2015. július 13., hétfő

Melk "újratöltve"

Mondhatom, "megátalkodott" templomlátogató vagyok. Ha csak látok egy templomot, szinte mindig igyekszem bejutni, belülről is megnézni. Szeretem a templomok csendjét, régi korok hangulatát, szeretem élvezni a régi korok embereinek keze munkáját. Megérintek egy padot vagy faragott követ, elképzelem, ahogy épp a szemem láttára készítik, alakítják...
Nem véletlen, hogy ha kedvelt utazás-szervezőm, az Abdai Vándorbot Egyesület olyan - de csak egynapos - utat szervez, ahol templomokat, kolostorokat is útba ejt, megyek velük - ha csak tehetem.
Az elmúlt napok egyikén egy olyan utazáson vehettem részt, ahol ugyancsak kiélhettem a templomlátogatási szenvedélyemet. Szépen sorjában írok is majd ezekről; ma épp az ausztriai Melk város apátságának meglátogatásáról. Jártam már itt két éve is, és az akkori élmények felidézése miatt mentem újra.

Amennyire szeretem látni egy-egy templom szépségeit, annyira ellentmondásos érzéseim vannak a fotózással kapcsolatban. Egyrészt maga a fotózás is szenvedélyem... azt azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a sokszereplős utazások alkalmatlanok jó minőségű képek készítésére. Kevés az idő, sürget minket a mögöttünk jövő csoport idegenvezetője, de legfőképp idegesítenek - valljuk be - saját csoporttársaink. Persze, megértéssel vagyok másokkal szemben, hisz nem csak én, ők is szeretnének mennél több képet készíteni az útról. Így aztán "van kavarás", mindenki mozog, nincs pillanat, amikor akár több ember is "bele ne lépne" az eltervezett kompozícióba. Meg persze a fényviszonyok... Állvány használata szóba sem kerülhet, az ISO 800 pedig olyan szemcsézettséget eredményez, hogy csak na....! De további nyavalygás helyett nézzük a frissen készült idei képeimet:

Melk - Ausztria
Melk - Ausztria
Melk - Ausztria Belső udvar és díszkút
Melk - Ausztria
Egy különleges feszület a császári termek egyikében. Szeretem, ha nem a szokásos ábrázolásban látom a megfeszített Jézust.
Melk - Ausztria
A kincstár egészen különleges, szokatlan módon van megoldva. A falakat tükrök borítják; ezek egymással szemben elhelyezve többszörözik a képet.... a sarkokban egyetlen szobor eredetijét, és három tükörképét látjuk egyszerre, a falakon elhelyezett tükrök pedig szinte a végtelen hatását keltik. 
Melk - Ausztria
Pásztorbot feje drágakövekkel, üvegvitrinben...
Melk - Ausztria
Melk - Ausztria
A császári fogadóterem mennyezete. Fantasztikus, lenyűgöző....!
Melk - Ausztria
Császári fogadóterem. (Nagyon előnytelen fényviszonyok között készült, erősen manipulát, ennél fogva szemcsés kép... itt és most így sikerült)
Melk - Ausztria
Egy pillantás a városra a templom teraszáról
Melk - Ausztria
A templom főbejárata a teraszról nézve, erős ellenfényben.
Melk - Ausztria - apátsági könyvtár
Melk - Ausztria
A könyvtárból a templom felé haladva találkozunk ezzel a különös csigalépcsővel. Gyönyörűen, és igencsak trükkösen van elkészítve! A lépcső tetején és alján el van helyezve ugyanis egy-egy kör alakú tükör, pontosan akkora méretben, amekkora a csigalépcső belső köre. Itt is - hasonlóan a kincstárhoz - megsokszorozódott képhatás lép fel, azt az érzetet keltve, mint ha a lépcső a végtelen mélybe vezetne.
Melk - Ausztria
Itt már a templomban vagyunk. Azt a sok szépséget, ami a templom belsejében vár bennünket, szavakkal leírni nem lehet. Azt meg kell nézni! 
Melk - Ausztria Mennyezet
Melk - Ausztria Káprázatos szószék
Itt most be is fejezem, nem folytatom. Ha még szeretnétek látni a két évvel ezelőtt készített képeimet is, és az akkori blogposztomban leírt részletesebb ismertetőt, kattintsatok az alábbi linkre.

http://nadasdiszabo.blogspot.hu/2013/04/melk-apatsag-ausztria.html

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Túl szigorú vagy önmagadhoz! Nagyon szépek lettek a fotók!

Nádasdi Szabó Zoltán írta...

Köszönöm a figyelmedet, Cincike!