Kalandom az autópályán

December közepe van, valamivel fagypont alatt a levegő hőmérséklete. Nap nincs még csak véletlenül se, felhőt, szürkeséget látok, ha kinézek az ablakon. Ráadásul irgalmatlan hideg a lakás, mert most "hőszigetelik" a panelházat, most alakítják át a központi fűtést... ez azzal jár, hogy napok óta nap közben nem fűtenek (éjjel szerencsére igen). Ilyenkor rossz a hangulatom, nem találom a helyem a lakásban. Tetejében szinte egész nap zajong a betonfúró, rögzítik a külső falfelületen a hőszigetelő elemeket.

Ezernyi gondolat kavarog a fejemben, hová kellene elmenni a nehezen viselhető állapotok elől. Jutnak eszembe a még normális körülmények között szövögetett terveim; elsősorban adventi vásárlátogatások kapcsán. Veszprém, Budapest... még Pécs is megfordult a fejemben! Veszprémbe el is mentem még advent elején, de utána bekeményített a hideg, nem volt nagy kedvem újabb utakat tenni. Aztán ki tudja miért, valami különös indíttatást éreztem a Biatorbágyra menni, megnézni a viaduktot, amit Matuska Szilveszter felrobbantott hajdanán. Lehet, hogy a belső énem szerint én is robbanásközeli állapotban voltam valamikor?

Aztán döntöttem: szokásom szerint úgy, ahogy egyetlen tervemben sem szerepelt. A Hanságba megyek, madárlesre! Persze, ha van madár ilyenkor. Gondoltam, ha mást nem is, vadludakat talán látok.

Másnap aztán magamra öltöttem természetjáró kommandós öltözékemet :-). Fényképező apparátot nem akartam vinni magammal, mert lassan a fotózással is oda jutok, mint Cilike a szappanoperában: "eddig-eddig-eddig vagyok vele". Aztán az indulás pillanatában mégiscsak fölkaptam a kis SONY MILC-emet... hogy nézne ki, ha a megrögzött turistafotós gép nélkül menne kirándulni?

Nem árt tudni, hogy Győrből a Hanság felé két útvonalon is el lehet jutni. Egyik lehetőség a régi 85-ös és 86-os főutak - ezek nem útdíjkötelesek. Aztán van a 85-össel majdnem párhuzamosan haladó új M85-ös pálya. Namost ezek az utak össze-vissza össze vannak kötözve lehajtókkal, körforgalmakkal, mert a pályáról is el kell érni a közbeeső településeket. Sofőr legyen a talpán, aki GPS nélkül eligazodik azon, mikor melyik lehajtón vagy körforgalomból leágazáson kell haladnia. Én már tudom gyakorlatból, hol mire kell figyelni, tehát nyugodt szívvel indultam útnak. Amúgy is a legegyszerűbb - bár nem a legrövidebb - utat szoktam használni. Ez úgy van, hogy az új pályán megyek a Szombathely felé tartó elágazásig, innen Csorna felé egy körforgalomban, egészen a város első körforgalmáig, ahol aztán a 86-os főúton haladok tovább. Most is így tettem. Megérkeztem a célpontként kiválasztott helyre, leparkoltam, és gyalog mentem tovább a madármegfigyelő torony irányába.

Hűvös volt, tempós gyalogságra váltottam. Részben amiatt, hogy kimelegedjek, részben amiatt, hogy a decemberi ellustulásomból valamelyest kizökkentsem magam. Közben nézegettem jobbra-balra. Leginkább a bal kézre eső hatalmas horgásztó tetszett. Télen, befagyva még nem láttam...

Horgásztó - itt csak félig befagyva

 Érdekesnek találtam, hogy bár összefüggő jégréteg volt a tó legnagyobb részén, egy néhány méter széles csíkban nem volt jég.

Út közben nem sok fotózni való téma akadt. Nagyon nem bántam, hisz mint említettem, nem fotózni, inkább csak gyalogolni, mozogni akartam elsősorban. Leginkább a Hany vizes területei mentén látható hódrágta fák voltak izgalmasak. Ezekről készítettem néhány felvételt, korábban már bemutattam őket a Facebook oldalamon.

A kocsimtól a madárlesig tartó út nem éppen egy teljesítmény-túra, de azért tempós gyaloglás közben meg tudja mozgatni az ember izmait. Kicsit jól is esett a pihenés, amikor a madárles tetejére felkapaszkodtam, és onnan körbenéztem a tavakon.

Hanság

 Mit mondjak.... szép volt, ha figyelembe vesszük, hogy tél van gyakorlatilag. De azért a tavaszi üde zöld látványa valahogy jobban megfog.

Ja igen... a madarak! Sem út közben, sem a madárlesről nem láttam sokat. Néhány kárókatonát, szürkegémet a levegőben, repülés közben. Vadludat eddig nem, a hangjukat sem hallottam. Mondjuk, ezen nem nagyon csodálkoztam, mert tudtam, hogy nap közben többnyire a mezőkön tartózkodnak.

A testmozgató gyalogtúrámat ezzel még nem fejeztem be. A madárlesről leszállva elindultam a két tó között a zsilipek felé vezető úton. Csend volt, nyugalom, magányos és hangtalan sétám nem zavart senkit és semmit. Azt a traktort meg pláne nem, amelyik jött velem szemben. Nyilván valamilyen munkát végzett valahol. Ezt abból gondoltam, hogy végig az úton erőteljes gépi talajalakító tevékenység nyomai látszottak.

Ezen az úton már lazára vettem a sétát. Élveztem a hideg, friss levegőt, a csendet - amikor már hallótávolságon kívül került a traktor. A mellettem lévő csatornán fagyott, fotózható jégalakzatokat kerestem, és az itt is igen tevékeny hódok helyébe próbáltam képzelni magam. 

Közben azért megjelent a levegőben néhány madár is. Figyeltem a reptüket... Ekkor már láttam "V" alakban repülő, hangosan gágogó vadlúd-csapatot is. 

A zsilipek (útkereszteződés) előtt kicsit jobb lett a rálátás a vízfelületre. Pontosabban jégfelületre. De gyanítom, itt is voltak szabad vízcsíkok, mint a horgásztavon, mert a távolban fekete valamik hosszú sorát figyeltem meg. 

Hanság

 Először azt gondoltam, zsombék, amit látok. Alapos és hosszabb megfigyelés után azonban mozgást lehetett felfedezni a látványban. Itt-ott még lúdhangok is kivehetőek voltak. Akkor már tudtam, jó nagy távolságban vadlúd csapatot látok.

Hanság

 A tavak közti utak kereszteződéséből visszafordultam. Nem sokkal a madármegfigyelő torony előtt természetőrökkel találkoztam, akik azon a környéken megpihenő lúdcsapatot figyelték meg. Gondolom, éjszakára sokkal nagyobb tömegben vannak itt a vadludak, mint amennyit nap közben látni lehet.

Ennyi időt szántam a Hansági erőnlétjavító túrámra. Innen már a kocsimhoz gyalogoltam, újra jó tempót diktálva magamnak.

No, most mondom el, honnan a cím...

 A gátőrház melletti parkolóból becsatlakoztam a 86-os útra, és a szokott módon haladtam Csorna felé. Nem sokkal a város előtt felfedeztem, hogy átadtak egy újonnan megépített elkerülő útszakaszt. Tábla jelezte, hogy erre lehet menni Győr irányába.

OK, akkor menjünk arra. Gondoltam, majd lesz egy körforgalom, ahonnan rá lehet hajtani az új M85-re. Mentem is a szokott tempómban, amikor láttam, hogy irányjelző tábla tudatja a járművezetőkkel - nagyon sok más infóval együtt - hogy hamarosan következik a Győr felé vezető leágazás. Visszavettem a tempót úgy 90 km/óra körülire, hogy figyelhessem az újabb jelzéseket. Egyszercsak a hátam mögött éktelen recsegő trombitálás hallok! Mivel minden idegszálammal a lehajtót kerestem, úgy megijedtem a kocsiban, majdnem kiugrottam a szélvédőn! Ijedten nézek a visszapillantó tükörbe... akkor látom, hogy mögöttem egy irdatlan nagy piros kamion már szinte a rendszámtáblámat kocogtatja az orrával - menjek már gyorsabban, mert neki rettentően sürgős dolga van! Nézem az oldalsó tükröt - nem is egyedül van, hanem hárman nyomulnak mögöttem! (Máig sem értem, miért nem mentek át a gyorsító sávba, ha annyira az útjukban voltam). Csak törtmásodperc kellett ahhoz, hogy belássam, és döntsek: itt nem segít más, csak a padlógáz, vagy egy perc múlva ezek laposvasat csinálnak az autómból! Oda is léptem a gáznak, majd figyelve előre, hátra,  jóleső érzéssel konstatáltam, hogy gyorsan növekszik a távolság köztem, és az üldöző konvoj között.

Amikor már kissé lenyugodtam, keresni kezdtem, hol van a Győr felé vezető lehajtó. Nos, hol van? Éppen akkor fordult el szép szabályos ívben jobbra az az útvonal, amelyiken nekem ott kellett volna lennem! De én nem ott voltam, hanem a Szombathely felé tartó autópályán haladtam még mindig elég jó tempóban!!! Az út szélén pedig hatalmas zöld táblák hirdették, hogy jó irányban megy az, aki Horvátország vagy Szlovénia fővárosába igyekszik! 
Most mi a fenét csináljak? Eszembe jutott a sok vicc és rémtörténet az autópályán forgalommal szembe közlekedő autósokról, a rosszul megválasztott felhajtókon autópályára tévedőkről. Épp előző nap olvastam a  Facebookon egy eszmefuttatást a témáról. Sok okos hozzászóló el sem tudja képzelni, mi kényszerít hibázni egy-egy gépkocsivezetőt egészen addig, amíg magával is meg nem történik hasonló eset.
Tudtam, hogy meg nem fordulok azért, hogy visszamenjek a lehajtóhoz, pedig talán egy kilométert kellett volna szembe mennem az egyébként meg majdnem üres autópályán. Azt viszont nem tudtam, hol tudok legközelebb szabályosan lemenni - csak azt tudtam, hogy valahol biztosan le tudok menni. El is kellett mennem egészen Szilsárkányig, ahol egy jó nagy hurkot megtéve, két körforgalmat érintve újra ráhajthattam az M86-ra, most már a Szombathely felől Csorna-Győr irányba vezet oldalra.

Szóval: kedves kamion-sofőrök! Legyetek kissé türelmesebbek az idegen utakon közlekedő gépjármű vezetőivel! Nincs mindig minden vezető orra előtt egy GPS, mint nektek!

Köszönöm a türelmeteket!