Vártúra Sopronban - Taródi-vár

Ki gondolná, hogy valakinek Magyarországon a XX. század második felében várúri, vártulajdonosi ambíciói vannak? Egy soproni lakos, mesterember, név szerint Taródi István úgy gondolta. Már egészen fital korában várat épített magának: először fából, majd miután úgy gondolta, hogy a feltétételek adottak ehhez, kővár megépítésébe fogott! Mégpedig híresen szép helyen, Sopronban, a Löverekben! Szinte mindent munkát maga végzett. Fanatikus eltökéltsége oda vezetett, hogy élete végére készen is lett egy igazi kővár! 

Sopron - Taródi-vár

Persze, nincs még befejezett állapotban ma sem, de hát egy igazi várat talán soha nem fejeznek be - mindig van valami, amit hozzá kell építeni, vagy bővíteni, akár lebontani, és még erősebbre újjáépíteni. Taródi úr várát török vész soha nem fenyegette, de hát a vár attól még vár marad, hogy éppen kitört a világbéke!

Van már jónéhány éve annak, hogy először a várban jártam, feleségem és egy baráti házaspár társaságában. Maga a várúr vezetett körbe bennünket, és magyarázta el részletesen, mi az amit látunk. Mesélt az építkezés történetéről, távolabbi terveiről. Tetszett, amit láttam, érdekes volt, különleges és különc - tiszteltem eltökéltségéért és kitartásáért. Nem mindenki gondolkodott így. Sokan bolondnak tartották, várát egy időben Bolond-várnak hívták. Szerencsére ez a méltatlan jelző egy idő után elmaradt.

A várépítő ma már nem él. Művét örökösei göndozzák - megjegyzem nem sok sikerrel, és még kevesebb eltökéltséggel.

Talán az elmúlt évben ötlött fel bennem a gondolat, hogy újra meglátogassam néhai Taródi úr várát. Idén aztán a gondolatot tett követte. Információkat kerestem a várról az interneten (van bőven), telefonon ellenőriztem az interneten olvasható nyitvatartási időt. Megnyugtató választ kaptam, így hát vonatra ültem.

Még egy picit az előkészületekről... első látogatásom alapján tudtam, hogy a várat nem túl egyszeű megtalálni. Van egy turista térképrm a Soproni-hegységről - ezt tanulmányoztam, terveztem az útvonalat, merre menjek a pályaudvarról indulva. Úgy tűnt, térkép segítségével nem lesz gondom. Biztonság okából azért a GPS-t is a táskámba tettem, korábbi más utakon szerzett tapasztalataim alapján. Térképem tehát volt - de ennek a térképnek van egy óriási hiányossága - nem tartalmazza a városon belüli utcaneveket! Amint leszálltam a vonatról, és elővettem reménybeli kalauzomat, máris szembesültem ezzel a hiányossággal. Nagy önbizalmam mindjárt el is szállt, kénytelen voltam egy helyi járókelőtől felvilágosítást kérni. A Löverek zegzugos utcácskáiban aztán végképp használhatatlanná vált a térképem. Mit érek mindenféle turista-jelzésekkel, ha a helyszínen egy darabot se látok belőlük? Ha nagyritkán mégis, akkor meg éppen azt nem találom meg a térképen? És még csak utcaneveket sem, ami eligazíthatott volna!? Vagy a turistának nem szabad tudni egy városban, milyen nevű utcában jár??? Szinte szégyelltem magam önmagam előtt, de elő kellett venni a GPS-t. Beállítottam a gyalogos üzemmódot, földutak felismerését, meg mindent, amit kellett. Nos, ez a szerkezet el is kezdte mutatni, merre menjek. Ráirányított egy igen keskeny, de kikövezett ösvényre, ami olyan meredeken vezetett föl a hegyre, hogy 100 méter után már levegőt is alig kaptam. Mire ennek a szakasznak a végére értem, két liter folyadékot kiizzadtam, és legalább fél kiló "zsírt égettem" - ahogy Norbi mondaná. Később kissé könnyebb lett a terep, viszont megeredt az eső! Nem nagy zápor, de mégiscsak eső. Turista-felszerelésem természetesen ernyőt is tartalmazott, így nem áztam el. De a GPS-em nem díjazta a fölé tartott ernyőt, ezért néha elveszítette, hol is járok. Ilyenkor az ernyőt kissé ferdére állítottam, hogy a ketyere észhez térjen.

