Ravazdi színkavalkád

Közhely, hogy minden évszaknak meg van a maga szépsége. Igaz is, mint ahogy minden közhely igaz... éppen attól közhely :-)

Most ősz van... mi a szép az őszben? Talán mindenkinek más és más. Nekem, panellakó nyugdíjasnak az alma, a körte, a szőlő... és a dió, gyerekkori legkedveltebb csemegém! Különösen az a fajta, amelyik a szülői ház udvarán lévő óriási diófán termett. Anyám csak papírhéjúnak hívta... 

De most ez a nap nem a nosztalgia napja. A mai napon a napsütésé, és a színeké a főszerep!

Legkedveltebb nyugdíjas időtöltésem a kirándulás, turistáskodás, és a fotózás eközben. Emlékek, emlékképek gyűjtése. 

Ebben az évszakban nem tudok betelni az ősz színeivel... egyszerűen nem tudom megunni, nem tud elegem lenni belőle. Fotósétáimat is aszerint tervezem, hogy napsütést és színeket lássak. A napsütésre időnként sokat kell várni, de szerencsére a színek nem váratnak magukra. Ha csak rövid a jó idő, vagy váratlanul süt ki a nap, akkor a közeli helyekre - nem ritkán a városon belül - keresek fotózni valót. Van ilyen, nem is kevés. Tegnap például a Rába folyó két ága által közrezárt Radó-szigeten voltam a belvárosban. Hatalmas platánfák ezerszínű levélzete alkotja a lombkoronát, és terít csodásan színes szőnyeget a sétányokra.

Ha a jó idő tartósnak látszik, akkor tervezni is tudok. Bakancslistám állandó szereplője ilyenkor a Gaja völgye, Somló-, és Ság-hegy, vagy más... legújabban pedig a Sokoró dombvidék. Távolabbra a Kőszegi-hegység, Írottkő, az egyik legtávolabbi, de a legközelebbi időpontra tervezett kirándulásom. Az elől felsoroltakat ugyanis már jól ismerem, az Írottkő azonban ebben az évszakban még felfedezésre vár részemről.

Ma nagyon szép idővel kezdődött a nap. Előre nem terveztem mára, viszont sajnáltam volna, ha kihasználatlanul telik el az idő. Úgy döntöttem, egy rövid kirándulást teszek, mégpedig olyan helyre, ahol a szőlőültetvényeket találok. Tudom tapasztalatból, hogy a szüret utáni időszak hozza meg a legszebb színeket egy ilyen ültetvényen. A ravazdi (Ravazd község a Sokoró dombságban) szőlőhegy közel van, megér egy kiruccanást - gondoltam.

Leparkoltam a kocsit egy megfelelő helyen, és egy rövid séta után máris a helyszínen voltam.

Amit láttam, lenyűgözött, alig hittem a szememnek! Persze, készültek a képek... nem a klasszikus fotós szabályok szerint, nem az volt a célom, hogy jól komponált képeim legyenek... nem akartam mást, csak színeket! Millió színt, ami éltet engem, amit otthon majd kivetíthetek, visszanézhetek unalmasabb időkben, és ez majd szebbé teszi egy fokkal azokat a napjaimat is. 

Kedves Barátaim... ha megnézitek a képeimet, talán unalmasnak találjátok. Talán nem a Ti ízlésetek szerint valók... de ha lehet, próbáljátok beleélni magatokat az én lelkivilágomba. Akkor talán megértetek, miért ez kell nekem...

Ravazd, szőlőhegy

 Itt kicsit még távolról...

Ravazd, szőlőhegy

 Talán a legszebb dűlő...

Ravazd, szőlőhegy

 

Ravazd, szőlőhegy

Közelről nézve...

Ravazd, szőlőhegy

Színkavalkád...

Ravazd, szőlőhegy

Zöld, sárga, "majdnemfekete", barna és piros...

Ravazd, szőlőhegy

Ilyet máshol még nem is láttam...

Ravazd, szőlőhegy

Ravazd, szőlőhegy

Nincs az a festő, aki képes lenne ilyet kitalálni! Csak a természet...

Ravazd, szőlőhegy

Mint fent, több zölddel...

Ravazd, szőlőhegy

Ravazd, szőlőhegy

Ravazd, szőlőhegy

Ravazd, szőlőhegy

A sárgák legszebbike...

Ravazd, szőlőhegy

Szépen, sorban, váltakozva, mint a festő palettáján...

Ravazd, szőlőhegy

Ahogy közeledtem, hasonló kép elköszönéskor is...

A túrámnak azonban itt még nem volt vége. Folytattam egy más irányban, más témákat fényképezve. De azt gondolom, egy "nekifutásra" ennyi elég.

Köszönöm a türelmeteket, ha végig tudtátok nézni :-)

Legyen szép napotok!

 

Sokorói lankákon

Ha csak tehetem, szívesen fényképezek madarakat. Repülő madarat, fán ülő madarat, akárhol ülő madarat, csak ne etetőn üljön. Megvallom, ellenszenvvel vagyok az olyan képek iránt, amikor kajával szoktatnak egy bizonyos helyre éhes madarakat, aztán készülnek a szebbnél szebb "természetfotók"! Az én szememben ezek a képek körülbelül annyit érnek, mint a "Kárpátok (egykori) Géniusza" vadásztrófeái.

Természetesen nem az etetés ellen vagyok, azt nagyon is helyeslem. Csak épp az etetőn készült madárfotókat nem tartom természetfotónak. De hát ez ízlés kérdése.

"A harkályfélék (Picidae) a madarak osztályának harkályalakúak (Piciformes) rendjébe tartozó családja. 28 nem és 214 faj tartozik a családba. Magyarországon élő fajaikat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1997-ben és 1998-ban „Az év madaraivá” választotta."

"Jellemző magyarországi képviselői, a nagy fakopáncs (Dendrocopos major) és más fakopáncs- (más néven tarkaharkály-) (Dendrocopos) fajok, a zöld küllő (Picus virirdis), a fekete harkály (Dryocopus martius) és a nyaktekercs (Jynx torquilla)."

Fekete harkály Tatán

Zöldküllő Győrben (Radó-sziget)

Ezek közül a fakopáncs viszonylag gyakori a vidékünkön, a fekete harkály és a zöldküllő viszont igazi ritkaság. A nyaktekercs nevűről még nem is hallottam, itt a Wikipediában olvastam róla először.

Fekete harkályt Tatán, az Öreg-tó menti erdőben, zöldküllőt pedig Győrben, a Radó-szigeten sikerült fotózni. Mindkét madárral egyetlen egyszer találkoztam, soha többet úgy, hogy képet készíthettem volna róluk. Nem csoda tehát, hogy amikor fotós barátaimtól azt hallottam, hogy Sokorópátkán, a bükkösben fekete harkályokat láttak, az első adandó alkalommal mentem harkályra "vadászni".

Sokoró lankái

Fények, árnyékok váltakozása

Fényképező géppel, persze. Az erdő felé vezető út nem volt éppen könnyen járható. Barátaim igen nagy jóindulattal földútnak nevezték - én inkább "traktorok által szétgyúrt sárcsík"-nak nevezném. Na jó, ne legyünk finnyásak, ha a természetbe megyünk. Az mindenképpen jó volt, hogy enyhén csípős, friss tavaszi levegő, szép, bár kissé bujkáló napsütésben haladhattam előre. Nem mondom, vagy csak félve, hogy sétáltam, mert arra ugyancsak ügyelni kellett, hol találok a lábamnak olyan helyet, ahol nem süppedek bokáig a sárba. Közben azért a tájban is gyönyörködtem, és néhány képet is készítettem a sokorói lankákról.

"Alkalmi híd" a patak felett

A "hegy" lábához értem, megtaláltam a kis patakot, amin át kellett haladnom. Volt híd is, de az odébb, a lényeg, hogy nekem az nem volt alkalmas a vízfolyáson való átkelésre. Szerencsére, a víz fölött át volt vetve egy farönk, az alatt középen egy másik darab fa valamilyen támasztékul szolgált. Latolgattam az esélyeket, át tudok-e kelni anélkül, hogy ne a vízben kössek ki. Fejben bemértem, melyik lábammal hová kell lépni, hogy esélyem legyen - meg is kezdtem az átkelést. Arra viszont nem számítottam, hogy a középen lévő fadarab nem hogy stabilabbá, hanem éppen labilisabbá tette a "hidat" - meg is mozdult alattam rendesen! Én azonban egy testcsellel kivédtem az alattomos egyensúlyvesztést, egy merész szökkenéssel elrugaszkodtam, és máris a szilárd túlsó parton voltam! Ezzel megúsztam a minden bizonnyal nem kellemes korai fürdőzést. (Az esetből okulva visszafelé már beszereztem magamnak egy méretes botot, amit támasztéknak használtam ez átkeléskor).

Beértem az erdőbe, és máris hallottam a jellegzetes kopácsolást. Madarat nem láttam, de gondoltam - sebaj - majd látok később. De nem jött be, amit vártam. Nem hogy harkályt nem láttam az egész utamon, hanem a hangjukat sem hallottam többet. Pedig a megadott irányelvek szerint óvatosan mozogtam, megálltam, hallgatóztam - de semmi. 

Harkály helyett

Pici madárkákat láttam, többnyire repülés közben. Fotózásra nem igazán volt lehetősségem. Ha mégis lett volna, belevesztek a fák szürke tömegébe, árnyékába, csak sötét kis gombócoknak látszottak. A fotókon az igazi, eredeti színeik nem érvényesültek.

Sokorói csillagvirág

Madártéma hiányában növényekre kezdtem figyelni, és gombákat kerestem. Ahol jártam, az nem bükk erdő, hanem tölgyes volt - ez a tény csak később tudatosult bennem. Virágot nem is láttam mást, csak néhány tavaszi kék csillagvirágot. 

Gomba (?)

Gombát sem mást, mint korhadó farönkökön élő képződményeket - neveiket végképp nem tudom.

Furcsa zöld

Leginkább ezen a zöld valamin csodálkoztam - nem emlékszem, hogy hasonlót láttam volna valahol.

A nap egyre lejjebb haladt az égbolton. Beláttam, nincs esélyem harkályokkal találkozni, így visszafordultam az erdei úton. Kiértem az erdőből, "átbalettoztam" a kis patakon, és a traktorcsapáson a falu, Sokorópátka felé indultam. 

Vadászles

Barka

Sokorói dombok

Traktorcsapás

Újra készítettem néhány felvételt az elém táruló panorámáról.

A kis kíváncsiak - jól megnéztek!

Nem mondhatom, hogy senki nem figyelt arra, hogy idegen kószál a környéken. Néhány "marha" jól megnézett magának, mint ezen a képen látható. 

Hát - ennyi volt. Utóbb fotós barátaim felvilágosítottak, hogy túl hamar betértem a domboldali erdőbe. A hegy aljában kellett volna tovább menni, és egy következő elágazásnál menni az erdőbe. Ott vannak a harkályok, és a bükkös. Akkor esett le nekem, hogy hát persze, a tölgyfalevél nem bükkösben terem! 

Most aztán megint várok egy alkalmas időpontra, és újra Sokorópátkára fogok menni - harkályra vadászni! :-)

Szép napot, köszönöm, hogy itt jártatok!