Hare Krisna - Somogyvámoson

India - azt gondolom, ahányan vagyunk, annyiféleképpen gondolunk erre a kontinensnyi országra. Van, akinek a maharadzsák birodalma, másoknak a bengáli tigris, vagy éppen a Káma Szútra jut elsőre az eszébe. Vagy valami más. Aki már járt ott, annak nyilván egészen más, mint annak, aki csak könyvekből vagy filmekből szerzi az ismereteit. Nekem - sokakhoz hasonlóan - csak nagyon homályos elképzeléseim voltak/vannak India történelméről, kultúrájáról... gyerekkoromban talán a "80 nap alatt a Föld körül" című regényben olvastam a számunkra érthetetlen ottani életformáról.

Történt egyszer, hogy a Győri Nemzeti Színházban játszották a Hair című musicalt. Szünet volt két felvonás között. Kijöttünk az aulába, és akkor felcsendült egy fura kórus: "Hare Krisna..." - és persze tovább. Tódultunk a hang irányába, és akkor megláttunk egy furcsa öltözetű társaságot, akik tánclépésekkel jártak körbe az aulában, hangosan énekelte, és apró pogácsákat osztogattak a közönségnek. Narancsszínű öltözékben voltak, mely picit sem hasonlított a szokásos európai öltönyökhöz, vagy női viselethez. Suttogás indult a színházlátogatók között: "Kik lehetnek ezek?" Aztán terjedt a hír: Krisnások! A csoport énekelte a saját dalukat, jártak körbe, és közben fura kis hangszereket pengettek, vagy ütögettek. A szünet végén aztán csendesen elvonultak.

Ez volt az első találkozásom egy Indiai eredetű vallás követőivel.

Nem sokkal később aztán többet lehetett hallani róluk. Jótékonysági cselekedeteket végeztek, ehhez - többek között - Győr sétálóutcáján is adományokat gyűjtöttek. Találkoztam egy csoportjukkal Budapesten is, a Váci utcában. Feltűnt, ha akár csak egy kisebb összeggel is hozzájárulunk a munkájukhoz, mindig adnak cserébe ajándékot... ez lehet egy falatnyi édes sütemény, kis verset (mantrát) tartalmazó nyomtatvány, vagy a vallásukkal kapcsolatos könyv.

Befészkelte magát az agyamba az a gondolat, hogy meglátogatom a magyarországi legismertebb élőhelyüket Somogyvámoson. Idén a tervből valóság lett... egy rövid sétát tettem a Völgyben, és meglátogattam a templomukat.

A Krisna-völgy főbejárata

Zalakarosról indultunk a feleségemmel. Nejem egészen addig érdeklődést mutatott a völgy iránt, amíg a parkolóba be nem álltam a kocsival. Ott azt mondta, neki ennyi látnivaló elég is... én csak menjek be, Ő majd megvár a kocsiban.

Így történt, hogy bár ketten indultunk útnak, mégis egyedül sétáltam át a kapun. Előbb persze a recepción befizettem a nyugdíjas belépődíjat. Egy nagyon kedves Hölgy volt a vendégfogadó... még meg is lepődtem az öltözéke láttán, hogy magyarul szólalt meg! 😌

Visszapillantva

Indulás előtt még visszapillantottam, vajon Nejem nem gondolta-e meg magát. Úgy láttam, nem, maradt a kocsiban. 

Pagoda

Az első érdekesnek látszó hely fotóját mutatom. Egy kis tó partján két árnyat adó pihenőhely, akár meditálásra is alkalmas. Árnyékra akkor nem volt szükségem, mert meglehetősen borús idő volt anélkül is. Az előtérben álló pagodaszerű kis építményben Bhaktivédánta Szvámi Prabhupáda Ő Isteni Kegyelme mellszobra áll. Ő a Krisna-tudatú hívők közösségének alapítója.

A vallási közösség alapítójának szobra

Kép a tópartról

A tavacska.

A Krisna-völgyben biogazdálkodás folyik, a természetvédelemre igen nagy gondot fordítanak. Még erre a kis tavacskára is büszkék. Zavartalanul költhetnek itt vízimadarak, nem bántják őket. A távolban a közösség gyerekeinek iskolája látható.

