Ja, kicsit nagyképű vagyok... hétköznapi nyelven arról van szó, hogy nem találom magam, csak nyűgölődök naphosszat. Vannak terveim minden napra, de a megvalósításokkal bizony hadilábon állok. Fogjuk rá megint az időjárásra - mert hát ugyebár ilyen "frontos" időben az időjárás a felelős mindenért. Legfőképp a lustaságomért.
Néha azért összekapom magam, és elvégzek egyet-mást a magam elé tűzött dolgokból. Jellemző, hogy a kissé "sörmámorosra" sikeredett kakukkfiókás képeimet megismételtem állványról is. De ezzel megint ellőttem a puskaporomat egy időre, mert napokig a memóriakártyán voltak az úja felvételek. Már az is egy újabb napi munkámba került, hogy letöltsem őket. Nézzétek meg - hát csak jobban néz ki így, mint a korábbi kótyagosnak tűnő felvétel, nem? Persze, arra is kitaláltam egy jó kis magyarázatot. Annak a felvételnek az életlenségében koncepció van, így akartam, mindenki fejtse meg a mondanivalóját! Aki pedig nem tudja, az nem ért hozzá, és kész! Hát nem jó magyarázat?
Aztán fogtam magam, és a "sétáló" kompaktomat, és nyakamba vettem a belvárost. Mondtam már, hogy én sosem unom meg a győri belvárost? Mindig találok benne valami újat, új látványt, új színeket, vagy éppen olyan új életképeket, ami megér egy képet.
Itt van mindjárt ez a két úriember. A sétálóutca végén hol az egyik padon, hol egy másikon pihentették hosszú évek kemény munkájában megfáradt testüket. A háttal álló "brazil" még a hátán lévő felirattal is hirdette brazilságát - nem tudom, honnan vette ezt a melegítőt. Vidám-mintás gatyáját lobogtatta a szellő, és mindezekhez sűrű kockás inget viselt. (Ma ugyanebben a szerelésben láttam viszont - még a zoknija is ugyanaz volt!)
A Széchenyi-tér megint lenyűgözött. Gyönyörű napos idő volt, működött a szökőkút, és egy csomó gyerek hancúrozott a vízben. Rengeteg ember pihent a padokon, nézték a szökőkút vízsugarainak játékát, a felelőtlenebbje pedig nézte rosszcsont gyerekei hancúrozását. Az önkormányzat többször fölhívta a figyelmet az ilyen játékok veszélyeire, de hát jó magyar szokás szerint nálunk nem szokás figyelembe venni a jó szót! A teret minden évben körbefotóztam - mondhatom, fél vincseszternyi képem van már róla. De ha géppel a kezemben járok ott, és az időjárás is megfelelő, nem tudom kihagyni a lehetőséget a fotózásra! Most is készítettem több képet - egyet mutatok be közülük.
És végül Dunaszeg! Ide is gyakran ellátogatok, mint ahogy néhány napja is. A korábbiakkal ellentétben nem meleg, napsütéses időben mentem, hanem direkt felhős, borús, kissé hűvös időjárást választottam - és ami ugyancsak új, a délutáni órákat. Arra számítottam, mivel nincs kánikula, talán több mozgást tapasztalok a madarak körében. Hát jól elszámítottam magam. Szinte semmi az eredmény, mindössze a már jól ismert hattyúcsalád és egy-két sötétbe vesző szárcsa kivételével. Horgász viszont volt annyi, amennyit ott egyidőben még sosem láttam! Igaz, zsákmányt sem egyiknél sem. Viszont két helyen is fiatal nőket horgász barátjuk mellett, nagy igyekezettel tettek úgy, mint ha egy picit is érdekelné őket a nagy "Ő" hobbija! Ebből is látszik, nagy kincs a férfi a mai világban, meg kell becsülni, ha van, még áldozatot hozni is érdemes érte!!!! :-)))))
3 megjegyzés:
Nem semmi gondolatok, Zoli !!! Értem a férfi szokott áldozatot hozni azzal , hogy egyáltalán elvisz horgászni :)))
Rozika, tudod, egy dolog az, ami esküvő előtt történik, aztán egy másik az, ami utána!
Egyetértünk?
Az alkotói válság gyakran ér el minden alkotót, de különösen akkor ha nincs kellően motiválva. Nincs mit kinek megmutatni, így inkább semmit sem tesz, bár ez kényelmes is lehet.
A minap egy elismert fotográfus hölgy nyilatkozta a TV-ben, hogy nem is fotós aki nem viszi a gépét magával még a kicsi helyiségbe sem. Ott is történhet bármi, bármikor:)
De lám, ha végképp nem tudunk mit kezdeni magunkkal és a gépünkkel, akkor is érdemes kimozdulni, mert a téma nem jön házhoz.
Valljuk be, a motiváció erős fegyver a kényelmességünk és lustaságunk ellen, időnként valóban jó vesztesnek lenn:D
Megjegyzés küldése