A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanösvény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanösvény. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. április 22., kedd

Tapolcafő Forrás-tanösvény, Tapolca - Malom-tó

 


Itt van újra a kiránduló szezon - már csak az a gond, merre és hová menjen a mozogni vágyó nyugdíjas. Nekem - győri lakos lévén - Észak-Magyarország a legkézenfekvőbb célpont - értve alatta, hogy a Balatontól északra fekvő dunántúli országrész. Elsősorban félnapos vagy egynapos kirándulásokra gondolok. Azonban évek óta járom ezt a területet, ezért aztán az interneten kutatok olyan helyek után, ahol mások jártak már, és szép élményeket szereztek, én viszont még nem jártam ott. Így akadtam rá egy élménybeszámolóra, amit a tapolcafői Forrás-tanösvényről, és az Örvény tóról írt valaki. Akkor menjünk oda! 

Győrből - mondhatni - egyenes út vezet Tapolcafőre. Azt már egy térképről megtudtam, hogy a templom mellől indul a tanösvény. A templommal szemben az óvoda, óvoda mellett kényelmes parkolási lehetőség. Az első méterek nem túl bizalomgerjesztőek, de hamarosan kényelmes sétaúttá vált az ösvény a patak mellett. 

A patak vize gyönyörű tiszta, őszintén szólva rég láttam már ilyet. Persze, azért legyünk realisták - nem is itthon járnánk, ha egy-két italos palack nem lenne fennakadva a meder növényzetén. 


A gyönyörűen tiszta vízben szép látványt nyújtott a meder rajzolata.


Nejem - bár küzd nem kicsi járási nehézséggel, nagyon jól érezte magát. Élvezte a csendet, a tiszta levegőt. Én többnyire mögötte haladtam, mert többször megálltam fényképezni.


Itt van, amire leginkább kiváncsi voltam a tanösvény mellett. Ez pedig az Örvény tó. Az interneten olvasott leírás nagyon lelkesedett a tó különleges tulajdonságairól, ezért egy nagy, szépen karbantartott tóra, igazi turista látványosságra gondoltam. Hát ebben nagyot tévedtem! Ha gonosz akarnék lenni, azt mondhatnám, hogy csak egy gondozatlan pocsolya. Annyi igaz a lelkesedésből, hogy a fenék felől valóban látszik néhány helyen forrásfakadás. Állítólag egész Európában mindössze két helyen van ilyen - egyik Franciaországban, a másik pedig ebben a tóban. 



Nem vagyok szakértője a témának, de azt tudom, hogy például Tatán, a Fényes-tanösvényen sokkal több, és intenzívebb vízfeltörés látható a tó medre felől. Arról viszont nem nyilatkozhatok, hogy a tatai és az itteni természeti jelenség azonos-e, vagy két különböző dolog.


Itt olvasható - ha olvasható - egy rövid leírás a valóban érdekes dologról


A patakot több helyen romantikus kis hidak keresztezik


A tanösvény hossza mindössze 600 méter. Laza séta mellett is igen hamar bejárható. Időnk még volt bőven, ezért úgy döntöttünk, hogy ha már itt vagyunk, akkor menjünk tovább Tapolcára. Kiskatona koromban ott töltöttem a csapatgyakorlatomat, oda hívtak be többhónapos továbbképzésre - van elég élményem a városról. De ettől eltekintve is gyakran jártunk ott - mindketten szeretjük a Malom-tó környékét. 


Tapolcán nem fordítottam sok figyelmet a fotózásra, mert korábbi kirándulásaink alkalmával már sok képet készítettünk. Persze, néhány emlékkép azért ma is készült.


Az egykori vízimalom, amiről a környék a nevét kapta



Szökőkút a tó közepén


A tóban rengeteg koi-ponty él, a turisták - főként a gyerekek - nagy örömére. Ezekről én is szoktam egy vagy két képet készíteni, ha éppen itt járok.


A tó mellett több büfé, kávézó működik. Mi is leültünk egy napernyő alá - ittunk egy kávét, nejem egy pohár sört, én nullásat. Pihentünk, nézelődtünk, beszélgettünk. Hazaindulás előtt azonban még készítettem egy képet a szépen kifestett lépcsőkről - ez kötelező minden itt megforduló turista részére!

Hááát... ezzel telt el a mai napunk első fele. Szezonkezdésnek nem rossz. Folytatás következik - reményeim szerint nemsokára.
Legyen szép napotok!


2023. január 3., kedd

Parajd - 2022-es szilveszteri utazás Erdélyben

 


Ha jól számolom - és jól számolom 😆 2015 és 2019 után idén, 2022 decemberében harmadszor jártam Parajdon. Mindkét út fő attrakciója a híres sóbánya meglátogatása volt. Ezt az utazást is - mint a két korábbit - Az Abdai Vándorbot Egyesület szervezte.

Ebben az évben - nejemmel együtt - úgy döntöttünk, hogy a sóbánya helyett a faluval ismerkedünk. Amíg a csapat egy része a sóbányában gyönyörködik, addig mi a felszínen sétálgattunk. Láttunk egy hatalmas plakátot, ami arra buzdította a turistákat, hogy nézzék meg a lepkeházat, ahol élő egzotikus lepkéket lehet látni. Eszembe jutott, hogy egy korábbi szegedi kirándulásom alkalmával láttam csodaszép lepkéket az egyetemi füvészkert lepkeházában. Most is kedvem támadt lepkéket nézni és fotózni. Bár nejemnek nem szóltam eme tervemről, de a sétát úgy irányítottam, hogy találjuk meg a lepkeházat. Meg is találtuk - zárva! Egy másik tábla azt hirdette, hogy talán valamikor 2023 nyarán megnyitják. Csalódott voltam, de nem meglepett - akkor lepődtem volna meg igazán, ha teljesül is, amit egy reklám ígér!

Visszafelé jövet egy másik táblára lettem figyelmes. Le is fotóztam, hogy a későbbiekben is emlékezzek rá - és nem titkolt céllal, hogy a kedvelt turisztikai egyesületem kedvelt vezetőségének a figyelmét felhívjam rá! Mondjuk egy nyári - de mindenképpen a mostaninál kedvezőbb időjárás idején - ezt az utat is be lehetne járni! Ennek kedvéért akár negyedszer is eljönnék Parajdra! 😆😆😆

Boldog új évet kívánok minden posztolvasó barátnak, ismerősnek és ismeretlennek!

2016. január 20., szerda

Tata város - Fényes-tanösvény

Tata városa - kedvelt kiránduló hely, és kimeríthetetlen témát adó fotós helyszín. Megyek is ide viszonylag gyakran, ha tehetem, évente többször. Idejét sem tudom már, mikor sétáltam először körbe az Öreg-tavat, a sok vizes terület legnagyobbikát. Látogatásaim száma néhány év óta szaporodott, amikor az Öreg-tó mellett felfedeztem a Derítő-tavat, Cseke-tavat, az Által-ér környékét, de sok évvel ezelőtt jártam már a Fényes-fürdői strandon is. De ezzel még nincs vége! Sok kisebb-nagyobb tó található még a környéken, melyeket érdemes lesz felkeresni, ha élni akarok madárfotós szenvedélyemnek!
A tatai tórendszer egyik kedvelt rendezvénye az őszi vadlúd-sokadalom. Ezen rendezvényen is részt vettem néhányszor az utóbbi időben.
Ma viszont másról szeretnék írni! Olyasmiről, ami nem egy sima tó körüli séta, hanem igazi különlegesség a maga nemében. Ez pedig nem más, mint a Fényes-fürdőről leválasztott Tanösvény!
A Tanösvény leírásával nem untatlak Benneteket, mivel rengeteg tájékoztató, élménybeszámoló olvasható erről az interneten. Csak rá kell keresni...
No, szóval.... amikor először olvastam a Tanösvény tervezéséről és kivitelezéséről, azonnal elhatároztam: ha  elkészül, ezt is felveszem a tatai kirándulásaim helyszínei közé! Így is történt. Megnyitása után nem sokkal, tavaly február közepén már ott is voltam! Aztán a nyáron újra. Az idei év elején, ezúttal januárban már harmadik látogatásom volt ezen  a helyszínen; ezúttal a Győri Fotóklub Egyesület szervezésében.
Most a közelmúltban - néhány napja - készült képeimből szeretnék mutatni néhányat.
Tata, Fényes-tanösvény
A Tan"ösvény" tulajdonképpen fából szerkesztett sétány, kb. 1350 m hosszan kanyarog egy sekély tó felett. A tavat melegvízű források táplálják, ezért a vízfelület nagyobb része télen sem fagy be. Ahol a források vize hidegebb, ott viszont előfordul jegesedés.
A fenti kép egy olyan tó-részletet ábrázol, ahol jól látszik a téli hidegben víz felett elterülő vízpára.
Tata, Fényes-tanösvény
A tó tulajdonképpen egy láperdő részének tekinthető. Szakmailag nem értek ehhez a témához, műkedvelő amatőr fotósként nézve viszont nagyon szép a vízfelületen visszatükröződő fák látványa.
Tata, Fényes-tanösvény
Egy újabb különleges látvány. A kép nagyobb részén a szürke égbolt, és a "fejtetőn" álló fák látványa, keveredve a tóból kiálló, már elkorhadt fák csonkjaival.
Tata, Fényes-tanösvény
Mint fent.... egy fa csonkja közelebbről nézve. Nagyon érdekes, és jellegzetes látvány a fatörzseken képződött, langyos vízpára hatására kialakult vastag, élénk zöld színű moharéteg.
Tata, Fényes-tanösvény
Nem csak moha, hanem élénk zöld fű is található bőven az erdőben. Tavaly nyáron több nutriát (hódpatkány) is volt alkalmam megfigyelni ezen a területen. Ezek az állatok nyilván most is itt élnek, és bőséges friss élelmet találnak.
Tata, Fényes-tanösvény
Tata, Fényes-tanösvény
A Tanösvény egy szakasza. Masszív, biztonságos gyermek-látogatók számára is. A víz tükröződése pedig valóságos élmény! :-)
Tata, Fényes-tanösvény
Tükröződés, bujazöld moha, élmény a szemnek! Mi kell más a természetkedvelő embernek?
Tata, Fényes-tanösvény
Mint említettem, a tavat langyos vizet adó források táplálják. De nem csak néhány, hanem rengeteg! Sokfelé megfigyelhető, amint az - egyébként kristálytiszta vízben - fölfelé szálló buborékok jelzik a források tevékenységét.
Tata, Fényes-tanösvény
Csend, nyugalom, a háborítatlan természet a maga valóságában.
Tata, Fényes-tanösvény
Műkedvelő fotós vagyok. Önképzéssel, mások segítségével, fotóstársak munkáinak megfigyelésével igyekszem mennél többet megtudni a "szakmáról". Tudom, hogy sok fajta irányzat létezik a fényképezés területén. Van, aki csak a maga örömére úgy készíti el a képei, ahogy azt a valóságban látja. Mások lefényképezik a témát, majd saját szemléletük, belső énjük szerint "továbbgondolják" azt, amit a gépük rögzített. Ebből aztán születik egy új mű, alkotás, ami már nem csak fénykép, hanem valami más... Ízlés kérdése, kinek mi tetszik.
Én szeretem a fényeket, szeretem a színeket. Kedvelem a fekete-fehér műfajt is, meghatározott keretek között, jól definiálható témák esetében. Az én ízlésvilágom azonban a színeken és a fényeken alapul. Akkor vagyok elégedett a saját produktumommal, ha az egyébként sötét témákba is be tudok csempészni színeket... legalább egy kis zöldet, egy kis sárgát, vagy csillanjanak fények a nedves faágakon...
Tata, Fényes-tanösvény
Ennyi maradt egy fából.... elgondolkodtató, igaz? De mint tudjuk a fizikából, "anyag nem vész el, csak átalakul".
Tata, Fényes-tanösvény
Elszáradt, és üde zöld fűcsomó egy fa tövében. A csodálatos természet!
Tata, Fényes-tanösvény
A Tanösvény ezen szakaszán már hidegebb a víz, megjelent egy vékony jégréteg a tó felszínén. És egy fatörzsön hódrágás nyoma...
Tata, Fényes-tanösvény
A jég is szépen csillog...
Tata, Fényes-tanösvény
Tata, Fényes-tanösvény
Alakzat. Fények és árnyak...
Tata, Fényes-tanösvény
Jég, dér és zúzmara. Egy kidőlt fatörzsön pedig két darab méretes taplógomba, alaposan "bezöldülve".
Tata, Fényes-tanösvény
Vízpára és csillogás. A sűrű fák között beszűrődő (ellen)fény játéka.
Tata, Fényes-tanösvény
Az enyhe vízben szépen zöldell a vízitök levele. Úgy tűnik, egész jól elvan itt! :-)
Tata, Fényes-tanösvény
Egy újabb tófelület, ahol szép párafelhő gomolygott a tavon.

Lassan körbe is ért kis fotós csapatunk a Tanösvényen. Jó kirándulás volt, szép élményekkel gazdagodtunk - azt gondolom, ezt mások nevében is mondhatom.
A csapat egy részének volt folytatás is: innen többünk Tata-Dióspusztára utazott, a "Bábolna Nemzeti Ménesbirtok/ Bábolna National Stud" ottani telepére, lovakat fotózni.
Erről a kiruccanásról is lesz beszámolóm nemsokára.

Legyen szép napotok!!!

2013. október 25., péntek

Ság-hegy Vulkán tanösvény

Képzeletben újra a Ság-hegyen vagyunk. Eltekintve attól, hogy nagyon sok évvel ezelőtt mát jártam itt, azt mondhatom, hogy megkezdtem az ismerkedést ezzel a különleges tájegységgel. A fogadó parkolójából a jobb kéz felé induló ösvényen kezdtem a hegy bejárását. 
Egy pillantás a hegyről, a tanösvényről
Könnyű sétának indult a dolog, jól járható úton.... közben pedig nagyon szép, igényesen kialakított táblákon a hegy történetét olvashattam. Tulajdonképpen ez egy tanösvény, a Vulkán-tanösvény. Az ösvényről kis kitérők is segítik a turistát abban, hogy a táj szépségében gyönyörködhessen.
Fotó önmagamról
Kihasználtam ezeket a lehetőségeket is, le is ültem egy pihenő padjainál. Hoztam magammal fotóállványt, minden eshetőségre készen. Másra ugyan nem használtam, de néhány fotót készítettem önmagamról az állvány segítségével. Mint nagyon sokszor, ezúttal is egyedül túráztam, ez a megoldás segített abban, hogy saját magamat is ábrázoló emlékképet vihessek haza az útról.
Változatos útvonalon vezet az ösvény
A tanösvény a továbbiakban eléggé változatos vonalon haladt. Hol meredeken emelkedett, majd lejtőn folytatódott, és vízszintes területen is járt. A jelenleg bejárható kráterben korábban kőfejtés volt... ennek eredményeképpen a kráterkúp lépcsőzetes kialakítású lett, a szintek között megfelelő közlekedési lehetőséggel.
Jobbra-balra tekintgetve változatos táj tárul elénk
Jobbra-balra tekintgetve változatos táj tárul elénk
Jobbra-balra tekintgetve változatos táj tárul elénk
Délelőtt volt, és a fényviszonyok nem éppen megfelelőek voltak. Mondjuk úgy, nem voltak rossz fények, de valahogy nehezen boldogultam a fotózással az adott fények mellett. Két fényképezőgépet vittel magammal: egy Olympus C5060WZ kompakt volt nálam a nagylátószögű tájfelvételekhez, és egy Olympus E-510 teleobjektívvel olyan felvételekhez, ha madarakat fotózhatok, vagy makró jellegű felvételekre lesz lehetőségem.
A tanösvény egyik táblája
Jobbra-balra tekintgetve változatos táj tárul elénk
Jobbra-balra tekintgetve változatos táj tárul elénk
Jobbra-balra tekintgetve változatos táj tárul elénk
Jobbra-balra tekintgetve változatos táj tárul elénk
Jobbra-balra tekintgetve változatos táj tárul elénk
Jobbra-balra tekintgetve változatos táj tárul elénk
Jobbra-balra tekintgetve változatos táj tárul elénk
Jobbra-balra tekintgetve változatos táj tárul elénk
Jobbra-balra tekintgetve változatos táj tárul elénk
Jobbra-balra tekintgetve változatos táj tárul elénk
Jobbra-balra tekintgetve változatos táj tárul elénk
A most bemutatott képek mindegyike a kompakttal készült. Valahogy úgy adódott, hogy semmi nem került elém, ami miatt a tükrös gépet elő kellett volna venni. Ennek ellenére nem akartam azon objektívet cserélni, hogy el ne mulasszak valami érdekes fotót a nem megfelelő objektív miatt.

Otthon (utólag mindig okos az ember) már tudtam, hogy rosszul döntöttem. A kompakttal készült képek minősége nem nyerte el a tetszésemet, meglehetősen sok szoftveres beavatkozásra volt szükség, hogy a képek egy része menthető legyen.

A nap második felében már a tükrös gépet használtam, egy fokkal eredményesebben. 
Folytatás következik! Szép napot mindenkinek!