Dürnstein az osztrák Alsó-Ausztria szövetségi tartomány Krems járásnak 861 fős (2015) városa a Duna bal partján. A barokk temploma Wachau egyik jelképeként az UNESCO világörökségi
védelmét élvezi. A történelemben többször játszott fontos szerepet,
amikor itt raboskodott Oroszlánszívű Richárd, majd a napóleoni háborúk
alatt. - forrás: Wikipédia
Ebben a tündéri kis városkában is megfordultam nemrég a Vándorbot egyesület egyik kirándulása résztvevőjeként. Ekkor már túl voltunk a Melki Apátság megtekintésén, kicsit már fáradt voltam, de nagy élvezettel nézelődtem és fényképeztem az ódon falak között.
Dürnstein - osztrák Duna-kanyar |
Illetve előbb a Duna partján. A busz számára ugyanis parkolóhelyet kellett keresni előbb, amit közvetlenül a Duna partján találtunk, egy rövid sétányira a várostól. Az első képem is itt készült.
A város és a vár |
Amint elhagytuk az autóbuszt, indultunk is a város felé. Kellemes séta, adott alkalmat bőven a fényképezésre.
1192. decemberétől 1193. márciusáig a várban volt bebörtönözve I. Richárd angol király, más néven az Oroszlánszívű Richárd. - Wikipédia
A nevezetes vár ma már csak romjaiban létezik, a kép jobb felső sarkában látható.
Hajó és komp a Dunán |
Út közben egyik szemem folytonosan a Dunán tartottam, mert rendkívül szép látványt nyújtott. Nagy volt a hajóforgalom; kisebb-nagyobb hajók - sőt valóságos úszó szállodák járták a vizet.
Városi látkép |
Utunk a hegy lábánál, szőlőültetvény mellett haladt. Érdekesnél érdekesebb látvány tárult a szemem elé, ahogy a város irányába nézegettem.
Kolostor udvar |
Ágoston-rendi kolostorának (Augustiners-Choherrensteinstift) díszes épülete, gazdag stukkói és a vidéket uraló barokk tornya. A Dürnsteini Apátságot, 1410-től lakják. Ausztria egyik legszebb barokk apátsági épületegyüttese, kék-fehér plébániatemplomával. - Wikipédia
A kolostor gyönyörű temploma |
Főoltár |
Menekülő út |
Ez a csigalépcső valóságos kuriózum volt a számomra, mert hasonlót még nem láttam kolostorban. Ha ellenség közeledett a városhoz, főleg, ha már a kolostort is fenyegették, ezen a lépcsőn juthattak ki a szerzetesek a Dunához, és volt esélyük a menekülésre.
Terasz |
A templom torony alatti kapuja egy nagyon szép teraszra vezet. Innen csodásan belátható a Duna kanyarulata, a szemközti hegyek, települések. Igazi pihentető időtöltés a látványban való gyönyörködés.
Városháza |
Az igazi városnézés az apátsági látogatás után kezdődött. Ezen a képen a szépen díszített városháza látható. Nézzétek el nekem, hogy ennyire ferdére sikerült a fotó.... :-)
Szép barokk tér a városházával |
Kis csoportunk egy része a túravezetővel :-) |
A városlakók fő bevételi forrása az idegenforgalom mellett a bortermelés. Igyekeznek is minél nagyobb reklámot csinálni a - szerintük - kiváló boraiknak.
Borkimérés cégére |
Innen már újra a Duna partjára tartottunk. Hallgattunk egy kis sramli-zenét, néhányan egy kis borral, vagy más innivalóval frissítették magukat a nagy melegben. Aztán hamarosan indultunk tovább utunk újabb állomása felé.
Folytatása következik!!! :-)
Folytatása következik!!! :-)
Legyen szép napotok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése