Bánd – Bakonybél – Bakonykoppány

 2021.03.17

Az elmúlt napokban egy tervezett fotótúránk elmaradt egy Covid-megbetegedés miatt, és ezért újabbakat sem tervezhettünk. Nem örültem a helyzet ilyetén alakulásának, de egyetértettem vele. Tudjuk, hogy a védettséget élvező személyek maximum csak enyhén betegszenek, de a vírust hordozhatják, és terjeszthetik. Nekem erre különösképp tekintettel kell lennem, mert a feleségem még az első adagot sem kapta meg a vakcinából. Viszont a háziorvos behívó telefonjára várunk. Regisztrációkor a hálózatos telefon számát adtuk meg, tehát legalább egyikünknek folyamatosan itthon kell tartózkodnunk.

17.-én alakult úgy az elfoglaltságunk, hogy feleségem egész délelőtt -  a háziorvos rendelési ideje alatt – itthon maradhatott. Kihasználtam az alkalmat, hogy újra autóba üljek, és tegyek egy fotózós kirándulást.

Nem túl rég – talán néhány hete – olvastam az interneten arról, hogy valaki Bánd községben kirándult, az ottani hegy tetején található várromnál. Ez a kis élménybeszámoló nekem is „szeget ütött a fejembe”. El is döntöttem, hogy ezen a napon Bándra megyek.

Bánd - Essegvár

A faluba érve már menet közben megláttam a magaslaton elhelyezkedő várromot. Könnyen találtam parkolóhelyet… vállamra vettem a hátizsákomat, és „csúcstámadásra” indultam. A hegy lábától egy keskeny, majd épp csak lábnyomnyi ösvény kanyarodik a csúcs felé. Száraz időben nem veszélyes, de eső után meggondolandó lenne ezen az úton a várrom felé elindulni. Én jókor jöttem, nem fenyegetett csúszásveszély.

Az egykori várból nem sok maradt az utókorra. A falmaradványok jó állapotban vannak; látszik, itt nemrég komoly állagmegóvási munkákat végeztek. A romok mellett, a fennsíkon ásatások nyomai látszanak. Egy ismertető tábla szerint Árpád-kori, vagy akár még régebbi temetőt találtak, és tártak föl több sírt. Feltételezik, hogy az egész fennsík temető lehetett egykor.

A várból kevés maradt. Néhány méter faltöredék, és egy torony két szintje. A torony ajtaja nyitva volt. Benn új, erős, stabil létra vezetett a felső szintekre. Szép időben kellemes kilátás nyílik innen. Felmentem a legfelső szintre, és egy jó ideig nézelődtem; annak ellenére, hogy csípős szellő fújdogált a magaslaton.

Talajszinten is volt néhány fotótéma, nem csak a rom. A szokásos „Kálvária” elrendezéshez hasonlóan volt elrendezve három feszület. Középen egy nagyobb, kétoldalt egy-egy kisebb. 

Nem messze ettől az installációtól egy fából faragott kettős-kereszt látható. A vízszintes gerendákra az alábbi idézet van faragva:

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy Hazában,

Hiszek Isteni örök igazságban,

Hiszek Magyarország feltámadásában!”

 S hogy el ne feledjem: a vártorony tetején állandó jelleggel lobog egy nemzetiszínű zászló.

Mivel még csak dél körül járt az idő, felötlött bennem, hogy kiterjesszem az eredeti útitervemet. Úgy döntöttem, nem egyenesen hazafelé indulok, hanem Bakonybélbe mentem. Készítettem néhány képet az apátsági templomról kívül és belül, és végig sétáltam az apátsági arborétum kijelölt sétaútjain. Az arborétumban elsősorban a fás és cserjés növények láthatók. Virágból csak hóvirág volt sok. Itt gyakorlatilag csak egy fekete macskát fotóztam, aminek a hihetetlenül szép zöld szeme nyűgözött le elsősorban.

Az arborétumból a közel egy kilométerre található Szentkúthoz mentem. Ez a helyszín is több látogatásnak köszönhetően már ismert volt előttem, de nem feltétlenül újdonságot kerestem – a mozgás, a séta, a jó levegő volt számomra az elsődleges.

 Az évszakhoz mérten jó idő volt, nem kellett sietni haza. Hová menjek még? – kérdeztem magamtól! Bakonykoppányba, természetesen! Idén még nem fényképeztem kökörcsineket. Attól kicsit tartottam, hogy nem találok szép virágokat, hisz a kökörcsin-időszak elég rég megkezdődött már.

Amint kiértem Bakonykoppányból, már ott is voltak az ismerős árkok-dombok. Egy biztonságos helyen leparkoltam, magamhoz vettem a makróobival szerelt gépvázamat, és kíváncsian indultam kökörcsinkereső sétára. Az első benyomásom az volt, hogy valóban későn jöttem. Két nagyon pici feketéllő példányt láttam csupán. A terület közepe táján azonban – nagy örömömre – sok, és nagyon szép leánykökörcsin és feketéllő-kökörcsin tövet találtam. Kedvemre fotózhattam, a magam szokásos technikája szerint. Ez azt jelenti, hogy nem takarítok a virágok környezetében, csak a legdurvább zavaró dolgokat távolítom el a virágtövek közeléből.

Miután kiörömködtem magam, visszaültem az autómba, és Pápán keresztül hazajöttem Győrbe. Szép napom volt!