2014. augusztus 24., vasárnap

Szigliget

Tervezem, hogy lehetőleg még ebben az évben végiglátogatom a Balaton nyugati vége fölötti hegyeket és várakat. Nem feledem azonban, terveim megvalósítása előtt nehézségek is vannak, de az se veszi el a kedvem, ha valamelyik kirándulás a jövő évre esik... olyan hosszú a bakancslistám, hogy bármikor előfordulhat "újratervezés" - GPS-em kedvenc szóhasználatát idézve. :)
Nemrég volt, hogy egy hirtelen-jött impulzus hatására kedvem támadt Szigligetre utazni. Feleségem nem szereti a sokgyaloglós-hegyremenős kirándulásokat, de Szigliget neve, és a Balaton közelsége neki is meghozta a kedvét az utazáshoz. Így aztán együtt mentünk...

Szigliget első számú nevezetessége a középkori eredetű végvár maradványa.
 "Régészeti leletek szerint már a kőkorszakban és bronzkorban is lakott volt, és kelta, római illetve avar sírleletek is kerültek elő. A XII. századból több írásos, sőt épített emlék (Avasi-templomrom) is maradt ránk. Neve (Sziget-liget; Zeg-Ligeth) korábbi sziget mivoltára utal, szigetjellegét az 1822-es partrendezéssel szüntették meg." - írja a településről a Wikipédia.
Szigliget
 Leparkoltam a vár alatti parkolóban, és megindultam a vár kapuja felé. Nejem külön programot - lazább sétálósat - csinált magának, ezért a vár legmagasabb részeit egyedül jártam be.
Amint áthaladunk a kapun, és visszatekintünk, ez a kép (fent) tárul a szemünk elé. A Balaton tó egy részét láthatjuk.
Szent György hegy
A várból gyönyörű kilátás nyílik a közeli hegyekre és sík területekre, szemmel lehet tartani a Balaton egy jelentős részét. Ennek az adottságnak a török harcok idején volt nagy jelentősége - bár a Balaton "szemmel tartását", a török portyázó csapatokat a közelebb lévő un. Öreg-várból lehetett alaposabban végezni.
Szigliget
A vár kedvező fekvése vonzza a turistákat. Szinte mindig nagy a forgalom.
Szigliget
Szeretem, ha korhű berendezési tárgyakat (vagy azok hiteles másolatát) látom a régi várakban, kastélyokban. Nem tudom, például ez a kályha mennyire tekinthető korhű másolatnak, de nagyon szép, tanúsíthatom.
Szigliget - várkonyha
Konyhai berendezéseket is nagyon sok helyen láttam már - Gyula várától Ausztriáig, Szlovákiáig, Csehországig. Szigligeten így néz ki a régi szakácsok emlékhelye...
Szigliget
Szigliget
A vártemplom rekonstrukciója. Nagyon tetszett - nem csak szép volt, hanem kellemes egyházi zene is szólt, igazi templomi hangulatot adva a helynek. 
Szigliget
A vár elhelyezkedése olyan, hogy leginkább a Szent György hegy felé - és attól jobbra-balra - van rálátás a vidékre. A korabeli építtetők biztosan tudták, miért...
Szigliget
Szigliget
A város és a Balaton látványa. Van miben gyönyörködni!
Szigliget
Ottjártamkor egy iskolás csoport is tartózkodott a várban. Tanáruk szabályos történelem órát tartott az osztályának.
Szigliget - panoráma
Szigliget
Szigliget
A vár alapos bejárása után a Balaton-part felé indultunk. Bár kissé melegebb volt az idő, mint ami a mi igényeink szerint egy hosszabb sétához kellemes, de ez nem rontotta a kedvünket. Sok képet készítettem a séta közben is, hogy legyen valami, ami segít emlékezni erre a szép napra.
Szigliget
A tó felé tartva - és hátrapillantva - ezt láttuk. Az előtérben népi építészeti módszerekkel készült gazdasági épületek teteje látszik.
Szigliget
Múltidéző építmény...
Szigliget
Meglepő volt számomra, hogy Szigligeten mennyire őrzik a múlt építészeti hagyományait. Nagyon sok eredeti, régi épületet tartanak jó állapotban, és használnak rendeltetése szerint. De az újabb építésű házakban is igen gyakran felfedezhetőek a hagyományos vonások. Fent például két - viszonylag régi építésű - parasztbarokk stílusú lakóház látható.
Szigliget - kikötő
A strandhoz érve előbb csak keveset nézelődtünk, majd a bejárattal szembeni étteremben megebédeltünk. Jól esett némi energia-utánpótlás, és hűsítő (alkoholmentes) "serital" - mást a törvényeink tiszteletben tartása mellett nem fogyaszthattam... Ezt követte a séta a mólón...
Szigliget - Távolabb a Badacsony hegye
Szigliget
A mólón - komolyabb felnőttek mellett - két neveletlen suhanc is dobálta a horgot/csalit a vízbe. Nem voltak tekintettel a vízen úszkáló tőkés récékre - ennek az lett a vége, hogy az egyik madár belegabalyodott egyikül damiljába. Persze, mennél jobban igyekezett szabadulni, annál több zsinór tekeredett a szárnyaira. Végül behúzták a mólóhoz a rémült állatot, egy felnőtt horgász szákkal kiemelte, és kiszabadította a madarat. Szegény jószág rémültem elmenekült, amint szabadon engedték.
Az idő múlt, rám pedig várt még egy hosszú séta. Vissza kellett menni ugyanis a vár alatti parkolóba a kocsiért! Nejem fáradt volt, ezt a sétát már nem vállalta - kérte, jöjjek érte a mólóhoz.
Szigliget
Visszaúton - ki tudja, miért? - igen romantikus hangulatban voltam. Olyannyira, hogy még virágot fotózni is megálltam! Nem állítom, hogy gyönyörű lett, de akkor és ott így sikerült.
Szigliget
 Készült néhány más képem is - íme az egyik.
A kocsival aztán visszamentem a nejemhez, és most már indultunk hazafelé. Más irányban, mint idejövet, a hegy megkerülésével. Ekkor találtuk meg a XII.-ik században épült Avasi templomot. Néhány fotó elkészítésének idejére természetesen megálltam.
Avasi templomrom
Szép, és több szempontból is emlékezetes napom volt.
Legyen szép napotok Nektek is, amikor blogomban "jártok"!

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az egész Balaton-felvidék tele van szebbnél-szebb házikókkal, érdemes visszatérni más településekre is. Remek hangulatú blogot írtál, a fotók mesteriek! Neked is szép napot!

Unknown írta...

Élvezettel nézelődtem nyughatatlan ismerősöm múltheti fotó-dús beszámolójában. Csak így tovább! Üdvözlettel; JanaPapa