Szent László-legenda nyomában

Újra kedvet kaptam ahhoz, hogy folytassam blogbejegyzéseimet. Bár a mai napra kirándulást terveztem valahová (mindegy, hová, csak mozogni). Aztán reggel kinéztem az ablakon, láttam a borult, felhős eget, és úgy döntöttem, inkább itthon maradok. Futólag átnéztem a kedvelt (?) közösségi oldalam híreit, aztán választottam néhány képet a mostani posztomhoz.

Mi az a Szent László-legenda? Röviden csak annyit, hogy a Tordai hadasék kialakulását Szent László lovagkirály a kunok (mások szerint úzok) elleni harcaihoz kapcsolják. (Lásd: Google).

Erdélyben, Tordán 1973 őszén jártam először, feleségemmel, a kolozsvári kirándulásunk idején. Néhány fotó is megmaradt abból az időből. Sajnos, az akkori lehetőségek miatt csak pici méretű fekete-fehér papírképeken, melyeket aztán néhány évvel ezelőtt beszkenneltem. (Aki nem olvasta a Kolozsvárról írott posztomat, annak említem, hogy nejem akkoriban néhány hónapos várandós volt). Mondhatom, kalandos kiruccanás volt akkoriban egy látogatás a hasadékban, közel sem olyan kényelmes, mint manapság.

 Ez a néhány kép talán érzékelteti egy parányit azt a hosszú utat, amit gyalog kellett megtenni, hogy a célhoz érjünk. Arról már hadd ne is beszéljek, nyoma sem volt semmi olyan objektumnak, amely a vállalkozó kedvű turisták alapvető igényeit kielégíthették volna. Második alkalommal jó-néhány évtized után, idén, néhány hete jártunk újra ezen a helyszínen. Ma már sokkal kényelmesebben utaztunk az Abdai Vándorbot Egyesülettel. Gyakorlatilag semmi gyaloglás, fárasztó dombra föl, dombról le séta és izgalom közben, jó helyen járunk-e 😅. Kényelmes autóbusz vitt bennünket szinte a hasadék bejáratához. Jóleső érzés volt látni, hogy az első látogatásunkhoz mérten nagyon sok vállalkozás felfedezte a turizmusban rejlő lehetőségeket. Volt bőven lehetőség étel-ital vásárlásra, akár válogatásra is. Csak éppen "fésülködős" (lásd WC, mosdó) helyiséget nem találtuk sehol. Van tehát még miben fejlődni...
Nem szeretném a korábbihoz hasonlóan "hosszú lére" engedni a nosztalgia-beszámolómat, de valami nagyon az eszembe jutott, még az autóbuszban ülve. A gondolat főszereplője egy szamár (csacsi)... Rá is kattintottam erre a jelenetre még a buszból, ablakon keresztül, ahogy ezt a szekeret megláttam. És jót kuncogtam közben... Ez a legutolsó tehát már egy friss kép, fekete-fehérben.

Ott tartunk tehát, hogy autóbuszunk közelít a hasadékhoz. Tamás "Kormányzó úr" biztos kézzel tekergette a volánt a szerpentinen lefelé, és meg is állt egy rövid fotószünetre egy olyan ponton, ahol már gyönyörű rálátás esett a célpontunkra. 

A kilátás lenyűgöző volt, mindannyian örültünk, hogy csodaszép verőfényes napsütésben, kirándulásra ideális hőmérséklet mellett élvezhetjük ezt a napot.

Patak Tordán, hasadék aljában

Kis zubogó a patakban... sokat láttunk hasonlót.

Természetesen nem csak a mi kis csapatunk tartózkodott a helyszínen. Már érkezésünkkor láttunk más autóbuszt is, és személykocsik sokaságát. A turistaút tele volt emberekkel - pici iskolás osztályokkal, felnőtt turistákkal, és nem ritkán láttunk babahordóban pár hónapos babákat is, anyukájuk féltő gondossága mellett...

Mint említettem, ideálisan szép időnk volt. A turistaút jól ki volt építve, biztonságosan lehetett közlekedni. Persze, azért romantikát, és némi izgalmat is tartalmazott az útvonal, különösen tériszonyos látogatók számára. A járható út több helyen is elkeskenyedett, az egymással szemben haladó látogatók csak némi kis ügyeskedéssel tudtak elhaladni egymás mellett. Máshol pedig drótköteleken függő, kiszámíthatatlanul ingó, libegő hidakon kellett átmenni egyik oldalról a másikra. Természetesen mindez a biztonságot azért nem veszélyeztette, mindössze kis izgalmat vitt a dologba... mondhatni maradandó élményt jelentett sokak számára... van mire visszaemlékezni élménybeszámolók során 😏.

A turistaút egy nagyon szép szakasza

Leánykám, útitárs minőségben

Az úton nejem, és első lányom is részt vett. Számunkra különös élményt jelentett, hogy Andi először, mégis másodszor járt ezen a helyen... igaz, először "pocaklakóként", és csak az út egy rövid szakaszáig...

Mindent összevetve: nagyon szép, élménydús kirándulás volt ez.... ja igen, el ne felejtsem! Előzőleg a tordai sóbányában is jártunk. A sóbánya legszebb részén azonban egy nemzetközi drónröptető verseny zajlott. Ezért ott nagy volt a zűrzavar, semmi emlékezetes dolgot nem lehetett épp akkor megnézni. De hát ilyen is van, nem sikerülhet mindig minden, igaz?

Köszönöm, ha posztomat olvastátok, képeimet megnéztétek...

Legyen szép napotok!