Bábolna - közbeszólt a meteorológia

Azt gondolom, szép portrék!

Igen, így volt! Nemrég jártam Dunaszegen, de kedden délelőtt már arról tanakodtam magamban, el kellene menni Bábolnára! Szívesen járok ott, nézegetem a lovas edzőpályán gyakorló lovasokat és gyönyörű lovakat, és talán leginkább Ölbőpusztán a karámokban legelésző, futkosó vagy éppen vágtázó, egymást froclizó növendék csődöröket. Mondtam is a feleségemnek, hogy hogy szerda délelőtt kocsizzunk ki. Mint várható volt, ő nem akart, de mondja nekem, hogy szerdára már jön a hidegfront, esőt jelez a meteorológia. És valóban: a TV-ben éppen időjárás jelentés kezdődött, szerdán esővel!

Sorban, egy-vonalban

Hát ez bizony baj! Ha az aszzonypajtás úgysem jön, akkor én akkor megyek, amikor akarok - esőben nem akarok, tehát megyek még ma délután! Kalap - akarom mondani sapka - kabát, kocsikulcs, és fényképezőgép, aztán már mentem is.

Ez már a bábolnai istálló, a képnek kicsit lejjebb lenne a helye

Fura dolog, hogy vagyok én tulajdonképpen ezekkel a nemes állatokkal! Szeretem őket, de félek is tőlük. Mint ahogy az okosok mondják, elől harap, hátul rúg, középen pedig nagyon le lehet esni róla. Úgyhogy én óvatos vagyok velük, három méternél közelebb nem megyek hozzájuk. Legfeljebb akkor, ha köztünk van  villanypásztor. Vagy jól ki vannak kötve. Különben egy nagy böhöm állat - hát nem? Mindig az jut eszembe, ha a közelükben vagyok, hogy fájna nekem, ha valamelyik véletlenül a lábamra tenné a patkóját. Úgy értem, a cipőmre, felülről, teljes súlyával. Szóval szeretem őket, csodálom őket. Az is tetszik, ahogy rögtön észreveszik, amint az ember megjelenik a karám közelében, picit gyanakodva nézegetnek, aztán egyikük kiválik a csapatból, és tesz néhány lépést felém. Aztán mégegy, meg mégegy. Végül az egész csapat odajön hozzám, fölsorakoznak a villanydrót mellett, aztán nézzük egymást. Nem szólnak, néha prüszkölnek egyet. Pózolnak egy kicsit, hamar belátják, hogy nincs kockacukor - akkor szép komótosan odébb lépkednek.

Vágta, vissza a szállásra

Mivel a fotózásra alkalmas helyen többnyire legénykorú csődörök szoktak tartózkodni, gyakran látni egymás közti rivalizálási jeleneteket. Ez nyáron, melegben nem túl gyakran fordul elő  - inkább télen, hidegben aktívabbak. Kergetik, rúgják, harapják egymást, keresik a fogást a riválisokon. Mindegyik erősebb, gyorsabb, ügyesebb akar lenni a másiknál. Megjegyzem, ez a mostani időszak nyárnak számít ilyen tekintetben. Most viszonylag nyugodtak voltak, kevés volt a fotózásra érdemes akció. Nem maradt azért üres a kártyám, mert éppen jöttek a lovászok, hogy a csikókat visszatereljék az istállókba. Ez némi kavarodást, a lovak részéről pedig pedig több-kevesebb vágtát szokott eredményezni, ami általában képre kívánkozó jelenet.

Hempergőzés a homokban

Megjegyzem, egy másik karámban elkülönítve vannak a kancák, egy harmadikban pedig néhány felnőtt korú ló szokott kinn tartózkodni. Ha van rá ideje a fotósnak, válogathat a témában. A lovászok - ha éppen terelés van, csak akkor tartózkodnak ott - rendkívül türelmesek és segítőkészek.
Amint a lovak elhúzták a csíkot, én is az istállók felé indultam. Benéztem az udvarra, megláttam egy barátságtalan kinézetű kutyát - akkor meg én húztam el a csíkot onnan igen gyorsan. De megint szerencsém volt, mert az úttest melletti karámba éppen akkor engedtek ki egy gyönyörű, majdnem teljesen fehér fejlett csődört. Csak úgy magába! nagy jeleneteket a paci nem csinált ugyan, de bemutatott néhány rövid vágtát, egy csomó porban hempergő figurát, és azt is megmutatta, hogyan nem szereti a konkurencia szagnyomát a homokban. Mit ne mondjak - örültem, hogy nem rám haragudott!

Hempergőzés II.

Végül elindultam vissza Bábolnára. Sajnáltam, hogy az edzőpályán éppen nem volt senki, de sokáig nem bánkódtam rajta. Bementem a méntelepre, és az ottani istállókban nézegettem, és fotóztam egy ideig. Itt is nagyon figyelmes a személyzet a pancser fotóssal szemben, megnyugtattak, hogy a lovakat nem zavarja a vaku villanása. Ezt mindig megkérdezem, hadd lássák, hogy fontosnak tartom, mit tudnak ők erről. Meg pszihológiailag sem árt kicsit zöldfülünek lenni egy ilyen istállóban.


Most látom, hogy a képeim megint jól összekeveredtek. Ez egy olyan blogszerkesztő, ami elhiteti az emberrel, hogy azt csinál, amit akar, de azért csak azon belül, amit ő enged. Ha azt gondolja őurasága, hogy ennek a képnek itt a helye, akkor ott van, csinálhatok, amit akarok, ő diktál. Hát akkor legyen ott!

Jól megnéztük egymást

Az istállókban már szinte otthonosan mozgok, annyiszor jártam bennük. Nem elfeledve, hogy a kancaistállóban van egy hely, ahol minden lépést kétszer is meggondolok! Ott ugyanis nem zárt helyen vannak a lovak, mint a csődörök, hanem szép sorban egymás mellett, és lehetetlen betartani a számomra szükségesnek vélt három métert a hátsó patkóktól! De belül azért tudom, hogy ezek a nemes állatok az enyémnél sokkal jobb idegrendszerrel rendelkeznek, és nem is olyan rugósak igazából!

Friss széna délután

Nagyon sok képet készítettem - rosszakat leginkább, és néhány elfogadhatót. Otthon kicsit meglepődtem néhány képemen. Ha valaki kérdezi, mindig mondom, hogy nagylátószögű obi használata esetén számolni kell erős perspektíva torzítással - de ha én magam fotózok, bizony nem ritkán elfelejtkezek erről a kellemetlen jelenségről. Ezért aztán lettek olyan képeim, amin a paci "tompora" akkora volt, mint két másiké együtt, és olyan pici feje, hogy percekig nevettem rajta. Szegény állat, ha látta volna, mit műveltem vele, azt mondja nekem, hogy egy nagy állat vagyok! Megérdemeltem volna. meg nem mutatom neki, az már biztos! :-)))

No rendben, végigjártam az istállókat a központi telepen. hangsúlyozom, hogy csak ott. mert a csikó- (ellető) istállóba most nem mentem ki. Pedig talán érdemes lett volna. Viszont nem akartam az élvezeteket halmozni, kell az majd más időre. Bementem viszont az arborétumba, bár csak 40 percem volt a zárásig. Készítettem néhány képet a fa különlegességekről, és az arborétum mini állatkertjében a dámvadakról, vaddisznókról, baromfiakról, és a különleges fajtájú juhokról. Ja - és Marciról, a szamárról. No nem ő mutatkozott be nekem, hanem egy kedves ifjú bábolnai hölgy közölte velem a Picasán, hogy azt a fülest Marcinak hívják.

Ez a kép itt balra (ha megmarad a helyén, amíg befejezem a szövegelést) a "Bábolnai híres lovak" temetőjében készült. Minden ilyen emlékhelyen 3 darab ló pihen földi pályafutásának befejezése után. Minden ló kapott egy kopjafát, rajta bevésve a nevével, és néhány adatával. A temető viszonylag nagy helyet foglal, és sok hasonló, hármas temetkezési hely van benne. Kicsit furcsa, de megható érzés ott lenni a helyszínen, és a kopjafák feliratait böngészni.

Hát - ennyi volt a keddi, hirtelen jött, meteorológiának köszönhető fotózásom. Ma aztán kiderült, hogy nem volt igaza, vaklárma az egész, nagyon szép, száraz és napos idő volt - legalábbis mifelénk.

Végül itt van Nektek egy kopasznyakú kendermagos.

Szép napot, kellemes olvasgatást mindenkinek! Aki teheti, az meg menjen fotózni Bábolnára, használja ki a kedvező időt, amíg lehet! De az ölbői úton csak lassan közlekedjen, mert 20 centi mély kátyúkkal találkozhat út közben.

Köszönöm a figyelmeteket!