Gősi Ferenc emlékére

 

2026

Egy jóbarát, egy amatőr fotóstárs visszaemlékezései

Bevezetés:

Nem szorosan a témához kapcsolódik a következő néhány sor, de talán van némi jelentősége.

Életem első találkozása a digitális fotótechnikával egy kezdetleges, HP gyártmányú „szappandoboz” kategóriájú fényképezőgéppel kezdődött. Érdekesnek, különlegesnek találtam; leginkább talán azért, hogy nem kellett néhány expozíció után filmcserével bajlódni. Rövid ideig volt nálam kölcsönben ez a gép, egy munkahelyi barátom jóvoltából. De ez a néhány nap is elegendő volt ahhoz, hogy – elvben – elkötelezzem magam a digitális technika mellett. Akkor még csak elvben, mert egy digitális gép megvásárlása bizony elég sok pénzbe került.

Egy idő után feleségem – sok könyörgés, udvarlást követően – beleegyezett, hogy megvásároljam a vágyott fényképezőgépet! Addigra a technika sokat fejlődött, a próbagépnél egy sokkal többet tudó Olympus C-725UZ típusú gépet vásároltam magamnak. Boldogan használtam egy ideig – nem túl sokáig, mert amikor nyugdíjba jöttem a RÁBÁ-tól, ajándékba megkaptam azt a – szintén Olympus – kompakt gépet, amit egyébként a gyárban munkakörömhöz kapcsolódóan használtam. Ez egy C-5060WZ típusú, a saját gépemnél még fejlettebb, kifinomultabb masina volt. A kisebb gépet hamarosan a keresztfiamnak ajándékoztam, én pedig az ajándék gépet használtam tovább. Ez a gép még mindig megvan; a kis „házi múzeumom” tartozéka. Sajnos, már üzemképtelen – elérte a műszaki fogyóeszközök elkerülhetetlen sorsa – nem csak az erkölcsi elavulás, hanem a „beépített élettartam” is elmúlt felette. De azért jól mutat a néhány analóg, filmes váz között.

Feleségemet – anyagi értelemben – újabb „szelíd ostrom” alá vettem – ezúttal egy komolyabb, tükörreflexes gép megvásárlása ügyében. Kissé hosszúra nyúlt, de eredményes udvarlás után megvásárolhattam a régóta vágyott Olympus E-510 típusú gépet, méghozzá azonnal kettő darab objektívvel! A műszaki adataival azonban nem voltam eléggé tisztában a vásárlás előtt, ezért aztán váratlanul ért, hogy a gép képfeldolgozó szenzora 4/3-ad oldalarányú, és ennek megfelelően kisebb méretű, mint az akkor már eléggé elterjedt Canon gépek szenzora. Cserébe viszont előny, hogy kisebb méretű és könnyebb objektívek vannak hozzá, és a kétszeres  CROP-szorzónak köszönhetően hosszabb gyújtótávolságot adnak, mint például a Nikon gépek, vagy a Canon gépek objektívjei. A 10 Mp-es szenzor ugyancsak előnyt jelentett, hisz akkoriban még a 6 Mp-s gépek voltak leginkább elterjedve.

Mindent összefoglalva: elégedett Olympus fan, és fényképezőgép-tulajdonos lettem.

Nos – miért is ez a kis bevezetés?

Tapasztaltam, hogy az amatőr fotósok könnyen kötnek ismeretséget, ha hasonló érdeklődésű emberkékkel találkoznak. Talán még könnyebben, ha a fotózás mellett még más – mondjuk az irodalom – a közös érdeklődési körükbe tartozik. Én is találkoztam egy – hozzám viszonyítva – ifjú hölggyel. Bemutatkoztunk egymásnak, majd rövid idő múlva több fotós ismerős társaságában csapatos fotózásokon is részt vettünk. Közben szóba jött, hogy a hölgyismerős aktív novellista, irodalmi pályázatokon vesz részt, és már díjakat is nyert. Megadta nekem a linket, amin elérhetem az interneten az írásait. Tetszett nekem, amit ott olvastam, ezért biztattam, jelentkezzen Győrben az Antológia társaságba. Én persze nem voltam ott tag, de akkor már tudtam róluk, és ismertem Csáky Annát, az Antológia vezetőjét.

