Sokorói lankákon

Ha csak tehetem, szívesen fényképezek madarakat. Repülő madarat, fán ülő madarat, akárhol ülő madarat, csak ne etetőn üljön. Megvallom, ellenszenvvel vagyok az olyan képek iránt, amikor kajával szoktatnak egy bizonyos helyre éhes madarakat, aztán készülnek a szebbnél szebb "természetfotók"! Az én szememben ezek a képek körülbelül annyit érnek, mint a "Kárpátok (egykori) Géniusza" vadásztrófeái.

Természetesen nem az etetés ellen vagyok, azt nagyon is helyeslem. Csak épp az etetőn készült madárfotókat nem tartom természetfotónak. De hát ez ízlés kérdése.

"A harkályfélék (Picidae) a madarak osztályának harkályalakúak (Piciformes) rendjébe tartozó családja. 28 nem és 214 faj tartozik a családba. Magyarországon élő fajaikat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1997-ben és 1998-ban „Az év madaraivá” választotta."

"Jellemző magyarországi képviselői, a nagy fakopáncs (Dendrocopos major) és más fakopáncs- (más néven tarkaharkály-) (Dendrocopos) fajok, a zöld küllő (Picus virirdis), a fekete harkály (Dryocopus martius) és a nyaktekercs (Jynx torquilla)."

Fekete harkály Tatán

Zöldküllő Győrben (Radó-sziget)

Ezek közül a fakopáncs viszonylag gyakori a vidékünkön, a fekete harkály és a zöldküllő viszont igazi ritkaság. A nyaktekercs nevűről még nem is hallottam, itt a Wikipediában olvastam róla először.

Fekete harkályt Tatán, az Öreg-tó menti erdőben, zöldküllőt pedig Győrben, a Radó-szigeten sikerült fotózni. Mindkét madárral egyetlen egyszer találkoztam, soha többet úgy, hogy képet készíthettem volna róluk. Nem csoda tehát, hogy amikor fotós barátaimtól azt hallottam, hogy Sokorópátkán, a bükkösben fekete harkályokat láttak, az első adandó alkalommal mentem harkályra "vadászni".

Sokoró lankái

Fények, árnyékok váltakozása

Fényképező géppel, persze. Az erdő felé vezető út nem volt éppen könnyen járható. Barátaim igen nagy jóindulattal földútnak nevezték - én inkább "traktorok által szétgyúrt sárcsík"-nak nevezném. Na jó, ne legyünk finnyásak, ha a természetbe megyünk. Az mindenképpen jó volt, hogy enyhén csípős, friss tavaszi levegő, szép, bár kissé bujkáló napsütésben haladhattam előre. Nem mondom, vagy csak félve, hogy sétáltam, mert arra ugyancsak ügyelni kellett, hol találok a lábamnak olyan helyet, ahol nem süppedek bokáig a sárba. Közben azért a tájban is gyönyörködtem, és néhány képet is készítettem a sokorói lankákról.

"Alkalmi híd" a patak felett

A "hegy" lábához értem, megtaláltam a kis patakot, amin át kellett haladnom. Volt híd is, de az odébb, a lényeg, hogy nekem az nem volt alkalmas a vízfolyáson való átkelésre. Szerencsére, a víz fölött át volt vetve egy farönk, az alatt középen egy másik darab fa valamilyen támasztékul szolgált. Latolgattam az esélyeket, át tudok-e kelni anélkül, hogy ne a vízben kössek ki. Fejben bemértem, melyik lábammal hová kell lépni, hogy esélyem legyen - meg is kezdtem az átkelést. Arra viszont nem számítottam, hogy a középen lévő fadarab nem hogy stabilabbá, hanem éppen labilisabbá tette a "hidat" - meg is mozdult alattam rendesen! Én azonban egy testcsellel kivédtem az alattomos egyensúlyvesztést, egy merész szökkenéssel elrugaszkodtam, és máris a szilárd túlsó parton voltam! Ezzel megúsztam a minden bizonnyal nem kellemes korai fürdőzést. (Az esetből okulva visszafelé már beszereztem magamnak egy méretes botot, amit támasztéknak használtam ez átkeléskor).

Beértem az erdőbe, és máris hallottam a jellegzetes kopácsolást. Madarat nem láttam, de gondoltam - sebaj - majd látok később. De nem jött be, amit vártam. Nem hogy harkályt nem láttam az egész utamon, hanem a hangjukat sem hallottam többet. Pedig a megadott irányelvek szerint óvatosan mozogtam, megálltam, hallgatóztam - de semmi. 

Harkály helyett

Pici madárkákat láttam, többnyire repülés közben. Fotózásra nem igazán volt lehetősségem. Ha mégis lett volna, belevesztek a fák szürke tömegébe, árnyékába, csak sötét kis gombócoknak látszottak. A fotókon az igazi, eredeti színeik nem érvényesültek.

Sokorói csillagvirág

Madártéma hiányában növényekre kezdtem figyelni, és gombákat kerestem. Ahol jártam, az nem bükk erdő, hanem tölgyes volt - ez a tény csak később tudatosult bennem. Virágot nem is láttam mást, csak néhány tavaszi kék csillagvirágot. 

Gomba (?)

Gombát sem mást, mint korhadó farönkökön élő képződményeket - neveiket végképp nem tudom.

Furcsa zöld

Leginkább ezen a zöld valamin csodálkoztam - nem emlékszem, hogy hasonlót láttam volna valahol.

A nap egyre lejjebb haladt az égbolton. Beláttam, nincs esélyem harkályokkal találkozni, így visszafordultam az erdei úton. Kiértem az erdőből, "átbalettoztam" a kis patakon, és a traktorcsapáson a falu, Sokorópátka felé indultam. 

Vadászles

Barka

Sokorói dombok

Traktorcsapás

Újra készítettem néhány felvételt az elém táruló panorámáról.

A kis kíváncsiak - jól megnéztek!

Nem mondhatom, hogy senki nem figyelt arra, hogy idegen kószál a környéken. Néhány "marha" jól megnézett magának, mint ezen a képen látható. 

Hát - ennyi volt. Utóbb fotós barátaim felvilágosítottak, hogy túl hamar betértem a domboldali erdőbe. A hegy aljában kellett volna tovább menni, és egy következő elágazásnál menni az erdőbe. Ott vannak a harkályok, és a bükkös. Akkor esett le nekem, hogy hát persze, a tölgyfalevél nem bükkösben terem! 

Most aztán megint várok egy alkalmas időpontra, és újra Sokorópátkára fogok menni - harkályra vadászni! :-)

Szép napot, köszönöm, hogy itt jártatok!