Az iskola

Figyeljük meg a napelemeket az épület tetején! Nincsenek bekötve az országos villamos hálózatba, minden energiát megújuló energiákból állítanak elő.

Egy család lakóháza

Krisna-tudatú hívők temploma

A portánál kezdődő sétaút a templomhoz vezetett. Azzal a szándékkal érkeztem, hogy a templomot belül is megnézzem. A csend és mozdulatlanság azonban elbizonytalanított: illik-e egy ismeretlen vallás templomának nyugalmát megzavarni?

Óvatosan közeledtem, többször megálltam fényképezni. Reméltem, valaki felfigyel a közeledtemre, és vagy bevezet, vagy elküld...

Amint a bejárathoz közeledtem, egy hölgy lépett ki az ajtón. Üdvözölt, én elmondtam, mi járatban vagyok. Pár mondatot beszélgettünk, majd a templomba invitált.

Előbb megkérdeztem, készíthetek-e róla egy portrét. Beleegyezett, de a "Facebookra is feltehetem?" kérdésemre csak észrevehető tartózkodással mondott igent. A habozását tiszteletben tartva a róla készült fotót megtartom saját képgyűjteményemben...

A templomban aztán egy fiatalember gondjaira bízott.

Templombelső

A fiatalember bemutatkozott - természetesen az új vallásának megfelelő nevén. Ne kérdezzétek, hogy hívják... még elolvasni sem tudtam a névjegyét, nem hogy megjegyezni! 😌

Leültetett, és alaposan kikérdezett, mit tudok a vallásukról. Hát nem sokat... Akkor Ő beszélni kezdett. Sokat beszélt, nagyon érdekes dolgokat mondott. Nem állítom, hogy nagy részét vissza is tudnám mondani, de talán nem is ez volt a cél. Mindenesetre nem kis inger volt bennem néhány ponton, hogy vitába szálljak vele, de nem tartottam illendőnek. Elvégre én egy hívatlan vendég vagyok egy tiszteletre méltó vallás templomában...

Bhaktivédánta Szvámi Prabhupáda Ő Isteni Kegyelme

Egy apró - számunkra érdekes - információ. A vallási közösség alapítójának szobrát naponta tiszta ruhába öltöztetik, nyakába friss virágkoszorút helyeznek, és a "keze ügyébe" teszik a személyes használati tárgyait (sétabot, könyv stb.)

A függöny mögött az oltár

A templom legszebb részét - nem kis bánatomra - nem láthattam. A függöny mögött helyezkedik el az oltár. A függönyt naponta 12:45-kor húzzák el, naponta egyszer. Az idegenvezetőm biztatott, várjam meg ezt az időt... de nem tehettem, a korábban már említett ok miatt.

Falfestmény

Falfestmény

A képek megvilágítása az adott fényviszonyok miatt nem egyenletes

A Krisna-tudatú hívők közösségének alapítója

Templombelső

Időm véges, indulnom kellett. Miközben elköszöntem a kísérőmtől, felajánlottam némi hozzájárulást a karitatív tevékenységükhöz. Viszonzásul kaptam egy időszakos kiadványt a Völgy működéséről, és egy könyvet a közösségalapító tanításainak rövid összefoglalásával.

Azt gondolom, szép emlékekkel távoztam. Ajánlani tudom mindenkinek, hogy aki csak teheti, tegyen egy turistautat a Krisna-völgyben.

Szép napot minden olvasómnak!

A niklai remete egykori otthonában

Egyházas-nagyberzsenyi Berzsenyi Dániel (Egyházashetye, 1776. május 7. – Nikla, 1836. február 24.) magyar költő.

Jó vagy rossz szokásom szerint - immár többedszer - Zalakaroson szálltam meg feleségemmel együtt három éjszakára. Utazással együtt négy nap... rendszeres elfoglaltságon maximum ennyit enged megszakítás nélkül. Mint máskor sem, most sem a méltán híres gyógyvizet élveztük, hanem utazgatással töltöttük az időnket. Első teljes zalakarosi napunkon Nikla, a Berzsenyi-emlékek, és a Krisna-völgy volt a tervezett úticélunk.

Csak ritkán fordul elő, hogy komolyabb előkutakodást végzek az utazások előtt. Mondjuk... ez nem épp okos dolog részemről, viszont így van egyfajta spontán jellege minden kirándulásomnak.

De mielőtt "belecsapnék a közepébe", tekintsétek meg mostani posztom főszereplőnének a portréját:

Berzsenyi Dániel

 A fotóm egy megmaradt festményről készült. Rögtön elmondom, hogy a költő háza a II. világháborúban a szovjet csapatok használatában volt. Az első orosz katona, aki a házba lépett, első tevékenységeként szuronyával megszabdalta a festményt. Később a megrongált képet a falusiak mentették meg, és dugták el a "felszabadítók" elől.

Akkor tehát vissza az elejére:

Niklára érve tábla jelezte, merre van a Berzsenyi-múzeum. Haladtunk is a megadott irányba, egészen addig, amíg egy igencsak lestrapált kúria elé értünk. Nagyon elszomorodtam azon, amit láttam... 

Berzsenyi-kúria

Közel mentem hozzá, hogy meggyőződjek róla; valóban így ápolják a községben a legnagyobb magyar ódaköltő emlékét? Berzsenyi Dániel nevét azonban nem találtam az emléktáblán, viszont szerepelt rajta Berzsenyi Farkas neve, és az 1848-49-es szabadságharcban elesettek nevei.

Arra járó helybeliektől kértem információt, hogy mi ez az épület, és hol van a múzeum?

Készségesen - szinte mentegetőzve - mondták, hogy nem ez a múzeum... ez a kultúrház, csak borzalmasan leromlott állapotban van. A falunak azonban már meg van a pénze a felújításra, csak éppen el kell kezdeni a munkálatokat. 

Megmutatták, hol keressük a múzeumot. Meg is találtuk... nagy örömünkre ez már méltó állapotban volt.

Berzsenyi-múzeum

A kapu nyitva, szinte hívogatta a látogatókat. A nyitvatartást jelző tábla szerint épp zárva van az intézmény, ezért azt gondoltam, csak néhány külső fotó készítésére lesz alkalmam. Amint az épület közelébe értem, egy barátságos Hölgy jött ki elém, és invitált beljebb. Mondtam, nem alkalmatlankodnék, ha zárva tartanak... erre a Hölgy megnyugtatott, menjek csak, nyitva tartanak... ekkor hívtam a nejemet is, aki eddig a kocsiban várakozott.

Emléktábla és koszorúk

Rövid pillanat alatt kellemes beszélgetés alakult ki a vendéglátó Hölgy és köztünk. Sokat mesélt a költőről: Tőle tudtam meg, hogy a jelenlegi kultúrházat Berzsenyi Dániel építette a fiának, és Tőle hallottam a portré és az orosz katona történetét is. Mesélt a Berzsenyiek rendszeres családi találkozóiról, és büszkén említette, hogy a költő összes egyenesági leszármazottját személyesen ismeri.

Emlékszoba a főbejárattal szemben

Berzsenyi Dániel egykori kúriája - ma múzeum

Berzsenyi Dániel egykori kúriája - ma múzeum

Berzsenyi Dániel egykori kúriája - ma múzeum

Berzsenyi Dániel egykori kúriája - ma múzeum

Nagyon sajnáltam, hogy a látogatás végén nem találtuk meg a temetőt. Valószínűleg félreértettünk valamit, és nem a megfelelő irányban indultunk el.

Megtaláltuk viszont a falu szélén azt az új, szép nagy házat, amely ma is a Család birtokában van, és hazatelepült családtagok élnek benne.

Berzsenyi Család

Ide természetesen nem kérezkedtünk be, csak az utcaszintről készítettem képet.

Legyen szép napja minden blogolvasó Barátomnak...

Szabadka (szerbül Суботица / Subotica)

A szomorú vicc szerint kis hazánk arról híres, hogy körös-körül önmagával határos. Mert tudom, hogy a világot nem járhatom körbe, hát megpróbálom kis hazánkat a jelenlegi határain kívül körbejárni... azaz majdnem körbe, mert Ukrajnába azért nem igyekszem eljutni... pedig szívesen látnám Munkács várát...

Ha csak néhány kilométerre is, de tegnap átléptem néhány órára Szerbia mai határát is egy autóbuszos kirándulás keretein belül. Vándorbotos útitársaimmal (és feleségemmel) együtt Szabadkára utaztam. Ezzel gyakorlatilag - Ukrajna kivételével - minden körülöttünk található országban tettem egy- vagy több kirándulást.

"Szabadka (szerbül Суботица / Subotica, horvátul Subotica, latinul: Maria-Theresiopolis, németül: Maria-Theresianopel) város és község Szerbiában, a Vajdaság északi részén, az Észak-bácskai körzetben, Magyarország déli határától 10 km távolságban. Az Észak-bácskai körzet adminisztratív központja." - Wikipédia

A turistáskodás célja a szabadkai piac meglátogatása volt. Tipikus nyugdíjas- és női program... :-)

Nem titkolom, hogy engem a piac csak igen kevéssé érdekelt. Szerencsémre ebben feleségem is egyetértett velem, ezért körülbelül negyedórányi piaclátogatás után a város megtekintésére indultunk.

Az adott körülmények miatt a szokásos rohanós tempómat feleségem sétatempójához igazítottam. Mivel a gyülekezési időig rendelkezésünkre álló teljes időt a belvárosban szándékoztunk eltölteni, számítottam rá, hogy így is tudok néhány emlékképet készíteni Szabadkáról.

Római katolikus templom

 Helyi specialitásokat, Szabadkára jellemző építészeti emlékeket kerestem elsősorban. Mivel nem tudtam, mire számíthatok, minden - ami nem új és nem modern - megragadta a figyelmemet. Mint ez a templom is. Közel mentem hozzá, de egyetlen apró fölirat, tábla nem tájékoztatott arról, melyik felekezet temploma lehet az épület. Támpont csak a csúcson lévő kereszt lehetett. 

Jött át a parkon két hajléktalan alkesznek látszó úriember... kérdezem tőlük, melyik felekezet temploma ez a templom? Azt mondják, nem tudják, csak azt, hogy a második legöregebb templom ez a városban. A legöregebb arra van... és mutatják, merre. Megköszöntem az információ... máris tudok valamit, nem igaz?

Kálvária és templom

A közpark mellett volt egy másik park is. Ez azonban be volt kerítve, a kapuja pedig be volt zárva. A kerítésen belül egy nagyon szépnek tűnő Kálvária és egy kicsi templom - vagy nagy kápolna - volt. Képet csak a vasrácson átdugott objektívvel készíthettem.

Temető

A főút felől nézve sok kis torony teteje látszott egy domb mögött. Nem igazán tudtam elképzelni, mi lehet ott, mert azt gondoltam, hogy az kizárt, hogy ennyi templomtornyot látok. Pedig a látvány egyértelműen ezt sugallta.

Nagy kíváncsisággal mentünk hát abba az irányba, egy keskeny utcácskán át. A rejtély akkor oldódott meg, amikor egy hatalmas alapterületű temető került a szemünk elé. A kis tornyocskák pedig nem mások voltak, mint hatalmas kripták! Föld feletti kripták, tornyokkal! Döbbenten álltunk, és csak néztünk...

Temető

Kripták (vagy mauzóleumok?)

Rendkívül sajnáltam, hogy nincs időm bejárni a temetőt. Nagyon érdekelt volna, kik nyugszanak ezek alatt a monumentális síremlékek alatt. Vannak-e köztük történelmi személyiségek, ismert emberek, vagy csak igen gazdag "névtelenek" hagytak emléket ily módon maguk után?

Huszár hadnagy

Legmélyebb nyomot ez a síremlék hagyott az emlékezetemben. Egy magyar nemes, huszárhadnagy síremléke, aki az I. Világháború vége felé halt hősi halált.

Nejem és egy virágbolt

Menni kellett tovább, mert az idő múlt közben. Az "informátoraink" által megadott irányba mentünk tovább, újabb templomot keresni. A legrégibbet!

A Katedrális

Szabadkán - miután elcsatolták Magyarországtól - püspöki székhelyet hozott létre a Vatikán. Ez a templom tehát azóta püspöki templom. Mellette helyezkedik el a püspök palotája.

A Katedrális megrepedt homlokzata

Nejem lábait pihentetni egy padra ült, én pedig fotózni indultam. Nem kis meglepetésemre a korábbi informátoraimmal itt is találkoztam. Azt állították, hogy a Katedrális homlokzata már vagy 200 (kétszáz) évvel ezelőtt repedt meg... ők ezt egy TV-műsorban hallották. Most kezdtek felújításba... és valóban, az épület első fele el volt kerítve, mögötte valamifajta munkák folyhattak. Ottjártamkor nem, mert éppen vasárnap volt. 

Tartományi székház

 Nem messze egy nagy park egyik oldalán egy csodálatos épületet találtam. A torony ezúttal is megtévesztett, azt hitem róla, valami extra-nagy templom. Aztán kiderült, egészen más célból épült.

Ugyanaz színesben

A talány megfejtése

A háromnyelvű tábla közli, hogy ez a hely a Szerb Köztársaság, Vajdasági Autonóm Tartomány, Szabadka város, Szabadka Város Képviselő Testülete székháza.

Nekem úgy tűnik, némi etnikai konfliktus nyomait őrzi... ki tudja, mióta?

Népszínház

Ferences templom és rendház

A tartományi székház... egy búcsúpillantás

Az idő haladt, a szél fújt... aggódtam, hogy a nejem elunja magát  Katedrális mellett. Elindultam visszafelé. A szemem azonban állandóan a terepet pásztázta, kerestem, van-e még valami, amiről képet készíthetek.

Lábatlan villamos

Megláttam ezt a két régi villamoskocsit. Magamban "lábatlan villamosoknak" neveztem őket, mert a szervesen hozzájuk tartozó kerekeiktől megfosztották őket. Most már csak mankón álldogálnak szegények!

Zsinagóga

Utolsó fotótémám a város zsinagógája. Úgy tűnik, itt is építkezések folynak - legalábbis a palánkok erre engednek következtetni. Fotós szemmel nézve ez nagyon sajnáltam, mert az épület látható része gyönyörű. Egyben az egész még szebb lenne.

Meg kell említenem, hogy Szabadkán iszlám dzsámi, és minaret is található egy ideje. Sajnos, erre csak két pillantást vethettem: egyet a városba menet befelé, egyet pedig hazafelé jövet. A város egyik peremén található, ide nem jutottam el fotózni.

Hazafelé jövet igen alapos és hosszadalmas vámeljárásnak estünk alá a magyar határon. Azt tanácsolom mindenkinek, aki Szerbiában jár, ne csábuljon el az olcsó szesz és cigaretta áraktól! Még itthon, indulás előtt alaposan tájékozódjon az aktuális vámszabályokról.

Legyen szép napotok...

Pannonhalma - ahogy még nem volt

Pannonhalmát már sokféleképp bejártam az idők folyamán. Jelzem, ez csak a Főapátságra, és a hozzá tartozó arborétumra igaz. A városkán épp csak átutaztam, ha a fentebb említett helyeket céloztam kirándulásaim és fotózásaim során.

Megjegyzem, a mai napot nem erre szántam. Történt ugyanis, hogy a messze Alföldön élő (de Budapesten gyakran időző) barátaink (házaspár) jelezték, hogy szívesen megnéznék a tőzikés láperdőt Csáfordjánosfán. Jelenleg is Budapesten tartózkodnak, hamar Győrben lehetnek, és innen már csak egy ugrás Csáfordjánosfa.

Már nagyon régen találkoztunk utoljára, így kezdeményezésüknek feleségemmel együtt nagyon örültünk. Nem látszott akadály, akkor éppen szép időjárás volt errefelé.

Mint oly gyakran, a sors közbeszólt, egy alapos esős nap formájában, éppen a kirándulást megelőző napon. Tetézte a kellemetlenséget, hogy az időjósok a tervezett napra - történetesen mára - is hasonló esős, felhős napot jeleztek. Végül barátainkkal való egyeztetés után az a döntés született, hogy a győri látogatásukat más napra időzítik.

Ma valóban felhős, nem túl bizalomgerjesztő reggelre ébredtünk. Úgy gondoltam, ha társasággal nem is, de egyedül mégis el kellene mennem valahová, ahol fedél alatt, esőben is kihasználhatom szabadidőmet. Pannonhalma mellett döntöttem. Hogy miért, ha már úgyis sokat jártam ott? Elmondom...

A Főapátság már több évtizede kedvelt célpontom, ha kirándulni akarok. Sokan ismerik a helyet; most nem térek ki az értékeire, szépségére... de az érdekelne, sokan ismerik-e a képtárat!?

Néhány évtizede a turisták által is látogatható volt a képtár. Igen nagy hatással volt rám, és mély nyomokat hagyott az emlékezetemben egy festmény, amely "Halott Krisztus" címmel volt ismert. Egy akkori idegenvezető hívta fel a látogatók figyelmét arra, hogy nézzük a képet más-más szögből.... és azt tapasztaljuk, hogy bárhonnan nézzük, a fekvő test talpai mindig szemben vannak velünk! és igaz volt!

Már néhány éve annak, hogy újra látni szerettem volna a festményt, de a képtár kikerült a látogatható útvonalból. Addig-addig, amíg tavaly a helyszínen megkérdeztem a monostor egy lakóját, mi módon lehetne a képtárban látogatást tenni. Ő mondta el nekem, hogy a képtárat leköltöztették a városba, az egykori apátsági major egy átalakított épületébe. Ott látogatható.

Úgy gondoltam, a mai nap - akár esik, akár nem - alkalmas erre a látogatásra. Kocsiba ültem, és szemerkélő esőben Pannonhalmára mentem. Megjegyzem, készültem erre az útra már régen, ezért tudtam, hogy ha már ott vagyok, megnézhetek egy fotókiállítást, és egy régi pincészetet is.

Az idegenfogadóban két kiválóan barátságos hölgy fogadott... volt egy jó hírük, és egy rossz. A jó az volt, hogy megnézhetek mindent, a rossz az, hogy sehol nem készíthetek fényképet, még fotójegy ellenében sem! Emiatt aztán hiába húzta a vállam a nehéz, két gépet is tartalmazó fotóstáska, üres memóriakártyákkal fejeztem be a "fotósétámat"!

Másodszorra a fotókiállítást néztem meg. Különleges téma, különleges kiállítás.

https://www.facebook.com/events/1837251866555134/

Kép természetesen itt sem készült, de a fenti linken tájékoztatást kaphattok.

Következett a kőtár, képtár, és a kincstár kiállított darabjai. Lenyűgöző volt minden, amit láttam, és a "Halott Krisztus" című képet is megtaláltam. Hosszú ideig nem tudtam továbbmenni, annyira "megfogott", lenyűgözött!

Migazzi Kristóf váci püspök és bécsi hercegérsek híres gyűjteményének darabja volt a halott Krisztust ábrázoló, „Forgó Krisztus”-ként emlegetett, a 17. század első feléből származó kép. Mantegna követője festette; leegyszerűsített környezetben, de rendkívül bravúros perspektívában ábrázolja a halott Megváltót. A különleges optikai megoldás lényege: a fekvő alak talpa mindig a szemlélő felé néz. Ezt 1835-ben vásárolta a Főapátság.

http://apatsagimuzeum.hu/kiallitasok/allando/a-foapatsag-mugyujtemenyei/

Programom végeztével örömmel tapasztaltam, hogy a szemerkélő eső elállt... gyors döntéssel arra jutottam, hogy benézek az arborétumba. Eredményes fotózásra nem számítottam, hisz nyilvánvaló volt, hogy a talaj felázott, az aljnövényzet vizes... "talajközeli" virágokat hasrafekvés nélkül pedig makrózni nem lehet. De legalább a lehetőségeket felmérem! A kedvenc nemesített hunyorokat megtaláltam, már ki is nyílt néhány. A teljes virágzás azonban csak későbbre várható.

Itt már készítettem néhány fotót; ezeket meg is mutatom Nektek.

Ennyi volt a mai kirándulásom Pannonhalmán. Jó szívvel ajánlom mindenkinek: aki teheti, látogasson el oda maga is!

Szép napot kívánok minden látogatómnak!

Agymenésem van...

Nem tudom, ki hogy van vele... Nem tudom, ki hogy viseli, ha kedvenc, vele együtt öregedő hűséges négykerekűjében kárt tesz... Mondjuk, azért nem ijesztően nagyot, nem véglegeset, épp csak akkorát, hogy kb. két hétig nem tud beleülni! Mondjuk (azt is), ha két hétig áll a parkolóban, az nem baj... mert megvan a jó érzés, hogy ha akar, akkor beleülhet. De teljesen más az, ha akar, és nem ülhet bele! Mert mondjuk egy szuperokos főtudor belebetonozik egy vascsövet a bevásárlóközpont parkolójának néhány pontjára. Persze, pont akkorákat, hogy a gépkocsi vezetője a vezetőülésből meg ne lássa! Aztán amikor tolat, fordul ki a szélső parkoló állásból, akkor a kocsija eleje éppen nekikanyarodik annak a korlátnak! A gyanútlan vezető meg csak a recsegés-ropogásra eszmél, miközben arra koncentrál, hogy neki ne tolasson a mögötte érkező autónak!

Nos, a sokadik kárvallottként így jártam én is. Mondom, sokadikként, mert más is járt már ugyanott hasonlóképp, amint a több, már kidöntött vaskorlát ezt bizonyítja...

Ideges lettem, fölment a vérnyomásom nem kicsit, amikor megláttam a kocsim jobb elején a behorpadt karosszériát, két tenyérnyi helyen levált zománcot, lógó lökhárítót... de mit tehettem? Rúgjak bele a már amúgy is földön fekvő vascsőbe? Nem lett volna úriemberhez méltó magatartás :-)

Még aznap fölkerestem egy karosszéria-lakatos mesterembert. Nézi a "sebet", sorolja, milyen munkákat kell elvégezni, aztán a végén mondd egy picit sem barátságos összeget: ennyibe fog kerülni, és másfél hét múlva lesz kész. Kicsit megszédültem... ismerem a magyar árképzési gyakorlatot, rögtön arra gondoltam, hogy ez a végén másfélszer ennyi lesz... azt már meg se mertem kérdezni, ÁFA-val ennyi, vagy anélkül?

A lényeg: ma telt le az ígért határidő, de a mester nem telefonált... Gondoltam, úgyis sétálni akarok, elmegyek a telephelyre, megnézni mi újság. A telephely "természetesen" zárva volt, a kocsim meg sehol... Még jó, mint ha éreztem volna, hogy ez lesz a dolog vége mára, vittem magammal egy kis fotómasinát, hogy ha az idegeimet nyugtatás céljából sétálok egyet a napsütésben, akkor azt ne a megszokott kis gépem nélkül tegyem.

A mestert azért fölhívtam telefonon, tájékoztasson az aktuális helyzetről... mondta, hogy egésznapos áramszünet, meg olyan hibák, amit a munka átvételekor még nem látott... szóval, kell még néhány nap! Ohó, mondtam ugye, hogy másfélszer annyiba fog kerülni!

Igyekeztem lehiggadni, aztán elindultam a belváros felé. Közben járt az agyam mindenfélén...  Készítettem néhány képet a Rábáról a Petőfi-hídon állva. Szemembe ötlöttek a Kossuth utca templomtornyai. Azokról meg az "Öt templom fesztivál". Nem vagyok igazi fesztiválra járó, de azt mindenképpen érdekesnek találom, hogy van Győrben egy olyan utca, ahol (egy kis jóindulattal mondva) egyetlen utcában öt vallásnak van temploma! 

A Kossuth utca más tekintetben is unikum Győrben. Valaha jómódú kereskedők, gazdálkodók, mesteremberek lakták a környéket, többnyire szép házakban. Aztán jött egy bizonyos politikai áramlat. A "naplopó burzsujokat, semmittevő kulákokat" el kell zavarni. Meg is tették, házaikba pedig a - mai szóhasználattal élve - "rejtett munkaerő tartalék" - nem a napon barnult - etnikum családokat telepítettek. Meg is lett ennek az "áldásos" következménye... néhány fotón - legalább a felszín - látható is lesz.

Vissza a lényegre! Az a gondolatom támadt, hogy elsétálok a Kossuth utcán addig, ameddig el merek sétálni... aztán kattintok néhányat, amíg fel nem figyel rám valaki, hogy fényképezőgép van nálam.

Megjegyzem, az utca eleje rendezettnek mondható, a dzsumbuj kicsit kijjebb kezdődik.

Győr, Petőfi-híd

 A sétámat lényegében itt kezdtem. Ebből a nézetből két templom is látszik: balra a református templom tornya, jobbra a zsinagóga.

Petőfi-híd

Megfogott ez a látvány. Érdekesnek találtam a híd szerkezetének látványát. Balra a görögkatolikus, jobbra pedig a református templom.

A zsinagóga épület-együttese

Váratlanul bukkant fel előttem a pónifogat

A zsinagógától a - népszerű nevén - evangélikus Öregtemplom - udvarára igyekeztem. Bemenni azonban nem tudtam, mert egy pónifogat foglalta el a bejárati kaput. Miután felocsúdtam, megkérdeztem a fogatost, készíthetek-e néhány fotót róla, és a kocsijáról. Készségesen beleegyezett...

Pónifogat kifelé a templomkertből

Evangélikus Öregtemplom

Nem csak templom van itt, hanem több oktatási intézmény, és idősotthon is. Nagy felújítási munkák folynak, mozgást korlátozó kerítésekkel. Sajnos, az adott körülmények között csak nappal szemben tudtam - jobb híján ilyen - képet készíteni.

EYOF lakótelep épül

Pillantsunk egy kicsit a Kossuth-utcán túlra is - ha már itt járunk. Nem messze innen épül az EYOF (magyarul Európai Ifjúsági Olimpiai Fórum) résztvevői számára az Olimpiai Falu. persze, nem csak ez a tömb, hanem több is... a versenyek végén a lakótelepként, lakásokként kerülnek értékesítésre. Az Európai Olimpián a 14 - 18 éves korosztályú sportolók vesznek részt.

Menház Színpad

  Menház: "

Győr, Kossuth utca 24.

A Győri Zsidó Hitközség 1913-ban alapítványt hozott létre egy menház és tápintézet funkciójú épület építésére és annak üzemeltetésére. A Mocsányi Károly és Stadler Dezső tervei alapján építtetett közösségi épület a városrész markáns, jelentős építészeti értékkel is bíró épülete. A háború után az épület eredeti funkcióját elvesztette, városi tulajdonba került.

Közelmúltban a hitközség visszavásárolta, és MENHÁZ néven kulturális célokra kívánja hasznosítani. 2014 nyarán az épület földszintjén Zsidó Vallástörténeti és Helytörténeti gyűjtemény és Holokauszt emlékkiállítás nyílt."

 Ebben a házban működik Gáti Oszkár színművész különleges színháza. Kb. 80 férőhelyes a nézőtér, az előadó művészek pedig szinte a közönség sorai között játszanak.

A Menház utcai homlokzata

A zsinagóga épületegyüttese

A református templom

Ebben a templomban vettem részt egy alkalommal Varnus Xavér felejthetetlen orgona-koncertjén. 

Római katolikus templom

Ez már a negyedik templom a sorban, ebben az utcában. (A távolban látszik az ötödik tornya). A kép jobb oldalán már feltűnnek az elképesztő állapotban lévő, tönkretett, egykor gyönyörű polgárházak...

Kossuth Lajos utca

A kép jobb szélén az utolsó rendbetett épület. Ami tőle balra van, hát az katasztrófa...

A fenti képhez kapcsolódva...

Mi lesz itt? Mi lesz ebből?

Szent Miklós Görögkatolikus Egyházközösség

Ez van...

Idáig jutottam. Készítettem egy vagy több képet mind az öt egyház templomáról. Tovább nem mentem az utcában, mert itt már komolyan elgondolkodtam azon, vajon valóban Győrben járok?

Gépemet itt gondosan elcsomagoltam, táskájába rejtettem, ne is lássa senki, hogy mi van nálam. Visszafelé már kissé sietősebbre fogtam a lépteimet... nem mondom, miért!

Legyen szép napotok...