Ha azt halljuk: "Gyilkos-tó", legtöbbünk azonnal Erdélyre gondol. Azonban itthon is sokan tudják már, hogy a Bakonyban is található ilyen néven egy tavacska... ("lánykori" neve: Hubertlaki-tó). A győri fotósok és kirándulók kedvelt működési területe a Bakony, tehát egyáltalán nem meglepő, hogy én is több ismerőstől hallottam emlegetni ezt a különleges helyszínt. Addig-addig, amíg megérett bennem az elhatározás: oda kell menni! Különösen az után, ahogy egy internetes ismerős egy térképen be is rajzolta az oda vezető útvonalat. Én ezt a térkép-részletet kinyomtattam, és behelyeztem a térkép-gyűjteményembe, későbbi felhasználás céljából.
Aztán eljött az a nap, amikor azt mondtam magamnak: Irány a Bakony! Sürgetett az idő, mert azt az utat összekötöttem egy kökörcsin fotózással. A kökörcsin pedig olyan dolog, hogy nem nagyon vár lusta fotósra: levirágzik, ha itt van az ideje.
Hogy a lényegre térjek, a kitűzött nap estéjén összeszedtem a szükséges fotós eszközöket, turista atlaszt, szomjoltásra vizet, terepre való öltözéket...
Másnap aztán elindultam. Bakonykoppánynál aztán nagy megelégedettséggel konstalláltam, hogy megvárt jónéhány szál fekete kökörcsin. És ami igazi meglepetés, hihetetlen sok leánykökörcsin.... de erről majd máskor.
Hamarosan megérkeztem Bakonybél mellé, az Odvaskő panzió melletti parkolóba. Kipakoltam a cuccot, amit magammal akartam vinni. Akkor szembesültem a ténnyel, hogy a kinyomtatott térképem otthon maradt! Sebaj, van bennem vállalkozó szellem! Azt emlékezetből tudtam, hogy a K+ jelzésen vezet az út a Gerence patak mögött. Itt azonban gondolkodóba estem, hogy jobb kéz felé induljak, vagy bal kéz felé induljak... jobbra is K+ ugyanis, balra is K+ ugyanis :-) Végül ösztönömre hallgattam, és jobb kéz felé indultam. De hogy ne fokozzam a feszültséget, elmondom: jól tettem.
Jól járható úton vezetett a jelzés. A szintkülönbségek itt-ott próbára tették a tüdőm oxigénfelvevő képességét, és a lában tavaszi fáradtság fokát, de azért haladtam előre. Egyszerre láncfűrészek sivítására lettem figyelmes. Nem sok séta után meg is láttam két munkást, hatalmas farakások mellett szorgoskodni. Kérdezem egyiktől, ismernek-e itt Gyilkos-tó nevű helyet. Persze, mondja az úr, itt van mindjárt, 500 méter. Figyeljem a fák oldalát, jelezve van, hol kell letérni a jelzett útról.
Megköszöntem az eligazítást, aztán mentem tovább. Nemsokára ezt láttam:
 |
| Irányjelző |
Aztán meg ezt:
 |
| Turista tájékoztató |
Heuréka! Itt nyugodtam meg igazán! Kissé felborzolta volna az idegeimet, ha mégse jobbra, hanem balra kellett volna indulni a K+on!
 |
| Gyilkos-tó |
Hát kérem - íme a tó! Nem is olyan gyilkos, mint a neve! A békák például fantasztikusan jól érezték magukat benne, hangos brekegés közepette igen nagy elánnal igyekeztek a következő békageneráció létrehozásán.
 |
| Gyilkos-tó |
 |
| Gyilkos-tó |
 |
| Gyilkos-tó |
 |
| Gyilkos-tó |
Szerelmeskedő és párt kereső békák! Megjegyzem, az utóbbiaknak sem került nagy fáradságába a siker, mert igen nagy volt a "felhozatal".
 |
| Gyilkos-tó |
 |
| Gyilkos-tó |
 |
| Gyilkos-tó |
 |
| Gyilkos-tó |
 |
| Gyilkos-tó |
Hát, ilyen a mi kis Gyilkos-tavunk. Virág elvtárs szavait idézve: "Kicsit zöld, kicsit savanyú, de a mienk"! Igaz, ez nem narancs, de azért értjük, ugye?
Szép napot blogolvasó Barátaimnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése