2017. június 1., csütörtök

Bled

Azt gondolom, ilyen rövid címmel még nem írtam posztot 😀
Hogy most miért? Kicsit misztikus számomra ez a fogalom. Még a mai napig is, pedig már a maga valójában is találkoztam ezzel a csodálatos kis tóval és szigettel.
Több élménybeszámolómban említettem már, hogy lehetőségem van a Győri Fotóklub Egyesület rendezvényeit látogatni. Ott pedig rendszeresen tartanak képbírálatokat, ahol a tagok bemutathatják legújabb, és legjobbnak gondolt fotóikat. Aztán a klubzsűri vagy vagy jónak, vagy gyengének minősíti azokat.
Egy ilyen képbírálaton láttam fotót egy nagyon szép tavon álló kis szigetről. A sziget maga is egy kis mini-hegy benyomását keltette bennem, a tetején egy templommal. Ahogy a kép megjelent a vetítővásznon, kérdőn összesúgtak néhányan: "Bled?" Igen, az volt. Én nem tudtam róla semmit, de a szócska megmaradt az emlékezetemben.
Bled
Történt aztán, hogy egy napon újra átböngésztem az Abdai Vándorbot Egyesület programlistáját. Felfedeztem benne egy utat, amely "Szlovénia csodái" címmel hirdet egy három napos utat. Az első napon rögtön a Bledi tó nevezetességeihez! Azt hiszem, már "kasszazárás" után, némi kis protekcióval sikerült bejutnom az utazó csapatba.
Bled. Pletna (csónak)
Közel fél napos utazás után (pihenőkkel) érkeztünk meg a tóhoz. Legszívesebben kiugrottam volna már akkor a buszból, amikor a tóparti útra tért a buszunk. Lenyűgözött a látvány, ami a busz ablakán keresztül tárult elém.
A busz elment parkolóhelyet keresni, mi - a csapat - pedig nézelődtünk, és türelmesen vártuk, hogy a túravezetőnk kialkudjon egy elfogadható tarifát a csónakosokkal. 
Bled. Turisták a pletnában
Ha jól emlékszem, három csónakot töltött meg a kiránduló társaságunk. Indultunk a szigetre, és nézelődtünk körbe-körbe.
Bled. Vár.
Egyértelmű volt, hogy a számunkra rendelkezésre álló rövid idő alatt minden nevezetességet megnézni nem tudunk. Például azt a várat sem, ami a képemen látható...
Álljon itt saját fotók helyett egy link, ami röviden bemutatja a vár történetét...



Bled. Látvány a pletnából
Bled . Már közel a kis sziget
A csónak haladt velünk, egyre közelebb érkeztünk. Fura és csalóka a látvány. A tó körül magasodó hegyek miatt a méretarányok nem is igazán szembeszökőek.
Lépcső
A csónakkikötő a templomhoz vezető lépcső alján helyezkedik el. A lépcsősor 99 lépcsőből áll, és az a hiedelem fűződik hozzá, hogyha a templomba esküvőre érkező ifjú pár férfi tagja az ölében viszi fel a menyasszonyt a 99 lépcsőfokon, akkor a szerelmük örökké fog tartani.
A lépcső tetején
Fölballagtunk a lépcsőn. Ki előbb, ki később ért fel... volt, aki neki se vágott a meredélynek. Én voltam elég bátor, de a lépcső tetején hálát adtam a sorsnak, hogy nem itt házasodtam... 😅
Ifjú házasok
És milyen a véletlen.... a templomban éppen házasságkötési szertartás zajlott. Amint kiért a templom elé a pár, természetesen nagy fotózkodás kezdődött. Úgy tapasztaltam, több turistakép készült, mint hivatalos esküvői fotó! Annál is inkább, mert a férj jól láthatóan ázsiai származású férfi volt. Rögtön eszembe jutott, hogy Szlovákiában, Bajmóc várában pedig egy olyan esküvői párt láttunk, ahol a menyasszony volt jól láthatóan kínai, fehér férje mellett.
Várakozó pletnák
Sajnos, a templomba nem jutottam be fotózni. A továbbindulásig hátra lévő időben a tájat nézegettem és csodáltam, és reménykedtem, hogy valaha még visszajutok ide, és olyan nézetben is fotózhatom a szigetet, amely kompozíció a fotóklubban olyan nagyon tetszett.
Bled.
Vissza a partra
Letelt a sziget meglátogatására tervezett idő. A csónakosok már vártak bennünket... Sietniük kellett, hisz az "idő pénz" - nekik az az üzlet, ha mennél többet fordulhatnak naponta.
Mi jöttünk elfelé, mások akkor érkeztek. Egy turistacsoport rögtönzött hangversenyt adott nekünk... mintegy köszöntve bennünket, és azonnal elköszönve tőlünk! Nagyon szépen énekeltek, hatalmas tapsot kaptak tőlünk!
Kórus hangverseny
Még egy pillantás az éneklő turista-társakra, a "menyasszony cipelő" lépcsőre... és utaztunk tovább.

Még egy link, az enyémnél sokkal szebb beszámolóval:


Legyen szép napotok!

2017. május 23., kedd

Ipolytarnóc tanösvény

Nem éppen a lustaságom az oka annak, hogy a vasárnapi túra egyszer már megkezdett beszámolóját csak szerda este fejezem be. Már akkor utaltam rá, hogy hogy fárasztó hegymászás, és egészen különleges fény/árnyék viszonyok mellett nehéz úgy fotózni, hogy elfogadható minőségű képeket készíthessünk. Nem "JÓ" képekről beszélek, csak olyanokról, amelyek egy élménybeszámolóban még elmennek. Sok képet kell ilyenkor csinálni, hogy a szelektálás és aprólékos utómunka után maradjon annyi képem, amennyit a posztomban bemutathatok. Az utómunkához idő kell... türelem, idegek... hadd ne mondjam, hogy csak az előbbiből van nekem elegendő, az utóbbiból egyre kevesebb. Akarom mondani: egyre kevesebb az az idő, ameddig koncentrálni tudok - sajnos.

Az előző mesém ott fejeződött be, hogy kijöttünk Páris-patak völgyéből, és Ipolytarnóc felé vettük az utunkat. Nem tartott sokáig az út, hamar megérkeztünk. 
Ősfenyő belépő
Sok millió évvel korábbi történések színhelyére lépünk, ha átmegyünk a kapun. 
Fogadóépület részlete
Már közvetlenül a kapu mögött különleges látvány fogadja a látogatót. Érdemes körbesétálni - mint egy időkapun vagy folyosón - és tüzetesen elolvasni minden tájékoztatót. Egyik teremben több nyelvű brossúrák között is válogathatunk. Egy ilyen füzetet én is magamhoz vettem... az volt a szándékom vele, hogy a tartalma majd segít felidézni a látottakat, és olyan adatokat tudok kivenni belőle a beszámolómhoz, amely fejben nem marad meg egyetlen hallás után. Itthon ért aztán a meglepetés: nem néztem bele a helyszínen, így az történt, hogy szlovák nyelvű brossúrát hoztam haza. Na, ezzel aztán jól ki vagyok segítve! 😖
Tanösvény bejárata
Nagyon barátságos idegenvezetőt kaptunk. Alaposan felkészült minden ismerettel, és érdekesen tudott előadni. Sikerült lekötnie az egész csoport figyelmét a mondanivalójával, ami - valljuk be - nem kis teljesítmény.
Geológiai tanösvény
Lassan haladtunk előre... több helyen megállította az idegenvezető a csoportot, és miután köré gyűltünk, az adott helyen fellelhető érdekességekről tartott egy kis előadást. Nem próbálom idézni, mivel a szlovák puskám használhatatlannak bizonyult, a memóriám meg még inkább. Bizonytalan adatokkal pedig "Nem keltem a zavart" - ahogy kedvenc humoristám szokta volt mondani.
Geológiai tanösvény
Őstengeri üledékes homokkő, pala-szerű rétegekben. Rengeteg egykori élőlény maradványait találták meg a megkövesedett állapotban. Jellemző, hogy az első leleteket - konkrétan cápafogakat - gyerekek találták meg. Ők persze el sem tudták képzelni, hogy itt valaha tenger, tengerpart volt, és cápafogak a megtalált tárgyak. Úgy gondolták, ezek megkövesedett madárnyelvek, és madárnyelvekként árulták a vasútállomáson. Végül egy tudós ember kezébe is kerültek ilyen darabok, aki megállapította a leletek igazi eredetét. Ezek után indult tudományos kutatás a területen.
Geológiai tanösvény
Itt már az egykori tengerparton járunk. Ezekben a rétegekben növényi eredetű, megkövesedett fatörzsek, faágak őrződtek meg a késői utókor számára. A kép közepén látható maradványon szemmel is jól kivehetőek a fa jellemző szerkezeti elemei, a tapintása viszont rideg, kemény, kőszerű. (Szabad megérinteni)
Geológiai tanösvény
Sok lelet épített védelmet kapott. Jelenleg egy sok méter hosszú, eredeti állapotában nyolc körkerületű "kővé vált" fatörzs egy darabja látható. Az idegenvezetőnk sok érdekes dolgot mesélt el róla. Meg sem próbálom felidézni a mondanivalóját... sajnálom, mert érdekes lenne mindent tudni róla. (A kép fényszegény teremben, vaku nélkül készül, a korlátra helyezett fényképezőgéppel. Az elkerülhetetlenül maximálisra nyitott blende miatt a mélységélesség nagyon kicsi, a fatörzs közepére állítva. A fás szerkezet ott látszott leginkább)

A körút abban a helyiségben folytatódott, ahol vízpart közelében az ide inni járó őskori állatok megkövesedett nyomait tekinthettük meg. Roppant érdekes volt, ha hisszük is, amit a vezetőnk elmondott... megvallom, nekem, mint laikus humanoidnak kicsit a fantázia világát idézte. De ne vonom kétségbe a tudományát - ennek a témának Ő a szakembere 😀
Végül egy 4D (nem értem ezt a 4D-t... az én gyerekkoromban még azt tanították hogy a tér 3 dimenzós) fantázia-filmet láttunk. A film abba a korba vitt vissza bennünket, amikor a ma már megkövesedett állapotban itt láthat világ volt a "való világ"...
Bükkábrányi ősfenyők
"A bükkábrányi lignitbányában talált megkövesedett mocsári fenyők (Taxodium) csoportjának egy tagja. Magassága cca. 3m. jelenleg az Ipolytarnóci Ősfenyő bemutatóházban található". - idézet
A bemutató helyen nem csak egy hanem négy darab ősfenyő maradványai láthatók.
Bükkábrányi ősfenyők.

Mai beszámolóm eddig tart. Remélem, nem unatkoztatok... Biztatok mindenkit, keresse fel Ő maga is a helyet. Hasznos időtöltés...

2017. május 22., hétfő

A Paris-patak völgyében - rövid túra

Ha időm és pénztárcám engedi, gyakran utazom... tudják ezt azok, akik személyesen, vagy az internetről ismernek. Egyedül, feleségemmel, barátaimmal, vagy a Vándorbot Egyesülettel (Abda). És amikor utazom, akkor fotózok is. Egy, néha két gép van nálam. Mostanában gyakrabban csak egy, mióta nem csak a fotóstáska súlya, hanem az életkorom is nyomja a vállam... Ebből aztán az következik, hogy mindig éppen az a cucc kellene, hogy nálam legyen, ami otthon maradt. Mondjuk egy nagyobb teljesítményű vaku, vagy fényerősebb objektív.
Azért mondom mindezt, mert a legutóbbi utazáson is csak nagyon soványka felszerelés volt nálam. 
Ezt az utat az Abdai Vándorbot Egyesület szervezte. Célpont: Nógrádszakál, a Páris-patak szurdokvölgye. Sokan Palóc Nagy Canyon néven ismerik. Nem tévesztendő össze az USA Grand Canyon nevű képződményével. Az USA nagy ország, lehet nagy kanyonja... mi kicsi ország vagyunk, nekünk egy kicsi kanyon is Nagy Kanyon... miért ne? "Merjünk nagyok lenni!" 😊
A másik célpont Ipolytarnóc védett természeti területe, ahol több-millió éves megkövesedett fatörzseket, és ősi állatok ugyancsak megkövesedett lábnyomait néztük meg.

A busz simán ment velünk, "Kormányzó Úr" gyakorlottan, biztonságosan oldotta meg az összes közlekedési szituációt. Mivel az előzőleg tervezett útnál gyorsabb utakon haladtunk, (korábban érkeztünk) a programot kissé át kellett szervezni. A szurdokvölgy megjárását két részre osztottuk: előbb a "könnyen" járható szakaszon mentünk végig.
Palóc Kanyon bejárata - turistacsoportunk egy része
 A szurdokban turistáskodásom eddigi legnagyobb kihívásával találtam szemben magam. Szinte mindenhol egyszerre volt jelen a tűző napfény, és a mély árnyék. Az erősen fényes terület, és feketeközeli foltok. Látatlanban tudtam, hogy sok beégett, és legalább annyi bebukott részlet lesz minden fotómon. És mint említettem, a vakum otthon dekkolt... a beépített minivaku pedig nem alkalmas nagy felőletek derítésére. Alapobi legnagyobb fényereje 3,5-ös, ISO csak módjával, mivel a zajosodást kerülni akartam, amennyire csak lehetséges. Kompromisszumos paraméterek... közepes ISO, nagy blende - ergo kicsi mélységélesség, hosszú záridő... elkerülhetetlen bemozdulások a témateret megtöltő turistatársak alakján.
Szóval ennyi - nem magyarázkodás képpen, csak úgy... 😇
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Mondtam, ugye? Beégés... ezúttal nem égtem, csak a képem... akarom mondani a fotóm közepe és teteje.
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Ahol csak lehetett, a kiégett képrészeket levágtam. "Csak a szépre emlékezem..." illetve, hogy csak a szépre emlékezzek...
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Bújj, bújj... turista!
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Magdika azt mutatja, hogy a "nehéz" szakaszra itt kell majd felmenni. Micsodaaaa? Itt? Ez komoly? - gondoltam magamban, de mondani nem mertem...
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Ballagtunk tovább a "könnyű" szakaszon...
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Természetesen nem csak én fényképeztem. Nagyon sok túratársnál volt kisebb-nagyobb fényképezőgép, tablet, vagy fotózásra alkalmas telefon.
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Egy állókép, hogy az arányokat is érzékeltessem...
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Magdika, lelkiismeretes túravezetőként fölhívja a figyelmünket a legfontosabb látnivalókra. (A bal kéz elmosódása a kézmozgás, és hosszú záridő következménye)
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Tamás barátom (mellette felesége) a más turisták által rakott kavicspiramisokat fotózza.
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Bögi Tamás - szenvedélyes turista és fotós, akárcsak én...
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Nem szokásom, hogy részletesen magyarázzam, mit látunk. Az interneten rengeteg információ van.
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Itt megyünk majd föl a túra "nehéz" szakaszára. Már legalábbis azok, akik elég elszántak ehhez - akik nem túl 👴-k hozzá...
Palóc Kanyon - könnyű szakasz
Megjártuk a "könnyű" szakaszt. Mentünk vissza a buszhoz, hogy az Ipolytarnócra vigyen bennünket.

Hát ennyi volt a nap egy része... és ennyi a beszámolóm is. Folytatás a következő posztban, Ipolytarnóci látnivalókkal.

Legyen szép napotok...


2017. május 12., péntek

Egy legendás büféskocsi

Szégyen vagy nem; megvallom nyilvánosság előtt, hogy nem vagyok mozibajáró alak. Igaz, az én korosztályomban sokan elmondhatják ezt magukról... ez nem éppen szenzáció.
Persze, filmeket azért nézek. Néha TV-ben, de gyakrabban DVD lemezekről. Nagy segítségemre van ebben a szomszédomban lévő megyei könyvtár, melynek hatalmas lemeztára van. Többnyire innen kölcsönzök filmeket. Mondom: többnyire. De vannak más forrásaim is.
Magyar filmek... beszélhetünk magyar filmművészetről? Persze, beszélhetünk. De új magyar művészfilmet nem sokat tudnék felsorolni. Talán még a nálam a filmkultúrában jártassabak sem.
Közönségfilm azért akad. Olyan filmeket értek ez alatt, melyek a magyar kisember sorsát, mindennapjait próbálja megmutatni. Nem éppen a dolgok fekete-fehér valóságában, hanem erősen eltúlozva, a karikatúra eszközeivel élve mutatja be a (majdnem) valóságot. Görbe tükröt tartva elénk a kisember napi küzdelmeiről ad humoros képet. Úgy szórakoztat bennünket, hogy azt hisszük, más kárán nevetünk... pedig az az esendő kisember mi magunk vagyunk, akin jókat nevetünk a moziban. Vagy otthon, a TV előtt.
Nem magyarázom, de volt előzménye annak, hogy fölfigyeltem az Üvegtigris című filmre. Szerintem szenzációsan jó a címválasztás, bárki találta is ki. Ki ne figyelne fel egy filmre, aminek ez a címe?
Ha megnézzük az alkotók névsorát, már nem is kell bizonygatni semmit. Csupa olyan név, akiket a humor ilyen-olyan műfajából ismerünk. Neveket nem említek; azt gondolom, blogom olvasói ismerik őket. Ha valaki mégsem, most biztosan utána néz, kikről is van szó tulajdonképpen.
Ennyit a filmről. Illetve mégy annyit, hogy a főszereplő egy bizonyos Lali, aki egy büfékocsiban, vállalkozóként próbálja megvalósítani élete álmát.
Nos, a filmből sorozat lett. Eddig három rész készült el. Hírek szerint készen van a negyedik forgatókönyve is, csak épp pénz nincs pillanyatnyilag annyi, amennyi kellene a forgatáshoz.
A három részből kettőről tudtam. Az újabb informásciók nemrég jutotal el hozzám.
Szóval: a büfékocsi, amelyből legenda lett. A forgatások után ugyanis a helyszínen hagyták. A film(ek) kedvelői pedig zarándokolni kezdtek oda, hogy élőben is lássák a sok humoros jelenet helyszínét.
Bennem is feltámadt a kíváncsiság. Amúgy is készültem a környékre, egy másik film forgatási helyszínét megtekinteni. Egy szép napon aztán fölkaptam kirándulós terepnadrágomat, vállamra akasztottam fotós táskámat. A GPS-nek megadtam a legújabb célpontot: kalauzoljon el egy bizonyos Tinnye nevű helységbe.
Üvegtigris
Nos kérem: megérkeztem. A forgatás befejezése után a helyszín kicsit átrendeződött, de a filmbeli jelenetek helyei jól beazonosíthatók maradtak.
Nem lepett meg, hogy több kocsit láttam parkolni a a büfével szemben. Szerencsére olyan helyen álltak, ahol engem nem zavartak a fotózásban. Még az a bazi-nagy autóbusz sem, amelyik egy nagy csapat apró gyereket hozott valahonnan kirándulni.
Üvegtigris
Még viszonylag korán reggel volt. A nap éppen szemből sütött, a kocsi "arca" masszív árnyékban volt. Rövid gondolkodás után úgy döntöttem, megyek tovább, és majd hazautazás előtt jövök vissza, jobb fények reményében. Azért a biztonság okából megkértem a busz vezetőjét, kattintson rólam egy képet...
Üvegtigris
Úgy is lett. Bejártam azokat a helyszíneket, melyeket még aznapra terveztem, és hazafelé újra megálltam a büfénél. A nap fénye ekkor már valóban jobban megvilágította a témát. Ennek ellenére az a gondolat forgott a fejemben, mit mondanának erre a fotóklubos ismerőseim. Valami ilyesmit: "na, nem itt fogom megcsinálni életem képét!" 😞
Tó, ami szintén szerepelt a filmekben
Hallom, hogy korog a gyomrom, nézem az órám: jócskán elmúlt már az ebéd ideje. Hát akkor látogassuk meg az üzemelő Üvegtigrist - nem messze a büfékocsitól van egy nagyon szép kis étterem és panzió, amely "valamiért" ugyancsak az Üvegtigris nevet viseli.
Üvegtigris
Nem reklámozni akarom, de tény, hogy ott van, tény, hogy így hívják, és tény, hogy én meg éhes voltam.
Nem túl nagy, de nagyon kellemes helyiségben találtam magam. Egy barátságos hölgy azonnal hozta az étlapot, és hagyta, hogy kedvemre böngésszem a választékot. Volt - mások mellett - egy csomó hamburger. Minő véletlen - mindegyik a film egy neves szereplőjéről volt elnevezve. Nem gondolkodtam sokat, a főszereplő kedvencét választottam. 
Lali hamburger
Hatalmas adag... próbáltam "stílusosan" beleharapni, de bárhogy próbáltam, nem sikerült kellő nagyra nyitni a számat. Végül "szégyenszemre" késsel-villával ettem meg a hamburgeremet. A felszolgáló hölgy kicsit somolygott rajtam, de aztán megvigasztalt... ne zavartassam magam, mások is így fogyasztják!
Nagyon ízlett, dugig laktam vele.
Üvegtigris
Még egy pillantás vissza, mielőtt kocsiba ültem. Ez az a murvás terület, ahol majdnem az egész film játszódik.

Háááát, ez volt az Üvegtigris, amit látni kívántam. Nem bántam meg, hogy eljöttem!  😀😀😀😀😀

Legyen szép napotok!

2017. április 29., szombat

Hare Krisna - Somogyvámoson

India - azt gondolom, ahányan vagyunk, annyiféleképpen gondolunk erre a kontinensnyi országra. Van, akinek a maharadzsák birodalma, másoknak a bengáli tigris, vagy éppen a Káma Szútra jut elsőre az eszébe. Vagy valami más. Aki már járt ott, annak nyilván egészen más, mint annak, aki csak könyvekből vagy filmekből szerzi az ismereteit. Nekem - sokakhoz hasonlóan - csak nagyon homályos elképzeléseim voltak/vannak India történelméről, kultúrájáról... gyerekkoromban talán a "80 nap alatt a Föld körül" című regényben olvastam a számunkra érthetetlen ottani életformáról.
Történt egyszer, hogy a Győri Nemzeti Színházban játszották a Hair című musicalt. Szünet volt két felvonás között. Kijöttünk az aulába, és akkor felcsendült egy fura kórus: "Hare Krisna..." - és persze tovább. Tódultunk a hang irányába, és akkor megláttunk egy furcsa öltözetű társaságot, akik tánclépésekkel jártak körbe az aulában, hangosan énekelte, és apró pogácsákat osztogattak a közönségnek. Narancsszínű öltözékben voltak, mely picit sem hasonlított a szokásos európai öltönyökhöz, vagy női viselethez. Suttogás indult a színházlátogatók között: "Kik lehetnek ezek?" Aztán terjedt a hír: Krisnások! A csoport énekelte a saját dalukat, jártak körbe, és közben fura kis hangszereket pengettek, vagy ütögettek. A szünet végén aztán csendesen elvonultak.
Ez volt az első találkozásom egy Indiai eredetű vallás követőivel.
Nem sokkal később aztán többet lehetett hallani róluk. Jótékonysági cselekedeteket végeztek, ehhez - többek között - Győr sétálóutcáján is adományokat gyűjtöttek. Találkoztam egy csoportjukkal Budapesten is, a Váci utcában. Feltűnt, ha akár csak egy kisebb összeggel is hozzájárulunk a munkájukhoz, mindig adnak cserébe ajándékot... ez lehet egy falatnyi édes sütemény, kis verset (mantrát) tartalmazó nyomtatvány, vagy a vallásukkal kapcsolatos könyv.
Befészkelte magát az agyamba az a gondolat, hogy meglátogatom a magyarországi legismertebb élőhelyüket Somogyvámoson. Idén a tervből valóság lett... egy rövid sétát tettem a Völgyben, és meglátogattam a templomukat.
A Krisna-völgy főbejárata
Zalakarosról indultunk a feleségemmel. Nejem egészen addig érdeklődést mutatott a völgy iránt, amíg a parkolóba be nem álltam a kocsival. Ott azt mondta, neki ennyi látnivaló elég is... én csak menjek be, Ő majd megvár a kocsiban.
Így történt, hogy bár ketten indultunk útnak, mégis egyedül sétáltam át a kapun. Előbb persze a recepción befizettem a nyugdíjas belépődíjat. Egy nagyon kedves Hölgy volt a vendégfogadó... még meg is lepődtem az öltözéke láttán, hogy magyarul szólalt meg! 😌
Visszapillantva
Indulás előtt még visszapillantottam, vajon Nejem nem gondolta-e meg magát. Úgy láttam, nem, maradt a kocsiban. 
Pagoda
Az első érdekesnek látszó hely fotóját mutatom. Egy kis tó partján két árnyat adó pihenőhely, akár meditálásra is alkalmas. Árnyékra akkor nem volt szükségem, mert meglehetősen borús idő volt anélkül is. Az előtérben álló pagodaszerű kis építményben Bhaktivédánta Szvámi Prabhupáda Ő Isteni Kegyelme mellszobra áll. Ő a Krisna-tudatú hívők közösségének alapítója.
A vallási közösség alapítójának szobra
Kép a tópartról
A tavacska.
A Krisna-völgyben biogazdálkodás folyik, a természetvédelemre igen nagy gondot fordítanak. Még erre a kis tavacskára is büszkék. Zavartalanul költhetnek itt vízimadarak, nem bántják őket. A távolban a közösség gyerekeinek iskolája látható.
Az iskola
Figyeljük meg a napelemeket az épület tetején! Nincsenek bekötve az országos villamos hálózatba, minden energiát megújuló energiákból állítanak elő.
Egy család lakóháza
Krisna-tudatú hívők temploma
A portánál kezdődő sétaút a templomhoz vezetett. Azzal a szándékkal érkeztem, hogy a templomot belül is megnézzem. A csend és mozdulatlanság azonban elbizonytalanított: illik-e egy ismeretlen vallás templomának nyugalmát megzavarni?
Óvatosan közeledtem, többször megálltam fényképezni. Reméltem, valaki felfigyel a közeledtemre, és vagy bevezet, vagy elküld...
Amint a bejárathoz közeledtem, egy hölgy lépett ki az ajtón. Üdvözölt, én elmondtam, mi járatban vagyok. Pár mondatot beszélgettünk, majd a templomba invitált.
Előbb megkérdeztem, készíthetek-e róla egy portrét. Beleegyezett, de a "Facebookra is feltehetem?" kérdésemre csak észrevehető tartózkodással mondott igent. A habozását tiszteletben tartva a róla készült fotót megtartom saját képgyűjteményemben...
A templomban aztán egy fiatalember gondjaira bízott.
Templombelső
A fiatalember bemutatkozott - természetesen az új vallásának megfelelő nevén. Ne kérdezzétek, hogy hívják... még elolvasni sem tudtam a névjegyét, nem hogy megjegyezni! 😌
Leültetett, és alaposan kikérdezett, mit tudok a vallásukról. Hát nem sokat... Akkor Ő beszélni kezdett. Sokat beszélt, nagyon érdekes dolgokat mondott. Nem állítom, hogy nagy részét vissza is tudnám mondani, de talán nem is ez volt a cél. Mindenesetre nem kis inger volt bennem néhány ponton, hogy vitába szálljak vele, de nem tartottam illendőnek. Elvégre én egy hívatlan vendég vagyok egy tiszteletre méltó vallás templomában...
Bhaktivédánta Szvámi Prabhupáda Ő Isteni Kegyelme
Egy apró - számunkra érdekes - információ. A vallási közösség alapítójának szobrát naponta tiszta ruhába öltöztetik, nyakába friss virágkoszorút helyeznek, és a "keze ügyébe" teszik a személyes használati tárgyait (sétabot, könyv stb.)
A függöny mögött az oltár
A templom legszebb részét - nem kis bánatomra - nem láthattam. A függöny mögött helyezkedik el az oltár. A függönyt naponta 12:45-kor húzzák el, naponta egyszer. Az idegenvezetőm biztatott, várjam meg ezt az időt... de nem tehettem, a korábban már említett ok miatt.
Falfestmény
Falfestmény
A képek megvilágítása az adott fényviszonyok miatt nem egyenletes
A Krisna-tudatú hívők közösségének alapítója
Templombelső
Időm véges, indulnom kellett. Miközben elköszöntem a kísérőmtől, felajánlottam némi hozzájárulást a karitatív tevékenységükhöz. Viszonzásul kaptam egy időszakos kiadványt a Völgy működéséről, és egy könyvet a közösségalapító tanításainak rövid összefoglalásával.

Azt gondolom, szép emlékekkel távoztam. Ajánlani tudom mindenkinek, hogy aki csak teheti, tegyen egy turistautat a Krisna-völgyben.

Szép napot minden olvasómnak!