2011. november 15., kedd

Bújj, bújj cinke Dunaszegen

Kékfejű cinke a bokrok sűrűjében
Pár napja újra megjött a kedvem a mozgáshoz és fotózáshoz. Nem túl korán döntöttem a kirándulás mellett, ezért nagyobb távolságra nem volt érdemes menni a korai délutáni sötétedés miatt. Viszont a dunaszegi morotvató közel van, fotótéma is van mindig - tehát irány Dunaszeg!


Amint megérkeztem, hamar az a gondolatom támadt, hogy ma nem éppen eredményes napom lesz. Sok volt a horgász a tavon, madarat viszont egy darabot sem láttam sem a vízen, sem a levegőben.

Kékcinke reptében

Lassan, és a lehetőségekhez mérten óvatosan, csendben lépkedtem a tanösvényen, hogy ne okozzak riadalmat az esetleg mégis ott tartózkodó madarak körében. Ennek ellenére mindössze egyetlen szárcsát láttam, amint fedezéket keresett a sűrű sásban.


Nem igazán jó hangulatba érkeztem a madárleshez. Felmentem. Amit onnan láttam, az sem vidított fel túlzottan. Teljesen üres vízfelület, nád és sás mindenütt.


Néhány perc múlva balról fölreppent egy szürkegém. Nem igazán szerencsés irányban repült - éppen szembe a nappal is, felém is. A róla készült kép olyan lett, mint ha szemből és kicsit alulról néznék egy repülőgépet. Megtartottam, de nem teszem föl, még annyira sem érdekes, hogy bemutassam. 


Megint pár perc, és újabb szürkegém jött. A róla készült képek még rosszabbak lettek, mert az autofókuszomat becsapta a madár mögötti bozót. Mire korrigálni tudtam, a gém már messze járt.


Már-már azt gondoltam, hogy ma csak napozni jöttem, amikor megélénkült az élet a környező bokrokon. Sok apró kis cinkemadár repült be a környező bokrok ágai közé. Persze, nem 1-2-3 méterre közel hozzám, hanem ennél jóval nagyobb távolságokra. Szemmel jól követhető volt a mozgásuk.

Rejtőzködve
Tapasztalatból tudtam, hogy fotózni ugyan lehet így is, de túl sok eredményt nem lehet várni az ilyen fotóktól. Ennek ellenére igyekeztem minden lehetőséget kihasználni, bízva abban, hogy a sok kép között talán használhatóakat is fogok találni.


A madárkák mintegy 10 perc múlva befejezték a szinte nekem rendezett bemutatójukat, és továbbálltak. Vártam újabb show-ra, de csak nem akartak jönni. Akkor lejöttem a les-emelvényről, és tovább sétáltam a tó körül.

Ez bizony nem cinke, hanem őszapó!
De még a távozásom előtt egy kis üdítő változatossággal is találkoztam: a sok kis kékcinke között egy őszapó!

Kormorán a vízben
Amint megyek a tó partján, talpam alatt recseg a kavics. Ez ellen nincs mit tenni. Alig pár lépés után zajos szárnycsapkodást, és vízcsobbanást hallok. Nagy meglepetésemre a bokrok mögül egy kormorán csobbant a vízbe! Kormorán!!! Ezt a madarat még soha nem láttam Dunaszegen! Tavaly már rengeteg volt belőlük Győr környékén a Rábán is, még a belvárosban a Dunán is, de itt még nem találkoztam vele. Úgy látszik, a tavat is birtokukba veszik. Ennek én sem örülök, a tavi horgászok pedig még kevésbé. A madár rögtön lebukott a víz alá, víz alatt úszott a tó közepe felé. Képet csak akkor tudtam készíteni róla, amikor újra felbukkant.


A tanösvényen tovább sétálva újabb cinkékkel találkoztam. Úgy látszik, a kellemes késő őszi napsütés nem csak rám, rájuk is jó hatással volt.


Itt könnyebb dolgom volt, mint a madárlesen. Egyrészt kedvezőbb irányból sütött a nap, ritkábbak voltak a bokrok, és a madarak is meglepően türelmesek voltak. Gyakran tudtam olyan közel menni a témához, hogy korábban még soha.



Még arra is volt lehetőségem, hogy megfigyeljem, mit művelnek a nádszálakon. Felnyitották a nád vékony héját, ahogy tudták, lehasították, és úgy tűnt, valamit kiszednek alóla - vagy legalábbis keresnek valamit alatta.


Amilyen lehangolóan indult a mai fotózásom, legalább annyira elégedett voltam a vége felé. Igaz, nem válogathattam az izgalmas témák között, de ennyi cinkét még életemben nem láttam. Rengeteg képet készítettem - sokkal többet, mint amit itt megmutattam.
Az persze más kérdés, hogy Nektek ez is sok, és esetleg unalmas is volt. De remélem, mégse.


A végére pedig egy szép lepke a lepkéket kedvelőknek!

Remélem, nem voltam túl unalmas. Köszönöm, ha megnézitek a képeimet, és elolvassátok a hozzájuk fűzött beszámolómat.

Legyen szép napotok!

2011. november 9., szerda

Csesznek vára, és döbbenet a pihenőben

Csesznek hegyoldal
A vár
Piszok kényelmes helyzetben vagyok néhány éve, amióta a feleségem jóvoltából van egy GPS útvonaltervezőm. Azóta nem sok gondom van arra, melyik helység merre van - rábízom magam a technikára, és megyek, amerre irányít (kivéve amikor nem, mert azért észnél kell lenni vele)! Bakonynána felé menet is hagytam magam vezetni, meg persze onnan hazafelé is. Érdekes jelenség, hogy két pont közti utat nem teljesen egyformán tervezi meg minden esetben. Hazafelé például teljesen más irányban indult el, mint amerről beérkeztünk a faluba. Így fordult elő, hogy hazafelé útba ejtettük a cseszneki szerpentint, míg Győrből jövet még a hegy előtt letértünk a főútról. Aki még nem járt erre, annak elmondom, hogy a 82-es főút ebben a térségben egy igencsak kanyargós, meredek szerpentinen vezet fölfelé (lefelé) az út. Mégpedig közös úttesten, irányonként egy sávban, ellenkező irányban! Középen mindössze záróvonal és felezősáv, semmi szilárd elválasztás! Az útvonal veszélyes mivoltától eltekintve nagyon szép a környezet. Apropó - a szerpentin nem a cseszneki várhegy oldalában vezet, hanem, a Bakony egy másik hegyének oldalában. A z útról nagyon szép a rálátás a cseszneki hegyre, a várra. Különösen érdekes ez olyan évszakban, amikor nincs lomb a fákon. Ebben az időben a szerpentin egy szakasza úgy megy, mint ha egyenesen a várba mennénk. Egy hosszú szakaszon a vár éppen az úttest középvonalával van szemben. Minden bizonnyal nem véletlenül van így kialakítva az úttest nyomvonala.
Nos - ahogy ereszkedtem lefelé a szerpentinen, jött egy ötlet - megálltam a szerpentin közepén kialakított pihenőben, hogy néhány képet készítsek a várról. A pihenőben már benn állt egy csomó más kocsi, és néhány motoros. Különösen a motorosok voltak feltűnő látvány: hatalmas, ezüst színű BMW-k!
Fogtam a fotómasinámat, és elkészítettem a képeket. Aztán látom, hogy a motorosok induláshoz készülnek.  Indulnak a verdák, az első motoros kikanyarodik a pihenőből, és már húzza a gázt, mint ha az élete függne attól, mennyi idő alatt éri el a 100-at. A többiek utána - egy pillanat múlva már a hangjukat sem lehetett hallani.
Nyomtam még egy-két expót, készültem visszamenni a kocsimhoz, amikor a szemebe tűnt valami. 








Hát ez volt az! Egy emlékmű - mondhatnám síremlék. Egy ronccsá tört motorkerékpár eleje, mellette annak a fiatal embernek a neve, és a szülők gyászának kifejezése egy márványtáblába vésve. És a megemlékezés virágai, halottak-napi mécsesek.
Nem tudom, az előbb elviharzott motorosok vetettek-e rá legalább egy pillantást. 

Elindultam, ereszkedtem lefelé a szerpentinen. Nem éppen száguldva, de olyan tempóban, hogy végig a sávomban maradva ura lehessek a kocsimnak. Belátható távolság a kanyarok miatt gyakran csak 50 méter. És épp egy ilyen helyen úgy előzött engem két motoros a szembejövő forgalom sávjában, mint ha csak síkvidéki autópályán lennénk! Ijesztő volt még csak látni is, mennyire bedőlve vették a kanyarokat előttem!

Az ember néha azt hiszi, minden motoros ilyen emlékművet szeretne magának?

Köszönöm, hogy megnéztétek és elolvastátok! Legyen szép napotok!

2011. november 3., csütörtök

A legfrissebb győriek...az őszi Radó, és környéke

Rába folyó, Püspök-vár és Bazilika
Úgy látom, kezd stabilizálódni az időjárás. Bár minden reggel sokáig köd fedi a várost, de nap közben azért kisüt a nap, elvékonyodik, vagy éppen fel is oszlik a felhőzet, és kiviláglik az ég kékje! Ettől megnő a jókedvem, magamhoz térek, és mozogni, sétálni támad kedvem. "Jó nekem" - gondolhatja bárki, aki nem teheti függővé az időjárástól a saját tevékenységét. Én sem voltam mindig így, ha ez vigasz valakinek! 
Ma úgy döntöttem, hogy még csak a városban fotózom, mégpedig a Radó sziget őszi színeit szeretném memória-kártyára venni. Azt nem merem írni, hogy megörökíteni - hol vagyok én attól, hogy a képeim "örökéletűek" legyenek?  :-)))

Őszi színek
A Radó egy kis sziget, a Rába folyó két ága fogja közre. Győr egyik legismertebb pontja, fiatalok és idősebbek kedvelt randizó helye. Ugyanakkor kulturális rendezvények gyakori helyszíne is. A Győri Nyár nevű fesztiválok helyszíne, a Zenepavilon pedig a nyári hónapok minden vasárnapján más és más műfajú zenei koncerteknek ad otthont.

Változatos a sziget növényvilága is. Örökzöldek, bokrok és sövények, fehér törzsű nyírfák, és gyönyörű platánok találhatók itt. És nyaranta rengeteg virág!

A Radó "kezdete"
















A sziget nyugati csücske. A Petőfi hídról nagyon szép látvány. A folyón túl jobbra Győr - szerintem - legszebb, és legmeghittebb temploma, a Karmelita templom tornya látható.

Zsinagóga - ma kulturális intézmény

Az egykori Zsinagóga. Nagyon sokáig romos állapotban volt, míg végül hosszú tárgyalások után, és hatalmas költség ráfordítása árán nagyon szépen felújították. Ma kulturális intézményként működik. Természetesen nem a Radó szigeten foglal helyet, de a környezet egyik jellegzetes objektuma.


A Rába töltésen sétálva tárul elénk ez a látvány, ha a sziget felé pillantunk. A Zenepavilon látszik a fák között, sok-sok sikeres koncert színhelye. Ha csak tehetem, minden eseményen részt szoktam venni.

Sétány a szigeten
Már a szigeten járok. Nagyon hangulatos, kellemes a környezet, gyönyörűek a színek, mondhatom kényeztetik a szemet. Véleményemet mások osztják nyilván, mert szinte minden padon szerelmesek üldögélnek - nyilvánvalóan igyekeztem, hogy képre ne kerüljenek.

A látvány lenyűgöző

Színorgia
Étterem a sziget keleti felében
A sziget mértani közepén közút halad át, mindkét ága fölött híddal. Szemben egy kellemes étterem, szórakozó hely látható.

Karmelita templom
Ha jól számolom, ezt a templomot eddig 6224-szer fotóztam. Na jó - lehet, hogy nem ennyiszer, de nagyon sokszor! Szinte mindig, ha erre járok, és van nálam fényképezőgép. Csodás látvány, a nap minden szakaszában másképp éri a fény, és szinte mindig más hangulatot áraszt. A belső kialakítása is egészen különleges, nem túl hagyományos.
Érdemes megnézni a belsejéről készült képeimet a felső linken.

Sétány a sziget déli részén, a strand felé
Erről a sétányról látható és fotózható nagyon jól a Káptalan-domb - várfal, és Püspökvár.

Várfal, mögötte a Káptalan-domb
Előtérben a Rába jobb oldali ága, mögötte a Vár, azon belül pedig a közelebb a Püspök-vár, mögötte pedig a Bazilika. A Bazilika értelemszerűen Győr legnagyobb temploma, II. János-Pál pápa látogatása óta viseli a Basilica Minor rangot.

A Habokból Kikelő (Születő?) Vénusz
Nyáron a sziget legszebb része. A szobor körül rengeteg virág van állandóan, szemet gyönyörködtető keretbe foglalva a Vénusz-szobrot. 


Még egy pillantás a Káptalan-dombra, más szögből, mint korábban. Az tűnt föl, hogy a Bazilika tornyának tetején, a kereszt alatti ablakban emberek mozgását láttam. Ez meglepett, mert tudtommal a torony nem látogatható. Ekkor eszembe jutott, hogy azt olvastam, hogy a Püspökvár egy részét turisták előtt is megnyitják. Utána kell nézni, már eljött-e ez az idő.

Rába
Mai fotósétám utolsó képe. Én még a szigeten tartózkodom, onnan nézek végig a Rába jobb oldali ágán, a szigetet ketté osztó híd irányába. 

Kedves blog-olvasó - ha még nem jártál erre ezen az őszön, feltétlenül járd körbe a szigetet. Nem fogod megbánni, kellemes időtöltésben lesz részed!
Szép fényeket kívánok a sétához!

2011. október 30., vasárnap

Felhős borús fotóséta...

Csak nem akarnak elvonulni a felhők Győr fölül, pedig a HirTV meteorológiája már ígérgeti a felhők feloszlását, és a napocska kibukkanását. Én meg várom, legyen már igaza! Nézegetek ki az ablakomon, de nem nagyon látom kékleni az eget, és napsütésnek sincs nyoma sem.
 Épp a fentiek miatt nem indultam nagy útnak, de a közelbe - konkrétabban Gyirmótra - mégis ki kirándultam. Tudtam, hogy nem fogom megcsinálni életem fotóját, de azzal vigasztaltam magam, hogy legalább sétálok egy kellemeset. Annál is inkább szükségem volt némi önvigaszra, mert menet közben eszembe jutott, hogy nem vettem magamhoz a pótakkumulátort! Azt viszont nagyon jól tudtam, hogy a jelenlegi aksi már jó ideje a gépemben van. De hát mint mondtam, legfeljebb sétálok egy jót! A falu (?) közepe mellett elterülő rétre mentem előbb. Terveimben szerepelt még más terület bejárása is, de végül csak ezen a marhalegelőnek is használt réten maradtam, itt jártam végig a holtágak mentét téma után kutatva. Első nekifutásra a legelésző csorda néhány tagjáról készítettem fotókat. 
Nem tudom, más területen mennyire gyakori ez a növény, amit itt héjakút mácsonya néven ismerünk. Gyirmóton rengeteg van belőle, és sok fotós szívesen fényképezi. Ősz lévén többnyire csak levirágzott és elszáradásnak indult fejeket lehet látni, de egészen friss, mondhatni bimbós állapotú fejek is mutatkoztak. 

 Abban nem csalódtam, hogy a fák lombjai, és a bokrok levelei gyönyörű színekben tündököltek. Bármerre néztem, mindenhol zöld-sárga-barna-vörös színek kavalkádja kényeztette a szememet! Csak az volt a kellemes gond, melyik látványt szeressem jobban, mint a másikat, hisz az egész területet mégsem fotózhattam úgy, hogy mindent képre vegyek, ami tetszik nekem.
 A holtág mögötti terület másképp volt hasznosítva, mint az, amelyiken éppen jártam. Ott hatalmas szalma-gurigák voltak fölhalmozva, melyek már önmagukban is érdekes fotótéma lehet, ha okosan sikerül a látványukat a tájba illeszteni. Egy - talán két évvel korábbi - fotózásom során készítettem olyan képeket, ahol a szalmabálák voltak fő "modelljeim".
 A hidegfront nagy széllel érkezett. Meg is lett a követ-kezménye - mint látható, egy hatalmas, élő fát is a vízbe döntött. Nem kímélte a már elszáradt csonkokat sem. Voltak szakaszok, hogy az egész vízfelületet a beledőlt fák és fahordalék borította.
Jobboldalt egy hatalmas törzs bizonyítja, hogy itt - talán nem is nagyon rég - egy hatalmas fa élt. Ma már csak a torzója látszik. Szomorú és el-gondolkodtató látvány. Az élet végességére, az elmúlásra emlékeztet.

2011. október 25., kedd

Győri ipari múzeum

Öreg kovácsgép
Ejtókalapácsos kovácsoló munkahely
Néhány napja, még az esős ősz megérkezése előtt eszembe jutott, hogy a Dunakapu téren nagyszabású  ásatás folyik. Napok óta terveztem, hogy ezen a helyszínen készítek néhány fotót. Az előző napokban jártam arra felé, és igencsak elcsodálkoztam azon, amit a már feltárt területen, a védőkerítések mögött láttam. Akkor már sejthető volt, hogy a munkák sokáig már nem tartanak, és nekem fogalmam sem volt arról (azóta sincs) mi lesz a sorsa a régi piactér aszfaltja alatt megtalált régi várfalnak, és egykori lakóházak föld alá került, ott betemetett alapjainak, és falainak. Egy szép napos délelőttön el is indultam fotózni. Az ásatások helyszínén készítettem is felvételeket. Sajnos, az otthoni feldolgozás során beláttam, hogy a képek nem adják vissza azt a látványt, amit a helyszínen tapasztal a látogató. Mivel nekem vizuális tapasztalataim is vannak a fotók témájának helyszínéről, érdekesnek találom őket, de attól tartok, aki csak a képeket látja, nehezen tudja elképzelni, mit is ábrázolnak a fotók. Ezért ezen képek felhelyezésétől eltekintek, és a napi sétám egy másik helyszínét mutatom be.
Energia átviteli rendszer
Ez a helyszín egy igazi műszaki érdekesség, igazi muzeális korú és értékű kovácsgép! Tudom, hölgyolvasóimat ezzel nem hozom lázba, de remélem, azért legalább egy kicsit őket is érdekelni fogja.
A régi Rába gyár városi telephelyének felszámolásakor a gyár akkori vezetése - és talán mások is - úgy döntöttek, hogy a gyár talán legrégebb óta működő termelő berendezését nem bontják szét, hanem egyben hagyva egy kis ipari múzeummá alakítják. Ezzel emléket állítva egyúttal a több mint 100 éve működő ipari üzemnek, hazánk egyik legnagyobb gyárának is. Természetesen a Rába Rt. a törzsgyár felszámolásával nem szűnt meg, csak a gazdaságtalan termelést szüntették meg. A városban működő többi telephely megfelelő átszervezés mellett tovább működött/működik.
A mai környezet
A gép ejtőkalapácsos technikával dolgozott, több-munkahelyes rendszer, központi transzfertengelyes erőátvitellel. Az energiát egy nagy teljesítményű villanymotor szolgáltatta, és megfelelő kialakítású lapos szíjakkal, hevederekkel forgatta az óriási lendkerekeket. A lendkerekek egy hosszú és erős tengelyt forgattak, mely  különleges tengelykapcsolók segítségével emelték a magasba a kovácsszerszám felső elemét. Egy megfelelő pozícióban a kapcsolat oldott, a "medve" lezuhant, és a szerszám két része között elhelyezett izzó fém - többször ismételt folyamat során - felvette a kovácsszerszámban kialakított üreg formáját. A gép egyszerre több munkahelyet szolgált ki, kisebb-nagyobb munkadarabok egyidejű alakítását tette lehetővé.
A kovácsüzem számomra mindig egy rejtély, egy kis misztikum volt. Soha nem jártam benne személyesen, de sokat jártam mellette. Hatalmas, fekete, sötét és zajos épületet képzeljük el, ugyancsak hatalmas ajtaján a felirattal: "Pokol kapuja". Magát a gépet is csak akkor láttam, amikor az üzem megszűnt, és a gép monstrum a szabad ég alá került. 
Az eredeti helyén hagyott gép környékén nagyon szép kis parkot alakítottak ki padokkal, a gyerekek számára játékokkal. Az egykor itt dolgozókra emléktáblák feliratait olvasgatva emlékezhetünk.

Kedves Olvasóm! Bár tanulmányaimat tekintve gépész képzettségem van, a kovácsolás technológiájával behatóan nem foglalkoztam. Emiatt azt kérem, rövid eszmefuttatásomban túl sok szakszerűséget ne keressetek. A már megszűnt gyártelepre, az általam nagyon tisztelt kovácsgyári munkásokra való megemlékezést tekintem a bejegyzésem lényegének.

Köszönöm a figyelmeteket!


2011. október 19., szerda

Bábolna - közbeszólt a meteorológia

Azt gondolom, szép portrék!
Igen, így volt! Nemrég jártam Dunaszegen, de kedden délelőtt már arról tanakodtam magamban, el kellene menni Bábolnára! Szívesen járok ott, nézegetem a lovas edzőpályán gyakorló lovasokat és gyönyörű lovakat, és talán leginkább Ölbőpusztán a karámokban legelésző, futkosó vagy éppen vágtázó, egymást froclizó növendék csődöröket. Mondtam is a feleségemnek, hogy hogy szerda délelőtt kocsizzunk ki. Mint várható volt, ő nem akart, de mondja nekem, hogy szerdára már jön a hidegfront, esőt jelez a meteorológia. És valóban: a TV-ben éppen időjárás jelentés kezdődött, szerdán esővel!
Sorban, egy-vonalban
Hát ez bizony baj! Ha az aszzonypajtás úgysem jön, akkor én akkor megyek, amikor akarok - esőben nem akarok, tehát megyek még ma délután! Kalap - akarom mondani sapka - kabát, kocsikulcs, és fényképezőgép, aztán már mentem is.

Ez már a bábolnai istálló, a képnek kicsit lejjebb lenne a helye
Fura dolog, hogy vagyok én tulajdonképpen ezekkel a nemes állatokkal! Szeretem őket, de félek is tőlük. Mint ahogy az okosok mondják, elől harap, hátul rúg, középen pedig nagyon le lehet esni róla. Úgyhogy én óvatos vagyok velük, három méternél közelebb nem megyek hozzájuk. Legfeljebb akkor, ha köztünk van  villanypásztor. Vagy jól ki vannak kötve. Különben egy nagy böhöm állat - hát nem? Mindig az jut eszembe, ha a közelükben vagyok, hogy fájna nekem, ha valamelyik véletlenül a lábamra tenné a patkóját. Úgy értem, a cipőmre, felülről, teljes súlyával. Szóval szeretem őket, csodálom őket. Az is tetszik, ahogy rögtön észreveszik, amint az ember megjelenik a karám közelében, picit gyanakodva nézegetnek, aztán egyikük kiválik a csapatból, és tesz néhány lépést felém. Aztán mégegy, meg mégegy. Végül az egész csapat odajön hozzám, fölsorakoznak a villanydrót mellett, aztán nézzük egymást. Nem szólnak, néha prüszkölnek egyet. Pózolnak egy kicsit, hamar belátják, hogy nincs kockacukor - akkor szép komótosan odébb lépkednek.
Vágta, vissza a szállásra
Mivel a fotózásra alkalmas helyen többnyire legénykorú csődörök szoktak tartózkodni, gyakran látni egymás közti rivalizálási jeleneteket. Ez nyáron, melegben nem túl gyakran fordul elő  - inkább télen, hidegben aktívabbak. Kergetik, rúgják, harapják egymást, keresik a fogást a riválisokon. Mindegyik erősebb, gyorsabb, ügyesebb akar lenni a másiknál. Megjegyzem, ez a mostani időszak nyárnak számít ilyen tekintetben. Most viszonylag nyugodtak voltak, kevés volt a fotózásra érdemes akció. Nem maradt azért üres a kártyám, mert éppen jöttek a lovászok, hogy a csikókat visszatereljék az istállókba. Ez némi kavarodást, a lovak részéről pedig pedig több-kevesebb vágtát szokott eredményezni, ami általában képre kívánkozó jelenet.
Hempergőzés a homokban
Megjegyzem, egy másik karámban elkülönítve vannak a kancák, egy harmadikban pedig néhány felnőtt korú ló szokott kinn tartózkodni. Ha van rá ideje a fotósnak, válogathat a témában. A lovászok - ha éppen terelés van, csak akkor tartózkodnak ott - rendkívül türelmesek és segítőkészek.
Amint a lovak elhúzták a csíkot, én is az istállók felé indultam. Benéztem az udvarra, megláttam egy barátságtalan kinézetű kutyát - akkor meg én húztam el a csíkot onnan igen gyorsan. De megint szerencsém volt, mert az úttest melletti karámba éppen akkor engedtek ki egy gyönyörű, majdnem teljesen fehér fejlett csődört. Csak úgy magába! nagy jeleneteket a paci nem csinált ugyan, de bemutatott néhány rövid vágtát, egy csomó porban hempergő figurát, és azt is megmutatta, hogyan nem szereti a konkurencia szagnyomát a homokban. Mit ne mondjak - örültem, hogy nem rám haragudott!
Hempergőzés II.
Végül elindultam vissza Bábolnára. Sajnáltam, hogy az edzőpályán éppen nem volt senki, de sokáig nem bánkódtam rajta. Bementem a méntelepre, és az ottani istállókban nézegettem, és fotóztam egy ideig. Itt is nagyon figyelmes a személyzet a pancser fotóssal szemben, megnyugtattak, hogy a lovakat nem zavarja a vaku villanása. Ezt mindig megkérdezem, hadd lássák, hogy fontosnak tartom, mit tudnak ők erről. Meg pszihológiailag sem árt kicsit zöldfülünek lenni egy ilyen istállóban.


Most látom, hogy a képeim megint jól összekeveredtek. Ez egy olyan blogszerkesztő, ami elhiteti az emberrel, hogy azt csinál, amit akar, de azért csak azon belül, amit ő enged. Ha azt gondolja őurasága, hogy ennek a képnek itt a helye, akkor ott van, csinálhatok, amit akarok, ő diktál. Hát akkor legyen ott!
Jól megnéztük egymást
Az istállókban már szinte otthonosan mozgok, annyiszor jártam bennük. Nem elfeledve, hogy a kancaistállóban van egy hely, ahol minden lépést kétszer is meggondolok! Ott ugyanis nem zárt helyen vannak a lovak, mint a csődörök, hanem szép sorban egymás mellett, és lehetetlen betartani a számomra szükségesnek vélt három métert a hátsó patkóktól! De belül azért tudom, hogy ezek a nemes állatok az enyémnél sokkal jobb idegrendszerrel rendelkeznek, és nem is olyan rugósak igazából!

Friss széna délután

Nagyon sok képet készítettem - rosszakat leginkább, és néhány elfogadhatót. Otthon kicsit meglepődtem néhány képemen. Ha valaki kérdezi, mindig mondom, hogy nagylátószögű obi használata esetén számolni kell erős perspektíva torzítással - de ha én magam fotózok, bizony nem ritkán elfelejtkezek erről a kellemetlen jelenségről. Ezért aztán lettek olyan képeim, amin a paci "tompora" akkora volt, mint két másiké együtt, és olyan pici feje, hogy percekig nevettem rajta. Szegény állat, ha látta volna, mit műveltem vele, azt mondja nekem, hogy egy nagy állat vagyok! Megérdemeltem volna. meg nem mutatom neki, az már biztos! :-)))

No rendben, végigjártam az istállókat a központi telepen. hangsúlyozom, hogy csak ott. mert a csikó- (ellető) istállóba most nem mentem ki. Pedig talán érdemes lett volna. Viszont nem akartam az élvezeteket halmozni, kell az majd más időre. Bementem viszont az arborétumba, bár csak 40 percem volt a zárásig. Készítettem néhány képet a fa különlegességekről, és az arborétum mini állatkertjében a dámvadakról, vaddisznókról, baromfiakról, és a különleges fajtájú juhokról. Ja - és Marciról, a szamárról. No nem ő mutatkozott be nekem, hanem egy kedves ifjú bábolnai hölgy közölte velem a Picasán, hogy azt a fülest Marcinak hívják.
Ez a kép itt balra (ha megmarad a helyén, amíg befejezem a szövegelést) a "Bábolnai híres lovak" temetőjében készült. Minden ilyen emlékhelyen 3 darab ló pihen földi pályafutásának befejezése után. Minden ló kapott egy kopjafát, rajta bevésve a nevével, és néhány adatával. A temető viszonylag nagy helyet foglal, és sok hasonló, hármas temetkezési hely van benne. Kicsit furcsa, de megható érzés ott lenni a helyszínen, és a kopjafák feliratait böngészni.

Hát - ennyi volt a keddi, hirtelen jött, meteorológiának köszönhető fotózásom. Ma aztán kiderült, hogy nem volt igaza, vaklárma az egész, nagyon szép, száraz és napos idő volt - legalábbis mifelénk.

Végül itt van Nektek egy kopasznyakú kendermagos.

Szép napot, kellemes olvasgatást mindenkinek! Aki teheti, az meg menjen fotózni Bábolnára, használja ki a kedvező időt, amíg lehet! De az ölbői úton csak lassan közlekedjen, mert 20 centi mély kátyúkkal találkozhat út közben.

Köszönöm a figyelmeteket!