2013. október 27., vasárnap

Ság-hegy Vulkán tanösvény 2

Az idei év egyik nagyon emlékezetes kirándulása volt részemről a Ság-hegyi túrám. Jártam ugyan szebb helyeken is, nagyobb hegyek között, egészen extra utakon is.... de ez a rövid kis magányos utazás valahogy a szívemhez nőtt. Semmi köze nincs hozzá, de a Tanú című film magyar narancsa jut az eszembe róla. Persze, az a bizonyos emlékezetes mondat teljesen átértelmezve: pici, de a miénk. Meg olyan aranyos. Na meg egy kicsit sárga is, mert ősz volt amikor ott jártam, tobzódott a hegy a színekben, zöld, sárga, barna árnyalatokban. És hozzá a szép napsütés, ami délután még szebb fényekbe és árnyékokba öltöztette a krátert.
Jól kiépített lépcső vezet egy darabon
Ebéd után a hegy déli oldalára indultam, és egy szinttel magasabbra. Nehezen tudnám csak érzékeltetni a látványt, ami elém tárult.
Ság-hegy, kráter
Ság-hegy, kráter
Csodás találmány a fényképezőgép, de csak egy lélektelen szerkezet. Ha ügyes kezekben van, valamilyen formában képes visszaadni azt az élményt, ami a turistát éri egy szép helyen, de az akkor sem tökéletes. Különösen sok a hiányosság ezen a téren, ha azt a gépet csak egy műkedvelő turista fogja a kezében. Ámultam-bámultam, forgattam a fejem, és próbáltam a látvány minden szép elemét megörökíteni a gépemmel.
Közben sétálgattam, el meg vissza, és élveztem magamban, hogy ugyanaz a látványelem hogy néz ki ez egyik pontból, és hogy néz ki kicsit más szögből nézve. Ahogy múlt az idő, a nap is kissé lejjebb ereszkedett, el is fordult, változtak a fények és árnyékok. Azon kaptam magam, hogy a memóriakártyám tele van egymáshoz hasonló képekkel - épp csak kicsit más szögből, épp csak kicsit más az árnyék, de minden fotó szép és elragadó.
"Emléket hagyni magunk után" - egy hatalmas GYŐR felirat is jól olvasható. (Nem én voltam!)
Turisták kedvelt szokása, hogy ha lehet, emléket hagynak maguk után. Nem eldobált sörös dobozokra, vagy fába vésett nevekre gondolok. Olyan emlékekre gondolok, mint például egy szökőkútba dobott pénzdarab, vagy ehhez hasonló dolgok.
A Ság-hegyen is megfigyelhető egy szép szokás. Itt kisebb-nagyobb kövekből raknak ki turisták egy nekik kedves nevet, vagy más szót. Ezeket az "emlékműveket" azután minden más turistának illik tiszteletben tartani. Nem szabad a kirakott köveket szétrugdalni, fölszedni, és a saját művükhöz felhasználni. Amikor ezen a szinten jártam, sajnálkozva láttam, hogy ezt a szép szokást csak nagyon kevesen tisztelik. Sok szándékos, vagy akaratlan rongálás nyomát láttam. A magasból ennek ellenére még olvasható néhány felirat.
Távolban a Somló bazaltkúpja
Ha kimegyünk a kráterből, egy fennsíkra jutunk. Száraz, tiszta időben messzire el lehet látni innen. Most ősz volt, a levegő kissé párás, de a nem túl messze lévő Somló hegyet jól lehetett látni. A Somló is vulkanikus eredetű hegy, szintén híres bortermő vidék. Kőbányászat itt nem folyt, ezért a hegy sokkal másabb képet mutat, mint a Ság. Viszont van rajta egy várrom, középkori eredetű, bár hadászatilag nem túl jelentős végvár maradványai. Ez lesz a legközelebbi túrám célpontja.
Ság-hegy
Vannak csúcsok a hegyen, melyek megmászására nem vállalkoztam (bár szívesen tettem volna). Ezekre a csúcsokra csak kitaposott utak vezetnek, nagyon meredek, csúszós utak.... fiatal, bátor (és meggondolatlan) turistáknak való. De elgondoltam, milyen szép lehet oda egy piknikkosárral felmenni, megteríteni a füvön, napozni, élvezni a tájat, és finomakat falatozni közben.
Ság-hegy
Ság-hegy
Ság-hegy
Ság-hegy, virágok
Október közepe elmúlt, de a hegyen nagyon sok szép virág nyílt. Voltak helyek, ahol szinte friss virágszőnyeget láttam. Máshol csak mutatóban néhány szálat. Gondoltam virágkedvelő makrófotós barátaimra, biztosan tetszene nekik ez a látvány. Én makrót keveset fotózok, képtelen vagyok a rengeteg gyönyörű virág nevét megjegyezni. Azon túlmenően pedig ezt a témát hagyom azoknak, akik nálam sokkal jobban csinálják.... nekem döntően elég, ha az internetes fotóalbumaikban megnézhetem őket. Néha azonban "elcsábulok" én is :-) !
Ság-hegy
Ság-hegy
Ság-hegy
Ság-hegy
Ság-hegy
Ság-hegy
Ság-hegy
Ság-hegy
Ság-hegy
Ság-hegy
Ság-hegy
Ság-hegy
Engem pillanatnyilag a természet egy másik megnyilvánulása nyűgöz le. Sík vidéken élek, olyan helyen, ahol a népi humor szerint egy vakondtúrás már hegynek számít, a "nyúli dombok" pedig havasoknak. Talán ez vonz azokra a helyekre, ahol már "igazi" hegyet látok?
Virágmakró
Virágmakró
Csipkebogyó
Virágmakró
Eltelt néhány óra, fotóskártyámon más sok tájkép gyűlt össze. Addig-addig kacérkodtam a virágokkal, amíg próbaképpen készítettem néhány makrót. Mint említettem feljebb, kevés virágot fotózok, ezért speciális (és méregdrága) makróobjektvet nem is vásároltam magamnak. (Csak tájékoztatásul: Olympus Zuiko ED 50mm f/2.0 Macro objektív 184.990 HUF az egyik internetes áruházban. Ez nekem túl sok...).  Vettem viszont egy japán gyártmányú makró-előtét lencserendszert (három lencse két tagban) megfizethető áron. Két fotós ismerősöm is van, akik szép eredményt értek el hasonló eszközzel. Mos én is kísérletezésbe fogtam... :-)
Repülő szerkezet...
... ez meg egy másik
Közben megjelent a fejem felett két repülő szerkezet....
Ság-hegy
És búcsúzóul a mai napra.... szép napot Nektek!

Nincsenek megjegyzések: