2011. október 30., vasárnap

Felhős borús fotóséta...

Csak nem akarnak elvonulni a felhők Győr fölül, pedig a HirTV meteorológiája már ígérgeti a felhők feloszlását, és a napocska kibukkanását. Én meg várom, legyen már igaza! Nézegetek ki az ablakomon, de nem nagyon látom kékleni az eget, és napsütésnek sincs nyoma sem.
 Épp a fentiek miatt nem indultam nagy útnak, de a közelbe - konkrétabban Gyirmótra - mégis ki kirándultam. Tudtam, hogy nem fogom megcsinálni életem fotóját, de azzal vigasztaltam magam, hogy legalább sétálok egy kellemeset. Annál is inkább szükségem volt némi önvigaszra, mert menet közben eszembe jutott, hogy nem vettem magamhoz a pótakkumulátort! Azt viszont nagyon jól tudtam, hogy a jelenlegi aksi már jó ideje a gépemben van. De hát mint mondtam, legfeljebb sétálok egy jót! A falu (?) közepe mellett elterülő rétre mentem előbb. Terveimben szerepelt még más terület bejárása is, de végül csak ezen a marhalegelőnek is használt réten maradtam, itt jártam végig a holtágak mentét téma után kutatva. Első nekifutásra a legelésző csorda néhány tagjáról készítettem fotókat. 
Nem tudom, más területen mennyire gyakori ez a növény, amit itt héjakút mácsonya néven ismerünk. Gyirmóton rengeteg van belőle, és sok fotós szívesen fényképezi. Ősz lévén többnyire csak levirágzott és elszáradásnak indult fejeket lehet látni, de egészen friss, mondhatni bimbós állapotú fejek is mutatkoztak. 

 Abban nem csalódtam, hogy a fák lombjai, és a bokrok levelei gyönyörű színekben tündököltek. Bármerre néztem, mindenhol zöld-sárga-barna-vörös színek kavalkádja kényeztette a szememet! Csak az volt a kellemes gond, melyik látványt szeressem jobban, mint a másikat, hisz az egész területet mégsem fotózhattam úgy, hogy mindent képre vegyek, ami tetszik nekem.
 A holtág mögötti terület másképp volt hasznosítva, mint az, amelyiken éppen jártam. Ott hatalmas szalma-gurigák voltak fölhalmozva, melyek már önmagukban is érdekes fotótéma lehet, ha okosan sikerül a látványukat a tájba illeszteni. Egy - talán két évvel korábbi - fotózásom során készítettem olyan képeket, ahol a szalmabálák voltak fő "modelljeim".
 A hidegfront nagy széllel érkezett. Meg is lett a követ-kezménye - mint látható, egy hatalmas, élő fát is a vízbe döntött. Nem kímélte a már elszáradt csonkokat sem. Voltak szakaszok, hogy az egész vízfelületet a beledőlt fák és fahordalék borította.
Jobboldalt egy hatalmas törzs bizonyítja, hogy itt - talán nem is nagyon rég - egy hatalmas fa élt. Ma már csak a torzója látszik. Szomorú és el-gondolkodtató látvány. Az élet végességére, az elmúlásra emlékeztet.

2011. október 25., kedd

Győri ipari múzeum

Öreg kovácsgép
Ejtókalapácsos kovácsoló munkahely
Néhány napja, még az esős ősz megérkezése előtt eszembe jutott, hogy a Dunakapu téren nagyszabású  ásatás folyik. Napok óta terveztem, hogy ezen a helyszínen készítek néhány fotót. Az előző napokban jártam arra felé, és igencsak elcsodálkoztam azon, amit a már feltárt területen, a védőkerítések mögött láttam. Akkor már sejthető volt, hogy a munkák sokáig már nem tartanak, és nekem fogalmam sem volt arról (azóta sincs) mi lesz a sorsa a régi piactér aszfaltja alatt megtalált régi várfalnak, és egykori lakóházak föld alá került, ott betemetett alapjainak, és falainak. Egy szép napos délelőttön el is indultam fotózni. Az ásatások helyszínén készítettem is felvételeket. Sajnos, az otthoni feldolgozás során beláttam, hogy a képek nem adják vissza azt a látványt, amit a helyszínen tapasztal a látogató. Mivel nekem vizuális tapasztalataim is vannak a fotók témájának helyszínéről, érdekesnek találom őket, de attól tartok, aki csak a képeket látja, nehezen tudja elképzelni, mit is ábrázolnak a fotók. Ezért ezen képek felhelyezésétől eltekintek, és a napi sétám egy másik helyszínét mutatom be.
Energia átviteli rendszer
Ez a helyszín egy igazi műszaki érdekesség, igazi muzeális korú és értékű kovácsgép! Tudom, hölgyolvasóimat ezzel nem hozom lázba, de remélem, azért legalább egy kicsit őket is érdekelni fogja.
A régi Rába gyár városi telephelyének felszámolásakor a gyár akkori vezetése - és talán mások is - úgy döntöttek, hogy a gyár talán legrégebb óta működő termelő berendezését nem bontják szét, hanem egyben hagyva egy kis ipari múzeummá alakítják. Ezzel emléket állítva egyúttal a több mint 100 éve működő ipari üzemnek, hazánk egyik legnagyobb gyárának is. Természetesen a Rába Rt. a törzsgyár felszámolásával nem szűnt meg, csak a gazdaságtalan termelést szüntették meg. A városban működő többi telephely megfelelő átszervezés mellett tovább működött/működik.
A mai környezet
A gép ejtőkalapácsos technikával dolgozott, több-munkahelyes rendszer, központi transzfertengelyes erőátvitellel. Az energiát egy nagy teljesítményű villanymotor szolgáltatta, és megfelelő kialakítású lapos szíjakkal, hevederekkel forgatta az óriási lendkerekeket. A lendkerekek egy hosszú és erős tengelyt forgattak, mely  különleges tengelykapcsolók segítségével emelték a magasba a kovácsszerszám felső elemét. Egy megfelelő pozícióban a kapcsolat oldott, a "medve" lezuhant, és a szerszám két része között elhelyezett izzó fém - többször ismételt folyamat során - felvette a kovácsszerszámban kialakított üreg formáját. A gép egyszerre több munkahelyet szolgált ki, kisebb-nagyobb munkadarabok egyidejű alakítását tette lehetővé.
A kovácsüzem számomra mindig egy rejtély, egy kis misztikum volt. Soha nem jártam benne személyesen, de sokat jártam mellette. Hatalmas, fekete, sötét és zajos épületet képzeljük el, ugyancsak hatalmas ajtaján a felirattal: "Pokol kapuja". Magát a gépet is csak akkor láttam, amikor az üzem megszűnt, és a gép monstrum a szabad ég alá került. 
Az eredeti helyén hagyott gép környékén nagyon szép kis parkot alakítottak ki padokkal, a gyerekek számára játékokkal. Az egykor itt dolgozókra emléktáblák feliratait olvasgatva emlékezhetünk.

Kedves Olvasóm! Bár tanulmányaimat tekintve gépész képzettségem van, a kovácsolás technológiájával behatóan nem foglalkoztam. Emiatt azt kérem, rövid eszmefuttatásomban túl sok szakszerűséget ne keressetek. A már megszűnt gyártelepre, az általam nagyon tisztelt kovácsgyári munkásokra való megemlékezést tekintem a bejegyzésem lényegének.

Köszönöm a figyelmeteket!


2011. október 19., szerda

Bábolna - közbeszólt a meteorológia

Azt gondolom, szép portrék!
Igen, így volt! Nemrég jártam Dunaszegen, de kedden délelőtt már arról tanakodtam magamban, el kellene menni Bábolnára! Szívesen járok ott, nézegetem a lovas edzőpályán gyakorló lovasokat és gyönyörű lovakat, és talán leginkább Ölbőpusztán a karámokban legelésző, futkosó vagy éppen vágtázó, egymást froclizó növendék csődöröket. Mondtam is a feleségemnek, hogy hogy szerda délelőtt kocsizzunk ki. Mint várható volt, ő nem akart, de mondja nekem, hogy szerdára már jön a hidegfront, esőt jelez a meteorológia. És valóban: a TV-ben éppen időjárás jelentés kezdődött, szerdán esővel!
Sorban, egy-vonalban
Hát ez bizony baj! Ha az aszzonypajtás úgysem jön, akkor én akkor megyek, amikor akarok - esőben nem akarok, tehát megyek még ma délután! Kalap - akarom mondani sapka - kabát, kocsikulcs, és fényképezőgép, aztán már mentem is.

Ez már a bábolnai istálló, a képnek kicsit lejjebb lenne a helye
Fura dolog, hogy vagyok én tulajdonképpen ezekkel a nemes állatokkal! Szeretem őket, de félek is tőlük. Mint ahogy az okosok mondják, elől harap, hátul rúg, középen pedig nagyon le lehet esni róla. Úgyhogy én óvatos vagyok velük, három méternél közelebb nem megyek hozzájuk. Legfeljebb akkor, ha köztünk van  villanypásztor. Vagy jól ki vannak kötve. Különben egy nagy böhöm állat - hát nem? Mindig az jut eszembe, ha a közelükben vagyok, hogy fájna nekem, ha valamelyik véletlenül a lábamra tenné a patkóját. Úgy értem, a cipőmre, felülről, teljes súlyával. Szóval szeretem őket, csodálom őket. Az is tetszik, ahogy rögtön észreveszik, amint az ember megjelenik a karám közelében, picit gyanakodva nézegetnek, aztán egyikük kiválik a csapatból, és tesz néhány lépést felém. Aztán mégegy, meg mégegy. Végül az egész csapat odajön hozzám, fölsorakoznak a villanydrót mellett, aztán nézzük egymást. Nem szólnak, néha prüszkölnek egyet. Pózolnak egy kicsit, hamar belátják, hogy nincs kockacukor - akkor szép komótosan odébb lépkednek.
Vágta, vissza a szállásra
Mivel a fotózásra alkalmas helyen többnyire legénykorú csődörök szoktak tartózkodni, gyakran látni egymás közti rivalizálási jeleneteket. Ez nyáron, melegben nem túl gyakran fordul elő  - inkább télen, hidegben aktívabbak. Kergetik, rúgják, harapják egymást, keresik a fogást a riválisokon. Mindegyik erősebb, gyorsabb, ügyesebb akar lenni a másiknál. Megjegyzem, ez a mostani időszak nyárnak számít ilyen tekintetben. Most viszonylag nyugodtak voltak, kevés volt a fotózásra érdemes akció. Nem maradt azért üres a kártyám, mert éppen jöttek a lovászok, hogy a csikókat visszatereljék az istállókba. Ez némi kavarodást, a lovak részéről pedig pedig több-kevesebb vágtát szokott eredményezni, ami általában képre kívánkozó jelenet.
Hempergőzés a homokban
Megjegyzem, egy másik karámban elkülönítve vannak a kancák, egy harmadikban pedig néhány felnőtt korú ló szokott kinn tartózkodni. Ha van rá ideje a fotósnak, válogathat a témában. A lovászok - ha éppen terelés van, csak akkor tartózkodnak ott - rendkívül türelmesek és segítőkészek.
Amint a lovak elhúzták a csíkot, én is az istállók felé indultam. Benéztem az udvarra, megláttam egy barátságtalan kinézetű kutyát - akkor meg én húztam el a csíkot onnan igen gyorsan. De megint szerencsém volt, mert az úttest melletti karámba éppen akkor engedtek ki egy gyönyörű, majdnem teljesen fehér fejlett csődört. Csak úgy magába! nagy jeleneteket a paci nem csinált ugyan, de bemutatott néhány rövid vágtát, egy csomó porban hempergő figurát, és azt is megmutatta, hogyan nem szereti a konkurencia szagnyomát a homokban. Mit ne mondjak - örültem, hogy nem rám haragudott!
Hempergőzés II.
Végül elindultam vissza Bábolnára. Sajnáltam, hogy az edzőpályán éppen nem volt senki, de sokáig nem bánkódtam rajta. Bementem a méntelepre, és az ottani istállókban nézegettem, és fotóztam egy ideig. Itt is nagyon figyelmes a személyzet a pancser fotóssal szemben, megnyugtattak, hogy a lovakat nem zavarja a vaku villanása. Ezt mindig megkérdezem, hadd lássák, hogy fontosnak tartom, mit tudnak ők erről. Meg pszihológiailag sem árt kicsit zöldfülünek lenni egy ilyen istállóban.


Most látom, hogy a képeim megint jól összekeveredtek. Ez egy olyan blogszerkesztő, ami elhiteti az emberrel, hogy azt csinál, amit akar, de azért csak azon belül, amit ő enged. Ha azt gondolja őurasága, hogy ennek a képnek itt a helye, akkor ott van, csinálhatok, amit akarok, ő diktál. Hát akkor legyen ott!
Jól megnéztük egymást
Az istállókban már szinte otthonosan mozgok, annyiszor jártam bennük. Nem elfeledve, hogy a kancaistállóban van egy hely, ahol minden lépést kétszer is meggondolok! Ott ugyanis nem zárt helyen vannak a lovak, mint a csődörök, hanem szép sorban egymás mellett, és lehetetlen betartani a számomra szükségesnek vélt három métert a hátsó patkóktól! De belül azért tudom, hogy ezek a nemes állatok az enyémnél sokkal jobb idegrendszerrel rendelkeznek, és nem is olyan rugósak igazából!

Friss széna délután

Nagyon sok képet készítettem - rosszakat leginkább, és néhány elfogadhatót. Otthon kicsit meglepődtem néhány képemen. Ha valaki kérdezi, mindig mondom, hogy nagylátószögű obi használata esetén számolni kell erős perspektíva torzítással - de ha én magam fotózok, bizony nem ritkán elfelejtkezek erről a kellemetlen jelenségről. Ezért aztán lettek olyan képeim, amin a paci "tompora" akkora volt, mint két másiké együtt, és olyan pici feje, hogy percekig nevettem rajta. Szegény állat, ha látta volna, mit műveltem vele, azt mondja nekem, hogy egy nagy állat vagyok! Megérdemeltem volna. meg nem mutatom neki, az már biztos! :-)))

No rendben, végigjártam az istállókat a központi telepen. hangsúlyozom, hogy csak ott. mert a csikó- (ellető) istállóba most nem mentem ki. Pedig talán érdemes lett volna. Viszont nem akartam az élvezeteket halmozni, kell az majd más időre. Bementem viszont az arborétumba, bár csak 40 percem volt a zárásig. Készítettem néhány képet a fa különlegességekről, és az arborétum mini állatkertjében a dámvadakról, vaddisznókról, baromfiakról, és a különleges fajtájú juhokról. Ja - és Marciról, a szamárról. No nem ő mutatkozott be nekem, hanem egy kedves ifjú bábolnai hölgy közölte velem a Picasán, hogy azt a fülest Marcinak hívják.
Ez a kép itt balra (ha megmarad a helyén, amíg befejezem a szövegelést) a "Bábolnai híres lovak" temetőjében készült. Minden ilyen emlékhelyen 3 darab ló pihen földi pályafutásának befejezése után. Minden ló kapott egy kopjafát, rajta bevésve a nevével, és néhány adatával. A temető viszonylag nagy helyet foglal, és sok hasonló, hármas temetkezési hely van benne. Kicsit furcsa, de megható érzés ott lenni a helyszínen, és a kopjafák feliratait böngészni.

Hát - ennyi volt a keddi, hirtelen jött, meteorológiának köszönhető fotózásom. Ma aztán kiderült, hogy nem volt igaza, vaklárma az egész, nagyon szép, száraz és napos idő volt - legalábbis mifelénk.

Végül itt van Nektek egy kopasznyakú kendermagos.

Szép napot, kellemes olvasgatást mindenkinek! Aki teheti, az meg menjen fotózni Bábolnára, használja ki a kedvező időt, amíg lehet! De az ölbői úton csak lassan közlekedjen, mert 20 centi mély kátyúkkal találkozhat út közben.

Köszönöm a figyelmeteket!


2011. október 18., kedd

Dunaszegen jártam - már megint...

