Bármerre járok kirándulásaim során - ha csak tehetem - egy rövid időre bemegyek a helyi templomba, vagy templomokba, ha több is van. Azt nem mondom, hogy valami különös vallási áhitat miatt van ez, hanem egyszerűen szeretem a templomok atmoszféráját, hűvös csendjét, szeretek beülni egy padba, és onnan nézelődni. Ez a fajta érdeklődés elsősorban a régi, barokk, vagy akár még korábbi stílusú templomok iránt alakult ki bennem. Itt jegyzem meg gyorsan, hogy a modern-kori, új stílusú templomokban is megtalálom a szépet, de igaz az, hogy leginkább a régi nagy mesterek csodás festményei, szobrai, freskói ragadják meg leginkább a fantáziámat.
Ez a fajta rajongás felekezettől függetlenül minden templomra érvényes. Lehet az római katolikus, görög- vagy ortodox, lehet az zsidó zsinagóga... lényeg, hogy megérintsen, elgondolkodtasson, és megtaláljam a szépet benne. Ha éppen nincs szertartás, vagy nincs tele a templom imádkozó hívőkkel, akkor fényképezni is szoktam. Ma már elég sok képem van nagyobb magyar városok templomairól, és több más országbeli templomról is.
Tegnap este az a gondolatom támadt, hogy ma újra kirándulni viszem a nejemet, és együtt megnézzük a zirci apátsági bazilikát. Az elhatározást aztán ma reggel tett is követte.
Jókor korán - nekem korán 😀 - el is indultunk. Jóval fél 9 óra előtt már leparkoltam, és az apátság udvarán voltunk. Nem igaz örömmel vettük tudomásul, hogy itt az élet csak 9 órakor kezdődik! No, sebaj - addig séta. Bementünk a bazilika főbejárat ajtaján a kis előtérbe - templomhajóba vezető ajtót persze zárva találtuk. Mit lehet tenni - a belső ajtó vastag üvegablakán keresztül készítettem két képet a főhajóról.
Aztán besétáltunk az oldalszárny nyitott ajtaján. A lépcsőház nyitva volt, de az innen nyíló apátsági könyvtár is, a Bakony Múzeum is zárva - szintén csak 9 órakor nyitnak. Akkor fotó - amit lehet - mást nem lehet, csak a lépcsőházat.
Lépcsőház - előbb alulról felfelé, majd felülről lefelé
Még mindig nincs 9 óra - akkor séta a városban. Nem messze, csak kicsit jobbra, kicsit balra. Aztán lassan telt az idő, és kinyitott a pénztár. A második kellemetlen meglepetés itt ért bennünket. Nem az a baj, hogy kombinált jegyet kell venni, amivel látogatható az arborétum, a bazilika, a könyvtár, hanem az, hogy a templom csak vezetéssel látogatható, és az első vezetés 11 órakor indul! Ez nekünk semmiképp nem jó, gyakorlatilag teljesen hiábavaló volt az idejövetelünk. Na jó - teljesen azért nem, mert legalább az udvarról szabadon fényképezhettem.
A tervem azonban nem ez volt, hisz több korábbi itt-jártam során többször is fényképeztem, amit innen lehetett. Végül csalódottan visszasétáltunk a parkolóba, és elindultunk hazafelé. Jobb híján azzal vigasztaltam a nejemet, hogy így időnem hazaérkezünk, és lesz időm kényelmesen megfőzni a mára tervezet káposztás cvekedlit! (Nem tévedés, én vagyok a családi szakács egy ideje 😊 !!!)
A cseszneki szerpentinen megálltunk egy kis időre. Már korábban láttam, hogy a pihenő alatt nagyszabású építkezés folyik, de akkor még nem tudtam, mi készül ott. Mostanra elkészült a nagy mű! A pihenőből persze nem sok minden látszik belőle, de két hatalmas molinó is hirdeti, hogy itt valaki megint nagyot kaszált a közpénzből! (Nem irigylem, váljék egészségére).
És akkor nézzük, mi is az, ami ott lenn van a hegy lábánál? Nézzük a molinókat:
Ha jól számolom, itt 943,65 millió forint került beépítésre. Most már csak azt lenne érdekes tudni, kinek a zsebébe ... no, de nem folytatom, minek is, nekem biztosan nem lesz hasznom belőle!
Engem igazán csak az foglalkoztatott, hogy az a bizonyos káposztás cvekedli elkészül-e otthon időben!
Elárulom: elkészült, jófajta Maggi csirkeleves is készült hozzá, és jóízűen megebédeltünk pontosan, délben, ahogy illik!
Utóirat: nemrég még el sem tudtam képzelni, hogy én zacskós levest fogok enni! Aztán itt van - ma meg én főzöm!
Hát igen - az idő múlik, minden változik, és senki nem kérdezi, jó-e ez nekem! Soha se mondd, hogy soha! - bizonyosodik be nem ritkán a bölcs megállapítás.
Utóirat: nemrég még el sem tudtam képzelni, hogy én zacskós levest fogok enni! Aztán itt van - ma meg én főzöm!
Hát igen - az idő múlik, minden változik, és senki nem kérdezi, jó-e ez nekem! Soha se mondd, hogy soha! - bizonyosodik be nem ritkán a bölcs megállapítás.
Olvassátok korábbi posztjaimat is:
