Az idei Húsvét-hétfőt nem számítva 2006-ban jártam utoljára Hollókőn. Vannak fotóim arról a kirándulásról is... néha rá is pillantok a laptopomon tárolt albumra. Közben arra gondolok, jó lenne ide visszamenni! Láttam ugyanis akkor egyetlen "asszonyságot" helyi népviseletben. Szépséghiba, hogy későn pillantottam meg. Mire eszméltem, és kaptam a fotómasinám után, már el is viharzott mellettem. Egyetlen képet tudtam készíteni róla, azt is hátulnézetben! :-) Az öltözete így is nagyon szép volt... Azóta van/volt bennem nem kicsi késztetés, hogy népviseleteket fotózzak Hollókőn.
Nagy örömmel fedeztem fel az Abdán működő Vándorbot Egyesület idei utazási programjában a Húsvét hétfői locsolós programot! Azonnal jelentkeztem az utazásra, kicsit izgulva, hogy bármi akadály közbe ne jöjjön... Az más dolog, hogy kis híján jött... Nem részletezem, elég annyi, hogy fájós lábbal jártam végig nem egyszer Hollókő-Ófalu köves utcáit.
De a mai nap nem panasznap! Nézzük, mit fotóztam! Mondjuk úgy, egy részét, mert reményeim szerint a mai posztnak lesz folytatása is.
Népviseletes bábu |
Hollókő a Világörökség része, építészeti kultúrájának, kézművességének, népviseletének - és talán sok más egyébnek is - köszönhetően. Rögtön a műemlék utcák elején kis népviseletes bábu köszönti az ide érkezőket.
Hungary - Hollókő |
Amire Győrből Hollókőre érkeztünk, az Ófaluban (valamikor skanzenként emlegették, nem tudom, használják-e még ezt a kifejezést) már annyi volt az ember, hogy ki lehetett volna tenni a "Megtelt" táblát.
Hungary - Hollókő |
Alig pár pillanat múlva meg is láttunk egy néptánc csoportot, az egész nap zajló műsor, hagyományokat felelevenítő bemutatók résztvevőinek egy csoportját.
Hungary - Hollókő |
Hungary - Hollókő |
Készülődés az első bemutatóra. Megbeszélés, programegyeztetés a rendezőkkel. Itt már szorgalmasan fotózott mindenki!
Hungary - Hollókő |
Szeretek portrét fényképezni. Nem műtermi képeket, az más műfaj. Pillanatfelvételeket, élőképeket, a körülöttem zajló események jellegzetes arcait.
Hungary - Hollókő |
Árvalányhaj. Kalap mellé tűzve nagyon régen láttam ilyet utoljára.
Hungary - Hollókő |
Mivel a Húsvét-hétfő a lányok ünnepélyes meglocsolásáról szól, természetesen ilyenkor övék a főszerep. Természetes tehát, hogy a megjelenésük különös figyelmet keltett. Csinosak voltak, vidámak, üdék, ahogy illik!
Hungary - Hollókő |
Egy kis "csajos" játék, egymás szórakoztatására, a várakozás alatt.
Hungary - Hollókő |
Az utánpótlás. Egy ház verandájáról nézték a műsor előkészületeit. Később aztán ők is bekapcsolódtak, nem is kicsi szerep jutott nekik!
Hungary - Hollókő |
Szervezkednek a fiúk, taktikai megbeszélést tartanak! Fontos is a pontos stratégia, hisz komoly tétje van a sikeres ténykedésnek!
Hungary - Hollókő |
Jóképű fiatalemberek - nem csoda, hogy a lányok is szívesen álltak (később) a hideg vízzel teli vödrök elé! :-)
Hungary - Hollókő |
Hímzett ing, hímzett szalag a kalapon.... ahogy kell!
Hungary - Hollókő |
Sajnos, nem volt V.I.P. helyem a fotózáshoz, így aztán csak azt tudtam képre venni, ami elém került. Volt úgy, hogy szemből, volt úgy, hogy hátulról. De szép így is, nem igaz?
Hungary - Hollókő |
Egy igazán bájos táncos lány (erősen amatőr) portré-fotója.
Hungary - Hollókő |
Csoda-e, ha valaki mindig forgolódott körülötte? .-)
Hungary - Hollókő |
Közben megindultak a várakozó fiúk a vizes-vödrökkel. Ez a hölgy kapott is rendesen, mint a képen is látható! Elázott a szép ruha, ő pedig itt vacog a hidegben!
Hungary - Hollókő |
Nem csak ímmel-ámmal ment ám a játék! Ömlött a víz, és csurgott le a ruhán rendesen!
Hungary - Hollókő |
De nincs ám harag, csupa mosoly minden lány arca!
Hungary - Hollókő |
Huncut szemek, ezek nem is tudnak haragudni! Persze, hogy nem, tudják, még a hideg zuhét is csupa szeretetből kapják!
Hungary - Hollókő |
Hungary - Hollókő |
Kicsi fiúnak kicsi "vödör" dukál, de ők sem maradnak ki a játékból! Hihetetlen örömmel és jókedvvel öntözték a vizet a nagylányokra... azt látni kellett volna, hogy a nagylányok milyen szeretettel néztek rájuk.
Hungary - Hollókő |
Huncut csibészek ezek a fiúk! (Persze, a nagyfiúk "tanították" őket!)
Hungary - Hollókő |
Aztán beindult a "gőzhenger"! Megindult a legénycsapat! Volt futás, sivalkodás a lányok részéről! A legények meg utánuk, amíg csak tartott a víz a vödrökben!
Hungary - Hollókő |
Nagyfiúk, kisfiúk a jól végzett "munka" után.
Hungary - Hollókő |
Aztán még egy forduló! Nehogy kimaradjon valamelyik szépleány!
Hungary - Hollókő |
A Mester, és a tanítványok
Hungary - Hollókő |
A locsolást, "termékenységhozó áldást" illik megköszönni. A legények jutalma a hímes tojás, a lányok máris hozzák a legényeknek. (Ezúttal csokitojást)
Hungary - Hollókő |
És íme, a jutalom!
Első részletnek ennyi... mint sok más amatőr, én sem - vagy csak alig - vagyok szelektálni a képeim között, szívem szerint feltölteném valamennyit. De nem lehet, tudom, többeknek már ez is sok, unalmas. de azért majd hozok még....
Legyen szép napotok, gyertek vissza később is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése