2015. február 9., hétfő

Keszthelyen indul a turista-szezon

A 2015-ös évi turista-szezonomat Keszthelyen indítottam, február első felében. Első hosszabb utamat az abdai székhelyű Abdai Vándorbot Turistaegylet egyik útjára fizettem be. Na, nem túloztam el, mindössze egy háromnapos wellnessel és disznótorral összekötött mulatságról van szó.
Az időnk nagy részét Vonyarcvashegyen töltöttük, de az még egy kicsit odébb van. Út közben megálltunk ugyanis Keszthelyen, hogy meglátogassuk a Festetics grófi/hercegi család kastélyát. Bár kisiskolás koromban jártam itt, de hát - koromat tekintve - megbocsátható, ha a kastély belsejéből semmire nem emlékeztem mostanság. A közelmúltban két alkalommal is jártam a kastélyparkban és a pálmaházban, de azon alkalmakkor a kastély termeit nem látogattam végig. Talán jobb is, mert ezúttal érdekesnek találtam mindent, amit láttam.
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély
Február van, tél... hűvös az idő, apró szemű hódara is hullik. Nem jártuk körül a parkot, azonnal a bejárat felé indultunk.
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély. Festetics György gróf szobra
Természetesen néhány kép azért készült az udvaron is.
Azt gondolom, a (horvát származású) Festetics család történetéről itt szükségtelen bármit is írni, hisz annak idején az iskolában is tanultunk róluk (az idősebb generáció egészen biztosan). Aki nem, az viszont sokat olvashat róluk az interneten. Én most csak arra szorítkozom, hogy néhány saját készítésű fotómat bemutassam.
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély
Gazdasági okokból meg lehet érteni, ha egy ilyen intézmény a belépő díj mellett még a fotózásért is kér pénzt... drága a kastély fenntartása, kevés az állami támogatás, stb. Mi, a csoport fényképezőgéppel rendelkező tagjai még örülhettünk is, mert a túravezetők a fotójegy költségeit átvállalta, kifizette helyettünk. Az viszont már nagyon felháborított mindenkit, hogy egy nagyon morcos teremőr végig követett minket, és hangos szóval tiltotta, hogy vakut használjunk a felvételkészítések során. Holott erről szó sem volt a jegyváltás során.
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély. Tükörkép
Nem tudom, ki milyen fotókat tudott készíteni, de én meglehetősen elégedetlen voltam a saját felvételeimmel. Világítás kevés volt a termekben, kintről pedig alig jött be fény. Képeim fúl sötétek, annak ellenére is, hogy a még elfogadható legmagasabb érzékenységre állítottam a gépem. Nagyon sok szoftveres beavatkozásra volt szükség, és magas szemcsézettség rontotta a képek minőségét. (Itt vége a panasznapnak) :-)
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély
A kastély méltán híres könyvtárának egyik részlete
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély
Kisebb könyvtár, dolgozó szoba.
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély
Nekem nagyon tetszett, hogy a termekben sok festményt lehetett látni a falakon. persze, ezek nagy része a családtagok, rokonok portréi voltak, de más témákban is láthattunk képeket.
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély
Hungary - Keszthely, Festetics-kastély
A végén, befejezésképpen egy "önfotó", tükörből.

Első "nekifutásra" ennyit a hosszú hétvégémből. De folytatom, reményeim szerint még érdekesebb témákkal. Ezúton is köszönet a Vándorbot Egyesületnek, Erdélyiné Magdinak (erdelyine.magdi2@gmail.com) az útért.
Köszönet az olvasóimnak is, akik itt jártak. Szép napot mindenkinek!

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ha az ember elég türelmes előbb-utóbb eljut olyan helyekre is, ahova már nagyon régóta vágyódott. Ilyenkor talán még az élmények is nagyobbak lesznek, másként éli meg. Szerintem nagyon szépek lettek a fotóid, ne légy ilyen szigorú önmagadhoz! Várom a folytatást is!

Jenő írta...

Köszönjük Zoli az ismertetést a szokás szerint kitűnő fotóiddal!

Zsóka írta...

Köszönöm ezt a csodálatos sorozatot, szülővárosomról Keszthelyről, illetve a kastélyról.