2016. július 18., hétfő

Szolnoki szösszenet

Turistáskodásaim során idehaza - elsősorban lakóhelyem földrajzi elhelyezkedése miatt - leginkább dunántúli helyszíneket, turista célpontokat szoktam felkeresni. Ezek mellett persze jártam az Alföld, és az északi országrész nagyon sok táján is.... Szolnok azonban mindeddig kimaradt a sétáimból. A Tisza-tó mellett töltött egy hetem során azonban nem hagyhattam ki, hogy egy napot Szolnok felfedezésére ne fordítsak.

"Ahogyan Egyiptom létét a Nílusnak, úgy Szolnok a Tiszának (és a Zagyvának) köszönheti. A Tisza és Zagyva találkozásánál épült város eredeti magja valahol a két folyó által körbezárt V-alakú területen volt." - Mondja a városról a Wikipédia... meg persze még sok egyebet is, érdemes elolvasni. 

Az egész egy hét alatt nagy meleg, és élesen tűző nap volt, olyan kemény árnyékokkal, melyek mellett szépnek mondható fotókat az én amatőr szintemen lehetetlen volt készíteni. Ennek ellenére sokat fényképeztem - Szolnokon is.  Tudtam, hogy rövid időn belül nem jutok el még egyszer ide, tehát az "itt és most" feltételeket kellett elfogadnom.

Rövid látogatásom alatt nem járhattam be az egész város. Sétánk (feleségemmel) csak a Tiszaligetre (parkolási lehetőség), a Rózsakertre és a belvárosra korlátozódott.

Akkor most néhány kép az ott készültekből:
Rózsakert
A kert egy részlete látható a képen. Ámulattal sétálgattam a sok virág között. Eszembe jutott a "Virágos Győr" - szintén sok szép virággal - de ennyi gyönyörűség még idehaza sem látható.
Rózsakert
A Szolnoki Szigligeti Színház portálja
Szolnok
A belváros legszebb tere. Üzletek, szökőkút, pihenő park, szintén sok szép virággal.
Szerelmesek
Nem szívesen fotózok szobrokat. Főleg nem bronzból készült szobrot, magasan tűző nap alatt, erős árnyékokkal. Ez a szobor azonban olyan hatással volt rám, hogy minden fenntartásom ellenére képet készítettem róla. Nem egy átlagos alkotás, állíthatom. A kép persze csúnya, nem adja vissza az eredeti mű hangulatát.

Népi humor :-)
Épp az előbb írtam, hogy nem szívesen fotózok szobrokat. És erre tessék... :-) Megjegyzem, lesz még!
Hogy miért fotóztam ezt a szobrot is? Népünk híres a humoráról - ha nem is mindig a finom és kulturált humorról. Láttam már Egerben a vár előtt a Tinódi szobor fejére téve a koszorút, Hévízen a Városháza előtti fürdőző (meztelen) nő szobrát, tudok Dunaújvárosban egy "karószaró"-nak nevezett alkotásról... akkor most tegyük hozzá azt a kompozíciót is :-) Ne az ízléstelen, hanem a humoros oldalát nézzük!
Ja igen: Győrben pedig a Bécsikapu téren lévő Kisfaludi-szobor kezébe tesznek gyakran egy vizespalackot...
Szolnok
Református templom
Tiszavirág
Tiszavirág
Tessék, egy újabb szobor! Csupa ellentmondásban vagyok önmagammal! Ez a szobor azonban annyira szép és megindító, hogy csak ámulva néztem egy darabig! Érzéki, kifejező és érthető, totális ellentéte a mai korra jellemző, senki által meg nem értett "modern" szobroknak.
Tiszavirág-híd
A város másik jelképe, a Tiszavirág-híd. Nagyon szép, fantáziadús alkotás. Tökéletes példája annak, hogyan kell esztétikai élményt is nyújtó alkotást létrehozni amellett, hogy rendeltetésének is tökéletesen megfeleljen.
Tiszavirág-híd
Visszanézve, hazaindulás előtt
Legyen szép napotok, aki pedig teheti, látogasson el Szolnokra!

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Kedves Országjáró barátom!
Örömmel olvastam és nézegettem ezt a blogodat is.
Nagyon megfogott a két Tiszavirágod, nem is tudtam róluk, igaz Szolnokon is mindig csak áthaladtam.
Nekem bejött az ivó nő kőszobra is.

Várom bakancslistád következő beszámolóját.
Üdvözlettel Jana-Papa

Nádasdi Szabó Zoltán írta...

Örülök megtisztelő szavaidnak, kedves Jana!
(Remélem, a második szoborban a poént is észrevetted. A képre kattintva jobban feltűnik)

Albert István írta...

Nem is gondoltam, hogy ilyen szép Szolnok, pedig voltam már itt. No majd legközelebb :-) Szép képek, gratulálok!