A "várkert" bejárata

A lényeg - megérkeztem a célomhoz. Amit első benyomásként megállapítottam, az csalódás volt, de pillanatok alatt beláttam, hogy az előzmények ismeretében nem is várhattam mást. Ahogy mentem a bejárat felé, szembe jöttek velem látogatók. Talán nem tévedek, ha az ő arcukon is csalódást láttam.

A vár jelenlegi kezelője meglátott, elém jött. Üdvözölt, és máris a vár történetének mesélésébe kezdett. Közben beérkeztünk a fogadó helyiségbe. Itt meglepően kevés belépődíjat kért - kérdés nélkül is nyugdíjas tarifát. Vásároltam egy színes brossúrát is, hogy párszáz forinttal kiegészítsem a belépő árát.

Miután az úr elmondta a tájékoztatóját, utamra engedett - így kísérő nélkül szabadon bolyonghattam a várban. Megjegyzem, nagy sajnálatomra csak egy részét lehetett bejárni, mert több helyiség - nyilván a romos állapotok miatt - le volt zárva.

Az eredeti főbejárat, hullóráccsal - meg sem szabad közelíteni.

Fanyar mosoly és csalódottság a távozó látogatók arcán.

Várfal, imitált ágyúkkal.

Nagyon vegyes érzelmeim voltak "vársétám" során. Elszomorított az óriási rendetlenség, rendezetlenség, mondhatnám káosz, ami a vár nagy részében tapasztalható volt. Ugyanakkor tiszeteletet ébresztett az idős Taródi úr óriási gyűjtőmunkája, amivel a különböző helyiségekben felhalmozott - hogy azt ne mondjam, egymásra dobált - tárgyakat összeszedte. Ha lenne rá pénze valakinek, csodás helytörténeti kiállítást lehetne itt létrehozni.

Régi bútorok

Kályha és szekér ugyanabban a helyiségben

Régi bútorok, használati tárgyak

Nagyon érdekelne, hogy ha egy szakértő megvizsgálná ezeket a tárgyakat, milyen véleményt alkotna róluk. 

Képek a falon

Várfalak, bástyák, tornyok

Egy hercig szélkakas az egyik torony tetején

Bástyák, tornyok

Bástyák, tornyok

A vár leglátványosabb - de nem a legfurább látnivalói! Ezekért menjünk vissza pár percre a belső helyiségekbe!

Az egyik berendezett szoba

Fürdőkád

Tudtátok, hogy tisztálkodik egy igazi modern várúr? Épít magának kőből fürdőkádat, alája fatüzelésű kályhát, jól begyújt, melegszik a - természetesen csapból folyó víz - aztán a lépcsőn fölmegy, átmászik a kád peremén, és élvezi a meleg vizet! Semmi "hőszolgáltató" melegvíz-számla, csak egy kis fenyőfa a mögöttes erdőből! 

Kandalló - vagy kályha?

Saját tervezésű és építésű fűtő-alkalmatosság. Nem tudom eldönteni, kályhának vagy kandallónak tituláljam!?

Muzeális motorkerékpár

Ez egy olasz gyártmányú, ma már muzeális értékű oldalkocsis motorkerékpár. Ezzel hordta fel a fiatal Taródi a hegyre az első köveket az építkezéshez.

És néhány búcsúpillantás a várra, távozás előtt:

Bástya

Vártorony

Ennyi volt, ami bemutatásra érdemes. Az "archívum" számára természetesen sokkal több kép készült, de ezeket nem mutatom meg - még Nektek se! Nem irigy vagyok - de akkor mivel ösztönöznélek Benneteket, hogy menjetek el Ti is, látogassátok meg az öregúr művét, és szerény belépődíjatokkal támogassátok a vár állagmegóvását?

Szép napot mindenkinek!