Bécsben biciklivel ... I. rész.

"Nagy kaland" - mondhatja bárki. Hát .... nekem az volt, tekintve, hogy még Győrben is keveset kerékpározok! Úgy esett a dolog, hogy leánykám németországi munkahelyi kiküldetése letelt, és nagy csomagokkal utazott haza. Segíteni szerettem volna neki a cipekedésben, ezért megígértem neki, hogy kimegyek elé a bécsi repülőtérre. Onnan azért nem túl egyszerű eljutni a Schnellbahn-ra, azzal a WestBahnhof-ra úgy, hogy 3 nehéz csomagot is cipel magával. Vonatban gondolkodtam, mert helyismeret hiányában nem tartottam okos dolognak autóval utazni.

Tervemről tudomást szerzett a nászuram, Tamás. Ő rögtön új tervet eszelt ki: azt javasolta, menjünk az ő kocsijával - majd ő vezet, mivel jól ismeri az utat. Aztán vigyünk bicikliket, mivel ő egyrészt szeret Bécsben kirándulni, van elegendő helyismerete, és így nekem lesz alkalmam rövid idő alatt sok helyre eljutni a városban. Én nem vagyok semmi jónak elrontója - bár kicsit eltűnődtem azon, rászánjam-e magam órákig tartó biciklis túrára. De ígéretes dolgok hangzottak el Tamás előadásában, így rászántam magam. Megbeszéltük a részleteket, és pénteken már korán reggel fölrámoltuk a bicikliket a képen látható módon Tamás kocsijának tetejére. (A kép már Bécsben, a reptéren készült). 

Kellemes reggeli időben meg is érkeztünk a belvárosba. Tamás rutinosan beparkolt egy általa már ismert mellékutcába. Leszedtük a bicikliket, és habozás nélkül útnak is indultunk. Az első nevezetesség, amit felkerestünk, az úgynevezett Hundertwasser-ház volt. Roppant érdekes és látványos bérház, nagyon jellegzetes, sokhelyütt a víz hullámzását utánzó kialakítással. Sajnos, az akkor már erősen tűző nap igen éles árnyékot vetett, más képrészletek pedig túl sok fényt kaptak. Ennek a következménye, hogy nem voltam képes olyan felvételt készíteni, ahol az ég kék színéből is látszik valami. Ezen a helyen - pontosabban a Hundertwasser-ház környékén lévő aprócska téren már élményem is akadt. Található itt egy Ertwasser Village nevezetű, rendkívül szépen kialakított üzlet: van benne sok pici ajándéküzlet, bár, és még étkezni is lehet egy helyen. És ami meglepett - egy rendkívül szépen, mondhatni művészi igényességgel kialakított illemhely! Azt már tudom turistás tapasztalataim alapján, ha az ember idegen helyen jár, minden pisilési lehetőséget ki kell használni! Ha nem, könnyen lehet, akkor kerül kínos helyzetbe, amikor éppen nincs hová menni. Be is álltam a forgókaros bejárat elé egy csomó aprópénzzel a kezemben, de sehogyse találtam, hová és mennyi pénzt kell bedobni. Látva a szerencsétlenkedésemet, egy háromtagú hölgytársaság egyik igen csinos tagja mellém lépett, és mondott valamit. Lehet, akkor se értettem volna, ha oroszul beszél hozzám - ugyanis az én korosztályomnak még azt a nyelvet tanították a műszaki középiskolában. Nagyon bután nézhettem... :-( Megértette, hogy nem értem, erre kiszedett a kezemből valamennyi pénzt, és elkezdte dobálni valami résbe, amit én addig észre sem vettem. De valami nem tetszett az automatának, mert alul meg ki is potyogott belőle. Erre a hölgy kért egy 1 Euróst - ezt megértettem. Azt az érmét bedobta egy másik automatába, ami fölváltotta 20 Centes érmékre. Ezekből kettőt a kezembe nyomott, hármat az első lukba, majd áttuszkolt a bejáraton - most már mehetek, többet nem segít!  :-))

Ott benn az ajtó mögött aztán már boldogultam egyedül is. Azért mégiscsak jó érzés, ha az ember még idegenben is számíthat segítőkész hölgyekre!

Mentünk tovább a Burg irányába. Előbb a kertben néztünk körül, szép lassú tempóban kerekezve. Többek között megálltunk egy kis hídon is, ami egy majdnem teljesen üres csatornameder fölött ívelt át. Itt is készítettem egy fotót, hogy majd "öreg" koromban könnyebben visszaemlékezzek, merre is jártunk!

Tamás kíváncsi volt rá, milyen állapotban van a kertben található Strauss-szobor. Természetesen megkerestük. Megjegyzem, ebben a kertben jártam már korábban is, évekkel ezelőtt, és a Strauss-szobrot is láttam. Mégis meglepett, mert vagy nem ilyennek láttam, vagy a memóriám igen gyatra. Lehet, hogy az utóbbi. Mindenesetre furának, mondhatnám giccsesnek találtam az aranyozott emlékművet. Azt nem kommentálom, kinek a vicces ötlete volt ide állítani, amíg az eredeti helyét éppen felújítják.

A gyönyörű park körbejárása után újra a sűrű forgalom következett. Meg sem álltunk, amíg az Operaház elé nem értünk. Itt is nézelődtünk, fotókat készítettünk. Fura dolgot figyeltem meg - már nem először, mióta újra Bécs utcáin járok. Ha egy emlékezetes helyet más irányból közelítünk meg, mint korábban, mint ahogy az agyi vincseszterünkön rögzítve van, föl se ismerjük - vagy csak alig. Így voltam ezzel a csodálatos épülettel is. Ha Tamás nem mondja, hogy most éppen az Operaház előtt állunk, én ugyan rá nem ismertem volna! Pedig fotóm is van róla - máshonnan, más szögből, de mégiscsak az Operaházról! A következő megállónk a Városháza volt. Csodálatos gyönyörű építmény, nem is tudok mit mondani róla. De itt is volt valami, ami nagyon el tudja venni a kedvem, ha ismert és közkedvelt fotós téma előtt állok. Kissé eltúlozva azt mondhatom, hogy idegroham jön rám, ha ritkán eljutok egy értékes műemlék épülethez, és az éppen akkor van fölállványozva, tatarozás miatt. Tudom, hogy a karbantartási munkák elkerülhetetlenek, de én nem állványerdőt akarok látni - mondjuk a bécsi Szent István dóm tornyai körül. Vagy ha a budai Várpalota homlokzatán akkora reklám-molinók vannak kiterítve, hogy a pesti oldalról lehet olvasni, most éppen milyen kiállítás van nyitva. Ezt fotózza a turista, és vigye haza emlékbe? Most a bécsi Városháza előtt díszelgett egy óriási kivetítő-fal, a téren pedig annyi szék és emelvény kirakva, mint ha a Rolling Stones készülődne koncertet adni a téren.

A bécsi beszámolóm első szakaszát a Burg egyik palotájának udvarán fejezem be.

Lesz folytatás - remélem, abban a részben már olyan helyszínekről is tudok írni, és képeket mutatni, ahová kevesebben jutottak el, mint az eddig említett helyszínek. Ezek a fotók még feldolgozásra várnak, de nem túl sokáig. 

Hamarosan újra jelentkezem - addig is köszönet mindenkinek, aki betekintett hozzám!