Fotóstársam az első beadott írásával azonnal el is nyerte az Antológia Kör tagságát. A részletek nem fontosak – de tudtommal itt Gősi Vali, az Kör egyik meghatározó tagja azonnal barátságába fogadta, mert amint kiderült, az internetről már ismerte néhány írását, csak éppen a személyes ismeretség nem volt meg idáig.

Innen kezdve én is rendszeres látogatója lettem az Antológia nyilvános irodalmi estjeinek. Gyakran fényképeztem a műsort, aminek az lett a következménye, hogy néhány antológiás tag – arcról – már meg is ismert.

A kör minden évben meg szokott jelentetni egy színvonalas kiadványt, könyvet, amiben a tagok bemutathatják legfrissebb írásaikat, vagy más alkotásaikat. Ezt a könyvet rendszerint a Könyvnapokon szokták bemutatni a közönségnek; nyilván kisebb produkciók, előadások közepette. Ha tehettem, én is részt szoktam venni a bemutatókon, a közönség soraiban. Egyik ilyen könyvbemutató a győri színház különtermében zajlott, jópár évvel korábban már. Én is ott voltam, nyakamban az elmaradhatatlan Olympus-ommal. Telve volt a nézőtér, nem volt könnyű ülőhelyet találni.Végül egy jóvágású úriember mellett találtam egy üres széket. Leültem – és csak azután vettem észre, hogy a szomszéd nyakában is egy Olympus lóg! De nem is akármilyen! Ez már E-620-as típus, nagyobb felbontású szenzorral, és fényerősebb objektívvel, mint az enyém! Szinte azonnal beszélgetésbe kezdtünk. Kiderült, hogy Ő Gősi Ferenc, Gősi Vali férje!

Mivel a már említett fotós hölggyel korábban már több csoportos fotózáson vettem részt, hamar kialakult egy új, „egy-kocsira való” társaság, és ritkán ugyan, de néha mégis kiruccantunk közeli helyekre. Ferivel néha csak ketten is ültünk az autóba, és mentünk oda, ahová mindketten szívesen mentünk.

Itt például Szentbékkállán vagyunk, a „kőtengerben”, csak ketten. Ez a kirándulás 2017. november 02.-án történt. Gyönyörű őszi időjárás volt, mindketten igen jól éreztük magunkat.

Természetesen több kép is készült, hiszen ha két amatőr fotográfus „rákapcsol”, akkor kattog a zárszerkezet!

Nem sokkal később, 2017. november 28.-án Tatára utaztunk – ezúttal vonattal.

Ekkor az Öreg-tó környékén túráztunk, és fényképeztük a Vadlúdsokadalom nevű rendezvényt. Sőt – kedves Vali így utólag talán megbocsátja – még egy felest is bedobtunk egy kocsmában – kizárólag a hideg ellen!

2018. február 25.-én Dunaszegen jártunk. Van ott egy morotva-tó, szép természeti környezetben, és sokfajta madár megfigyelésére, fotózására volt lehetőség.

Sajnos, ezt már csak múltidőben mondhatom, mivel néhány évig hangoskodó osztrák horgászok bérelték a tavat, és elriasztották az érzékeny énekes-madarakat.

Ez a kép 2018. március 05.-én készült. Ekkor a Bakonyban, a Cuha völgyben jártunk.

A Cuhában még egy rókát is sikerült lencsevégre kapnunk!

Tél után jön a tavasz: 2018.április 27.-én – hármasban – Gönyün fotóztunk a homokréten. Kedvelt helyünk volt ez, gyönyörű héricseket és vérvirágokat (henye boroszlán) fotóztunk, más tavaszi fotótémák mellett.

Feri jó fotóalany volt mindig is. Karakteres arc, bizalomgerjesztő mosoly – csak éppen én voltam túlságosan amatőr ahhoz, hogy mindig a megfelelő képet készítsem róla!

2018. május 29. Mint mondtam, Gönyű kedvenc helyünk volt, ha fényképezni támadt kedvünk. Itt például a Duna mellett talált Feri valami érdekeset. Jól látszik kedvenc Olympus masinája – még a régi, a tükrös.

2018. szeptember 16. Jelenleg a Ság hegyen vagyunk. Én akkor már egy Nikon vázzal fotóztam, az én Olympus-om tartalék-állományba került.

Négyen voltunk, „telekocsival” mentünk. Természetesen Valikát is sokat fotóztam, de róla most kevés képet mutatok.

Kicsit összevissza lövöldöztem. Közös fotóstársunk ugyanis egy ismerősétől kapott egy analóg (filmes) Nikon gépet, amihez kettő darab objektív is tartozott. Feri Olympust használt, Ő maga Canont – hát nekem adta a cuccot, hogy az objektíveket használni tudom a Nikon vázamon.

Fókuszmotor sem az objektívekben, sem a vázamban nem volt, ezért kézzel kellett az élességet állítani. Élveztem a dolgot, nagyon elszoktam már ettől, de a kipróbált 70-300 mm tele beállítása úgy hiszem, eléggé jól sikerült.

A 2018-as év eléggé mozgalmas volt ebben a tekintetben. Még a Nyirkai Hanyba is elmentünk Ferivel. Az előző két kép egy madármegfigyelő toron tetején ábrázolja Ferenc barátomat.

Fentebb már Székesfehérváron járunk. 2019. augusztus 01.-én fotóstársunk kiállítást rendezett a helyi könyvtárban. Természetesen elkísértük, és mindketten végig-fotóztuk az egész eseményt.

Ferenc kezében egy új gépet látunk. Ezekben az években indult útjára a tükörnélküli gépek divatja, elterjedése. A tükrös gépek elavulttá váltak, a legtöbb nagy gyártó csökkentette, vagy megszüntette a tükörreflexes vázak gyártását. Az új MILC gépek kisebbek, könnyebbek, nagyobb tudásúak lettek. Igaz persze, mint minden újdonságnak, ennek a vonalnak is megvoltak a gyermekbetegségei, amiket aztán az évek során szépen megszüntettek a gyártók. A tükrös vázak árai erősen leestek, néhány kevésbé keresett típus eladhatatlanná vált. Ferencnek szerencséje volt, mert az Ő tulajdonában lévő E-620-as a legfejlettebb középkategóriás Olympus tükrös volt, és egy ritka, 2,8 fényerejű 200 mm gyújtótávú objektívvel sikerült eladnia. Megmaradt viszont két objektív: az alap 14-52-es, és a kistele 40-150-es. Feri jól gondolkodott: vásárolt egy Olympus OM-D vázat és egy konverter-gyűrűt, amivel a vázhoz illeszthette a tükrös gép megmaradt objektívjeit. Ettől az évtől kezdve kezdett Feri új gépet használni.

2019. december 28.-án – Feri és én – Majk-ra utaztunk. Az ottani egykori kamalduli remeték (néma barátok) kolostorában tegyünk egy látogatást.

Sikeres kirándulás volt, viszonylag sokáig elidőztünk a néma falak között.

Ferenc barátom közben aktívan bekapcsolódott az Antológia Közöség életébe. Fellépett a rendezvényeken, verseket mondott, prózát olvasott. Az előző oldal alsó képe már egy fellépésén készült, 2020. január 24.-én.

2020. november 11.-én újra a Cuhában jártunk. Sajnos, ekkor már beteg volt. A jó kedélyét, humorát megőrizte, tudott úgy nevetni, mosolyogni, mint bármikor korábban.

A közös kirándulások ritkábbak lettek. Ferenc mellett más fotós barátok is megjelentek, foglalkoztatták, igyekeztek a gondjairól elterelni a figyelmét. Volt, aki kerékpáros túrákra hívta, Photoshop képkidolgozásra oktatta, egy másik barátja pedig madárles építésébe vonta be, és madárfotózásokra hívta. Gyakran hívták fotókiállítások előkészítésére, kiállítások megnyitójára. Ekkor már én is csak többnyire ilyen megnyitókon, és az Antológia rendezvényein találkoztam vele.

Ferencet innen kezdve már csak az Antológiában, fellépés közben fotózhattam. Ez a kép 2022. január 19.-én készült.

2022. november 29.

Ferenc barátomról készült utolsó képeim. Nem teljes a képanyag, amit közös kirándulásaink során róla készítettem, és nem teljes a közös programjaink felsorolása sem. Voltunk például Horvátnádalján kockás liliomot fotózni, voltunk a Fáni-völgyben turbánliliomot keresni, voltunk a Jeli arborétumban rhododendront fotózni – és voltunk még néhány helyen; minden talán eszembe sem jut. De bárhol is jártunk, mindig jól éreztük magunkat.

Ferenc barátom aztán egy szomorú napon itt hagyott bennünket. Siratja Családja, szomorúan emlékeznek rá barátai.

Részemről a dolognak ezzel még nincs vége. Valika sokáig féltve őrizett minden tárgyi emléket, ami férjére emlékeztette. De egyszer aztán belátta, hogy Feri kedves fényképezőgépe a szekrényben hever kihasználatlanul. Azt pedig tudjuk, hogy a kényes műszaki dolgoknak ez nem tesz jót. Úgy döntött, eladja a dolgokat, amíg lehet, ha komoly vevő jelentkezik. Kérte, hogy segítsek ebben, hirdessem meg a Facebook fotós adok-veszek oldalán. Sajnos, néhány kisebb dolog kivételével komoly szándékú vevő nem jelentkezett.

Én a gépet kipróbáltam; anélkül nem is mertem volna eladásra kínálni. Jó tapasztalatokat szereztem a használat során, de ebbe beleértem azt is, hogy tudom, a gép már kb. 10 éves konstrukció, és magán őrzi a korai gyerekbetegségek némelyikét. A hirdetésekre talán éppen emitt, és a tartozék tükrös objektívek miatt nem volt érdemi jelentkezés.

Mint fent már említettem, én a géppel alapból elégedett voltam, és ténylegesen sajnáltam is, hogy nem volt rá vevő. De… és itt jön a lényeg!

Én Nikon rendszert használok; egy erős középkategóriás gépet, és egy olyan vázat, ami a tesztek szerint a felső kategória és a profi kategória határán teljesít. Csakhogy mindkettő tükörreflexes, fémvázas masina, önmagában is tetemes súllyal – objektívekkel együtt meg pláne nehezek. Idős koromban már képtelen vagyok mindkét gépet egy hosszabb túrán a vállamon cipelni. Szükségét láttam, hogy egy kisebb, könnyebb, az én igényeimnek megfelelő géppel helyettesíthessem legalább az egyik nagy Nikont. Vártam kb. egy évet, hátha mégis jön a hirdetésre valaki. Mivel nem jött, vettem egy nagy lélegzetet, és megkerestem Valikát egy vételi ajánlattal – remélve, talán nem dob ki. Előtte persze kutattam az internetet, hirdet-e valaki hasonló gépet; és ha igen, mennyiért. Nem találtam. Ezek után ajánlottam Valikának egy nem túl nagy, de a helyzet ismeretében méltányosnak gondolt összeget. Szó ami szó – sikerült megegyeznünk. Ezúttal is szeretném megnyugtatni Valikát, a gép jó kezekben van, máris sok fényképet készítettem vele, és teljes megelégedettségemre működik.

A történetnek még nincs, csak a blogposztnak van vége. A Nikonjaim mellett eredményesen, és kedvem szerint használom a Valikától megvásárolt Olympus OM-D vázat. Egy csavart azért vittem a dologba. A vázhoz tartozik két darab objektív, melyek eredetileg Ferenc Olympus E-620 típusú váza tartozékai voltak. Ezek masszív, nagy-tömegű objektívek - az eredeti vázhoz természetesen jól illeszkedtek, az ahhoz tartozó akkumulátor energiája elég volt a gyors fókuszáláshoz. A kisebb MILC kisebb méretű, tehát kisebb teljesítményű akkumulátort tartalmaz, ezért a nagytömegű lencserendszer mozgatásához (fókuszálásnál) kissé lelassul a rendszer. Viszont - itt jön a csavar - én Olympus E-510 típusú vázzal (is) rendelkezem; ahhoz pedig kisebb tömegű (sajnos kisebb fényerejű) objektívek tartoznak. Ezek az objektívek is kiválóan együttműködnek a MILC vázzal, a fókuszálás sebessége rendben van, és nagyon szép képet rajzolnak a szenzorra. A nagyobb, E-620-as objektíveket pedig az E-510-es vázzal tudom kifogástalanul használni. Természetesen a MILC váz, és a tükrös objektívek között ott van a megfelelő konvertergyűrű.

Ferenc barátom odafenn - nyugodt lehetsz, a hátrahagyott kedvenc masinád jó kezekben van nálam, próbálom úgy óvni, vigyázni rá, mint ahogy Te tetted annak idején.