2014. február 17., hétfő

Komáromi erődtúra programja

Nagyon remélem, hogy a tervezett közös komáromi erődtúra szervezése sikerrel jár. Mindennek ellenére érdemi előrehaladás még nincs. A közeljövőben olyan eseményeken kell részt vennem, melyek időpontját nem én határozom meg, és ezek az időpontok még előttem sem ismertek. Ugyanakkor vannak fix elfoglaltságaim is, ezek időpontját is be kell kalkulálnom, ha újabb eseményt szervezek. Akit érdekel a komáromi program, arra kérem, legyen türelmes. Nem fog elmaradni, ezt biztosan tudom, csak az alkalmas időpontok kell jól kiválasztani.
Nézzük, mit is szeretnék megmutatni, és a résztvevőkkel magam is megnézni.
Az első helyszín a Duna magyar oldalán a Monostori-erőd lesz. Az erőd látogatása belépődíj köteles, a díjakról az erőd honlapján kaphattok tájékoztatást. (Google: "monostori erőd") Ez ne vegye el a kedveteket, az élmény és a látvány megéri.
Az erőd mellett van elegendő parkoló a kocsik számára. Amikor a szlovák oldal meglátogatására kerül a sor, akkor is fogunk találni a magyar oldalon parkolót, közel a Duna-hídhoz.
A magyar oldalon az Igmándi erőd és a Csillag erőd meglátogatása nem feltétlenül indokolt, de igény szerint megoldható.

A Duna szlovák oldalán elsősorban az egykori Főerődre helyezném a hangsúlyt. Az erőd csakis csoportosan és idegenvezetővel látogatható, mivel a terület egy részét a szlovák hadsereg ma is használja.

A belinkelt weblapon belépődíjról nincs említés. Az utolsó ottjártamkor a belépődíj 2€ fejenként, nyugdíjas belépő 1€. Az még nem tisztázott, a nyugdíjas kedvezmény külföldiekre is vonatkozik-e.

A város szorosan vett belvárosa nem túl nagy, de nagyon szép. Különleges látnivalója az Európa-udvar, igény esetén a múzeumok.
Garantálom, hogy hasznos időtöltésben lesz része mindenkinek, aki részt vesz a tervezett programban.

Mivel tapasztalatom szerint a várost körbevevő bástyák a jelenlegi állapotukban nem túl látványosak, körbejárásuk túl sok időt venne igénybe, ezért ezek meglátogatását nem ajánlom. Esetleg egy másik, ezekre koncentrált fotótúra alkalmával.

A következőkben néhány képet szeretnék mutatni, elsősorban a tervben nem szereplő kiserődök, bástyák bemutatása céljából.

Amint a Duna hídján haladunk Szlovákia felé, ez a látvány fogad bennünket:
Egy pillantás Komarnóra a hídról
A bástyák, más néven kiserődök számozása a Duna mellett kezdődik, halad körben a város mentén, a Duna és a Vág találkozásánál elhelyezkedő Főerőd irányába.
1.-es erőd
1.-es erőd
Az egykori erőd megmaradt épületei teljes mértékben szépen felújítva és hasznosítva vannak. Egy nagy építőanyag- és lakberendezés/lakásfelszerelés kereskedés működik benne. A második kép az egykori Bécsi kapu... a tulajdonos segítségével tudtam csak lefotózni, mivel az utca felől ez nem látható. Középen eredetileg felvonó híd volt, a bástya előtt pedig vizesárok. A tulajdonos szerint mindent az eredeti formájában igyekeztek visszaállítani... még a feliratok betűformáit is. A felvonóhíd természetesen már nincs meg...
2.-es erőd - az utca felől nézve
2.-es erőd - az hátsó oldal felől nézve
Itt is működnek vállalkozások, de a környezet sokkal elhanyagoltabb. Az épületekbe idegenek nem mehetnek be, látogatásra nem alkalmasak.
3.-as erőd.
3.-as erőd.
Itt is működnek vállalkozások. Az épületek és a környék elhanyagolt, turisták előtt nincs megnyitva.
4.-es erőd.
Ugyancsak építőanyag-telephely. Turisták számára nem látogatható. Kivétel az egyik szárnyban működő étterem.
5.-ös erőd
5.-ös erőd
Nem turista-látványosság, de a kapuját nyitva találtam. Az utca felől alig látszik valami, de beljebb menve óriási bástyarészletek válnak láthatóvá. Lenyűgöző, és lehangoló egyszerre. Itt kaphatunk leginkább képet arról, mekkora "csoda" volt valaha ez az erőd, és miért volt bevehetetlen a maga korában.

Sajnos, a fizikai teljesítő képességem nem végtelen, ezért innen vissza kellett fordulnom. Még megálltam a pályaudvarnál, aztán lassan a belváros felé sétáltam tovább. Még ott is tettem egy kört, sok fotót készítettem, majd visszajöttem a magyar oldalra.

A belvárosi fotókat nem teszem fel, csak a következőt:
Európa-udvar Komarnóban
Egy pici ízelítő abból, ami az Európa-udvarban látható.

Legyen szép napotok!!!

Nincsenek megjegyzések: