantikus találkahelye. Az előttem haladó pár fiú tagján egy rendkívűl különös szabású nadrág volt - kár, hogy a lényeg nem látszik eléggé.

Érdekes látvány, mindig elgondolkodtat. Világháborús emlékmű, tulajdonképpen nagyon szép és kifejező a szokásos nézetében. De a művész a "hátsó nézetet" is részletesen kidolgozta, ami eléggé szokatlan az ilyen célú emlékműveknél.

Nem egy nagy durranás ez a nézet. A zöld szín a kedvencem, megnyugtat, jó hatással van rám. Ezért ez a fotó.

Már a sziget másik oldalán járok.Szépnek találtam a fürdő kerítésén kúszó növények látványát.

A Püspökvár tornya, és a Bazilika tornya, rengeteg zöld körítéssel. Nem is tudok mit hozzáfűzni. Ezt látni kell.

A strand régi bejáratához érkeztem. Néhány méterre innen folyik össze a Rába folyó, és a Mosoni-Duna. Mögötte a Révfalui-híd látható.

Ez a látvány megunhatatlan. A nap szinte minden órájában a fényektől függően más és más képet mutat. Nagyon szeretek itt sétálni és nézelődni, és gyakran fotózni.

Az előző kép egy újabb változata.

Már a Karmelita templom felé tekintek. A látvány lenyűgöző. A vízen gyakran látni csónakokat, edzés közben sportolókat, vagy éppen vadkacsákat.

Utolérhetetlen látvány. A felhők nagy része gyorsan elvonult, szép kék égbolt alakult, felhőfoszlányokkal. A két torony nagyon szépen kiemelkedik a háttérből, miközben a szellő feszíti a nemzeti lobogót.

Ez az úgynevezett Ágyúk-tere. A várfal tövében el van helyezve egy csomó múlt századi hajóágyú. Főleg fiatalok látogatják, mert a várfal és a folyó között hosszú sétány és sok pad található.

Rálátás a Radó-szigetre. Jobbra I. István király szobra látható. 

Karmelita templom, Győr legszebb temploma. Uralja a Bécsi-kapu teret. Megkapó látvány.

Bécsi-kapu tér.

Fölmegyek a Káptalan-dombra. Jobb kéz felé esik még a feljárat aljában ez a szobor. A Vadász egy sebesült őzet, valamint egy íjpuskát tart a kezében. Illetve csak az íjpuska csonkját, mert vandál kezek letörtek róla mindent, amit csak tudtak.

Gondolkodom egy "Győri ablakok" sorozat készítésén. lehet, hogy megcsinálom, lehet, hogy nem. Az ablak alatt bejárati ajtó található, afölött pedig egy esőkivető. Nem kevés mondanivalóval.

Dolgozunk, dolgozunk.... na de így?

Múltbéli üzenet egy felújítás alatt álló ház udvarán.

És még egy ablak befejezés-képp.

Köszönet mindenkinek, aki végignézte.