A Fáni-völgy, és a Néma barátok kolostora

A legkisebb mértékig sem vagyok botanikus, mégis valami különös érdeklődés vesz erőt rajtam, ha találkozom néhány vadvirág nevével. Ilyen virág a kockásliliom, leánykökörcsin, a kornistárnics, a turbánliliom... és még néhány. Mindegyikhez emlékek is fűznek; régi, kellemes fotótúrák emlékei.

Az elmúlt napokban éppen a turbánliliom fotózása volt aktuális. Kalkuláltam magamban, mikor lesz a legmegfelelőbb időpont, hogy elmenjek a Vértesbe új képeket készíteni. Mivel a virágnyílás időpontja nagyban a helyi klíma alakulásától függ, nagy szerencse kell ahhoz, hogy éppen a jó időpontban menjen oda az ember... Száz kilométer távolságból nem lehet a virágzás alakulását biztonságosan követni.

Idén a tavalyi fotózás időpontját választottam. Rögtön elárulom, nem volt szerencsés választás. Összesen egy darab elárvult, már bizony alaposan viseltes állapotú virágot találtam. Hogy mégse jöjjek haza kép nélkül, készítettem róla néhány fotót, ez igaz, de nagy csalódottságomban nem nagy lelkesedéssel. Több, szebb pedig nem volt égen-földön, pedig bejártam érte nagy területet az igen nehezen járható, meredek domboldalon. A talajon nagy "mászkálás" nyomai látszódtak. Jobb híján arra gondoltam, lelketlen fotósok 😣 taposták össze előttem a hunyorokat, meg más növényeket. (Aztán később egy kedvelt blogger ismerős felvilágosított, hogy őzek, vagy muflonok lehettek, amiknek kedvenc csemegéje a kinyílt turbánliliom). 

Turbánliliom

Ez az az egyetlen virág, amiről képet készíthettem. Jól látszik, hogy korábban volt mellette egy másik is, amit vagy lelegeltek a "kis alattomos virágzabálók", vagy egyszerűen csak elnyílt, és lehullott.

Harangvirág

Baracklevelű harangvirág

Nem túl elégedetten indultam visszafelé. Út közben - jobb híján - harangvirág fotózással próbáltam vigasztalni magam. Nem tudom, a két, színeiben eltérő virág azonos faj-e, vagy csak színváltozatok, de az tény, hogy nagyon szépek voltak. Volt sok mindkét változatból.

A visszaúton eszembe jutott, feleségem említette, szedjek bodzavirágot, ha látok valahol. Láttam. De azt nem fényképeztem, viszont begyűjtöttem belőlük egy adagot. Azóta remek bodzaszörpöt iszogatunk idehaza 😀

Visszaülve a kocsimba azt latolgattam, hová tovább innét... Mi esik útba? Igen, Majk... a néma szerzetesek (fehér barátok) kolostora. Meg a tó Bodajkon. Aztán ott van a Henryx farm... Hát akkor indulás! Ami az időbe belefér, az nem marad ki!

Amint Oroszlány felé haladva elmentem a Bányamúzeum feliratú tábla mellett, kísértésbe estem, hogy benézzek... de nem tettem, mert tudtam, így is túlterveztem magam, nem lesz idő mindent megnézni. A bányával együtt meg végképp nem. Majd később...

Az Oroszlányhoz tartozó Majkpusztán aztán beálltam a parkolóba. Előbb a tó partján lévő étteremben ettem egy "lájtos" ebédet, majd a kolostor épületei felé indultam. Itt is jártam már... először egy fotóstárssal... akkor éppen lekéstük az idegenvezetést, de a kapus szíve megesett rajtunk, és az udvarba beengedett minket. Azt mondta, járjuk körbe - nem tudom, hányszor - a csonka templomtornyot, és figyeljük meg, mi történik velünk. Köröztünk is szorgalmasan, a csoda azonban elmaradt... 😉

Most egyedül voltam. Kivártam az egész órát (kb. fél órányi várakozást jelentett ez). Akkor aztán kiderült, hogy belőlem áll a csoport... Sebaj, annál jobb nekem! A pénztárnak már nem, mert még nekem se kellett fizetni az életkoromra tekintettel.

Kísért egy nagyon barátságos idegenvezető. Sokat beszélt, türelmes volt, biztatott, hogy fényképezzek le mindent, ami tetszik. 

Majk, Kamalduli kolostoregyüttes

Majk, Kamalduli kolostoregyüttes

A fenti képek még a várakozás idején készültek, miközben a kolostor kertjében sétálgattam.

Egy cellaház kertje

Cellaház lakószobája

Ha celláról beszélünk, nekem mindig egy kicsi, kényelmetlen szobácska jut az eszembe. Börtöncella, remete-cella... Itt cellaházról beszélünk. Minden cellaház azonos alaprajz szerint készült, 80 négyzetméter alapterületű, és egyetlen szerzetes lakta. Volt hozzájuk egy kellemes méretű udvar, kert, ahol a szerzetes dolgozhatott, megtermelhette magának, amire szüksége volt. A házban műhelyszoba, kamra, beépített illemhely (!) - és ami a legfontosabb, minden szerzetes számára saját házikápolna!

Egyszemélyes házikápolna

Az egykori kolostorban ma már nem élnek szerzetesek. Egyetlen cellaház látogatható a turisták számára, amely teljesen korhűen, élethűen van berendezve.

A cellaházból a kolostor refektóriumába vezetett az utunk.

Refektórium

Gyönyörű... az egyike a legszebb helyeknek, amiket eddig láttam. A szemközti falon az Utolsó Vacsora jelenete van megfestve. A fotómon nem látszik jól, de balról nézve a negyedik (csillártól jobbra) apostol személyében egy kamalduli szerzetes van megfestve (a rend jellegzetes fehér köpenyében).

Refektórium

Szabadott fotózni az egész kolostorban, akár vakuval is. A refektóriumban azonban tiltva volt a vakuhasználat. A fenti kép emiatt rendkívüli szoftveres "gyötrésnek" lett kitéve... Minden hibája ellenére ragaszkodom hozzá, mert a terem egyik legszebb látványát nyújtja még így is. 

Kastélyszárny. Vadászterem

A szerzetes rendek feloszlatása után a fenntartó-tulajdonos gróf lakó- és vadászkastélyt rendezett be itt. (Közben azért történt egy-és más, erről nem akarok írni - barátod a Google!)

Íróasztal a gróf dolgozószobájában

Hölgyszoba a grófné számára

Íróasztal és szekreter az egyik Rákóczi emlékszobában

Rákóczi Ferenc fejedelem ugyan soha nem járt Majkon, de a szabadságharca leverése után néhány évig Franciaországban, az ottani kamalduliaknál talált menedéket. Ennek emlékére hoztak létre a magyar kamalduliak is három emlékszobát, Rákóczi relikviákkal.

Helytörténeti múzeum

Lengyel fotóművész kiállítása Majkon, a lengyel kamalduliak mai életéről készült képekből.

Konyha

Konyha

Az egyik közösségi kápolna

Az utolsó képekhez már nem nagyon van mit hozzáfűzni. Csodálnivaló volt minden, amit láttam... az élmény teljességét átadni szavakkal úgysem tudnám. Jó szívvel ajánlok mindenkinek egy látogatást a kolostorban, akinek csak lehetősége van rá.

Legyen szép napotok...