Szabadka (szerbül Суботица / Subotica)

A szomorú vicc szerint kis hazánk arról híres, hogy körös-körül önmagával határos. Mert tudom, hogy a világot nem járhatom körbe, hát megpróbálom kis hazánkat a jelenlegi határain kívül körbejárni... azaz majdnem körbe, mert Ukrajnába azért nem igyekszem eljutni... pedig szívesen látnám Munkács várát...

Ha csak néhány kilométerre is, de tegnap átléptem néhány órára Szerbia mai határát is egy autóbuszos kirándulás keretein belül. Vándorbotos útitársaimmal (és feleségemmel) együtt Szabadkára utaztam. Ezzel gyakorlatilag - Ukrajna kivételével - minden körülöttünk található országban tettem egy- vagy több kirándulást.

"Szabadka (szerbül Суботица / Subotica, horvátul Subotica, latinul: Maria-Theresiopolis, németül: Maria-Theresianopel) város és község Szerbiában, a Vajdaság északi részén, az Észak-bácskai körzetben, Magyarország déli határától 10 km távolságban. Az Észak-bácskai körzet adminisztratív központja." - Wikipédia

A turistáskodás célja a szabadkai piac meglátogatása volt. Tipikus nyugdíjas- és női program... :-)

Nem titkolom, hogy engem a piac csak igen kevéssé érdekelt. Szerencsémre ebben feleségem is egyetértett velem, ezért körülbelül negyedórányi piaclátogatás után a város megtekintésére indultunk.

Az adott körülmények miatt a szokásos rohanós tempómat feleségem sétatempójához igazítottam. Mivel a gyülekezési időig rendelkezésünkre álló teljes időt a belvárosban szándékoztunk eltölteni, számítottam rá, hogy így is tudok néhány emlékképet készíteni Szabadkáról.

Római katolikus templom

 Helyi specialitásokat, Szabadkára jellemző építészeti emlékeket kerestem elsősorban. Mivel nem tudtam, mire számíthatok, minden - ami nem új és nem modern - megragadta a figyelmemet. Mint ez a templom is. Közel mentem hozzá, de egyetlen apró fölirat, tábla nem tájékoztatott arról, melyik felekezet temploma lehet az épület. Támpont csak a csúcson lévő kereszt lehetett. 

Jött át a parkon két hajléktalan alkesznek látszó úriember... kérdezem tőlük, melyik felekezet temploma ez a templom? Azt mondják, nem tudják, csak azt, hogy a második legöregebb templom ez a városban. A legöregebb arra van... és mutatják, merre. Megköszöntem az információ... máris tudok valamit, nem igaz?

Kálvária és templom

A közpark mellett volt egy másik park is. Ez azonban be volt kerítve, a kapuja pedig be volt zárva. A kerítésen belül egy nagyon szépnek tűnő Kálvária és egy kicsi templom - vagy nagy kápolna - volt. Képet csak a vasrácson átdugott objektívvel készíthettem.

Temető

A főút felől nézve sok kis torony teteje látszott egy domb mögött. Nem igazán tudtam elképzelni, mi lehet ott, mert azt gondoltam, hogy az kizárt, hogy ennyi templomtornyot látok. Pedig a látvány egyértelműen ezt sugallta.

Nagy kíváncsisággal mentünk hát abba az irányba, egy keskeny utcácskán át. A rejtély akkor oldódott meg, amikor egy hatalmas alapterületű temető került a szemünk elé. A kis tornyocskák pedig nem mások voltak, mint hatalmas kripták! Föld feletti kripták, tornyokkal! Döbbenten álltunk, és csak néztünk...

Temető

Kripták (vagy mauzóleumok?)

Rendkívül sajnáltam, hogy nincs időm bejárni a temetőt. Nagyon érdekelt volna, kik nyugszanak ezek alatt a monumentális síremlékek alatt. Vannak-e köztük történelmi személyiségek, ismert emberek, vagy csak igen gazdag "névtelenek" hagytak emléket ily módon maguk után?

Huszár hadnagy

Legmélyebb nyomot ez a síremlék hagyott az emlékezetemben. Egy magyar nemes, huszárhadnagy síremléke, aki az I. Világháború vége felé halt hősi halált.

Nejem és egy virágbolt

Menni kellett tovább, mert az idő múlt közben. Az "informátoraink" által megadott irányba mentünk tovább, újabb templomot keresni. A legrégibbet!

A Katedrális

Szabadkán - miután elcsatolták Magyarországtól - püspöki székhelyet hozott létre a Vatikán. Ez a templom tehát azóta püspöki templom. Mellette helyezkedik el a püspök palotája.

A Katedrális megrepedt homlokzata

Nejem lábait pihentetni egy padra ült, én pedig fotózni indultam. Nem kis meglepetésemre a korábbi informátoraimmal itt is találkoztam. Azt állították, hogy a Katedrális homlokzata már vagy 200 (kétszáz) évvel ezelőtt repedt meg... ők ezt egy TV-műsorban hallották. Most kezdtek felújításba... és valóban, az épület első fele el volt kerítve, mögötte valamifajta munkák folyhattak. Ottjártamkor nem, mert éppen vasárnap volt. 

Tartományi székház

 Nem messze egy nagy park egyik oldalán egy csodálatos épületet találtam. A torony ezúttal is megtévesztett, azt hitem róla, valami extra-nagy templom. Aztán kiderült, egészen más célból épült.

Ugyanaz színesben

A talány megfejtése

A háromnyelvű tábla közli, hogy ez a hely a Szerb Köztársaság, Vajdasági Autonóm Tartomány, Szabadka város, Szabadka Város Képviselő Testülete székháza.

Nekem úgy tűnik, némi etnikai konfliktus nyomait őrzi... ki tudja, mióta?

Népszínház

Ferences templom és rendház

A tartományi székház... egy búcsúpillantás

Az idő haladt, a szél fújt... aggódtam, hogy a nejem elunja magát  Katedrális mellett. Elindultam visszafelé. A szemem azonban állandóan a terepet pásztázta, kerestem, van-e még valami, amiről képet készíthetek.

Lábatlan villamos

Megláttam ezt a két régi villamoskocsit. Magamban "lábatlan villamosoknak" neveztem őket, mert a szervesen hozzájuk tartozó kerekeiktől megfosztották őket. Most már csak mankón álldogálnak szegények!

Zsinagóga

Utolsó fotótémám a város zsinagógája. Úgy tűnik, itt is építkezések folynak - legalábbis a palánkok erre engednek következtetni. Fotós szemmel nézve ez nagyon sajnáltam, mert az épület látható része gyönyörű. Egyben az egész még szebb lenne.

Meg kell említenem, hogy Szabadkán iszlám dzsámi, és minaret is található egy ideje. Sajnos, erre csak két pillantást vethettem: egyet a városba menet befelé, egyet pedig hazafelé jövet. A város egyik peremén található, ide nem jutottam el fotózni.

Hazafelé jövet igen alapos és hosszadalmas vámeljárásnak estünk alá a magyar határon. Azt tanácsolom mindenkinek, aki Szerbiában jár, ne csábuljon el az olcsó szesz és cigaretta áraktól! Még itthon, indulás előtt alaposan tájékozódjon az aktuális vámszabályokról.

Legyen szép napotok...

Pannonhalma - ahogy még nem volt

Pannonhalmát már sokféleképp bejártam az idők folyamán. Jelzem, ez csak a Főapátságra, és a hozzá tartozó arborétumra igaz. A városkán épp csak átutaztam, ha a fentebb említett helyeket céloztam kirándulásaim és fotózásaim során.

Megjegyzem, a mai napot nem erre szántam. Történt ugyanis, hogy a messze Alföldön élő (de Budapesten gyakran időző) barátaink (házaspár) jelezték, hogy szívesen megnéznék a tőzikés láperdőt Csáfordjánosfán. Jelenleg is Budapesten tartózkodnak, hamar Győrben lehetnek, és innen már csak egy ugrás Csáfordjánosfa.

Már nagyon régen találkoztunk utoljára, így kezdeményezésüknek feleségemmel együtt nagyon örültünk. Nem látszott akadály, akkor éppen szép időjárás volt errefelé.

Mint oly gyakran, a sors közbeszólt, egy alapos esős nap formájában, éppen a kirándulást megelőző napon. Tetézte a kellemetlenséget, hogy az időjósok a tervezett napra - történetesen mára - is hasonló esős, felhős napot jeleztek. Végül barátainkkal való egyeztetés után az a döntés született, hogy a győri látogatásukat más napra időzítik.

Ma valóban felhős, nem túl bizalomgerjesztő reggelre ébredtünk. Úgy gondoltam, ha társasággal nem is, de egyedül mégis el kellene mennem valahová, ahol fedél alatt, esőben is kihasználhatom szabadidőmet. Pannonhalma mellett döntöttem. Hogy miért, ha már úgyis sokat jártam ott? Elmondom...

A Főapátság már több évtizede kedvelt célpontom, ha kirándulni akarok. Sokan ismerik a helyet; most nem térek ki az értékeire, szépségére... de az érdekelne, sokan ismerik-e a képtárat!?

Néhány évtizede a turisták által is látogatható volt a képtár. Igen nagy hatással volt rám, és mély nyomokat hagyott az emlékezetemben egy festmény, amely "Halott Krisztus" címmel volt ismert. Egy akkori idegenvezető hívta fel a látogatók figyelmét arra, hogy nézzük a képet más-más szögből.... és azt tapasztaljuk, hogy bárhonnan nézzük, a fekvő test talpai mindig szemben vannak velünk! és igaz volt!

Már néhány éve annak, hogy újra látni szerettem volna a festményt, de a képtár kikerült a látogatható útvonalból. Addig-addig, amíg tavaly a helyszínen megkérdeztem a monostor egy lakóját, mi módon lehetne a képtárban látogatást tenni. Ő mondta el nekem, hogy a képtárat leköltöztették a városba, az egykori apátsági major egy átalakított épületébe. Ott látogatható.

Úgy gondoltam, a mai nap - akár esik, akár nem - alkalmas erre a látogatásra. Kocsiba ültem, és szemerkélő esőben Pannonhalmára mentem. Megjegyzem, készültem erre az útra már régen, ezért tudtam, hogy ha már ott vagyok, megnézhetek egy fotókiállítást, és egy régi pincészetet is.

Az idegenfogadóban két kiválóan barátságos hölgy fogadott... volt egy jó hírük, és egy rossz. A jó az volt, hogy megnézhetek mindent, a rossz az, hogy sehol nem készíthetek fényképet, még fotójegy ellenében sem! Emiatt aztán hiába húzta a vállam a nehéz, két gépet is tartalmazó fotóstáska, üres memóriakártyákkal fejeztem be a "fotósétámat"!

Másodszorra a fotókiállítást néztem meg. Különleges téma, különleges kiállítás.

https://www.facebook.com/events/1837251866555134/

Kép természetesen itt sem készült, de a fenti linken tájékoztatást kaphattok.

Következett a kőtár, képtár, és a kincstár kiállított darabjai. Lenyűgöző volt minden, amit láttam, és a "Halott Krisztus" című képet is megtaláltam. Hosszú ideig nem tudtam továbbmenni, annyira "megfogott", lenyűgözött!

Migazzi Kristóf váci püspök és bécsi hercegérsek híres gyűjteményének darabja volt a halott Krisztust ábrázoló, „Forgó Krisztus”-ként emlegetett, a 17. század első feléből származó kép. Mantegna követője festette; leegyszerűsített környezetben, de rendkívül bravúros perspektívában ábrázolja a halott Megváltót. A különleges optikai megoldás lényege: a fekvő alak talpa mindig a szemlélő felé néz. Ezt 1835-ben vásárolta a Főapátság.

http://apatsagimuzeum.hu/kiallitasok/allando/a-foapatsag-mugyujtemenyei/

Programom végeztével örömmel tapasztaltam, hogy a szemerkélő eső elállt... gyors döntéssel arra jutottam, hogy benézek az arborétumba. Eredményes fotózásra nem számítottam, hisz nyilvánvaló volt, hogy a talaj felázott, az aljnövényzet vizes... "talajközeli" virágokat hasrafekvés nélkül pedig makrózni nem lehet. De legalább a lehetőségeket felmérem! A kedvenc nemesített hunyorokat megtaláltam, már ki is nyílt néhány. A teljes virágzás azonban csak későbbre várható.

Itt már készítettem néhány fotót; ezeket meg is mutatom Nektek.

Ennyi volt a mai kirándulásom Pannonhalmán. Jó szívvel ajánlom mindenkinek: aki teheti, látogasson el oda maga is!

Szép napot kívánok minden látogatómnak!

Agymenésem van...

Nem tudom, ki hogy van vele... Nem tudom, ki hogy viseli, ha kedvenc, vele együtt öregedő hűséges négykerekűjében kárt tesz... Mondjuk, azért nem ijesztően nagyot, nem véglegeset, épp csak akkorát, hogy kb. két hétig nem tud beleülni! Mondjuk (azt is), ha két hétig áll a parkolóban, az nem baj... mert megvan a jó érzés, hogy ha akar, akkor beleülhet. De teljesen más az, ha akar, és nem ülhet bele! Mert mondjuk egy szuperokos főtudor belebetonozik egy vascsövet a bevásárlóközpont parkolójának néhány pontjára. Persze, pont akkorákat, hogy a gépkocsi vezetője a vezetőülésből meg ne lássa! Aztán amikor tolat, fordul ki a szélső parkoló állásból, akkor a kocsija eleje éppen nekikanyarodik annak a korlátnak! A gyanútlan vezető meg csak a recsegés-ropogásra eszmél, miközben arra koncentrál, hogy neki ne tolasson a mögötte érkező autónak!

Nos, a sokadik kárvallottként így jártam én is. Mondom, sokadikként, mert más is járt már ugyanott hasonlóképp, amint a több, már kidöntött vaskorlát ezt bizonyítja...

Ideges lettem, fölment a vérnyomásom nem kicsit, amikor megláttam a kocsim jobb elején a behorpadt karosszériát, két tenyérnyi helyen levált zománcot, lógó lökhárítót... de mit tehettem? Rúgjak bele a már amúgy is földön fekvő vascsőbe? Nem lett volna úriemberhez méltó magatartás :-)

Még aznap fölkerestem egy karosszéria-lakatos mesterembert. Nézi a "sebet", sorolja, milyen munkákat kell elvégezni, aztán a végén mondd egy picit sem barátságos összeget: ennyibe fog kerülni, és másfél hét múlva lesz kész. Kicsit megszédültem... ismerem a magyar árképzési gyakorlatot, rögtön arra gondoltam, hogy ez a végén másfélszer ennyi lesz... azt már meg se mertem kérdezni, ÁFA-val ennyi, vagy anélkül?

A lényeg: ma telt le az ígért határidő, de a mester nem telefonált... Gondoltam, úgyis sétálni akarok, elmegyek a telephelyre, megnézni mi újság. A telephely "természetesen" zárva volt, a kocsim meg sehol... Még jó, mint ha éreztem volna, hogy ez lesz a dolog vége mára, vittem magammal egy kis fotómasinát, hogy ha az idegeimet nyugtatás céljából sétálok egyet a napsütésben, akkor azt ne a megszokott kis gépem nélkül tegyem.

A mestert azért fölhívtam telefonon, tájékoztasson az aktuális helyzetről... mondta, hogy egésznapos áramszünet, meg olyan hibák, amit a munka átvételekor még nem látott... szóval, kell még néhány nap! Ohó, mondtam ugye, hogy másfélszer annyiba fog kerülni!

Igyekeztem lehiggadni, aztán elindultam a belváros felé. Közben járt az agyam mindenfélén...  Készítettem néhány képet a Rábáról a Petőfi-hídon állva. Szemembe ötlöttek a Kossuth utca templomtornyai. Azokról meg az "Öt templom fesztivál". Nem vagyok igazi fesztiválra járó, de azt mindenképpen érdekesnek találom, hogy van Győrben egy olyan utca, ahol (egy kis jóindulattal mondva) egyetlen utcában öt vallásnak van temploma! 

A Kossuth utca más tekintetben is unikum Győrben. Valaha jómódú kereskedők, gazdálkodók, mesteremberek lakták a környéket, többnyire szép házakban. Aztán jött egy bizonyos politikai áramlat. A "naplopó burzsujokat, semmittevő kulákokat" el kell zavarni. Meg is tették, házaikba pedig a - mai szóhasználattal élve - "rejtett munkaerő tartalék" - nem a napon barnult - etnikum családokat telepítettek. Meg is lett ennek az "áldásos" következménye... néhány fotón - legalább a felszín - látható is lesz.

Vissza a lényegre! Az a gondolatom támadt, hogy elsétálok a Kossuth utcán addig, ameddig el merek sétálni... aztán kattintok néhányat, amíg fel nem figyel rám valaki, hogy fényképezőgép van nálam.

Megjegyzem, az utca eleje rendezettnek mondható, a dzsumbuj kicsit kijjebb kezdődik.

Győr, Petőfi-híd

 A sétámat lényegében itt kezdtem. Ebből a nézetből két templom is látszik: balra a református templom tornya, jobbra a zsinagóga.

Petőfi-híd

Megfogott ez a látvány. Érdekesnek találtam a híd szerkezetének látványát. Balra a görögkatolikus, jobbra pedig a református templom.

A zsinagóga épület-együttese

Váratlanul bukkant fel előttem a pónifogat

A zsinagógától a - népszerű nevén - evangélikus Öregtemplom - udvarára igyekeztem. Bemenni azonban nem tudtam, mert egy pónifogat foglalta el a bejárati kaput. Miután felocsúdtam, megkérdeztem a fogatost, készíthetek-e néhány fotót róla, és a kocsijáról. Készségesen beleegyezett...

Pónifogat kifelé a templomkertből

Evangélikus Öregtemplom

Nem csak templom van itt, hanem több oktatási intézmény, és idősotthon is. Nagy felújítási munkák folynak, mozgást korlátozó kerítésekkel. Sajnos, az adott körülmények között csak nappal szemben tudtam - jobb híján ilyen - képet készíteni.

EYOF lakótelep épül

Pillantsunk egy kicsit a Kossuth-utcán túlra is - ha már itt járunk. Nem messze innen épül az EYOF (magyarul Európai Ifjúsági Olimpiai Fórum) résztvevői számára az Olimpiai Falu. persze, nem csak ez a tömb, hanem több is... a versenyek végén a lakótelepként, lakásokként kerülnek értékesítésre. Az Európai Olimpián a 14 - 18 éves korosztályú sportolók vesznek részt.

Menház Színpad

  Menház: "

Győr, Kossuth utca 24.

A Győri Zsidó Hitközség 1913-ban alapítványt hozott létre egy menház és tápintézet funkciójú épület építésére és annak üzemeltetésére. A Mocsányi Károly és Stadler Dezső tervei alapján építtetett közösségi épület a városrész markáns, jelentős építészeti értékkel is bíró épülete. A háború után az épület eredeti funkcióját elvesztette, városi tulajdonba került.

Közelmúltban a hitközség visszavásárolta, és MENHÁZ néven kulturális célokra kívánja hasznosítani. 2014 nyarán az épület földszintjén Zsidó Vallástörténeti és Helytörténeti gyűjtemény és Holokauszt emlékkiállítás nyílt."

 Ebben a házban működik Gáti Oszkár színművész különleges színháza. Kb. 80 férőhelyes a nézőtér, az előadó művészek pedig szinte a közönség sorai között játszanak.

A Menház utcai homlokzata

A zsinagóga épületegyüttese

A református templom

Ebben a templomban vettem részt egy alkalommal Varnus Xavér felejthetetlen orgona-koncertjén. 

Római katolikus templom

Ez már a negyedik templom a sorban, ebben az utcában. (A távolban látszik az ötödik tornya). A kép jobb oldalán már feltűnnek az elképesztő állapotban lévő, tönkretett, egykor gyönyörű polgárházak...

Kossuth Lajos utca

A kép jobb szélén az utolsó rendbetett épület. Ami tőle balra van, hát az katasztrófa...

A fenti képhez kapcsolódva...

Mi lesz itt? Mi lesz ebből?

Szent Miklós Görögkatolikus Egyházközösség

Ez van...

Idáig jutottam. Készítettem egy vagy több képet mind az öt egyház templomáról. Tovább nem mentem az utcában, mert itt már komolyan elgondolkodtam azon, vajon valóban Győrben járok?

Gépemet itt gondosan elcsomagoltam, táskájába rejtettem, ne is lássa senki, hogy mi van nálam. Visszafelé már kissé sietősebbre fogtam a lépteimet... nem mondom, miért!

Legyen szép napotok...

Jeges wellness a Gajában

Sok posztot közöltem az évek során a Bakony szurdokaiban tett kirándulásaimról. Ezek a túrák mind érdekesek voltak a maguk nemében. De akartam valami szokatlant is, valamit, ami nálam különlegességnek számít! Régóta tervezgetem, mi legyen az, hová menjek valamiért, ahol még úgy sosem jártam! Aztán arra jutottam, hogy téli, havas-jeges képeket kellene készítenem a Cuha-völgyről. Már magam elé képzeltem a kis zubogókat... havas környezet, finom kis jégcsipkék között szalad a patak... Ez az, ez kell nekem!

Vártam a megfelelő alkalmat. Legtöbbször a hó hiánya miatt halasztottam az utat, aztán nagy volt a hideg.... lusta is voltam időnként... közben meg új ötletem támadt! A havas Bakony meg jégcsipke meg miegymás az jó, de mindez a Gaja-szurdokban az igazi! A Római-fürdő! Az kell nekem!

Figyeltem az időjárás-jelentéseket. Úgy ítéltem, január vége felé a hideg napok után sok jég van, Győr környékéről ítélve az utak is jól járhatók, mindezek tetejére a műszaki felügyelet közlekedésre alkalmasnak ítélte öreg autómat - akkor hát ma, szombaton, január 21.-én célba vettem Bakonynánát!

Vittem magammal tükrös gépet teleobjektívvel, egy MILC-et a nagylátószögű fotókhoz, fotóállványt - mivel anélkül a "magamfajta" komoly fotós tapodtat se tesz - ja, meg fél literes palack ásványvizet. Az is kell az ilyen útra... Beöltöztem jó melegen - gumicsizma, sapka-sál, ahogy illik, bélelt terepnadrág, vastag dzseki. A gumicsizma persze pótcipőként szerepelt, abban autót vezetni nem lehet. Viszont nem ázik át a hóban!

Út közben már tapasztaltam, hogy a száraz út csak a Győr környékiek kiváltsága. A Bakony falvaiban már sok helyen erősen jégbordásak, helyenként havasak az utak. Ráadásul a hóréteg egyre vastagabbnak bizonyult, ahogy beljebb értem, közeledve a megcélzott nánai parkoló felé.

A fotós énem örült ennek, az autós felem már kevésbé.

A parkolóban egyedül voltam, senki nem érkezett előttem. Mire a félcipőmet a gumicsizmára cseréltem, addigra viszont jött egy másik úriember... méretes fotós zsákot vett a hátára, és igen hamar el is indult a Gaja melletti ösvényen.

Én kissé komótosabban (nehogy azt mondja valaki, hogy öregesebben!) ugyancsak útra keltem. Előbb a MILC-et helyeztem üzemkész állapotba, mert a telével csak makrókat szándékoztam fényképezni.

Bakony, Gaja-szurdok. Turistaút

A turistaút nyáron kényelmesen járható. Azt viszont hamar megtapasztaltam, hogy havas állapotban már közel se annyira! Az első szakasz széles, jól ki van járva, itt nem volt semmi gond. Később azonban már nagyon óvatosnak kellett lenni.

Bakony, Gaja-szurdok. Turistaút

Ez még a könnyebb szakasz. A gondolat azonban itt már megfogalmazódott a fejemben, hogy az a turista teszi jól, aki szöges bakancsban vág neki az útnak! 

Bakony, Gaja-szurdok. Turistaút

Ez az a Laokoón-csoportra emlékeztető gubancos gyökérzet, amely minden erre járó turista legalább tíz fotóján szerepel. Sokszor láttam már, de télen még nem. Hát így néz ki, oldalnézetben.

Bakony, Gaja-szurdok. Turistaút

A facsoport után hátam mögött hagyott útszakaszról nincs mi jót mondhatnék. nagyon - szinte csak lábnyomnyira - elkeskenyedik helyenként, ferdére is van taposva, a jeges hó borzasztóan csúszik. Úgy láttam, itt már jártak előttem, mert a legrosszabb szakaszokon valaki egy bottal száraz avart kapart a csúszós szakaszokra. Ennek köszönhetően végig lehetett botorkáni az ösvényen.

A cél közelében a patak kiszélesedik. Masszív, vastag jég fedi a vizet, a jeget pedig hóréteg. Ekkor már aggódtam, hogy találok-e olyan vízfolyást, melyet fotózni szeretnék. Jobb híján egyenlőre azt fényképeztem, amit láttam.

Bakony, Gaja-szurdok. Turistaút

Bakony, Gaja-szurdok. Turistaút

Ekkor láttam először a nap folyamán előttem érkező turistákat.

Bár a nap folyamatosan sütött, fényképezőgépemen a "napfény" fehéregyensúly volt beállítva, mégsem voltam elégedett az elkészült képekkel. Itt átállítottam a fehéregyensúlyt "árnyék"-ra... talán egy fél fokkal jobbak lettek a képek színei.

Bakony, Gaja-szurdok. Turistaút

Bánatomra a remélt jégcsipkéknek nyomát sem láttam. Annál inkább voltak drasztikus jégtömbök, a korábbi fagyok eredményeképpen. Azokon meg hóréteg... szinte semmi, ami egy fotós képzeletét megfoghatná.

Bakony, Gaja-szurdok. Turistaút

Ahol mégis volt kicsi rálátás a vízfolyásra, az több réteg jég mélységében volt. Úgy tűnik, folyamatosan csökkent a vízszint, és időnként a nagy hideg több rétegben hozott létre jeget. Mint ha most is éppen egy új jégréteg készülődne...

 

Bakony, Gaja-szurdok. Turistaút

Ezek a képek már a Római-fürdő zuhatagnál készültek. Az előttem haladó társaság már itt trécselt, csinálták a szelfiket a kőtömbökkel a háttérben. Én csak a kis gépemmel foglalkoztam. Az volt a tervem, hogy ha magamra maradok, akkor kezdek a tükrössel, állványról fotózni. A felszerelésemet egy kőtömbre pakoltam, a megfelelő alkalomra várva.

A turistatársak elmentek. Mivel ők gond nélkül sétálgattak a jégen, gondoltam, engem is megbír.... készíteni akartam egy olyan felvételt, amin talán látszik, hogy zubog le a víz a magasból.

Bakony, Gaja-szurdok. Turistaút

Ehhez oda kellett (volna) mennem a két szikla közé, ahol nyáron indul a vízesés. Aztán megtapasztaltam, hogy a jég csak addig elég vastag, amíg a víz folyása viszonylag lassú. Ahol az útja elkeskenyedik, a mozgás felgyorsul, vékonyabb a jégpáncél. egyszerre csak azt vettem észre, hogy majdnem derékig a jeges vízben vagyok!

Ne kérdezzétek, hogyan pattantam ki onnan fél másodperc alatt! :-)

De egyszer csak kint voltam, mielőtt bajom lett volna. Még arra is volt gondom, hogy a kezemben lévő gépből azonnal kivegyem az akkumulátort, mer a gép alja is kapott némi vizet.

Még lefotóztam a lyukat, ahol akaratom ellenére jeges fürdőt vettem, aztán befejezettnek tekintettem az aznapi fotózást. Dzsekim zsebeiből kiszórtam a jeget, cuccaimat összeszedtem, és tempós gyaloglással megindultam vissza a kocsihoz. Arra számítottam, ha kimelegszem, nem hűl át a szervezetem (igaz, csak deréktól lefelé). 

Bakony, Gaja-szurdok. Turistaút

Ezen a képen megmutatom, hogyan néz ki nyáron az a hely, ahol a baleset ért.

Nem ragozom tovább a sztorit: hazaértem, félig már megszáradva (kb. egy órás az autóút). Itthon azonnal a fürdőkádba ültem, jó meleg vízbe... még az ebédemet is ott fogyasztottam el.

Háááát, ennyi volt a mai kalandom

Legyen szép napotok!

Kalandom az autópályán

December közepe van, valamivel fagypont alatt a levegő hőmérséklete. Nap nincs még csak véletlenül se, felhőt, szürkeséget látok, ha kinézek az ablakon. Ráadásul irgalmatlan hideg a lakás, mert most "hőszigetelik" a panelházat, most alakítják át a központi fűtést... ez azzal jár, hogy napok óta nap közben nem fűtenek (éjjel szerencsére igen). Ilyenkor rossz a hangulatom, nem találom a helyem a lakásban. Tetejében szinte egész nap zajong a betonfúró, rögzítik a külső falfelületen a hőszigetelő elemeket.

Ezernyi gondolat kavarog a fejemben, hová kellene elmenni a nehezen viselhető állapotok elől. Jutnak eszembe a még normális körülmények között szövögetett terveim; elsősorban adventi vásárlátogatások kapcsán. Veszprém, Budapest... még Pécs is megfordult a fejemben! Veszprémbe el is mentem még advent elején, de utána bekeményített a hideg, nem volt nagy kedvem újabb utakat tenni. Aztán ki tudja miért, valami különös indíttatást éreztem a Biatorbágyra menni, megnézni a viaduktot, amit Matuska Szilveszter felrobbantott hajdanán. Lehet, hogy a belső énem szerint én is robbanásközeli állapotban voltam valamikor?

Aztán döntöttem: szokásom szerint úgy, ahogy egyetlen tervemben sem szerepelt. A Hanságba megyek, madárlesre! Persze, ha van madár ilyenkor. Gondoltam, ha mást nem is, vadludakat talán látok.

Másnap aztán magamra öltöttem természetjáró kommandós öltözékemet :-). Fényképező apparátot nem akartam vinni magammal, mert lassan a fotózással is oda jutok, mint Cilike a szappanoperában: "eddig-eddig-eddig vagyok vele". Aztán az indulás pillanatában mégiscsak fölkaptam a kis SONY MILC-emet... hogy nézne ki, ha a megrögzött turistafotós gép nélkül menne kirándulni?

Nem árt tudni, hogy Győrből a Hanság felé két útvonalon is el lehet jutni. Egyik lehetőség a régi 85-ös és 86-os főutak - ezek nem útdíjkötelesek. Aztán van a 85-össel majdnem párhuzamosan haladó új M85-ös pálya. Namost ezek az utak össze-vissza össze vannak kötözve lehajtókkal, körforgalmakkal, mert a pályáról is el kell érni a közbeeső településeket. Sofőr legyen a talpán, aki GPS nélkül eligazodik azon, mikor melyik lehajtón vagy körforgalomból leágazáson kell haladnia. Én már tudom gyakorlatból, hol mire kell figyelni, tehát nyugodt szívvel indultam útnak. Amúgy is a legegyszerűbb - bár nem a legrövidebb - utat szoktam használni. Ez úgy van, hogy az új pályán megyek a Szombathely felé tartó elágazásig, innen Csorna felé egy körforgalomban, egészen a város első körforgalmáig, ahol aztán a 86-os főúton haladok tovább. Most is így tettem. Megérkeztem a célpontként kiválasztott helyre, leparkoltam, és gyalog mentem tovább a madármegfigyelő torony irányába.

Hűvös volt, tempós gyalogságra váltottam. Részben amiatt, hogy kimelegedjek, részben amiatt, hogy a decemberi ellustulásomból valamelyest kizökkentsem magam. Közben nézegettem jobbra-balra. Leginkább a bal kézre eső hatalmas horgásztó tetszett. Télen, befagyva még nem láttam...

Horgásztó - itt csak félig befagyva

 Érdekesnek találtam, hogy bár összefüggő jégréteg volt a tó legnagyobb részén, egy néhány méter széles csíkban nem volt jég.

Út közben nem sok fotózni való téma akadt. Nagyon nem bántam, hisz mint említettem, nem fotózni, inkább csak gyalogolni, mozogni akartam elsősorban. Leginkább a Hany vizes területei mentén látható hódrágta fák voltak izgalmasak. Ezekről készítettem néhány felvételt, korábban már bemutattam őket a Facebook oldalamon.

A kocsimtól a madárlesig tartó út nem éppen egy teljesítmény-túra, de azért tempós gyaloglás közben meg tudja mozgatni az ember izmait. Kicsit jól is esett a pihenés, amikor a madárles tetejére felkapaszkodtam, és onnan körbenéztem a tavakon.

Hanság

 Mit mondjak.... szép volt, ha figyelembe vesszük, hogy tél van gyakorlatilag. De azért a tavaszi üde zöld látványa valahogy jobban megfog.

Ja igen... a madarak! Sem út közben, sem a madárlesről nem láttam sokat. Néhány kárókatonát, szürkegémet a levegőben, repülés közben. Vadludat eddig nem, a hangjukat sem hallottam. Mondjuk, ezen nem nagyon csodálkoztam, mert tudtam, hogy nap közben többnyire a mezőkön tartózkodnak.

A testmozgató gyalogtúrámat ezzel még nem fejeztem be. A madárlesről leszállva elindultam a két tó között a zsilipek felé vezető úton. Csend volt, nyugalom, magányos és hangtalan sétám nem zavart senkit és semmit. Azt a traktort meg pláne nem, amelyik jött velem szemben. Nyilván valamilyen munkát végzett valahol. Ezt abból gondoltam, hogy végig az úton erőteljes gépi talajalakító tevékenység nyomai látszottak.

Ezen az úton már lazára vettem a sétát. Élveztem a hideg, friss levegőt, a csendet - amikor már hallótávolságon kívül került a traktor. A mellettem lévő csatornán fagyott, fotózható jégalakzatokat kerestem, és az itt is igen tevékeny hódok helyébe próbáltam képzelni magam. 

Közben azért megjelent a levegőben néhány madár is. Figyeltem a reptüket... Ekkor már láttam "V" alakban repülő, hangosan gágogó vadlúd-csapatot is. 

A zsilipek (útkereszteződés) előtt kicsit jobb lett a rálátás a vízfelületre. Pontosabban jégfelületre. De gyanítom, itt is voltak szabad vízcsíkok, mint a horgásztavon, mert a távolban fekete valamik hosszú sorát figyeltem meg. 

Hanság

 Először azt gondoltam, zsombék, amit látok. Alapos és hosszabb megfigyelés után azonban mozgást lehetett felfedezni a látványban. Itt-ott még lúdhangok is kivehetőek voltak. Akkor már tudtam, jó nagy távolságban vadlúd csapatot látok.

Hanság

 A tavak közti utak kereszteződéséből visszafordultam. Nem sokkal a madármegfigyelő torony előtt természetőrökkel találkoztam, akik azon a környéken megpihenő lúdcsapatot figyelték meg. Gondolom, éjszakára sokkal nagyobb tömegben vannak itt a vadludak, mint amennyit nap közben látni lehet.

Ennyi időt szántam a Hansági erőnlétjavító túrámra. Innen már a kocsimhoz gyalogoltam, újra jó tempót diktálva magamnak.

No, most mondom el, honnan a cím...

 A gátőrház melletti parkolóból becsatlakoztam a 86-os útra, és a szokott módon haladtam Csorna felé. Nem sokkal a város előtt felfedeztem, hogy átadtak egy újonnan megépített elkerülő útszakaszt. Tábla jelezte, hogy erre lehet menni Győr irányába.

OK, akkor menjünk arra. Gondoltam, majd lesz egy körforgalom, ahonnan rá lehet hajtani az új M85-re. Mentem is a szokott tempómban, amikor láttam, hogy irányjelző tábla tudatja a járművezetőkkel - nagyon sok más infóval együtt - hogy hamarosan következik a Győr felé vezető leágazás. Visszavettem a tempót úgy 90 km/óra körülire, hogy figyelhessem az újabb jelzéseket. Egyszercsak a hátam mögött éktelen recsegő trombitálás hallok! Mivel minden idegszálammal a lehajtót kerestem, úgy megijedtem a kocsiban, majdnem kiugrottam a szélvédőn! Ijedten nézek a visszapillantó tükörbe... akkor látom, hogy mögöttem egy irdatlan nagy piros kamion már szinte a rendszámtáblámat kocogtatja az orrával - menjek már gyorsabban, mert neki rettentően sürgős dolga van! Nézem az oldalsó tükröt - nem is egyedül van, hanem hárman nyomulnak mögöttem! (Máig sem értem, miért nem mentek át a gyorsító sávba, ha annyira az útjukban voltam). Csak törtmásodperc kellett ahhoz, hogy belássam, és döntsek: itt nem segít más, csak a padlógáz, vagy egy perc múlva ezek laposvasat csinálnak az autómból! Oda is léptem a gáznak, majd figyelve előre, hátra,  jóleső érzéssel konstatáltam, hogy gyorsan növekszik a távolság köztem, és az üldöző konvoj között.

Amikor már kissé lenyugodtam, keresni kezdtem, hol van a Győr felé vezető lehajtó. Nos, hol van? Éppen akkor fordult el szép szabályos ívben jobbra az az útvonal, amelyiken nekem ott kellett volna lennem! De én nem ott voltam, hanem a Szombathely felé tartó autópályán haladtam még mindig elég jó tempóban!!! Az út szélén pedig hatalmas zöld táblák hirdették, hogy jó irányban megy az, aki Horvátország vagy Szlovénia fővárosába igyekszik! 
Most mi a fenét csináljak? Eszembe jutott a sok vicc és rémtörténet az autópályán forgalommal szembe közlekedő autósokról, a rosszul megválasztott felhajtókon autópályára tévedőkről. Épp előző nap olvastam a  Facebookon egy eszmefuttatást a témáról. Sok okos hozzászóló el sem tudja képzelni, mi kényszerít hibázni egy-egy gépkocsivezetőt egészen addig, amíg magával is meg nem történik hasonló eset.
Tudtam, hogy meg nem fordulok azért, hogy visszamenjek a lehajtóhoz, pedig talán egy kilométert kellett volna szembe mennem az egyébként meg majdnem üres autópályán. Azt viszont nem tudtam, hol tudok legközelebb szabályosan lemenni - csak azt tudtam, hogy valahol biztosan le tudok menni. El is kellett mennem egészen Szilsárkányig, ahol egy jó nagy hurkot megtéve, két körforgalmat érintve újra ráhajthattam az M86-ra, most már a Szombathely felől Csorna-Győr irányba vezet oldalra.

Szóval: kedves kamion-sofőrök! Legyetek kissé türelmesebbek az idegen utakon közlekedő gépjármű vezetőivel! Nincs mindig minden vezető orra előtt egy GPS, mint nektek!

Köszönöm a türelmeteket!