Szürkegém - keveset láttam ezen a napon
Igen, már megint. Úgy vagyok ezzel a parányi kis tóval, mint mint Győr városával - nem tudom megunni. Mindig új, mindig más, mindig tartogat meglepetést számomra. Tudom, nem csak én vagyok így ezzel, hisz győri fotóstársak képeit nézegetve is gyakran találkozom ezen a helyen készült képekkel. Legutóbb például Hernádi László albumában találtam olyan madár- és virágfotókat, amik lenyűgöztek, és arra inspiráltak, hogy újra tegyek egy fotósétát a tó környékén.
Nagykócsag - fenséges madár, de messziről nehezen fotózható
Persze, aki a képeim minőségét kritizálja magában, azoknak elmondom, hogy nálam a fotózás mindössze hobbi, szórakozás, magamat is csak turistafotós kategóriába sorolom. Ezt itt fontosnak tartom hangsúlyozni, mert nagyon jól tudom, ezek a képek igen sok "sebből véreznek" (nem tudok ide jobb kifejezést). A madárfotók egy magaslesről készültek, kézben tartott géppel, állvány nélkül. Az élesreállás autofókusszal történt - ezt aztán nagyon gyakran becsapta a madarak mögött található erdős-bozótos terület. Ez abban nyilvánult meg, hogy a fókusz nem a madarakra, hanem a fákra helyeződött. A viszonylag sötét háttér előtt repűlő madarak hófehér tolla mindenhol beégett emiatt, részletek nem látszanak.

Nagykócsag
Szemet gyönyörködtető látvány volt a madarak mozgása, repülése. Szerencsére nagyon kellemes időjárás volt, szépen sütött a nap, és a szél sem volt erős.

Nagykócsag, tőkésrécék társaságában.

Gyönyörű madarak! Abban a tekintetben is szerencsém volt, hogy viszonylag sok madár tartózkodott a tavon. Egyetlen dolgot sajnáltam: a 300 mm (digitális) gyújtótávolságú objektíveknek túl nagy a távolság. Sajnos, az anyagi lehetőségeim nem teszik lehetővé, hogy hosszabb objektívet vegyek a gépem elé.

Tópart
Az ősz csodás színei már nagyon szépem megmutatkoztak. Nem tudom, ki ért egyet velem, de fotós szemmel nézve számomra ez a legszebb évszak. Legalábbis a mi éghajlatunk alatt. A délvidéki tengerek mellett lakók nyilván más véleményen vannak! -)))

Vízi tündérfátyol
Fotós barátaimnak köszönhetően sokat fejlődtem biológiából!  :-))) Ma már azt is tudom, hogy ezt a csodásan szép virágot hogy hívják! Nekem nemrég még minden virág, amit tavakban láttam, egyszerűen csak "tavirózsa" volt. (Na jó, azért maradjon köztünk: kicsit félve villogtatom ám új tudományom! Sosem vagyok benne biztos, igazam van-e, amikor leírom egy-egy virág nevét!) Ja igen, hogy el ne felejtsem: ez a kép október közepén készült! Nyári virágról van szó, és bimbókat, aligkinyílt virágokat lehetett látni ebben az időben!

Vízi minimál.
Egy gondatlan horgász félig víz alá merült ladikja.

Landolás
Egy madár, amint éppen vízre érkezik a levegőből.

Ég és föld között
Számomra minden fent említett (és nem említett) hiba ellenére élmény volt a kirándulás, a fotózás, a csodás madarak látványa, és a jó levegő.
Új fotós terveim is vannak ezen a területen. Ezekről egyenlőre nem beszélek, mert megvalósíthatósága nem rajtam függ elsősorban. De az agyamba befészkelte magát egy gondolat. Ha illetékes helyen kedvező fogadtatásra találna, illetve más fotósok segítségét is megnyerném az ötlet megvalósításához, talán kissé könnyebb helyzetbe kerülnénk fotózás tekintetében.

A képekre kattintva nagyobb méretben is láthatóak lesznek!

Köszönöm mindenkinek a látogatást és érdeklődést! Szép napokat, fotóstársaknak jó fényeket kívánok

2011. október 8., szombat

Mit látok, ha felmegyek...

...a háztetőre? Hidegfront, eső és felhős ég jellemezte az elmúlt napokat. Tulajdonképpen vártam ezt az időjárást, mert már jelentkeznek az ősz színei a fák lombján. Én pedig készülök a Bakonyba menni fotózni, de számomra nincs szomorúbb és lehangolóbb látvány a száraz és üres patakmedernél. Ahhoz víz, eső kell, hogy kedvemre fotózhassak vizet, ezer színű lombokat, falevelekkel teli turistautakat.
Ma vége lett az esőnek, gyönyörű eget láttam reggel. Ma még nem tudok a hegyekbe menni, de már nyugtalan voltam, csinálni akartam valamit. De ezzel egyidőben lusta is voltam ahhoz, hogy nagy útra menjek - igaz, a 400 forint/liter benzinár sem lelkesít túlzottan. De akkor hová menjek - közel legyen, és kocsi se kelljen hozzá. Nézegettem körbe a lakásom ablakain amíg ezen gondolkodtam, és tetszett, amit láttam! Így született a ragyogó ötlet: a háztetőre megyek! Közel van. el se fáradok, és talán még néhány képet is készíthetek.

Különös érzés egy 10 emeletes ház tetején mászkálni - különösen az, ha még tériszonya is van az embernek. Nem is mertem a perem közelébe menni, mert 10 emelet azért mégis csak 10 emelet, az aszfalt pedig igen csak kemény odalenn. 

A fentiek figyelembe vételével azért igyekeztem körbefotózni a látványt. 

Nem mondom, hogy különleges, amit produkáltam. Nem is az volt a szándékom. De alsó szintről nézve olyan sokat láttam a várost, hogy kíváncsi voltam arra is, milyen látványt nyújt a háztetőről.

Ezt látom az erkélyemről, ha szigorúan csak észak felé nézek. Igaz, néhány emelettel lentebbről. Közvetlenül előttünk egy elektromos áramelosztó állomás működik, melyet még a lakótelep fölépítése előtt hoztak létre. Aztán otthagyták, mert túl költséges lett volna az áttelepítése. 

Ezek 5-szintes épületek, szép színes hőszigetelő csomagolásban.

A kémény az egykori Richards textilgyár kéménye. Ma már csak nyomai vannak az egykor híres szövetgyártásnak.

A háttérben más, ma már ugyancsak nem működő gyárak kéményei láthatóak. A termelő üzemeket lebontották, a kéményeket meghagyták mobiltelefon és más hírközlő láncok számára.

Kis üde színfolt a paneldzsungelben. Családi- és társasházi beépítettség.

Mint fent. 

A háttérben Marcalváros I. és Marcalváros II. betontengere látszik

A messze távolban a Sukorói dombok

2011. október 1., szombat

Magyarul Léka, németül Lockenhaus

Léka temploma, szokás szerint zárva
Még itthon, Győrben többször eszembe jutott, hogy jó dolog lenne végigjárni egy burgenlandi vártúrát. Az egykor Magyarországhoz tartozó területen sok határvédő végvár található. Ezek szerepe nincs benne annyira a mai magyar köztudatban - részben talán azért, mert már nem magyar területen találhatóak, másrészt a török seregek elleni végvárak sokkal több szerepet kaptak a magyar történelemben. Itt a "nyugati végeken" azért nem merültek feledésbe, több utazási iroda is visz oda turistákat. Az árak azonban nem túl barátságosak (az én pénztárcámhoz mérve), másrészt annyira szoros programot szerveznek, ami az idősebb korosztály számára megterhelő.
Léka vára, miután megtaláltuk
Most, hogy az osztrák határ közelében jártunk, nem mulaszthattam el, hogy legalább a hozzánk legközelebb eső Léka (Lockenhaus) várát meg ne nézzem.
A várudvar. Innen indulva járhatjuk be a látogatható helyeket.
A vár történetéről nem szándékozom írni, azt sokkal jobban megteszi a Wikipédia, és sok más weblap. Inkább csak rövid élménybeszámolóra vállalkozom.

Ez már az úgynevezett papi lakosztály. Egy gyönyörű szekrényke, és miseruhák.
Restellem, de nem titkolom, hogy nem beszélek idegen nyelveket. Ezért ha nem muszáj, nem merészkedek be még a szomszéd országokba se tolmács nélkül. Ha nem értem meg a tájékoztató feliratokat, könnyen kerülhetek kellemetlen helyzetekbe. Ezért a mostani rövid kis kirándulás előtt is alaposan áttanulmányoztam a megfelelő turista-térképet. Agyban rögzítettem, merre kell menni, mit kell keresni menet közben, és persze el is vittem magammal a térképet. A lényeg az volt, hogy amint beérünk a városba, bal kéz felől van egy tó, és a tó után balra kell fordulni a vár felé. Egyszerűnek látszott a dolog, ehhez még németül se kell tudni.
Nos - mentünk, már benn jártunk a városban, de sehol a tó! A legbiztosabb tájékozódási pont! Persze utak mentek balra, több is, mint amennyit a térképen feltüntettek, de ha tó nincs, hol kanyarodjak? 

Papi lakosztály - érdekes lenne tudni, hogyan lehetett
aludni ebben a pici ágyban!
Végül mégis, tó nélkül is befordultam egy helyen. Gondoltam, körülnézek, aztán majd csak lesz valami. Könnyen találtam parkolót. Látom, hogy egy szép téren vagyunk. Itt van a városháza, és egy nagyon szép hatalmas templom. De vár egy pici se! Körbejártunk, találtunk egy keskeny és meredek utcácskát, aminek Kastélysétány volt a neve magyarul (ezt még megértettem). Elindultunk ezen, remélve, hogy a várhoz vezet. Hát nem oda vezetett, hanem fől a hegyoldalba, ott pedig egyszer csak vége lett. Ekkor visszamentünk a térre, beültünk a kocsiba, és tovább mentünk - gondoltuk, még arrébb van a célpontunk. 

Látvány a papi lakosztály egyik ablakából
Mentünk, kiértünk a városból, de se a keresett tó, se a vár! Itt már meg kellett fordulni, mert egyértelmű volt, hogy elhagytuk a tavat és a várat. Jövünk vissza, egyszer csak szemünk elé került a vár teljes pompájában! Hát ez az, ami nem derül ki még a turista-térképből se: az nem mutatja avatatlan szemnek, hogy a mi irányunkból a vár egy magas szikla mögött helyezkedik el, az úttest és a keresett tó között pedig fák és sűrű bokrok takarják azt a tavat, amit olyan nagyon kerestünk.

Ezen a lépcsőn közlekedett a pap a kápolna, és az emeleti szobák
között

A lényeg az, hogy megtaláltuk a várat. Csak tájékoztatásul jegyzem meg, hogy a belépőjegy 5 Euróba kerül fejenként, idegenvezető nélkül. Viszont jár hozzá egy 4 oldalas magyar nyelvű tájékoztató.
Lovagterem

A vár nagyon rusztikus képet mutatott. Igazi lovagvár, katonai erőditmény, főúri lakosztálynak, kényelemnek semmi nyoma. Az egyetlen emberléptékű látványossága a papi lakosztály volt - most nem beszélek azokról a szobákról, melyeket a Trianon utáni tulajdonosa használt. Az egész várban ez a lakosztály tette rám a legnagyobb hatást. 

Várudvar

A várúr szobája

Néhány korabeli katonai egyenruha
Osztrák és magyar tábornok, valamint tisztek
Gyakran űz kellemetlen tréfát velem ez a blogszerkesztő program. Az előnézet teljesen más formát mutat, mint amit szerkesztéskor beállítok - no jó, ennek részben oka a karakterméretek különbözősége. De hogy a képeket is másképp jeleníti meg, az már nem normális dolog. De még ennél is nagyobb kellemetlenség, hogy gyakran veszít el szövegrészeket annak ellenére, hogy minden nézetváltás előtt kézzel is mentek! Újra kell gondolni a beállításokat, hogy a bosszantó dolgok minimálisra csökkenjenek.

Szép napot kívánok minden kedves olvasómnak!